Kritika #144 // Szent András Sörfőzde Esthajnal ’17

Jön az év vége, jön a Karácsony, jön az Esthajnal. Idén már ötödik alkalommal, mindig egy picit egyre komolyabb körítéssel érkezett a Szent András Sörfőzde ünnepi söre. A tétel ezúttal egy Earl Grey Porter, és a szokott díszdoboz, süti kombó mellé most tök jó receptfüzetke is járt sörös kajákkal. Nézzük mit tud az idei változat! Merre megyünk a tavalyi mentás stout után? Adja a Karácsonyt?

Szent András Esthajnal ’17

Kóstoltuk csapolva és kóstoltuk üvegesben is és nálunk a csapolt nyert. Frissen az Ogre bácsiban nagyon kellemes élmény volt. Harapható test, egy igazi jó kakaós, csokis porter. De mire eljutunk idáig, az első korty előtt már betámad a tea és a narancsillat. Intenzív de nem tolakodó. Kifejezetten bírtuk. Üvegből sajnos ez a fajta intenzitás nem jelent meg, de még így is maradt a több, mint korrekt porter. Szóval nagyon nem vagyunk bánatosak. A Karácsony téma viszont nekünk annyira intenzíven nem jött meg (bár a narancs lehetne az és persze állandó “problémánk” hogy legyen egy olyan karácsonyi sör, amibe nem borult bele minden fűszer ami a polcon volt), de attól még simán fogjuk inni a vacsorához.

Ki igya?

Aki szereti a jó portert. Aki szereti a teás sört, de a GreyJoyt nem adja (van ilyen?).

Ki ne?

Aki Karácsonyra nagyon karácsonyízű sört inna.

Akkor ez most jó?

Simán jöhet még egy.

Kritika #143 // To Øl Dangerously Close to Stupid Amount of Papaya

A múltkori után nagyon nem akartunk még egy To Øl kritikával jönni egyből, de a Dangerously Close to Stupid Amount of Papaya szinte követelte, hogy írjunk róla. Duzzogva lemondtunk a sör csendes, öncélú élvezetéről: “Jó. Legyen.”

Nagyon krémes hab vár minket egyből, masszív és sokáig marad, tele fanyar, érett gyümölcsökkel már illatra is.

Veszélyesen közel a hülye mennyiségű papayához – a kolbász csak illusztrációs célokat szolgált

A krémesség a kortyérzetre is marad; testes, de közben csúszik rendesen. A korty végén az intenzív keserűség agresszív fanyarsággal keveredik, talán túlzás, de akkor is le kell írni: művészet az édes és a fanyar keresztmetszetében. A romlás bizsergető virágai… Rögtön kellett inni még egyet! Fogódzkodónak Sophie megállapítása:

“A guavás HORIZONT Fruit Runra emlékeztet, csak kevésbé édes.”

Ki igya?

Nem egyszerű sör nem egyszerű arcoknak.

Ki ne?

Akit zavar, ha egy sör nem adja magát könnyen.

Akkor ez most jó?

Nagyon is!

Kritika #142 // TuffBuzz × Mad Scientist Freaky Freaky

Viszonylag ritkán írunk a TuffBuzzról, pedig a mindig extrém söröket csináló gerilla sörfőző a Mad Scientisttel kollaborálva komoly darabokat tett le az asztalra. A Sugar Daddyt ittuk már utcán, üvegből, a Joanna Gone MADre bármikor rámegyünk (mondjuk ez nem kollab), a nyár egyik komoly személyes meglepetése pedig a Mr. / Ms. Worldwild kettős volt. Mármint meglepetés, hogy megittam a savanyú berliner weissekat, sőt igazából elkezdtem rohadtul élvezni őket.

Most megint itt egy közös sör a Mad Scientisttel, és nem is akármilyen.

TuffBuzz × Mad Scientist Freaky Freaky pumpkin barleywine

A Freaky Freaky egy sütőtökös barleywine 13%-os alkohollal. A sütőtökös söröket nem szeretjük. Általában. Minekbele? A barleywinet szeretjük. Sőt! Úgyhogy kifejezett kettősség mozog bennünk mikor végre felpattintjuk a kapott üveget.

