Kritika #141 // To Øl Jule Mælk

A milk stout a gyengém, ha meglátom, már kérem is. (A To Øl amúgy is lassan, de biztosan a kedvenc márkámmá válik.) Így tettem tegnap is, pedig nem tipikus kezdősöre egy estének. Illatra ijesztően savanyú, majdnem rögtön visszaküldtem, de aztán szerencsére nem. A habja nagyon vastag, nagyon sűrű, sötét, “fluffy”, mint ha egy felhő lenne a tetején (ezt nagyon bírom).

Első korty kontraszttal szolgál rögtön, mert nagyon édes. Igazi desszert sör, tagadhatatlanul alkoholos, de a 15% alkohol ellenére nem bántó, nem lóg ki a sörből (csak a negyedik-ötödik kortynál eszmélek, hogy dupla olyan az ABV, mint amire tippeltem volna). Nem keserű, nem földes, inkább konyakmeggyes, abból is a minőségi aszalt meggyes, lágy étcsokis. Nagyon selymes, a kevés széndioxid, épp csak bizsergeti a nyelvet, hogy aztán az alkohol melegítsen tovább. Nem ragad, olajosan csúszik, közepesen krémes.

Nagyon finom, de annyira intenzíven édes (minden ízt dominál), hogy még egyet nem tudnék inni. Még két Boston krémes kéne és aludnék egyből! Folytathatnám azzal, milyen ahogy melegszik, de a fele után benyomtam. Szevasztok.

Ki igya?

Aki gyorsan dobná az estét.

Ki ne?

Aki nem evett előtte.

Akkor ez most jó?

Én bírom ezt a vonalat, de tényleg édes. Nem poén. Én szóltam.

Kritika #140 // Dugges Bryggeri Tropic Thunder vs. Omnipollo Bianca

Ismét egy válasz az élet nagy kérdésére. Most őszintén, ki az aki nem kérdezi meg magától minden reggel a tükörbe nézve? Hónapok óta bennem is ott a kérdés, miszerint ha savanyú-gyümis-sörös kedvem van, mit válasszak a két kedvenc közül. A Tropic Thunder Sour Ale, vagy a Bianca Mango Lassi Gose. A választás egyébként is nálam egy jó tíz perces folyamat…Tehát igazából nekem szól a kritika, hogy legközelebb emlékezzek.

Sokszor előfordul, hogy iszol valamit és beugrik az “ú, ez olyan mint az, az meg olyan mint ez”. Na így voltam ezzel a két svéd sörrel, persze távolról minden hasonlónak tűnik de nagyon izgi az apróbb részletekre figyelve belemerülni és felboncolni egymás mellett ezeket, kíváncsi voltam, melyik tolja jobban arcba a cuccot.

Két pohár Dugges Bryggeri Tropic Thunder balra, Két pohár Omnipollo Bianca jobbra

Kitöltöttük, kezdődjön a harc… Elejétől fogva kicsit a Dugges irányába hajlottam, de mindvégig teljes elfogulatlansággal kortyolgattam és kész voltam megadni magam az Omnipollonak. Illatra a Bianca elsőre fáradtabb-szúrósabb, viszont ebből kifolyólag “naturálisabb” gyümölcsösséggel lép színre. Nem várt módon a Dugges mellette sokkal művibb, barackos Haribo aromákat pöffent. Megérte az összekóstolás, mert önmagukban biztos nem érezném ennyire változatosnak őket…

Végül annyira belelohaltam magam a gumicukorba, hogy a Duggest máris egyhangúbbnak éreztem. Igazából nincs eleje, se vége, egyszerűen csak elkezdődik a jó, de sokkal markánsabb, végig kitartóan zsibbasztja a nyelvet, a korty után pedig kellemes, nagyon gyümölcsös marad. A Bianka sokkalta kifinomultabb, világos, könnyed; játékosan váltogatja magát, komplexebb az ízvilága.

Ha most kéne választanom, a Dugges lenne a nyerő, viszont az íz-megvalósítás és az izgalmasság miatt ezt az összehasonlítást a Bianca nyerte.

Ki igya?

Aki nem zárkózik el a savanyútól. De ki is tenne ilyet?

Ki ne?

Aki utána még valami levezetőre vágyik, úgyse fogja érezni azt.

Akkor ez most jó?

Teljesen. Mindkettő. Tökre.

