Tag Archives: Bakancslista

Interjú #7 // Roth Zoltán (RothBeer)

A legendás Távoli Galaxis megalkotója. A Bakancslistával segített megmutatni a házisörfőzőknek, hogy mennyi lehetőség van a komlóban. Mekkora volt a szerencsés véletlenek szerepe és mitől lesz jó egy Bakancslista? Roth Zoltánnal, a RothBeer alapítójával beszélgettünk a The Beercase felkérésére.

Március – Roth Zoltán (RothBeer)

Mikor kezdtél el a sörrel komolyabban foglalkozni? Amikor az átlag ivóból már célirányosan foglalkoztál ezzel?

Igazából egy unalmas este bekattant, hogy meg kéne nézni, hogyan kell sört főzni. Elkezdtem guglizni és megtaláltam a How To Brew-t, azaz a sörfőzők egyik bibliáját. Még egyetemista voltam, fiatalság-bohóság… nagyjából elhittem, hogy lehet sört főzni. Ez kb. 2005 körül volt.

Soha nem volt amúgy olyan sör, ami inspirált, vagy ha mégis, inkább az volt a célom, hogy olyan sört főzzek, mint a Dréher. Egyetemistaként kiszámoltam, hogy így majd olcsóbb lesz. Csak aztán megkóstoltam és rájöttem, hogy a végeredmény ízes, zamatosabb, mint az a vizes valami.

Mondjuk az első főzet az valójában nagy rossz volt, meg ha most kóstolnám meg akkor a következő néhány sem volt jó, de volt zamata, ami megfogott, éreztem, hogy lehet érdekesebb söröket csinálni.

A dolog aztán az azóta legendás INDEX fórumon folytatódott. Lett ebből élőben is találkozó, eléggé vicces volt mikor Esztergomban először találkoztunk. De, hogy mennyire meghatározó korszak volt az, az mutatja, hogy ma már szinte mindenki kocsmáros, sörfőző vagy valamilyen formában kötődik az iparhoz. Olasz, Tibeer (Bajkai Tibor), Izsó Peti (Beerodalom-Ganz söröző-Wunder sörművek) például, de Németh Anti (MONYO) is odajárogatott, először nem értettük ki ez a szakállas srác a csilis söreivel. Vagy ott volt a Kiss Tomi (Hopfanatic).

Én egyel később kapcsolódtam be a sörforradalomba és ezeket a neveket ismerem mind, érdekes, hogy én már rajtuk nőttem fel. A kézműves sör tapasztalataim szerint nagyon összehozza az embereket, a másik iránt is érdeklődő emberek, közösség alakul. Szerinted most is megvan ez a szakmában?

Megvan, de tompult. Túlkínálat van a sörök terén, így már egy kicsit óvatosabban állnak egymáshoz az emberek a szakmában. De házisörfőzőként azért ez még mindig ott van. Recepteket, élesztőket cserélgettünk, információt osztottunk meg egymással. És persze könyvet írtunk/fordítottunk. Ehhez már picit bogarasnak kell lenni, de ez mozgatott minket, hogy ezt a tudást megosszuk másokkal. Sörfőzés otthon, egyszerűen. A 4-es Metroval egyszerre kezdtük el az írását és hát a Metro úgy másfél évvel előbb elkészült, mint a könyv. Elég jó alap lett, Olasznál meg lehet találni.

Mi volt a következő lépés az ismertség felé, miért alakult így, hogy kiléptél a piacra?

Sok véletlen együttes játéka. 😊 Először is meghívtak minket a rozsnyói házisörfőző versenyre és meglepődtünk hogy mennyi szeretet kaptunk ott. Kiss Tomi nyert az Angry Beasttel. Ezek után kitaláltuk, hogy mi is rendezünk egy versenyt, ez volt az első, 2012-ben a Pirítósban. Január 1-től legális lett a sörfőzés és áprilisban már mindenki tudott is sört főzni. Nem sikerült rosszul egyébként, úgyhogy 2013-ra szerveztünk egy nagyobb versenyt, meghívtuk a lengyeleket, szlovákokat, kb. 170 nevezőből nyertem meg. A Távoli Galaxis az első IPA-m volt, ekkor ezzel azért még lehetett robbantani. Mondhatnám, hogy itt kezdődött komolyra fordulni a dolog.

A Mad Scientisttel közös első sör a beköltözés örömére

Az ív az most a Mad Scientistig tart, hogyan ment tovább a történet?

A Legendában lefőztem a sört, mint nyeremény, aztán akkor nyitott az Élesztő és ott nagyon népszerű volt a sör, úgyhogy kezdett terjedni az ismertsége. Ráadásul a munkahelyem is támogatták a hobbimat, sőt igazából azt mondták, hogy seggbe leszek rúgva, ha nem kezdek vele valamit – a kollégák a szoftverfejlesztő cégnél amúgy általában péntekenként kóstolhatták a házi főzeteket, innen a lelkesedés részükről.

Akkor még nem volt annyi lehetőség bérfőzetésre, a Legenda pedig közben annyira telelett, hogy nagyjából verekedni kellett a helyekért. Úgyhogy beizzítottuk a rozsnyói kapcsolatokat és úgy döntöttünk, hogy ott főzetjük a söreinket.

Nem volt egyszerű se a logisztika, se a papírmunka, de a minőségérét megérte. Erre később jöttem rá, mikor itthon más minőségű palackozókkal tudtunk csak dolgozni például. Aztán később ott nem annyira működött az üzleti modell, új vezetés jött akik meg nem akartak nagyon foglalkozni velünk, nem éreztük magunkat biztonságban, úgyhogy úgy döntöttünk el kell jönnünk onnan.