Szerencsénk van. A sütőtök nem dominál. Ott van az ízhatás, a fűszeresség, de csak halványan. Inkább lekváros. Iszonyatosan sűrű illatra, ízre, színre is. A végén jön egy kesernye, ami visszabillent a ragacsos édességből. Sötét mahagóni, túlérett gyümölcsök, meg ilyen bullshitek jutnak eszünkbe. Szép na. Legalább fél óra mire felesben feldolgozzuk az élményt.

Ki igya?

Aki szereti a barleywinet és más melegítő söröket. Aki szereti a sütőtököt még akkor is, ha nem fogja feltétlenül megtalálni benne.

Ki ne?

Akinek nincs ideje erre a sörre.

Akkor ez most jó?

Üt. Simogatva üt. Nagyon jó, de nem mindenkinek. Temetői gyertyagyújtós időhöz ideális.

Kritika #141 // To Øl Jule Mælk

A milk stout a gyengém, ha meglátom, már kérem is. (A To Øl amúgy is lassan, de biztosan a kedvenc márkámmá válik.) Így tettem tegnap is, pedig nem tipikus kezdősöre egy estének. Illatra ijesztően savanyú, majdnem rögtön visszaküldtem, de aztán szerencsére nem. A habja nagyon vastag, nagyon sűrű, sötét, “fluffy”, mint ha egy felhő lenne a tetején (ezt nagyon bírom).

Első korty kontraszttal szolgál rögtön, mert nagyon édes. Igazi desszert sör, tagadhatatlanul alkoholos, de a 15% alkohol ellenére nem bántó, nem lóg ki a sörből (csak a negyedik-ötödik kortynál eszmélek, hogy dupla olyan az ABV, mint amire tippeltem volna). Nem keserű, nem földes, inkább konyakmeggyes, abból is a minőségi aszalt meggyes, lágy étcsokis. Nagyon selymes, a kevés széndioxid, épp csak bizsergeti a nyelvet, hogy aztán az alkohol melegítsen tovább. Nem ragad, olajosan csúszik, közepesen krémes.

Nagyon finom, de annyira intenzíven édes (minden ízt dominál), hogy még egyet nem tudnék inni. Még két Boston krémes kéne és aludnék egyből! Folytathatnám azzal, milyen ahogy melegszik, de a fele után benyomtam. Szevasztok.

Ki igya?

Aki gyorsan dobná az estét.

Ki ne?

Aki nem evett előtte.

Akkor ez most jó?

Én bírom ezt a vonalat, de tényleg édes. Nem poén. Én szóltam.

Kritika #140 // Dugges Bryggeri Tropic Thunder vs. Omnipollo Bianca

Ismét egy válasz az élet nagy kérdésére. Most őszintén, ki az aki nem kérdezi meg magától minden reggel a tükörbe nézve? Hónapok óta bennem is ott a kérdés, miszerint ha savanyú-gyümis-sörös kedvem van, mit válasszak a két kedvenc közül. A Tropic Thunder Sour Ale, vagy a Bianca Mango Lassi Gose. A választás egyébként is nálam egy jó tíz perces folyamat…Tehát igazából nekem szól a kritika, hogy legközelebb emlékezzek.

Sokszor előfordul, hogy iszol valamit és beugrik az “ú, ez olyan mint az, az meg olyan mint ez”. Na így voltam ezzel a két svéd sörrel, persze távolról minden hasonlónak tűnik de nagyon izgi az apróbb részletekre figyelve belemerülni és felboncolni egymás mellett ezeket, kíváncsi voltam, melyik tolja jobban arcba a cuccot.