Kritika #139 // Gólem #100Hops

100 komló, egy dupla IPA-ban. Ennek a sörnek tulajdonképpen mi az értelme? 100 komló? Normális? 60 után? Minek van? Mi végre vagyunk a világon? Mégis ki a faszom jár manapság bárhova is?

Kell, hogy legyen értelme?

Mi ennek a célja? Erőfitogtatás? Saját határaink feszegetése? A sörfőzés határainak feszegetése? A világunk határainak feszegetése?

Jó ez valakinek? Boldoggá tesz ez valakit?

“Ha az életben az ember csak egy személyt is boldoggá tehet, akkor az életének értelme van.” – Charles Bukowski

Gólem boldog ettől a sörtől.

És mi, a fogyasztók? Van értelme a 100 komlós sörnek? Lehet majd érezni bármit is a zsibbadáson kívül? Vagy a százszoros elvárásoknak lehetetlen megfelelni és csalódás lesz a vége? Kibontsuk egyáltalán ezt a sört?

Szóval kibontod az értelmetlenséget és elmerülsz benne. Hagyod hogy a tízféle maláta által produkált 10%-os alkohol lassan elmossa benned a kérdéseket. Ahogy melegszik, egy kicsit sok is lesz az alkohol, de addigra már mindegy. A 100 komló megnyugtató, zsibbasztó hatása szépen elringat. Meglepően nem túl erős, és határozottan jobban ízlik mint az előző, 60 komlós próbálkozás. Azzal ellentétben a szójás, sós, umamis ízek csak a melegedéssel kerülnek elő. Elsőre inkább túlérett gyümölcsök (ananász, barack, narancs), de a sok komló inkább tompítja egymást, mint felerősíti. A kakofóniában inkább csak felvillannak az ízek és az illatok, velük tompulsz te is. Kifogyott az üveg. Kifogytál Te is.

Azoknak amúgy, akik nem hiszik el, hogy tényleg 100 féle komló van a sörben, itt a lista, szépen, abc-sorrendben: Admiral, Ahtanum, Amarillo, Apollo, Aramis, Archer, Ariana, Azacca, Barbe Rouge, Belma, Boadicea, Bobek, Bouclier, Bramling Cross, Bravo, Brewers Gold, Bullion, Callista, Calypso, Cascade, Challenger, Chinook, Citra, Cluster, Colombus, Comet, Crystal, Delta, Dr. Rudi, East Kent Goldings, Ekuanot, El Dorado, Ella, Endeavour, Epic, First Gold, Flyer, Fuggle, Galena, Green Bullet, Hallertau Blanc, Herkules, Huell Melon, Iunga, Jarrylo, Jester, Kohatu, Lemon Drop, Lubelski, Magnum, Mandarina Bavaria, Marco Polo, Marynka, Minstrel, Mistral, Monroe, Mosaic, Motueka, Mount Hood, Nelson Sauvin, Newport, Nugget, Oktawia, Olicana, Opal, Orbit, Pacific Gem, Pacific Jade, Palisade, Pekko, Perle, Pilgrim, Pilot, Pioneer, Polaris, Premiant, Progress, Rakau, Saphir, Simcoe, Southern Cross, Sovereign, Sterling, Sticklebract, Styrian Golding, Summer, Summit, Sybilla, TNT, Triskel, Ultra, Vanguard, Vic Secret, Waimea, Wakatu, Warrior, Willamette, Yellow Sub, Zeus, Zythos

Ki igya?

Akit megbabonáznak az élet nagy kérdései. Aki inna egy érdekes és egészen jó dupla IPA-t.

Ki ne?

Aki csak inna egy sört.

Akkor ez most jó?

Megosztó lesz, de a nagy kérdésekre nem ad választ. Nekünk azért bejött.

Kritika #138 // Zlatý Bažant Radler Jahoda Rebarbora & Broskyňa Bazalka

A tavalyi megosztó kritika (dehogy megosztó, a kattintások alapján imádtátok) után idén sem hagyhattuk ki a Zlatý Bažant új radlereit. Szabadkozni anno már szabadkoztunk eleget a miértek miatt, inkább nézzük mit tartogat számunkra 2017! (Linkelni egyelőre nem tudjuk egyiket sem, mert nincs még fent Untappd-en, mi meg lusták vagyunk felvinni.)

Zlatý Bažant Radler Broskyňa Bazalka és Jahoda Rebarbora

Az epres-rebarbarás kitöltéskor masszív habot ereszt, illatra erjedt eper egy kis – milyen meglepő – eperfagyival a tetején. Nem csak unalmasan epres (mintha mentás lenne, pedig nem az), a rebarbarát kifejezetten kiérezni, de nem öncélúan van benne, hanem hűsít is. 1,8% ABV, kicsit édes, de nem ragad a szánk tőle szerencsére, mivel a vége savanykásan krémes.