Ekkor találkoztunk Szilágyi Tomival a Mad Scientistből és elkezdtünk beszélgetni. Igazából mi saját főzdét akartunk, eléggé sokat dolgoztunk rajta. De mire elkezdtük volna amúgy a főzdeprojektet, láttuk, hogy rá háromnegyedévre már egészen új világ lett. Aki most akar sörfőzdét nyitni arra mondhatjuk eléggé vakmerő. Nagyon telített a piac. Tizenpárezer litert fixen eladni havonta akkor sem egyszerű, ha már bejáratott vagy a piacon. Amikor minden szép és jó volt, most sokaknak eszébe jutott, hogy főzdét kellene nyitni. A Mad Scientisttel végül elkezdtünk számolni, összeraktuk amink van (ők hozták pl. a palackozót, mi a címkézőt, ők hozták a vízkezelőt, mi a hidegkomlózót) és kiszámoltuk, hogy így mindenkinek jó, win-win szituáció. Jelenleg 11 000 liter sörünk készül náluk havonta.

Rövid-közép távon amúgy azt látod, hogy ez így marad is?

Én azt látom, hogy igen. Nem tudom, hogy….

Egy saját főzde? Az több szabadság, vagy több elkötelezettség?

Igazából nekem van egy szakmám (szoftverfejlesztés ugye), amit tökre szeretek csinálni és felépítettem ott is a karrieremet. Ha most abbahagynám a sör miatt, az hülyeség lenne. Valamivel amúgy is a sörös cég pénzügyi lukjait be kell tömni. 😊 A RothBeer szépen fejlődik, épül, de nekem ez így most jó.

Hobbinál nyilván több a dolog, ahhoz azért kicsit költséges lenne. Vannak nálam sokkal jobb adminisztratív, logisztika, vagy sales tulajdonságokkal bíró emberek, velük bővültünk, a szakmai részével pedig én foglalkozom és így mindenkinek jobb. Jelenleg egy négy fős csapatunk van. Most már ha elmennék fél évre a világ másik végére akkor valószínűleg elmenne nélkülem is a dolog (persze új sörök nélkül) egy darabig. Azért ez már más, mint korábban mikor hazaértem a melóból és hajnali 1-ig nyomtam a papírmunkát, a könyvelőt, a recepteket, mindent.

A Távoli Galaxis sokaknak volt egy behúzó sör, ami elindította őket a kézműves sörök világába.

Jókor voltam jó helyen. Nagy szavak, ha azt mondom, hogy az volt az első komoly IPA?

Talán még a Grabanc volt hasonlóan kultikus, de az inkább egy belsős körön belül volt legendás, a tiéd viszont nagyon sok helyre jutott el, sokkal több emberrel ismertette meg a kézműves söröket.

Igen, itt jött be a rozsnyói gyár palackozója… Elég komoly felszerelés és nagyon nagy előnyünk volt 4 évig, hogy gyakorlatilag nem volt minőségi, oxidációs problémánk sokakkal ellentétben.

A minőségbiztosítás, a logisztika, a sales, az állandó minőség nagyon sokáig volt problémája az egész magyar szakmának.

Igen, mi ebben szerencsések voltunk, vagy hát jó helyre sikerült eljutni. Jókor voltunk jó helyen. Időzítésileg is. A versenyt is mikor megnyertem olyan publicitást kaptam, amit azóta sem senki. Akkor volt a nagy hó március 15-én. Mivel minden állami programot lemondtak, az összes újságíró bejött a rendezvényünkre, Index, HVG, mindenki. Másnap mentem dolgozni és hívtak interjúzni a Népszabadságtól, én meg nem értettem, hogy hogy lehet, hogy kb. vagyunk 30-an itthon, akik maguknak csinálnak egy versenyt és ez mégis hirtelen mindenkit érdekel. Illetve ugyanígy az Élesztő nyitására is ott volt a sajtó és a Távoli Galaxis ott is tarolt. Szóval tényleg, többször voltunk szerencsések.

Hogyan jött innen a Bakancslista kísérletezése. Tényleg van egy bakancslistád?

Megvolt a Távoli Galaxis, de utána az én személyes kedvencemet a Pyromániát főztük meg, ami egy füstös porter. Arra gondoltam, hogy egy füstös porterre aztán biztos elképesztő kereslet lesz, mert ez egészen szuper sör. Hát, úgy tűnik, hogy inkább csak egy kisebb közönségnek lett a kedvence. Aztán beszélgettem Pein Ádámmal, a Kézműves Csemegéből (azóta MONYO), aki mondta, hogy IPA-t kell csinálni. De hát már ugye volt IPA-m, akkor minek egy másikat? – gondoltuk régen. Ekkor jött a single hop sorozat ötlete, amit külföldön is csinál már mást. Arra gondoltam, hogy 1-2-t kihozunk, de hát ez egy szakmai sorozat lesz, annyi embert biztos nem fog érdekelni.

Hiszen a Bakancslista nem arról szól, hogy főzök egy olyan jó IPA-t amilyet csak tudok. Az adott komlón múlik, hogy elviszi-e egyedül a balhét, vagy nem.

Roth Beer Bakancslista 1-5.

Nekem például van olyan, amelyik nem tetszett (a német komlók, de pl. a Sorachi Ace kaprossága is ihatatlan volt számomra). Illetve volt egy csomó ami meg rohadt jól sikerült. Neked mi volt a kedvenced?

Látod, sokféle sör, sok kedvenc. 😊 De a Mittelfrüeh-vel kapcsolatban egyetéretek veled. Házifőzetben elképesztően jól sikerült friss leveles komlóval, de a nagyban készült végeredményt majdhogynem szégyelltem, mert annyira nem adta ki amit szerettünk volna.

A Vic Secret amúgy meg nagy meglepetés és nagy kedvenc lett, szóval tényleg nem lehet biztosra menni ezzel a sorozattal.

És a fogyasztó melyiket kedvelte legjobban?

Mindenkinek más a kedvence. Minden sör kapott szavazatot. Fesztiválokon jönnek oda most is, hogy mikor lesz megint ez vagy az. Amúgy a nagy kedvenc nyilván a nagy klasszikusok, Citra, Amarillo.

