Tag Archives: Legenda Black Samurai

Kritika #54 // Sörvacsora a Budai Gesztenyésben

Rendhagyó kritika következik, mert nem (csak) sörökről írok ezúttal, hanem egy komplett sörvacsoráról. Csütörtökön lett nekem szegezve a kérdés, hogy mit csinálok pénteken… Hogy rövidre zárjam a történet elejét: sörvacsorára mentem végül a Budai Gesztenyés Étterembe.

Bemelegítésként Utassy Rolanddal, a Legenda sörfőzőjével beszélgettem. Aki követi a blogot, az tudhatja, hogy a főzde sörei iránt vegyesek az érzéseink; van amit agyondicsértünk és van, amit lehúztunk. (Előbbire példa a Samurai, utóbbira a Pony – így külön öröm volt, hogy mindkettőt újrakóstolhattam az este folyamán). Persze nem kerülgettük ezt a témát – ami akár kényesnek is tűnhetne -, de Roland nagyon kedvesen és készségesen reflektált mindenre. Tiszteletreméltó, hogy a legkevésbé sem éreztem sértődöttnek, sőt, jogosnak is tartotta némelyik kritikát. Természetesen nem erről szólt az este, hanem az étel-italpárosításokról, de egy igazán nyitott és lelkes sörfőzőt ismerhettem meg személyesen is…

Legenda Kelet India Társaság IPA vs. Gorgonzola puding hagymacsírával diós kenyérrel

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA vs. Gorgonzola puding hagymacsírával és diós kenyérrel

Előzetesen kicsit tartottam a vacsorától (már amennyire tarthat egy ilyentől az ember), mert – míg a részletes menüt több forrásból is le tudtam csekkolni – semmilyen infot nem találtam a sörökre vonatkozóan. Mivel a helyszín gyakran ad borvacsorákat, élt bennem a gyanú, hogy az egyik már korábban bevált boros menüt húzzák rá erre a témára… Szerencsére nem ez volt a helyzet, Parcsetich Ernő séf (bár saját bevallása szerint is laikus a kézműves sörökkel kapcsolatban) igyekezett utánamenni a történetnek. Nyilván én sem ételkritikusi minőségemben voltam jelen, a Legenda söröket meg jól ismerjük, így megpróbáltam főleg az összhangra koncentrálni.

Ami egyből feltűnt, hogy a Kelet Indiai Társaság IPA újra sötétebb. A megjelenésekor ilyen volt, aztán halványult és az íze is vesztett a karakterességéből, most viszont (Roland is megerősített ebben) újra „teljes fényében pompázik”. Visszafogott, édeskés, nem tolakodó, brit típusú IPA. A gorgonzola puding előételnek remek, csak a párosítást nem értettem annyira, de szerencsére a hagymacsíra markánssága menti a menthetőt és jól rájátszik a komlós keserűségre.

Legenda James is Brown Ale vs. Hideg libamáj sós karamell mártással

Legenda James’ Brown Ale vs. Hideg libamáj sóskaramell mártással

Exkuzálom magam az asztalnál a folyamatos telefonos fotózásért, normál esetben azért nem így ülök le egy vacsorához… A hely részéről fel is ajánlják, hogy a rendelkezésünkre tudnak bocsátani profi képanyagot is az ételekről, de inkább hárítok. Ellentétes lenne a blog alapelvével (már nem a minőségi fotók), hiszen igyekszünk mindig saját anyagot lőni, profi gép meg nincs mindig kéznél, illetve többen is vagyunk szerzők, szóval marad ez a megoldás (amit a legkevésbé sem bánok amúgy).

James Brown Alet akkor ittam utoljára, amikor megjelent. Anno nem hagyott mély nyomokat, igaz, sebeket sem ejtett. Színre átlátszó, illatra mosogatóleves (el sem hiszem, hogy ezt leírom ennél az asztalnál, de ez van)… Szerencsére ízre már nincsenek problémák, vizes, könnyű, száraz, visszafogottan édes és jól iható. Ez utóbbi tulajdonság a nem is titkolt célja ennek a barnasörnek. A libamáj és főleg a sós karamell (fantasztikus így együtt) kihozza a pörköltséget is belőle, de egy markánsabb ízvilágú sör talán jobban állt volna ennek a párosításnak. Értem én, hogy egy második fogásnál nem lehet elsütni mondjuk az Olaszházi Bitument, így viszont a sör alárendelt szerepbe kényszerült.