Az őszibarackos-bazsalikomos verzió illatát egyértelműen uralja bazsalikom, kitöltéskor zéró hab jár a zéró alkohol mellé. Ízre is folytatódik szétbazsalikom, a barackot nem is érezni. Nagymamáink narancslekvárja jut inkább nem kevés nosztalgiával az eszünkbe… Nem is csoda, mivel narancslékoncentrátum 2% is jutott a dobozba, míg barack – egy rakás további citruson túl – csak mutatóba 0,1%-kal. A fűszeres indítás után a vége kesernyés. A kettő közül ez az izgalmasabb, de nem feltétlenül a jobb…

Ki igya?

A tűző napon bárki.

Ki ne?

Aki nem szereti az epres joghurt rebarbarás szósszal, illetve a retro narancsos Jaffa szörpöt.

Akkor ez most jó?

Egyszer vicces volt szétdobni, de jóízűen még egyet nem tudnánk meginni.

Kritika #137 // Hara’Punk Executive Pale Ale

A Hara’Punkot szeretjük, nem csak azért mert tőlük tanultuk meg a sörfőzés alapjait, hanem mert jó arcok, és stabilan hoznak jó minőséget. Bár ők maguk viccesek, a söreikkel nem viccelnek, nem csavarnak bele déligyümölcsöket (még!), de ha szembetalálja magát valamelyikkel, akkor bátran kéri. A Papap O’Harát meg főleg. Ehhez a mentalitáshoz készült most egy tökéletesen illeszkedő sör. American Pale Ale-t, azaz klasszikus APA-t készítettek. Mint a nagy klasszikusok általában, ez sem egy egyszerű műfaj: legyen kiegyensúlyozott (mondjuk ne szaladjon meg irgalmatlanul a komló), lehessen inni sokat, de azért mégis esetleg legyen megjegyezhető. (Persze lehet ezt is csavargatni.)

Hara’Punk – Executive Pale Ale

Az Executive Pale Ale szerintünk minden rubrikát kipipál. Tiszta, ropogós, friss. Jó szomjoltónak, de lehet illatolni/szagolgatni is, hogy most akkor mango, vagy fenyőgyanta, esetleg egyik sem, mert csak komlót raktak bele a fiúk. Innánk bármikor, oda lehet rakni a legjobb magyar pale ale-ek mellé a polcra.

Ki igya?

Aki egy jó sört akar inni. Aki nem szereti a faxnit.

Ki ne?

Aki sörbuziskodni akar.

Akkor ez most jó?

Főnök.

 

Kritika #136 // Bázis × OK Brewery Sabotage

Az OK Breweryről már többször írtunk és az OK Breweryről egy ideje már nem írtunk. A “legfiatalbb sörfőzőként” elhíresült Kelemen Ottó a tanulmányok és a meló mellett most egy kicsit hátrébb rakta a sörfőzést, aztán most fű alatt jelent meg egyszer csak a Bázis Sörfőzde felkérésére készített bécsi láger. Jó, hát sörözni való sör, nem nagy vállalás, de azért a jó vienna nem ilyen egyszerű. Vagyis elvileg de: minőségi alapanyag, egyszerű recept, türelem. Gyakorlatban aztán meg valami mindig hiányzik egy picit, nekünk eddig talán a Hopfanatic Next Level tetszett a legjobban és bár a Wiener Walzer is jó volt, de a Monyó Beaver Feaver hoz egyedül stabil szintet itthon és bár kellemes, nem feltétlenül élvonal a világban. Apró csavar van azért benne, a hagyományos alapanyagok (bécsi maláta, nemeskomló) az intenzív amerikai Citrával hidegkomlózták.

Bázis × OK Brewery – Sabotage vienna lager

Kitöltve gyönyörű borostyán szín, viszont lágerhez képest eléggé zavaros, szűretlen benyomását kelti (ez elvileg a hidegkomlózástól van). Közepesen testes, valahogy azt várjuk a szín alapján, hogy haraphatóbb lesz a cucc, de rendben van így is. Kellemesen malátás, karamelles, pont, ami kell. A komló nem nagyon érezhető, kivéve a végén, valószínűleg a csavarnak szánt Citra rántja össze kicsit kellemetlenül a szánkat. Összességében egy normálisan megcsinált, abszolút iható, de nyomokat nem hagyó sör lett a végeredmény.