De itt egyébként nagyon sok múlott azon, hogy milyen, mennyire friss komlót sikerült szerezni. Ha hosszú az eljutása ide és már nem friss, nem olyan ahogy kéne, akkor nem fog átjönni. A legjobban sikerült változatok közvetlenül jöttek ide, hidegen tárolva, stb. Az volt a kulcs, hogy ezeket jól intézzük és akkor jó lett a sör.

Sokan nem foglalkoztak ezzel, pedig nagyon sok múlik rajta. Most már azért mindenki tudja és figyel is rá, de ehhez el kellett jutni ide, megyünk előre és egymást is húzzák felfelé a kraftos főzdék ezekkel a dolgokkal. Egészséges verseny.

Kell is egyébként a fejlődés, hiszen beszéltünk róla, hogy lassan már egymás elől veszik el a piacot a főzdék. Te milyen tendenciát vársz a piacon?

Aki elég erős az meg fog maradni. Tulajdonképpen, ha közgazdász lennék lubickolnék ennek az elemzésében. Le lehetne követni, ahogy a keresleti piac átfordult kínálati piaccá. Olyat hoztunk létre, ami még nem volt, hirtelen kellett, aztán még több kellett, de most egy tisztulási folyamat fog végbe menni.

Ugyanakkor az egésznek nagy hatása van, hiszen most már a nagyipari gyártók is elkezdtek kézműves szerű sörökkel kijönni.

Fú, ha valaki 3 éve azt mondja, hogy a Soproni IPA-t fog gyártani akkor biztosan azt mondom rá, hogy ez valami vicc.

Mennyire jó ez egyébként szerinted, mennyire hasznos a kisüzemnek? Segít a tömegek felé az áttörésben, edukációban?

Hát igen, kb. 500 milliós reklámkampány mehetett el a bevezetésére, ami bakker majdhogynem több, mint az egész Főzdepark értéke. Valószínűleg a következő 2-3 évben sokat fog javítani az edukáción. De amúgy nem velünk versenyeznek. Sokat elvisz, de sokat is hoz nekünk: aki megkóstol egy ilyet az nyithat majd később a kraft felé. Szerintem az lesz, mint az USA-ban. Pillanatok alatt felfutott 1-2 százalékra, aztán stagnált pár évet, majd megindult meredeken felfelé.

Elért egy kritikus tömeget és megindult a láncreakció. Itt is a házisörfőzőknél ismertünk először mindenkit és utána mindenki elkezdte ezt terjeszteni, aztán az ő barátaik is tudták tovább vinni. Ilyesmit várok majd.

Te egyébként viszonylag közérhető söröket csinálsz, nyilván az ipa sorozat, amiről leghíresebb vagy. De abból ahogy beszélgetünk látszik, hogy sok felé mozdulnál. Mit várhatunk tőled a közeljövőben? Mire számíthatunk az Apollo projekttel?

Szeretnénk egyszeri, izgalmas sörökkel kijönni, az otthoni recepttáramban vannak agymenések. Egyszerűen nem volt rá idő, vagy logisztika, hogy megoldjuk. Nem tudtam abban a tempóban kísérletezni ahogy kellett volna. Az utóbbi másfél-két évben lett rá végre rendesen időm, úgyhogy jönnek is az Apollo-ban majd az újdonságok.

A bor-sör hibrid mellett van olyan izgalmas sörstílus amit nem főztél le, de nagyon szeretnéd?

Valami gyümölcsöset mindenképpen. És régóta tervben van a Még Távolabbi Galaxis, azaz a dupla IPA változat. Meglátjuk. 😊

RothBeer x Haraszty Pincészet – BorBeer

Mi lesz a legújabb dobás, mit lehet róla tudni?

A Haraszthy pincészettel futottunk össze egy fesztiválon. Nyilván megdumáltuk, hogy csináljunk valamit sörből-borból. Nem egyszerű, az emberiség elég régóta műveli mindkettőt, de mégsem lett belőle egy közös ital, szóval érdekes feladat. Saison élesztőben gondolkoztunk, az eléggé tud boros jelleget hozni, lefagyasztott sauvignon blanc must, és Nelson Sauvin komló.

Inkább bor lett, vagy inkább sör?

Szerintem el lett találva, hogy mindkettőnek megfeleljen. A borosok amúgy a bort, a sörösök a sört fogják mondani. 😊 Az első teszteknél levittem a mintákat, különböző arányokkal, komlózásokkal aztán nyilván az lett, hogy a borosok még több mustot szerettek volna benne, mi sörösök pedig még több komlót. Úgyhogy érdekes lesz.

Szerintem fontos, hogy a borosok felé nyissunk egyébként. Nem azokat kell meggyőzni a kézművesről feltétlenül, aki a hétvégi nagybevásárláson telerakják olcsó sörrel a táskát, mert ő nem fogja ezt megvenni. Hanem azokat, akik minőségi borért hajlandók fizetni. A minőségi alkoholfogyasztókat kell megtalálnunk.

Ha már a boroknál tartunk: szerinted mikor lesz a söröknek ugyanazon a polcon a helye, mint a söröknek? Elfogadottságban, gasztronómiában?

Ez az egyik vesszőparipám, hogy ott van egy csúcsétterem ahol jó a borlap és közben nagyüzemi átlagsört csapolnak. Nonszensz. Ha minden alapanyagra figyelnek, akkor rá kell jöjjenek, hogy a söröknél is fordulni kell efelé. Még kell neki idő és edukáció, de már indult el jóirányban a dolog több helyen is.

Idén lehet az az év, hogy talán a magyar főzdék nemzetközi szinten is megmutathatják magukat. Neked vannak terveid átlépni a határokat?