Két pohár Dugges Bryggeri Tropic Thunder balra, Két pohár Omnipollo Bianca jobbra

Kitöltöttük, kezdődjön a harc… Elejétől fogva kicsit a Dugges irányába hajlottam, de mindvégig teljes elfogulatlansággal kortyolgattam és kész voltam megadni magam az Omnipollonak. Illatra a Bianca elsőre fáradtabb-szúrósabb, viszont ebből kifolyólag “naturálisabb” gyümölcsösséggel lép színre. Nem várt módon a Dugges mellette sokkal művibb, barackos Haribo aromákat pöffent. Megérte az összekóstolás, mert önmagukban biztos nem érezném ennyire változatosnak őket…

Végül annyira belelohaltam magam a gumicukorba, hogy a Duggest máris egyhangúbbnak éreztem. Igazából nincs eleje, se vége, egyszerűen csak elkezdődik a jó, de sokkal markánsabb, végig kitartóan zsibbasztja a nyelvet, a korty után pedig kellemes, nagyon gyümölcsös marad. A Bianka sokkalta kifinomultabb, világos, könnyed; játékosan váltogatja magát, komplexebb az ízvilága.

Ha most kéne választanom, a Dugges lenne a nyerő, viszont az íz-megvalósítás és az izgalmasság miatt ezt az összehasonlítást a Bianca nyerte.

Ki igya?

Aki nem zárkózik el a savanyútól. De ki is tenne ilyet?

Ki ne?

Aki utána még valami levezetőre vágyik, úgyse fogja érezni azt.

Akkor ez most jó?

Teljesen. Mindkettő. Tökre.

Kritika #139 // Gólem #100Hops

100 komló, egy dupla IPA-ban. Ennek a sörnek tulajdonképpen mi az értelme? 100 komló? Normális? 60 után? Minek van? Mi végre vagyunk a világon? Mégis ki a faszom jár manapság bárhova is?

Kell, hogy legyen értelme?

Mi ennek a célja? Erőfitogtatás? Saját határaink feszegetése? A sörfőzés határainak feszegetése? A világunk határainak feszegetése?

Jó ez valakinek? Boldoggá tesz ez valakit?

“Ha az életben az ember csak egy személyt is boldoggá tehet, akkor az életének értelme van.” – Charles Bukowski

Gólem boldog ettől a sörtől.

És mi, a fogyasztók? Van értelme a 100 komlós sörnek? Lehet majd érezni bármit is a zsibbadáson kívül? Vagy a százszoros elvárásoknak lehetetlen megfelelni és csalódás lesz a vége? Kibontsuk egyáltalán ezt a sört?

Szóval kibontod az értelmetlenséget és elmerülsz benne. Hagyod hogy a tízféle maláta által produkált 10%-os alkohol lassan elmossa benned a kérdéseket. Ahogy melegszik, egy kicsit sok is lesz az alkohol, de addigra már mindegy. A 100 komló megnyugtató, zsibbasztó hatása szépen elringat. Meglepően nem túl erős, és határozottan jobban ízlik mint az előző, 60 komlós próbálkozás. Azzal ellentétben a szójás, sós, umamis ízek csak a melegedéssel kerülnek elő. Elsőre inkább túlérett gyümölcsök (ananász, barack, narancs), de a sok komló inkább tompítja egymást, mint felerősíti. A kakofóniában inkább csak felvillannak az ízek és az illatok, velük tompulsz te is. Kifogyott az üveg. Kifogytál Te is.

Azoknak amúgy, akik nem hiszik el, hogy tényleg 100 féle komló van a sörben, itt a lista, szépen, abc-sorrendben: Admiral, Ahtanum, Amarillo, Apollo, Aramis, Archer, Ariana, Azacca, Barbe Rouge, Belma, Boadicea, Bobek, Bouclier, Bramling Cross, Bravo, Brewers Gold, Bullion, Callista, Calypso, Cascade, Challenger, Chinook, Citra, Cluster, Colombus, Comet, Crystal, Delta, Dr. Rudi, East Kent Goldings, Ekuanot, El Dorado, Ella, Endeavour, Epic, First Gold, Flyer, Fuggle, Galena, Green Bullet, Hallertau Blanc, Herkules, Huell Melon, Iunga, Jarrylo, Jester, Kohatu, Lemon Drop, Lubelski, Magnum, Mandarina Bavaria, Marco Polo, Marynka, Minstrel, Mistral, Monroe, Mosaic, Motueka, Mount Hood, Nelson Sauvin, Newport, Nugget, Oktawia, Olicana, Opal, Orbit, Pacific Gem, Pacific Jade, Palisade, Pekko, Perle, Pilgrim, Pilot, Pioneer, Polaris, Premiant, Progress, Rakau, Saphir, Simcoe, Southern Cross, Sovereign, Sterling, Sticklebract, Styrian Golding, Summer, Summit, Sybilla, TNT, Triskel, Ultra, Vanguard, Vic Secret, Waimea, Wakatu, Warrior, Willamette, Yellow Sub, Zeus, Zythos

Ki igya?