Ki igya?

Akik csak sörözni szeretnének. Hagyománytisztelők.

Ki ne?

Aki mindig az extrát keresi.

Akkor ez most jó?

Egynek jó, de nem ez lesz a benchmark.

Kritika #135 // Mad Scientist × RothBeer Welcome Drink

Alaposan kivettük a részünket a Mad Scientist és a RothBeer április elsejei tréfájából, így nem volt kérdés, hogy fizikailag is ott leszünk a premieren (mondjuk mindig ott vagyunk).

Nagyszínpad! Nagyszínpad!

Mindent hoz, amit ígért: krémes, komlós, nem keserű és iszonyatosan csúszik. Az Imperial New England Session IPA viccesen hangzik, de elég jól leírja, mire kell számítani… Sűrű, gyönyörű, ahogy azt az Omnipollo, vagy Mikkeller nyálcsorgató instafotóin is látjuk mindig, a különbség “csak” annyi, hogy ez most itt van előttünk. Nem tudjuk és nem is akarjuk leplezni a lelkesedésünket, még ha Harrison Ford személyes látogatása átverés is volt, a sör nem az. Nem mintha mutatott volna bármi olyat a Welcome Drink, amit ne láttunk volna már (máshol és persze külön-külön), viszont iszonyatosan egyben van a lazulós 3,6%-os ABV ellenére is. Kár, hogy egyszeri főzet, innánk káoszba fulladó péntek esték kezdésének (oké, a második sört valószínűleg nem éreznénk utána) és zavarodott kilépős vasárnap hajnalokon is!

(y)

Ki igya?

Szlovákiából hazatérők. Premierre járók.

Ki ne?

Bloggerek. (Már a többiek. Mi isszuk.)

Akkor ez most jó?

THEHOPSNOB kolléga helyett kivételesen SOPHIE-val mentünk a premierre, egyúttal meg is ragadtuk az alkalmat, hogy az egybegyűlteket is kikérdezzük röviden a benyomásaikról. Érdekes módon nem mindenki osztozott a feltétlen lelkesedésünkben. De ne dőljetek be nekik! Ez most nagyon is jó.

Kritika #134 // Szent András Sörfőzde Nyúlon Innen – Nyúlon Túl

Írtuk már többször a Szent András Sörfőzdéről, hogy milyen tudatosan, szépen, biztosan lépegetnek mindig előre. Nincsenek hetente nagy bejelentések, a sörök sem verik ki a biztosítékot, de mindig lehet rájuk számítani. Na, hát most ezt jó néhány szempontból felrúgták. Egyszerre hoztak ki két sört, amik ráadásul fűszeres kollaborációk és szintet léptek a körítésben is. A héten debütált a Nyúlon Innen Nyúlon Túl húsvéti sörpáros, a tervek szerint a karácsonyi Esthajnalhoz hasonlóan évente jelentkező szezonális cucc. Vörös IPA mindkettő, kicsit más komlókkal, a Nyúlon Innen kétféle borssal és babérlevéllel, a Nyúlon Túl jázminvirággal.

Selim-bors, kubeba-bors, jázmin

A Nyúlon Innen-nel kezdünk, és ezzel lehet, hogy jól el is rontjuk az értékelést. Az alapvetően inkább ételek mellé tervezett borsos-babéros sör fasza, de annyira domináns, hogy később a jázminos sör finomabb fűszerezését már nem tudjuk annyira érezni. A sör csudijó vörös, sőt, fényben piros, a belerakott fűszerek majdhogynem a komlót is ledominálják, a kellemesen édeskés egzotikus illat elfed mindent. Egyértelműen arcba támad, ledöngöl. Idővel persze jön egy nagyon kellemes vörös IPA, jó az alap, nem követi a most divatos gyümölcsleves állagot, egyszerűen csak jó sör akar lenni. Kérünk a másikból is, miközben átrágjuk magunkat a Segal Viktor és Gerő Eszter (desszert) által összerakott menün – apropó, tényleg szintlépés, sörpremieren ilyen helyszín, ilyen kiszolgálás még nem volt (egészen tegnapig, amikor Lőrincz György főzött a Johnny Firpo bemutatóján) – megnézzük, hogy a jázmin tud-e érvényesülni ennyi íz mellett.