Látom, hogy megy mindenki fesztiválokra, de az az igazság, hogy szerintem ez nem ilyen egyszerű. Kell külföldön nagyker, neked kellene felépíteni a piacot ott kint, a logisztikát intézni. Egyelőre nagy mennyiségek rendszeresen nem mennek ki. Inkább talán még most csak kóstolgatás van.

Én egyelőre a fenntartható hazai megjelenés mellett vagyok. Előbb lehet, hogy a magyar vidéket kellene megtalálni, megszólítani és kiszolgálni.

Szerinted milyen kép van a fogyasztóban a RothBeer-ről és Te mit szeretnél, ha gondolnának rólad?

Korrekt. Nagyon sokan mindenfélét mondanak magukról, én nem vagyok annyira túlzó, vagy annyira exhibicionista. Ha jó söröket csinálok és ezt is érzik rólam, akkor én elégedett vagyok. Szerintem a korrekt az jó szó.

Random #68 // Ami kimaradt 2015-ből

A VinCE Magazin meghívására már második alkalommal vakteszteltünk söröket; szeptemberben ‘barnasörök’ gyűjtőnév alatt próbálunk meg győztest hirdetni a hazai bak-stout-porter mezőnyből. Az első helyezett a Fóti Kézműves Sörfőzde Romanov-ja lett (de versenyen kívül azért egy lejárt szavatosságú Old World Russian Imperial Stout lett kihozva abszolút győztesnek.)

sztelőink

Megígértük, utánanéztünk: nagyon úgy tűnik, hogy nem átcímkézett MONYO sörök, hanem valóban a Rosenstein Vendéglő egyedi darabjai… Egyelőre az AIPA és a Porter volt kóstolható csak az étteremben; a Kipa american ipa szeretne lenni, de inkább a brit ipához van közelebb (remekül megy a tatárbifsztekhez), míg a Sólet közérthetőbb, ezáltal kissé vizesebb (mint várná az ember) kis pörköltséggel (csúszik a libamájpástétom mellé, de nagyon).

2015-11-14 18.31.28

Rosentstein Sólet

Szorgosan végigjegyzeteltük kedvenc Facebook csoportunk közös szervezett kóstolását a kedvenc sörözőnkben, hogy aztán végül ne írjuk meg… Mindegy, remek söröket kóstoltunk, sokat tanultunk (nem vicc) és ha minden igaz, ennek még lesz szervezettebb körülmények között is folytatása.

Port Brewing Company Wipeout IPA

Port Brewing Company Wipeout IPA, avagy a tökéletes West-Coast IPA

Hiába írjuk többen a blogot, mindenre nekünk sincs időnk, így szép lassan veszítenek az élvezeti értékükből azok a drága sörök, amik a tökéletes alkalomra várva pihennek hónapokon át a hűtőinkben… Így jártunk a Bakancslista újabb kiadásavail is, amiket hiába gyűjtöttünk szépen, sorban, nem tudtuk időben elkapni őket! Élvezni még élvezhetőek, de újabb kritikát nem mertünk írni ezekből:

2015-12-28 22.33.21

Rothbeer Bakancslista Ella, Mittelrfüher, Vic. Secret, Cascade és a többiek

Ahogy csomagot kaptunk Németországból, azonnal bontottuk is őket, nehogy ebbe a régi hibába essünk… Viszont március óta sem sikerült papírról rendes posztban összegezni a tapasztalatokat, így fájó szívvel elengedtünk a nagy német sörtesztet is.

Hanscraft & Co. Backbone Splitter

Vitathatatlanul a Hanscraft & Co. Backbone Splitter volt a legjobb a csomagból

A japán sörökkel már ilyen illúzióink sem voltak (az Untappd profilunkon azért vezettük a kóstolást). Nagyot megy ott kint a craft-kultúra, de a söreik – már a lent kóstolt darabok – a mi ízlésünknek meglehetősen vizesnek és testetlennek tűntek. Jórészt korrekt, vagy erős középkategória, semmi több.

2015-11-22 21.03.26

Azért a Kiuchi Brewery Hitachino Nest White Ale kiemelkedett a többi közül (jobbról a harmadik)

Most, hogy kiírtuk mindezt magunkból, végre kisimult arccal tudunk 2016 felé fordulni. Lesz miről írni…

2015-12-31 20.11.46

Facebook oldalunk követői számára nem lesz újdonság a kép; ezzel kíván(t)unk minden jót 2016-ra

Random #51 // Már megint a listák

Imádunk listázni. Más is. Ez egy lista mások listáiból. Második rész.

A Paste szerint idén eddig ezek a legjobb új kézművessörök. A komlóolajos Sierra Nevadát innánk, a vasárnapjainkat pedig a Weyerbach Sunday Morning Stouttal indítanánk.

Döglött bálna. Döglött karácsonyfa. Bikaherepaprikás. A 8 legfurcsább dolog amit sörbe raktak a Mentalfloss szerint.

Mert bringázni nyáron jó. Felelősen. Óvatosan. Sixpackkel. Stb. via The Washingon Post

Mert bringázni nyáron jó. Felelősen. Óvatosan. Sixpackkel. Nehogy összetörjön. via The Washingon Post

Egy tányérból sörözgetés. Alap programpont a Csakajóban. Aki ezt fejlettebb szinten szeretné csinálni, bulikon lenyűgözni a sörök iránt nem érdeklődőket, vagy komoly bottle share club-ot akar alapítani, akkor olvassa el a 10 csináld – ne csináld! cikket a témában.

Sörtöri lista: az első craft, az első pasztőrözött, az első dupla IPA, dobozos… 21 sör ami megváltoztatta az amcsi sörfogyasztást.

A legjobb nyári sörök. Mert minden listákat összegző listába kell egy ilyen lista is. Because nyár.

Kritika #55 // RothBeer Bakancslista 1-5.

A Bakancslistáért azóta lelkesedünk, hogy a RothBeer bejelentette, és nem csak vadul kóstoljuk a darabokat, de itt a blogon is rendszeresen foglalkoztunk a sorozattal.

