Tag Archives: abbey beer

Random #92 // Brüsszel – Grimbergen

„Jól figyeljenek, mert minden ami itt elhangzik, amit látni fognak, az propaganda.” – kezdte a mondandóját Rik, a magát az évek során David Attenborough-ra ivó idegenvezetőnk a Grimbergen Apátságban, én meg azon gondolkoztam, hogy innentől kezdve végülis írhatok én is bármit, rácsesztem.

Lépjünk vissza kettőt: neveztem a Kreatív felhívására, hogy blogoljak egy közepesen nagyüzemi sörről, cserébe reptetnek, etetnek, itatnak. Ha nem nyerek arról úgyis csak én tudok, ha nyerek és szarul írom meg, a reputációm mehet a levesbe. De az meg úgy sem volt eddig sem. Nyertem. Naná, hogy megyek. A blog többi része amúgy is Californiából tolja a trve kézműves/kraft/craft/artisan kontentot, majd csak kiegyensúlyozzuk egymást.

c360_2016-09-09-22-02-18-444

Grimbergen Apátság. Kézműves kép, kraft filter.

Szóval mentem és jó volt. Jó volt a sör. Jó volt a kraft. A kicsi. A nagy. Az utcai. Az apátsági. A kocsmai. Nem tudtunk mellényúlni igazából. Max a szállodai ajtó kilincsének hazafelé éjjel, lehet, hogy nem véletlenül hagytam nyitva kétszer is a szobámat. Az út erről a részéről később. Próbálok egyensúlyozni a kisüzemi és a nagyüzemi között a sztoriban, ahogy a sörökben is próbáltunk.

A Grimbergen nem aprózta el. Egy egész napot töltöttünk a kisvárosban, az apátságban és a mellette lévő étteremben, hogy megismerkedjünk a hellyel, a legendával, a sörökkel. A propagandával. Meglepetést nem okoztak egyikkel sem. Na jó, az apátsági templomban, a faragott komló meglepő volt, de ennyi szimbolizmus mellett naná, hogy a környék legfontosabb jövedelemforrása is felkerült a fafaragványokra. Rik amúgy tényleg jó volt, kicsiszolt poénjai megmosolyogtatták az embert, meg amúgy is szeretem a templomokat. Aztán volt egy apátsági túra, ahol a szerzetesek életébe kaptunk bepillantást, amit mondjuk magamnak nem kívánok, de (nyál alert) meggyőző volt hallgatni vezetőnket, aki a közösségről, az összefogásról beszélt olyan lelkesedéssel, amit nem lehetett nem átélni.

Az első helyi sör receptje. Lehet utána csinálni, ha valaki el tudja olvasni.

Az első helyi sör receptje. Lehet utána csinálni, ha valaki el tudja olvasni.

A két kultúrprogram között muszáj volt a sörökkel is foglalkozni (mármint hivatalosan, nem hivatalosan a déli szendvicsebédhez is mindenki a sörökkel foglalkozott…), volt egy fasza illatfelismerő játék – továbbra sem áruljuk el, hogy hol végeztünk, egyrészt mert nem tudjuk, másrészt mert legközelebb az ilyenre #Sophie bloggerinát fogjuk küldeni, akinek kifejezetten jó orra van ehhez), meg egy termékismertető, ahol töltögetni tanultunk, illetve bemutatták a három sört, ami a magyar piacra is jön.

Ezután persze pazar vacsora és töménytelen mennyiségű sör, ennek eredményeképpen játék a tűzzel. Mármint voltak hivatásos tűzzsonglőrök és a végén egy hatalmas, tüzes fényfestés (tényleg wow), de itt leginkább arra gondolok, hogy a fellelkesült magyar csapat Attila (Egy szakács naplója) vezetésével dobálta a tűzbe a poharakat és a söröket a jobbnál jobb képekért. Pl., mint EZ ITT.

Kivilágítják.

Kivilágítják. Három leégés nem volt elég.

Na jó, de vazz, milyenek voltak a sörök? Eladta magát a Fenékig, hogy jót írjon a szarról? Ehhez kicsit előre és hátra kell ugrani időben. Amikor ugyanis nem Grimbergenben élveztük a vendégszeretetet, akkor Brüsszel nevezetességeit fedeztük fel. És bár rohadtul törekedtem, hogy legyen valami kultúra (legalább képregény!), itt most tényleg az volt, hogy két napig piáltunk. Megvolt a Delírium, a Moeder Lambic, a Cantillion.

A kedvünkért nyitás előtt csapolás a Moeder Lambicban. Nem mi voltunk az elsők aznap.

A kedvünkért nyitás előtt csapolás a Moeder Lambicban. Nem mi voltunk az elsők aznap.

Meg volt a marokkói kisboltos, a Delhaize kínálata, és a sarki Carrefour. Megvolt a klasszik belga, megvolt az amerikai szétcsavart craftbeer, meg a helyi klasszikus savanyú, ami kurvajó, de a végén már tényleg fancsali pofával jöttünk ki a gyárból. De nagyon nem nyúltunk mellé. Nem lógott ki semmi.

Turista brigád. Úgy csinálnak, mintha a sörön kívül más is érdekelné őket.

Turista brigád. Úgy csinálnak, mintha a sörön kívül más is érdekelné őket.

És nagyjából erre jutottunk a Grimbergen sörökkel is. Blanche, azaz witbier, Blonde, azaz belga világos és Double Ambreé, azaz barna dubbel lesz a választék. Eléggé könnyen össze lehet rakni, aki látott már boltban söröket, hogy kb. a Hoeagardeen, a Kronenburg Blanc, és a Leffe két itthon kapható változata (szintén Blonde és Bruin azaz barna) lesz az ellenfél. És nem lesz nagy különbség. Ízlés lesz. Ki mit szokott meg. Melyiknek menőbb a címkéje. Ki hajlandó váltani és kipróbálni valami újat. A witbier kifejezetten jó, frissítő, meglepően meleg volt, sokat meg tudunk inni belőle. A blonde annyira nem jött be, kellemes, nyugodtan lehet vele kezdeni az ismerkedést a belga sörökkel, mert testesebb és harapósabb mint egy lager ugye, de szerintem ez a legkevésbé jellegzetes a három közül. A dupla is rendben van, simán jól megy a belgák sörös marharagujához, már, ha szereti valaki az édeset, kellemesen testes, de szerintem ebből ittuk a legkevesebbet, egyszerűen mert túl sok jó sör volt. Szóval igazából kraft szemmel is minden teljesen rendben volt, nyilván nem ezek a világ csúcssörei, de nem is arra vannak és nem oda vannak pozícionálva. A saját helyükön pedig abszolút állják a versenyt. Amit igazán sajnálok, hogy a többi változattal (egyelőre) itthon nem lehet találkozni, a piros gyümölcsös Rouge a magyar szájízt ismerve aratna, a 10%-os Optimo Bruno pedig a legfelsőbb polcra való. Kénytelenek voltunk sokat inni ezekből is, hogy legalább az emlékeket hazahozzuk.

Melyiket igyuk? Mindegyiket.

Melyiket igyuk? Mindegyiket.

Sok emlék elpusztult az esti kocsmázások során, de sok meg marad. Faszaság volt.

Lezárásnak olvassátok el még egyszer az első mondatot.

Deal with it.

Deal with it.