Tag Archives: horizont főzde

FYKI #48 // III. Kraft Sörfesztivál

2017-et már biztosan Főzdefeszt nélkül húzzuk le, cserébe idén már másodszorra lesz Kraft sörfesztivál. Az egy évvel ezelőtti elsőről is írtunk, az idei tavaszi másodikat is ajánlottuk (kint is voltunk persze), szóval adja magát, hogy a harmadik is kapjon egy előszót. Ami nem változott:

  • Ugyanaz a helyszín, ugyanaz a koncepció, vagyis nem csak helyben lehet mindenkitől fogyasztani, de főzdét is lehet látogatni (érdemes)
  • Ugyanúgy last-minute szervezés (nem mintha zavaró lett volna bármikor is, csak ennyire insiderek vagyunk)
  • Ezúttal sincs belépő, fizetős mosdó, kötelező pohár, kirakodóvásár, mulatós techno (ugye a fesztiválozás szokásos vesszőparipái)
  • Minden főzde készül valami extra dobással (erről lentebb)
  • Ismét lesz Mikkeller Running Club Budapest futás (ez mondjuk kevésbé a szervezőkön múlik, inkább rajtunk), ezúttal pedig a HORIZONT ajánlott fel ingyensört minden futónak (köszi)

Nem csak a helyeikkel, de a náluk bérfőző gerillákkal is találkozhatunk ezúttal

Aki már volt kint az első kettőn, az jó eséllyel jól érezte magát, hiszen tipikusan egy olyan rendezvény, amire mondjuk sem a Dréher Hidegkomlós fanok, sem a cseh sörök barátai nem zarándokolnak ki a Maglódi útra (hogy aztán vagy az árakat firtassák, vagy “valami rendes sört” keressenek), de közben azért alkalmas arra is, hogy szélesebb fogyasztói rétegek is (ne csak a premierekre járók, a mindig az újat keresők) megtalálják a számításukat. Mert egy sörfesztivál tényleg egy rakás dologra jó (komfort zónából kilépés, edukáció, újdonságok megismerése), de a lényeg mégiscsak az, hogy a főzdék közvetlen kapcsolatba kerüljenek a fogyasztókkal, és míg ez utóbbiak jól szórakoznak, előbbiek még profitot is tudnak realizálni.

Ha eddig nézzük, akkor nyilván értelmetlen is lett volna megírni ezt a posztot, így nézzük azt, ami változott:

  • A 4 szervező főzde igyekszik levetkőzni a kraft elitklub jellegét és először engednek be másokat is a saját fesztiváljukra (erről lentebb bővebben); legutóbb voltak külföldi vendégek, ezek helyét most a fent említettek miatt hazai “tagvárományosok” veszik át
  • Már 4 napos a rendezvény, vagyis csütörtök 17 órától már vasárnap 23 óráig lehet masszívan piázni kóstolgatni, Untappdre becsekkolni, pacsizni ismerős-ismeretlennel
  • A Krak’n Town kitalálója vette át a szervezési feladatokat, így, hogy van dedikáltan gazdája a fesztiválnak, még több apró lépést tett a profizmus irányába
  • A buszjárat nem csak, hogy továbbra is ingyenes, de a megállók végre engedélyezettek és sűrűbben is fognak jönni-menni
  • Tovább bővül a nem csak sörre fókuszáló szolgáltatások köre (kávé, soft drink, waffel, még több street food, gyerekeknek animátor)

Csapolt Gyombír is lesz a másnaposok, sofőrök és kismamák örömére

Az őszi Kraft fesztivál legfontosabb híre, hogy bővülés előtt áll a Kraft Egyesület. A tagság új
várományosait egy külön standon fogjuk bemutatni két-két sörrel, és a fesztivál után a védjegybizottság
döntése valamint egy közös megbeszélés fog arról határozni, hogy hány új tagot üdvözölhetünk majd a
köreinkben. A pályázók névsora: Gólem, armando_ochoa, Reketye Brewery, Dimbo Lab, HaraPunk,
Reczer Ser, TufBuzz (sic!), Fehér Nyúl. via ‘Meghívó a III. Kraft sörfesztivál sajtótájékoztatójára’ sajtóanyag

Érett már, hogy valamerre elmozduljon az amúgy faszán kitalált Kraft Egyesület, bár a beszavazás jelleg nem tudom mennyire köti majd le a nagyérdeműt, mindenesetre nekünk nem teljesen tiszta a dolog (kaptunk olyan visszajelzést, hogy az amúgy egyik főzdében bérfőző tagvárományosnak sem az). Az is kérdéseket vet fel, hogy mennyire van létjogosultsága egy platformra tömöríteni a hírhedten nyomuló, saját főzdével rendelkező Reketye Sörfőzdét és a nem rég indult, inkább háttérben aktívabb TuffBuzz-t, de egyfelől majd tisztábban látunk a fesztivál után, másfelől meg végre az olyan, a színtéren évek óta aktívan jelen lévő, amúgy a Főzdeparkban bérfőző arcok sem maradnak ki a tutiból, mint mondjuk a Gólem.