Két hete a sorozat eddigi darabjait az Élesztőben lehetett összekóstolni (beszámolni beszámoltunk róla, csak sajnos nem tudtunk ott lenni) személyesen Róth Zoltán sörfőzővel, így ideje volt, hogy mi magunk is megejtsük a már régóta esedékes “hivatalos” tesztünket is…

Roth Beer Bakancslista 1-5.

RothBeer Bakancslista Sorachi Ace, Pacific Gem, Simcoe, Amarillo & Citra

Bakancslista Sorachi Ace: továbbra sem szeretjük ezt a komlót, alapvetően nem is lenne szabad használni a single hop ipákban, de a szabályok ugye arra valók, hogy felrúgja őket az ember… Az első kóstoláshoz képest az idő jót tett neki, belesimul a gyógynövényes íz a sörbe, egyenesen márványsajtos!

Bakancslista Pacific Gem: nem karakteres, de jól kiegyensúlyozott, a végén fenyős. A leggyengébb láncszem, és nem azért, mert rossz, egyszerűen csak jellegtelen a többihez képest.

Bakancslista Simcoe: grapefruitos illat, bodzás íz, talán a leggyantásabb. Frissítő összhatás, nagyon egyben van, a beúszó keserű markáns, de mégis nagyon elegáns.

Bakancslista Amarillo: krémes, tejfölös illatú, kicsit savas. Opálos megjelenésű, ez a legsűrűbb mind közül. Nagyon enyhe a keserű a végén, egy igazi lazulós ipa!

Bakancslista Citra: édes, talán a legédesebb. A legerősebb ízben és a legjobb az 5 közül! Nem nehezedik, de közben karakteres, könnyen iható, miközben tiszteletet parancsol. Egy igazán jól eltalált single hop ipa, ezt talán állandó jelleggel is kéne főzni (mondjuk a többit is lehetne, de, ha csak egyet választhatnánk, akkor ez lenne az).

RothBeer Bakancslista Sorachi Ace, Pacific Gem, Simcoe, Amarillo & Citra

RothBeer Bakancslista Sorachi Ace, Pacific Gem, Simcoe, Amarillo & Citra

A sorozat hatodik tagja a héten jött ki és alig várjuk, hogy posztolhassuk, illetve kóstolhassuk a következő ötöst!

FYKI #21 // Tudom, hogy mit teszel jövő héten

UPDATE: Bővült az események sora, még három aktualitás vár ránk a héten. Csütörtökön a Hopfanaticban csapra kerül a Christmas Singularity Ale, volt már szerencsénk hozzá, kurva jó lett. + Szellemcsilis csili!

Szombaton megújulva nyit a Hunyadi Lakásbisztró a budai oldalon. Nyár elején fedeztük fel, szimpatikus házaspár vitte a helyet, igazi kis titkos hely volt, de úgy tűnik valami félrecsúszott. Nagy kár érte. Most profik fogták kezükbe a dolgot, meglátjuk mi sül ki belőle. Októberben már beültünk egy sörre a próbaidő alatt, kifejezetten negatív érzésekkel távoztunk, mert bár a sör király volt és a környék is jó, a kiszolgálás stílusa (a szakértelem ellenére) eléggé bicskanyitogató volt.

Aki a gasztró vonalon mozognak az szerdán kipróbálhatja a Legenda sörvacsora esten, hogy milyen a kecskesajt mangóval és Snakebite IPÁ-val. A Flash Dining Project eseménye.

UPDATE2: Szolgáltai közlemény: annyire felgyűltek az események, hogy mostantól még jobban fogunk rá figyelni (aztán nyilván most jön az, hogy három hétig nem történik semmi 😀 ), indítunk hamarosan egy rovatot is hozzá. Később jövünk a pontos infóval.

/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Nemrég annyira felgyűltek a sörös események, hogy össze kellett gyűjtsük őket egy posztban. Most sincs ez másként, négy plusz egy izgalmas esemény lesz a következő napokban itthon, meg egy nem messze Budapesttől. Már, ha Bécset közelinek számoljuk.

Ez utóbbira ne is vesztegessünk sok szót, inkább majd az meséljen aki kimegy és tapasztalatokkal felvértezve segít abban, hogy a Főzdefeszt újra teljes fényében ragyogjon.

Mindennapi ivósörünk add meg nekünk, uram!

Mindennapi ivósörünk add meg nekünk, uram! via Csakajósör

Szombaton rögtön vallásos áhítattal zarándokolunk el mindannyiunk szentélyébe. A Csakajósörben a Jónás házi főzdéje, a Reketye sörfőzde vendégeskedik és osztogat ingyen mintát az új ivósöréből. Miséről késni nem illik, mert nem marad misesör.
horizont

Horizont Hamburger Hét via Horizont

Egyelőre kissé rejtelmes a Horizont, de a lényeg: több helyen ingyen sör lesz a hamurger mellé és lesz még valamilyen titkos játék is. Érdemes rajta maradni az eseményen, frissülni fog. Lehet tippelni, hogy hol lesz majd akció. Kandalló? Bölcső? Dezső? Szerintetek?

Bakancslista 1-2-3-4-5!

Bakancslista 1-2-3-4-5! via Élesztő

Vegyünk egy nagy levegőt és számoljunk el ötig. Igazi szakmai programmal indul a hétfő: a Bakancslista sorozat eddigi darabjainak összekóstolása az Élesztőben a készítő, Róth Zoltán vezetésével. A férőhelyek limitáltak, a belépő 3000. Had jegyezzem meg, hogy itt azért picit felhúztam a szemöldököm, ugyanis ennyi pénzért minden sörből egy fél pohár jár, ami talán egy kissé karcsúnak számít.  Nem tudom, lehet, hogy csak az én vesszőparipám, hogy az egész magyar kézműves szcéna felülárazott úgy ahogy van, de nyilván valamiből meg kell élni, így akinek megér ennyit, annak ott a helye, izgalmas lesz, az tuti.