Kacsa, cékla, sörhab

Elsőre nem. Sőt, sokkal inkább ajánlanánk magában. Finom, könnyed, nyoma sincs a másik sör egyértelműségének. Nem mondom, hogy fejtegetni kell, mert annyira azért nem bonyolult, de nyugodtan el lehet vele üldögélni, meginni belőle pár pohárral. Kellemes, melegedve szép virágillatokat hoz, csak hát mire ide eljutnánk, már igazából meg is isszuk.

Szent András Sörfőzde – Nyúlon Innen / Nyúlon Túl

Összességében tehát szuper délután volt, magas gasztronómia, magas élet, magas sörkritikusok. A Szent Andrási Sörfőzde szépen lépdel tovább, meglep és szórakoztat úgy, hogy közben továbbra is az abszolút fogyasztható kategóriában marad.

Ki igya?

Aki szereti a különleges ízeket, vagy a gasztro vonal felől menne rá a sörökre. Aki inna egy kellemes vörös IPA-t.

Ki ne?

Aki nem szereti a Húsvétot. Aki szerint a sör az a pilzeni.

Akkor ez most jó?

Nagyon is korrekt.

Kritika #133 // Gyümölcsös újhullámosok, avagy ezeket isszuk majd egész nyáron

A korábbi ízesített-aromás-szirupos lágerek a “csajos” vonalra építettek, gyorsan fogytak, lehetett rájuk alapozni márkákat, vagy legalábbis fesztiválos kitelepülések megtérülését. Az alábbi versenyzők viszont már egy más minőséget, koncepciót, színvonalat képviselnek, a modern trendek követői és megállják a helyüket a komolyabb stílusok között is, mivel ők maguk is komolyabbak, de szerencsére ettől függetlenül azért összességében könnyen ihatóak!

Mad Scientist Red Light District

Ha egy szó, akkor macifröccs. Kevés alkohol, sok szénsav; frissítő, könnyű, észrevétlenül csúszik. 4,3%-os, de ennyit sem érezni, ellenben ribizli, hibiszkusz és meggy bőségesen jön a Mad Scientist Red Light Districtjéből. Se nem édes, se nem savanyú, se nem keserű.

Ki igya?

Aki nem tudja mit igyon.

Ki ne?

A komlók és maláták szerelmesei.

Akkor ez most jó?

Adja.

Krak’n Town Creamberry

Annyira epres a Creamberry illata, hogy az izétől is ezt várod, aztán csalódsz, aztán megbékélsz, mert a végére csak szétszed a benne lévő eper. Egy szóval: twizzlers (vágod, a nagyon amerikai piros gumicukor). Kicsit ízetlen, kicsit krémes (epres joghurt stenk), de azért csak műbalhéból húzzuk a szánkat, mert jó móka lett a Krak’n Town első saját söre!

Ki igya?

Édesszájúak.

Ki ne?

Aki nem szereti az epres joghurtot.

Akkor ez most jó?

Jó hát!

Mad Scientist Mango Bay

Röviden: majdnem Hot Turkish (egy shot az Anker’t-ben, amit anno friss maracujával és chilipaprikával szervíroztak), csak a chilisebbnek kéne lennie. Egyértelmű benne a maracuja, de a mango szúrós-fás íze is felismerhető a Mango Bayben. Zéró szénsav, de nem bánjuk. Eddig a legjobb, ellenben nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy milyen jó lenne, ha tényleg csípne (tálalási javaslatként jöhet némi jalapeno a pohárba), de majd a Mad Scientist úgyis kommentel, hogy tévedünk ebben (is)!

Ki igya?

Mindenki.

Ki ne?

Aki nem szereti a Hot Turkisht.

Akkor ez most jó?

Csípősen ász lenne, de akkor meg amiatt húznánk a szánkat biztos.

Mad Scientist Tokyo Lemonade

Egy újabb Mad Scientist, de a legkevésbé sem bánjuk; ezúttal hivatalosan egy witbier. Nyilván kihagyták a ‘Japán Witbier’ magas labdát, így lett Tokyo Lemonade a neve. Illatra szétcitrus kis savanyúval, habkönnyű testű, folyós, vizes, egy kis krémességgel. Könnyen iható, “a nyár íze” minimál keserűvel. Röviden? Citromfűsör. A koriander szépen jön, a narancshéjat nem éreztük, de bedobtuk még az akácvirágot és a loncot, mint lehetséges megoldásokat (és persze el is fogadtuk azokat).

Ki igya?

Bárki.

Ki ne?

A nehéz sörök rajongói.

Akkor ez most jó?