Hogy a szubjektív véleményen túl közszolgálati jellege is legyen a végére az írásnak, ezt a négy új sört ne hagyd ki a 4 alapító főzdétől:

Persze ezeken túl is lesznek említésre méltó újdonságok, de hát minek tépjük tovább a szánkat. Úgyis találkozunk ott!

Random #107 // Most téged akarnak

Újra jelentkezik a rovatunk, nem csak álláskeresőknek, de azoknak is, akik dobnák a mókuskereket, hogy valami valódit kezdjenek az életükkel. Igen, sörös munkákat ajánlunk újra. Csekkoljátok most, köszönjétek meg később!

Az Etyeki Sörmanufaktúra például rögtön sörfőzőt keres. A megadott számon, illetve email címen várják a jelentkezéseket:

A Horizont Brewing már két pozícióval kínál meg: adminisztrációra és értékesítésre is keresnek ember. Részletek a http://www.horizontsorok.hu/#karrier linken…

A First the Craft Beer Co. sem akart lemaradni és náluk is két pozíció vár titeket. Recepciósnak és brand managernek is el tudtok menni a Váci útra, jelentkezni pedig az info@firstcraftbeer.com címen lehet!

Egy kis érdekesség, de nincs messze a határtól, szóval belevettük a szlovén-osztrák Bevog Brewery ajánlatát is a szórásba. A job@bevog.at email címen várják a jelentkezéseiteket Export Sales Managernek:

Ha megvan bármelyik pozíció a fentiekből, írjátok meg nekünk (és persze küldjetek sört)!

Random #101 // Ezt (is) isszuk majd márciusban (is)

A Kandallóban most egész héten a HORIZONT, illetve a főzdében készült gerillafőzők sörei vendégeskednek, de a hétvégén már alkalmunk volt – csókosként – rákóstolni a hetek múlva debütáló új főzetekre is.

Gólem Hopochonder

Elég sok bullshiten szoktuk magunkat heti szinten végigrágni, de a Gólem új sörének leírásán jót röhögtünk (jár a színtérpont):

Ő az, aki szüntelenül azért aggódik, hogy elég komlót használt-e, elég keserű-e a söre, a megfelelő komlókat adta-e hozzá. Nincs megnyugvás, csak keserű aggodalom.

Hidegkomlózás előtt, tartályból kóstoltuk ezt a citra, mosaic, nelson sauvin és ekuanot (ez utóbbi elvileg ugyanaz, mint a szívemcsücske equinox, csak gyakorlatilag nem hívhatják így) komlókkal megrakott amerikai ipát (így sem lógott ki semmi belőle, ergo jelen állapotában is jobb, mint egy rakás hazai ipa); testes, cuccos, negédes, de könnyen iható és jó eséllyel új közönségkedvenc. Magyarázni nem kell, a palettán meg bőven elfér! Kritikát felesleges lenne ezen a ponton írni róla, maradjunk annyiban, hogy határozottan jót tett a Horizont sörfőzdébe való költözés a Gólemnek…

Ezzel párhuzamosan a tervek között szerepel még egy újabb szuperipa (nem, nem a Mr. 60 Hops), illetve visszatér majd a hefeweizen Hoff is (ez a 10. Főzdefeszten debütált anno). Találkozunk március 2-án, Hopochonder Krak’n’town-os nyilvános debütálásán!

Horizont × Zips stout

Még december elején lett lefőzve a legújabb Horizont sör, egy jelenleg még név nélküli, Zip’s-szel közös stout. 40 kg barackvelő, 120 kg melasz, meg egy csipet szerecsendió ment 2000 literbe; a terv az volt, hogy a 7% ABV ellenére, könnyed, kissé édes, de a melasztól mégis kesernyés sör szülessen (ha már keserű, akkor magnum és simcoe komlókkal). Megköveteli a figyelmet, de nem émelyítően alkoholos, a barackot viszont jelen állapotában nagyon elnyomja a melasz és csak melegedéskor bukkan elő a keserű alól…

Nem ezt a sört fogjuk egész nyáron a vízparton vedelni (amúgy ki visz stoutot strandra?), de a koncepció tetszik, a 3 hét tartály pedig biztosan a javára válik az első Horizont kollabnak! A bemutatóról még nincs hír, de érdemes lesz rákóstolni a végeredményre és keresni a szerecsendiót a sötét kortyok között.

Soha rosszabb szombat délelőttöt.