UPDATE: A sörök mellé szendvicskék, falatok is járnak, termelői alapanyagból. Így már más a leányzó fekvése, a szcéna felülárazottságát továbbra is tartom mint vélemény. Másrészről meg a piac diktál, ami ilyen áron is elmegy, azt hülyeség lenne olcsóbban adni.

CSAPFOGLALÁS - Legenda Sörkóstoló Nov.27.@Léhűtő Kettő

CSAPFOGLALÁS – Legenda Sörkóstoló Nov.27.@Léhűtő Kettő via Léhűtő

Hamár pénzes buli: újabb Csapfoglalás a Léhűtő Kettőben, ezúttal a Legenda mutatja meg magát. 5 pohár sör + sörkorcsolyák 3500-ért. A Léhűtőt ismerjük, tulajdonképpen a söreiket is, itt így leginkább a személyes beszélgetést kell megfizetni.

Plusz egy: péntekig lehet jelentkezni a Sernevelde porter-stout tanfolyamára, sörkóstolás és szakértelem-növelés! Házi sörfőzőknek ajánlott.

FYKI #19 // Ezt isszuk a Főzdefeszten

Az ember minden évben úgy készül, hogy nem lesz sok újdonság. Egész évben ezeket a cuccokat iszom, nem tudnak újat mutatni nekem… Hát tudnak. Ebből kifolyólag az olyan sörökre most nem is megyünk rá, amik év közben is kaphatóak üvegben (pl. Repeta), vagy huzamosabb ideig csapolva (pl. Tántorgó ParIPA). Ez nem kötelező ajánlás, csak a mi véleményünk. Örömmel látjuk például, hogy bár azt hittük az IPA őrület lecsengett itthon, lesz egy csomó új cucc, rozsos-füstös IPA például. Na essünk neki, rövid lesz a két nap, ezeket mindenképpen szeretnénk megkóstolni: armando_otchoa – Szutykos (dirty saison) Balkezes Sörfőzde – Balkezes Hopster (IPA) Bader Sörfőzde – Nordstar (hoplager) Csupor Sörfőzde – Ördögi Angyal (oatmeal stout) Csupor Sörfőzde – Bunny Hop (IPA) HaraPunk Sörfőzde – Lemon? No, thanks (american wheat ale) Hedon – Vertigo Retro (Dreher élesztős hoplager) Hopfanatic Sörfőzde – American Pale Ale (APA) Hopfanatic Sörfőzde – Exorbitant Beast (BA Imperial Stout) Lados Sörfőzde – Grafit Lados Sörfőzde – Hop+ Lados Sörfőzde – IPA-Apache (IPA? APA?) Legenda Sörfőzde – 4 Sterne (imperial keller) Legenda Sörfőzde – Black Samurai (imperial stout) Reketye Sörfőzde – Ravasz Hód 2 (brown ale) Pandulabeer – Xmoke RIPA (füstös – rozsos IPA) Zip’s – meglepetés

Van még egy csomó klasszikus (Bors, Domján, Fóti), meg fasza IPA-k (Zodiak, Hatodik íz), gyümölcsös sörök, stb., szóval mindenki megtalálja a magának valót. Jó sörözést mindenkinek!

Teljes lista Itt olvasható. Itt egy okosan kinyomtathatóra szerkesztett változat. Aki felkészültebb szeretne lenni, az ide kattintva értékelheti szakszerűen a söröket. A térkép kattintásra megnő. via Sörinfo

Főzdefeszt 2014 / Ősz

Főzdefeszt 2014 / Ősz

Kritika #31 // Főzdefeszt 7.

Foghatnám valami hangzatos magyarázatra, hogy kissé aktualitását vesztette a dolog (a nyári és az őszi Főzdefeszt közé időzítettem szándékosan ezt az írást), de az igazság az, hogy egyszerűen megcsúsztam ezzel a monstre poszttal. Viszont elég jól dokumentáltam a 7. Főzdefesztet, így tartozom magamnak annyival, hogy bő két hónap késéssel ugyan, de – még a 8. előtt – megosztom a tapasztalataimat.

Új helyszín, Metapay, idén is kígyózó sorok, némi káosz, Street Food show – ezekről itt NEM lesz szó. (Elfogadtam, kibírtam, kiálltam, megszoktam, nem ettem.) Praktikus szempontokat is figyelembe véve próbálom rövidre fogni mondandómat (ahogy a blog eddigi legtöbbet olvasott írásakor is tettem), illetve köt a forma is, elvégre mégiscsak a Kritika rovaton belül foglalkozom az eseménnyel, pontosabban a sörökkel.

Hopaholic IPA & ArmBandusz K.I.P.A.

Hopaholic IPA & ArmBandusz K.I.P.A.

Céltudatosan Armando Otchoánál kezdem a Hopaholic ipával és meg is szavazom egyből a Főzdfeszt sörének. Telt, édes, hihetetlenül komlós és annyira jólesik, hogy nem szokásom ugyan, de egyből kérek még egyet. A fesztivál ideje alatt aztán random módon vissza-vissza látogatok, hogy még egy korsóval kapjak ebből a legkevésbé sem kommersz ipából. Telitalálat, 100 / 100.

Az erős kezdés után a jászdózsai Köleses sörrel kooperált ArmBandusz kipának esélye nincs; keserű ipa, de annyira, hogy nekem is túlzás. Grapefruitot vélek felfedezni benne, alapvetően jó, de a Hopaholic után – ez most viccesen hangzik – erősen egydimenziós.

