Tag Archives: 60 Shades

Kritika #108 // MONYO Brewing Co. Kohatu

Leírtuk idén párszor, hogy a láger az új IPA, de azért az IPA az csak IPA bakker. Minden házisörfőző ezzel kezd, ha valaki gerillából nagyban akar főzetni, akkor jó eséllyel az első sörei között fogunk találni egy IPÁ-t. Mert elvileg könnyű. Legalábbis könnyű nagyot lépni egy rossz lágertől, a megszokott ízektől. Gyümölcsös, virágos, bombasztikus, illatfelhőt hagy maga után és könnyen csábít.

Aztán persze gyakorlatban itthon sokszor zavaros, karcos, porosan keserű, a túltolt komlón kívül nem igazán érezni semmit, abból is csak a kellemetlen kesernyét. Vannak próbálkozások, hogy az IPA-nál afelé menjen a piac, ahol a legjobb amcsi IPA-k tartanak: a kiegyensúlyozottság felé. Persze a karcosság és a túlkomlózás ellen van próbálkozás különféle komlózási technikákkal, a first worth hopping, meg a hidegkomlózás mellett eddig a Monyó 60 Shades sorozata és armando_otchoa csúcs Hopaholicja nyomatta végig a 60 perces komlózást. Ez elvileg megmutatja a komló minden tulajdonságát és persze ha jól adagolja az ember percenként a fűszert, akkor kellemes, kerek, letisztult ízvilágot ér el (miközben ezt leírom, felsír a fejem felett a bullshit sziréna, de sajnos ezt most máshogy nem tudom megfogalmazni).

kohatu

Monyo 60 Shades of Kohatu

És milyen lett a Monyó sorozatának legújabb darabja? Nos a hipszter új-zélandi komló jól teljesít, bár a kohatu trópusi gyümölcsössége helyett váratlanul más gyümölcsbe botlunk bele. Barack. Érett barack! Kétpofára zabáljuk, folyik a lé az arcunkon. Valaki megbök a pultnál és ekkor realizáljuk, hogy ez nem csak költői kép, tényleg vedeljük a sört. Lehet ugyanis. Nem támad arcba az illatfelhő, nincs azonnali gyümölcsözön. Lassan jön elő minden, de minden nagyon kellemes. Nagyon jól iható. Visszafogottan határozott. Majdnem azt mondom, hogy kiegyensúlyozott, de persze az AleSmith IPA-t, vagy a Cigar City Jai Alai-t még azért nem éri el. De legalább már feléjük halad.

Ki igya?
Aki szereti a barackot. Meg akik innának egy IPA-t, de eddig mindig túl komlós volt nekik.

Ki ne?
Aki nem akar kétpofára IPA-t inni.

Akkor ez most jó?
Eléggé. Magyar szinten mindenképpen a jobbak között van. Erős négyalá.

Kritika #73 // MONYO Brewing Co. 60 Shades of Nelson Sauvin & Ahtanum

A filmes utalásokat továbbra sem nélkülözve ismerkedhettünk meg a MONYO Brewing Co. két új sörével. A premier hét órára volt meghirdetve és pontosan is kerültek csapra az újdonságok. (Nem előbb, nem később, pontban hétkor.) Számítottunk egy kis beszédre, félrevert harangokra, vagy bármilyen előjátékra, de végül is a sörök beszéltek a főzők helyett (Pein Ádám, a MONYO egyik alapítója azért szóval tartott minket).

Ezek egy folyamatos komlózású sorozat első darabjai, ahol a forralás során sörönként egyféle különleges komlót használtunk, amit 60 percig, percenként adagoltunk a sörhöz, megmutatva az adott komló összes tulajdonságát, árnyalatát.

60 Shades of Nelson Sauvinnal kezdtem. Kinézetre opálos-szalmasárga, illatra élesztős, erősen búzás, ezen belül is a bajoros vonalon mozog, a komlót itt nem is érzem. Őszintén szólva a búzasör nálam eléggé hangulatfüggő, viszont a sima ipa a legkevésbé sem. Az eleje búza, a közepe búza, aztán ahogy ez lecseng a felszínre tört a huncut kis komló. Nagy valószínűséggel megosztó sör lesz: a búzásoknak túl sok a keserű a végén, az ipás komló-rajongóknak az elejének a szegfűszeges édessége émelyítő. Ettől még persze mindig akadnak olyanok, akik az arany középutat járják…

60 Shades of Ahtanum & Nelson Sauvin

60 Shades of Ahtanum & Nelson Sauvin

A 60 Shades of Ahtanum megjelenése ale-es, mély-borostyános, az illata annyira durva, hogy már felmerül bennem, talán szamócalekvár volt a poharamban előzőleg. Újrakóstolásnál már nem jött ez annyira ki, viszont a felhasznált komló jellegzetessége annál inkább (az amarillos single hop ipákat idézi). Még mindig az illatnál maradva a bogyós gyümölcsök (málna, szamóca és erdei gyümölcsök) mellett enyhe boroshordósságot is érzek. Aki az orra alapján ítél meg egy sört, az csalódni fog, mivel az íze inkább a fanyar, hordós irányba fordul. Az elején még zamatos, a végén száraz-földes lesz, a gyógyszeres-kapros sorachi ace komlót is eszembe juttatva (mintha a betonút után a földútra tévedne). Nem rossz, de picit lágyabb befejezés jobban esne.

Hogy melyiket választanám a kettő közül? Az arany középutat. A sorozatnak pedig drukkolok, hogy fel tudjon nőni a Rothbeer Bakancslistájához!