Akit megbabonáznak az élet nagy kérdései. Aki inna egy érdekes és egészen jó dupla IPA-t.

Ki ne?

Aki csak inna egy sört.

Akkor ez most jó?

Megosztó lesz, de a nagy kérdésekre nem ad választ. Nekünk azért bejött.

Kritika #138 // Zlatý Bažant Radler Jahoda Rebarbora & Broskyňa Bazalka

A tavalyi megosztó kritika (dehogy megosztó, a kattintások alapján imádtátok) után idén sem hagyhattuk ki a Zlatý Bažant új radlereit. Szabadkozni anno már szabadkoztunk eleget a miértek miatt, inkább nézzük mit tartogat számunkra 2017! (Linkelni egyelőre nem tudjuk egyiket sem, mert nincs még fent Untappd-en, mi meg lusták vagyunk felvinni.)

Zlatý Bažant Radler Broskyňa Bazalka és Jahoda Rebarbora

Az epres-rebarbarás kitöltéskor masszív habot ereszt, illatra erjedt eper egy kis – milyen meglepő – eperfagyival a tetején. Nem csak unalmasan epres (mintha mentás lenne, pedig nem az), a rebarbarát kifejezetten kiérezni, de nem öncélúan van benne, hanem hűsít is. 1,8% ABV, kicsit édes, de nem ragad a szánk tőle szerencsére, mivel a vége savanykásan krémes.

Az őszibarackos-bazsalikomos verzió illatát egyértelműen uralja bazsalikom, kitöltéskor zéró hab jár a zéró alkohol mellé. Ízre is folytatódik szétbazsalikom, a barackot nem is érezni. Nagymamáink narancslekvárja jut inkább nem kevés nosztalgiával az eszünkbe… Nem is csoda, mivel narancslékoncentrátum 2% is jutott a dobozba, míg barack – egy rakás további citruson túl – csak mutatóba 0,1%-kal. A fűszeres indítás után a vége kesernyés. A kettő közül ez az izgalmasabb, de nem feltétlenül a jobb…

Ki igya?

A tűző napon bárki.

Ki ne?

Aki nem szereti az epres joghurt rebarbarás szósszal, illetve a retro narancsos Jaffa szörpöt.

Akkor ez most jó?

Egyszer vicces volt szétdobni, de jóízűen még egyet nem tudnánk meginni.

Kritika #137 // Hara’Punk Executive Pale Ale

A Hara’Punkot szeretjük, nem csak azért mert tőlük tanultuk meg a sörfőzés alapjait, hanem mert jó arcok, és stabilan hoznak jó minőséget. Bár ők maguk viccesek, a söreikkel nem viccelnek, nem csavarnak bele déligyümölcsöket (még!), de ha szembetalálja magát valamelyikkel, akkor bátran kéri. A Papap O’Harát meg főleg. Ehhez a mentalitáshoz készült most egy tökéletesen illeszkedő sör. American Pale Ale-t, azaz klasszikus APA-t készítettek. Mint a nagy klasszikusok általában, ez sem egy egyszerű műfaj: legyen kiegyensúlyozott (mondjuk ne szaladjon meg irgalmatlanul a komló), lehessen inni sokat, de azért mégis esetleg legyen megjegyezhető. (Persze lehet ezt is csavargatni.)

Hara’Punk – Executive Pale Ale

Az Executive Pale Ale szerintünk minden rubrikát kipipál. Tiszta, ropogós, friss. Jó szomjoltónak, de lehet illatolni/szagolgatni is, hogy most akkor mango, vagy fenyőgyanta, esetleg egyik sem, mert csak komlót raktak bele a fiúk. Innánk bármikor, oda lehet rakni a legjobb magyar pale ale-ek mellé a polcra.