Hopfanatic BodzIPA & Hopfanatic Tsunami

Hopfanatic Tsunami & Hopfanatic BodzIPA

A Hopfanatic Tsunamiját mindenképpen kóstolni akarom, amíg el nem fogy, így hozzájuk vezet a második utam. Nem szoktam rugózni az árakon, csak tényként jegyzem meg, hogy 400 forint / dl, de akkor is korsóval iszom (alapvetően mondjuk nem is árulnak belőle fél litert, de aztán megegyezünk), hogy érezzek is valamit, ne csak a felszínt kapargassam; kávés, bourbonös, édes és zsibbaszt – a magyar Tokyo*. Egy igazi imperial stout, ami nem hazudtolja meg önmagát.

BodzIpával oldom a feszültséget (mintha a Tsunami nem simította volna ki a vonásaimat), egy nyári ipa, kellemesen keserű, nem nehezedik, de a bodzát sem érzem annyira. Nem lesz a kedvencem, de egy laza sör.

RothBeer Bakancslista

RothBeer Bakancslista 01

A RothBeer Bakancslistájára azóta fenem a fogamat, amióta hírét vettem a készülő sorozatnak, de a 01-es kiadás egyből csalódás. Jó ez, és persze imádom a Távoli Galaxist, így ezt sem húznám le, de a felhasznált sorachi ace komló valahogy nem tesz jót ennek a sörnek. Van valami fura, lekerekített mellékíze (egyesek szerint kapros, mások szerint gyógyszeres), amit nem tudok szeretni.

Sir Smoke-A-Blond

Brandecker Sörház / Armando Ochoa – Sir Smoke-A-Blond

Füstös láger, semmi más – legalábbis számomra nem nyújt többet a Sir Smoke-A-Blond.

Horizont IPA II.

Horizont IPA II.

Sajnos lemaradtam a Horizont sörök 2 nappal korábbi premierjéről, de szerencsére sokat azért így sem kellett várnom a tesztelésre. Barackosan gyümölcsös, kissé keserű, jópofa nyári sör a Horizont IPA, ami elsőre ugyan nem győz tökéletesen meg, viszont így a nap végén nem is mondanék le róla. Annyiban maradok magammal, hogy próbálom még, mert érdekel, mit tud.

Horizont Japán Búza

Horizont Japán Búza

Ha már a Horizonttal zártam az első napot, a Horizonttal is indítom a másodikat. A Japán Búza savanykás, de nem búzásan citrusos, sőt, nem is citrusos. Kissé füstös, a sorachi achi komló miatt pedig kerek, gyógyszeresen keserű. A márka eredeti koncepciója, hogy “érthető” kézműves söröket készítenek nem csak az ínyencek számára, ezzel ellentétben szerintem ez egy komplex sör és – nem állítom, hogy rossz – nekem nem jön be (ez továbbra sem az én komlóm).

Kaltenecker / Bay Brewing Yokohama Suzuki India Pale Lager 16°

Kaltenecker / Bay Brewing Yokohama Suzuki India Pale Lager 16°

Maradunk Japánnál a következő Kaltenecker Bay Brewing Yokohama kooperációval; a Suzuki India Pale Lager lágerként alsó erjesztésű, de ipaként lett komlózva, ezért az IPL megnevezés (vagy ízlés szerint Strong Pale Lager, illetve Imperial Pils; mindegy is). Frissít, üdít, igazi nyári csobbanás. A keserűsége nagyon kellemesen levezet, nem nehezedik a legkevésbé sem. Menő.

Stari Grapefruit Búza

Stari Grapefruit Búza

Szétédes, csajos, szirupos; a Stari Grapefruit Búza alaposan igénybe veszi az ízlelőbimbókat. Másnaposságra menő lehet.

Hámori Birsalma & Hámori Banán

Hámori Birsalma & Hámori Banán

A Hámori Banán mindig jólesik, sosem mulasztom el egyik Főzdefeszten sem. Lelazít, üdít, feldob – nincs mit túlmagyarázni rajta. Ennek apropójából került a Hámori Birsalma is az asztalra, ami viszont egy hatalmas tévedés, illatra is rossz, ízre pedig még rosszabb. Senkinek sem lenne szabad innia. Tényleg nem.

Kecskeméti Sörmesterek Kolibri IPA & Élesztő Sörműhely Medvetánc

Kecskeméti Sörmesterek Kolibri IPA & Élesztő Sörműhely Medvetánc

A Kolibri táncol a gyümölcsös és a keserű IPA között, britesen keményvonalas, kellemesen laza, de nem könnyű. Bármikor innám, pedig nem az a szét-IPA, amit imádok.

A Medvetánc egy gyömbéres ale, ami kissé fröccs jelleggel bír. Nyárra tökéletes ez is, de semmiképpen sem geil, hanem egy igazi sör (a legkevésbé sem olyan, mint Sörapu Narancsos-mézes Gyömbérizéje.) Csavar kissé a gyömbéres vége, jólesik nagyon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért vizesnek érzem, de ezzel nem lehúzni akarom, csak jelzem, hogy ha kicsit töményebb lenne, 10/10-et adnék rá! Összességében ez egy elég jó kör volt.

Hara’Punk Monkey Funky Yeah

Hara’Punk Monkey Funky Yeah

A Hara’Punkos srácok egy saisonnel készültek erre az évre. A Monkey Funky Yeah szerintem nem mindenkinek fog bejönni, én mégis azt mondom, hogy eddig ez a legjobb sörük. Színre aranylóan homályos, állagra sűrű, ízre kissé fanyar. Narancsot, illetve grapefruitot vélek felfedezni benne, de nem viccel, ellenben jólesik. Adom.

Ikkona Red IPA

Ikkona Red IPA

Az Ikkona Red IPA egy édes vörös ale, ami billeg az IPA és az IRA (India Red Ale) között. Az édesség után csak egy leheletnyi keserűség jön, jelezve, hogy a készítők ez előbbinek szánták. Kellemes volt, de nagy nyomott nem hagyott.