A nyár íze nem lehet ellenzékben!

Dimbo Lab Red Currant Gose

Zavaros, cuccos, halvány. Illatra belga élesztős, habja közepes, de sokáig marad. Ízre sós, fanyar, testes, de frissítő, viszont – szinte egyedüliként a mezőnyben – nem iható könnyen. Röviden a sörök margaritája, a margariták söre (a bennünk élő marketingesek vadul adják egymásnak a brofisteket). Nem baj, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy a Dimbo Lab Red Currant Gose most direkt, vagy véletlen lett ilyen…

Ki igya?

Aki szeret ízeket keresni.

Ki ne?

Aki nem szereti a margaritát.

Akkor ez most jó?

Legyen elég annyi, hogy izgalmas és megosztó. Szerettük kóstolni!

Mad Scientist × Grabovszky Beertending WildCard

Multivitamin illat, de ízre is hozza… Mint egy nyári délután, amikor egy rakás gyümölcs beleborul az alkoholos bóléba. Szétpapaya, de amúgy erre szokták azt mondani az értők, hogy funky, szóval bedobjuk mi is. Röviden: dinnyés rágógumi! Érdekes, jó, a kis édesség és a kis fanyarság határmezsgyéjén. Könnyen iható, de hamar eltelít, szóval egy nagy üveggel egyedül nehéz lesz végezni a Mad Scientist × Grabovszky Beertending kollab WildCarddal.

Ki igya?

Aki nyáron szeretne egy nagy üveget szétdobni a haverokkal.

Ki ne?

Aki egy utolsó sört még venne a hazaútra.

Akkor ez most jó?

Yo.

Kritika #132 // Gólem Hophochonder

A tavalyi év vége és az idei év kezdete az őrületről, a csavartabbnál csavartabb sörökről és ötletekről szólt. Ilyenkor, ekkora marketing- és eseményzajban sokszor elsikkad, ha valaki egy egyszerűbbnek tűnő sörrel jön ki a piacra. Mi is elmentünk több american pale ale és india pale ale mellett, vagy csak Instára tettünk fel gyorsjelentést az adott sörről. Ha Gólem megmozdul, akkor arra viszont azért szoktunk figyelni. A Sötét Bunkó óta imádjuk a brandet, az arculatot, a megszólalásait és nem utolsó sorban a söreit. Persze itt is van kevésbé jól sikerült sör, meg nagyon sikeres sör, de a minőségre való törekvés állandó. Ahogy az is, hogy a sörök viszonylag a normális határán mozognak (már ha a 60 komlós sört nem számítjuk), főleg az alapanyag használatában.

Most lehetőségünk volt a félkész sörre rákóstolni, így ha értenénk hozzá, akkor meg tudnánk mondani mennyivel lett jobb/rosszabb/másabb a hidegkomlózás óta. Mert, hogy ezzel készült most (a Horizontnál) a Gólem Sör, a Hopochonder az első hidegkomlózott IPA-ja, ami a tervek szerint az állandó szortiment része lesz (hogy ez pontosan mit tartalmaz, azt még csak Ő tudja, a Repeta és a Sötét Bunkó biztosan benne lesz). Nézzük, hová került a Gólem palettáján a Hopochonder.

Gólem Hopochonder és az ő készlete minden eshetőségre

A sör alapja szerencsére nem változott az előző kóstolás óta. Már akkor is imádtuk, kellemesen testes, szép karamell színű, jól csúszik. A hidegkomló óta kevésbé tükrösen tiszta, de ez nem baj. Illatra egyértelműen megváltozott a tartályból kóstolthoz képest. Intenzív, virágos, majd melegedve szőlős, barackos illatokat tudunk érezni. Kellemes, balzsamos, jól csúszik. Egészen a korty végéig, ahol valami indokolatlan keserűség támadja meg a nyelvünket (a bennünk lévő hipchonder szerint tutira ízlelőbimbó-rák…), és egészen sokáig meg is marad. Kicsit elrontja a végét, felemásan vagyunk vele. Tulajdonképpen jó IPA, elvan vele az ember, de egyelőre a magyar piacon is van nála jobb, meg a Gólemnek is van jobb söre, viszont egy kis finomítással ez is ott lehet a legjobbak között.

Ki igya?

Aki nem kapott csömört még az IPA-któl. Aki csömört kapott a szétcsavart söröktől.

Ki ne?

Ugyanez fordítva.

Akkor ez most jó?

Korrekt, de apróbb javításokkal még jobb lenne.