Ki igya?

Aki egy jó sört akar inni. Aki nem szereti a faxnit.

Ki ne?

Aki sörbuziskodni akar.

Akkor ez most jó?

Főnök.

 

Kritika #136 // Bázis × OK Brewery Sabotage

Az OK Breweryről már többször írtunk és az OK Breweryről egy ideje már nem írtunk. A “legfiatalbb sörfőzőként” elhíresült Kelemen Ottó a tanulmányok és a meló mellett most egy kicsit hátrébb rakta a sörfőzést, aztán most fű alatt jelent meg egyszer csak a Bázis Sörfőzde felkérésére készített bécsi láger. Jó, hát sörözni való sör, nem nagy vállalás, de azért a jó vienna nem ilyen egyszerű. Vagyis elvileg de: minőségi alapanyag, egyszerű recept, türelem. Gyakorlatban aztán meg valami mindig hiányzik egy picit, nekünk eddig talán a Hopfanatic Next Level tetszett a legjobban és bár a Wiener Walzer is jó volt, de a Monyó Beaver Feaver hoz egyedül stabil szintet itthon és bár kellemes, nem feltétlenül élvonal a világban. Apró csavar van azért benne, a hagyományos alapanyagok (bécsi maláta, nemeskomló) az intenzív amerikai Citrával hidegkomlózták.

Bázis × OK Brewery – Sabotage vienna lager

Kitöltve gyönyörű borostyán szín, viszont lágerhez képest eléggé zavaros, szűretlen benyomását kelti (ez elvileg a hidegkomlózástól van). Közepesen testes, valahogy azt várjuk a szín alapján, hogy haraphatóbb lesz a cucc, de rendben van így is. Kellemesen malátás, karamelles, pont, ami kell. A komló nem nagyon érezhető, kivéve a végén, valószínűleg a csavarnak szánt Citra rántja össze kicsit kellemetlenül a szánkat. Összességében egy normálisan megcsinált, abszolút iható, de nyomokat nem hagyó sör lett a végeredmény.

Ki igya?

Akik csak sörözni szeretnének. Hagyománytisztelők.

Ki ne?

Aki mindig az extrát keresi.

Akkor ez most jó?

Egynek jó, de nem ez lesz a benchmark.

Kritika #135 // Mad Scientist × RothBeer Welcome Drink

Alaposan kivettük a részünket a Mad Scientist és a RothBeer április elsejei tréfájából, így nem volt kérdés, hogy fizikailag is ott leszünk a premieren (mondjuk mindig ott vagyunk).

Nagyszínpad! Nagyszínpad!

Mindent hoz, amit ígért: krémes, komlós, nem keserű és iszonyatosan csúszik. Az Imperial New England Session IPA viccesen hangzik, de elég jól leírja, mire kell számítani… Sűrű, gyönyörű, ahogy azt az Omnipollo, vagy Mikkeller nyálcsorgató instafotóin is látjuk mindig, a különbség “csak” annyi, hogy ez most itt van előttünk. Nem tudjuk és nem is akarjuk leplezni a lelkesedésünket, még ha Harrison Ford személyes látogatása átverés is volt, a sör nem az. Nem mintha mutatott volna bármi olyat a Welcome Drink, amit ne láttunk volna már (máshol és persze külön-külön), viszont iszonyatosan egyben van a lazulós 3,6%-os ABV ellenére is. Kár, hogy egyszeri főzet, innánk káoszba fulladó péntek esték kezdésének (oké, a második sört valószínűleg nem éreznénk utána) és zavarodott kilépős vasárnap hajnalokon is!

(y)

Ki igya?

Szlovákiából hazatérők. Premierre járók.

Ki ne?

Bloggerek. (Már a többiek. Mi isszuk.)

Akkor ez most jó?

THEHOPSNOB kolléga helyett kivételesen SOPHIE-val mentünk a premierre, egyúttal meg is ragadtuk az alkalmat, hogy az egybegyűlteket is kikérdezzük röviden a benyomásaikról. Érdekes módon nem mindenki osztozott a feltétlen lelkesedésünkben. De ne dőljetek be nekik! Ez most nagyon is jó.