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA & Zip’s Saison

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA & Zip’s Saison

Végre van újra Kelet Indiai Társaság, le is csapok rá gyorsan, de nincs katarzis. Olyan régóta nem ittam, hogy talán túl sokat gondoltam bele… Okés, de a mezőnybe egyszerűen beleszürkül, semmilyen érzést nem vált ki belőlem, pedig a Legenda egyik zászlóshajójaként tartom számon. Persze az is lehet, hogy megütött a nap.

Akár így van, akár nincs így, de a Zip’s Saisonben sem vélek már felfedezni semmit. Jópofa, belga típusú búzasör érzetű – sőt, barackos – saison. Tetszik, talán egy fokkal jobban, mint az előző ipa, de nem mozgat meg. Feltételezve, hogy nálam van a hiba, gyorsan haza is szédülök, hogy a harmadik napra is maradjon kóstolni való.

Eleszto Sormuhely / Roth Zoltan Egy Milliard Megawatt

Élesztő Sörműhely / Roth Zoltán Egy Milliárd Megawatt

Az Egy Milliárd Megawatt dupla ipa méltó kihívója lett a Hopaholic ipának.  Masszív, komoly, tisztelet parancsol; félúton van a klasszikus brit és a modern amerikai ipa között. Az Élesztő Sörműhely és Róth Zoltán kooperációjában hivatalosan a gyömbért kellett volna kiérezni, én mégis inkább pomelós-áfonyás jegyeket vélek felfedezni rajta. Ismét egy olyan hazai sör, amit innék rendszeresen. Pazar.

Csupor Tántorgó ParIPA & Pest CTRL

Csupor Tántorgó ParIPA & Pest CTRL

A Megawatt után a Tántorgó ParIPA kissé fémesnek – füstösnek tűnik. Zsibbaszt a keserűsége, amit alapból nagyon szeretek, de ez most nem ragad magával. Egyben van amúgy nagyon, de csak egynek jó.

A Pest CTRL viszont király. Krémes illat, sőt, szinte camamberes, könnyű nyári ipa; nem túl karakteres, de nem is egy tucatsör. Nem vitt mindent ez a kör, de kíváncsian figyelem majd azért a Hatodik Íz, illetve a Csupor jövőbeni munkásságát is.

Hedon Credo & Kapucinus Bodzás Angyalka

Hedon Credo & Kapucinus Bodzás Angyalka

A Hedon Credo – ami az egyik hazai vezető híroldal söre is egyben – ízre inkább ale, mint ipa. Ha üveges verzióban innám, még rá is lenne írva, hogy “ez nem egy IPA”, de ez csak arra utal, hogy a modern india pale alekkel ellentétben, ez a sör egyféle malátával és egyféle komlóval készült (hivatalosan SMaSH IPA, azaz Single Malt Single Hop India Pale Ale). Ha egy pubban van csapon, biztosan iszom literszámra, most viszont kicsit jellegtelen, melós sörnek tűnik.

A Kapucinus Bodzás Angyalkája elsőre érdekes, másodszorra dohos, pinceszagú. Ízvilágra narancsos-bodzás, valóban érezni rajta a virágot, a végére már egészen sziruposan. Csajos sör, és ezt nem rosszallásból írom, viszont nem Főzdefesztre való.

Zümi Mézes Köleses Sör

Zümi Mézes Köleses Sör

A Mézes Köleses Sör laza. Ennyi.

Sörök a Möszjö Vödréből Way to Amarillo

Sörök a Möszjö Vödréből Way to Amarillo

Egy igazi meglepetés a végére, ami utolsó pillanatban borítja a képzeletbeli élmezőny sorrendjét; Way to Amarillo. Komlós – körtés – gyantás – füves, annyi mindent érezni és közben mégis elegáns és visszafogott. Hihetetlenül jólesik a harmadik nap végére ez az APA jellegű single hop IPA. Anno a Prof Von Mannheim ipájuk nem volt rám ekkora hatással, de a Sörök a Möszjö Vödréből csapata belopta magát a lefújás előtti utolsó pillanatban a szívembe.

Lehet új a helyszín, kophat el a régi társaság, de amíg a hazai sörfőzők olyan söröket raknak le az asztalra, mint a Hopaholic, az Egy Milliárd Megawatt, vagy épp az utolsónak említett Way to Amarillo, addig a Főzdefesztnek mindig kiemelt helye lesz a naptáramban. Találkozunk ősszel!

Random #19 // Bakancslista 2 IPA Maori

A új-zélandi Pacific Gem komlóból készült Bakancslista 2 IPA Maori már elérhető a RothBeer Facebook oldala szerint, én meg még az elsőt sem tudtam megírni… (A Főzdefeszten már volt szerencsém ez utóbbihoz, de persze azzal a monstre poszttal is csúszok.)

Ha már így alakult, akkor viszont megvárom, hogy legyen a második kiadásnak is üveges változata és egyszerre posztolok róluk. A hivatalos tájékoztató mindenesetre így szól:

Mérsékelt, de nagyon tiszta és üde gyümölcsös aromákat figyelhetünk meg benne (szeder, málna) de ott van az angol komlók fás jellege is.

RothBeer Bakancslista Sorachi Ace

RothBeer Bakancslista Sorachi Ace

A Sorachi Ace-s Bakancslista már még a spájzban.

FYKI #11 // Bakancslista

A nagy sikerű Távoli Galaxist és Pyromaniat készítő RothBeer (leánykori nevén Róth Serfőző Kft.) nem csupán elindította a Facebook oldalát, de egyben be is jelentette az új IPA sorozatát Bakancslista néven.

A sorozat első darabja a Főzdefeszten már elérhető lesz csapolva, utána pedig kicsivel palackos verzióban is. Bővebb info a Bakancslistáról a Facebookon, én pedig már alig várom, hogy írhassak a Kritika rovatban egyesével is a havi – másfél havi rendszerességgel megjelentetni tervezett különböző komlózású darabokról…