Kacsaburger citromos sör velutéval

Legenda Snakebite Imperial IPA vs. Kacsaburger citromos sörveloutéval

Már csak blogon elég jól dokumentált hamburgermániám miatt is nagyon vártam a kacsaburgert, az ipákat meg ugye ki nem szereti, főleg, ha duplák?! A Snakebite egy hétszer komlózott Imperial IPA (egyszer keserűkomlózás, a főzés utolsó 20 percében különböző időközönként ötször, majd a forrás után még egyszer), illatra alkoholos és kissé fémes. Előbbi az ízében is benne van (mégiscsak 8,2%-os), utóbbi szerencsére már sehol; úgy hat frissítően, hogy közben masszívan keserű. A kacsából nyilván nem lehet marhaburger-jellegű szaftos húspogácsát csinálni, de ennek a tudatában is száraznak éreztem (már a húst… nem a bucit). Persze ettől még finom volt, nem is kicsit, de ennél a párosításnál éreztem azt, hogy van egy teljesen jó étel egy teljesen jó sörrel és nem adnak egymáshoz semmit, hogy nem egyesítik az erejüket egy felsőbb jó érdekében! Szó nem érheti persze a ház elejét, de ha már egy tematikus sörvacsorán vagyunk, akkor ez mégiscsak kihagyott ziccer.

Ezen a ponton döbbentem rá, hogy a legkézenfekvőbb párosítás kimaradt a menüből: a csípős-fűszeres ízvilág a szétkomlós-édes ipa ellenében… Ezt szóba is hoztam, így legalább kiderült, hogy Roland is legalább akkora kaszpaicin-rajongó, mint én… (Ami viszont nem derült ki, az az, hogy akkor mégis miért maradt ki a csípős?) Felmerülhetne a kritika, hogy talán mégsem a sörökhöz lettek elkészítve a fogások, de ez a párosítás egyből rácáfolna erre: a citromos sörvelouté elkészítéséhez Snakebite is fel lett használva. A savanyú-keserű sörmártás izgalmas hozzáadott értékkel bírt, de azért nem vitte el a hátán a történetet.

Legenda Black Samurai Imperial Stout vs. Teriyakiban érlelt szűz szilvával és sült sós tejbegrízzel

Legenda Black Samurai Imperial Stout vs. Teriyakiban érlelt szűz szilvával és sült, sós tejbegrízzel

Jön a szűz és a Black Samurai. A legutóbbi Főzdefeszten az egyik kedvencem volt ez a whiskeymalátás imperial stout, de nem csak ezért voltam izgatott, hanem amiatt is, hogy azóta tovább finomítottak a recepten; a főzet ugyanaz, de 16°C helyett ezúttal 18-20°C között érlelődött 6 hónapon keresztül. Jövő évtől ráadásul jönnek majd különböző, limitált kiadások is ezen a vonalon! Izgalmas tervek és személy szerint nagyon várom, hogy mi sül ki belőlük.

Nem tudom, hogy milyen étellel párosítottam volna egy ilyen kaliberű sört, de hihetetlenül jól el lett találva ez a kettős. Az előző fogásnál hiányérzetem volt, ezúttal viszont van egy ételköltemény egy önmagában is lenyűgöző sörrel párosul; a szűzpecsenye, a sós tejbegríz és a szilva hármasa fantasztikusan illik a sör telt, füstös-whiskey-s ízvilágához!

Legenda Game Over Bourbon Ale vs. Füstös marha steak “bourbon” mártással szalonnás burgonyával

Legenda Game Over Bourbon Ale vs. Füstös marhasteak “bourbon” mártással szalonnás burgonyával

A társaság a helyi borvacsorák törzsvendégeiből jött össze, és bár nem sörösek, Roland 3 órán keresztül tud magyarázni az általános kézműves tendenciáktól kezdve az apróbb főzési fortélyokig mindenről. Egy igazi meet’n’greet, de nem válik unalmassá a dolog számunkra sem!

Eközben először kóstoljuk a Legenda most novemberben debütált sörét, a Game Over Bourbon Alet (annyira új, hogy nem hogy a Ratebeer-en, de a Legenda hivatalos oldalán sincs még fent). Ugyanúgy 12%-os, mint a Samurai, de kevésbé testes. Hordóérleltnek tűnik (pedig nem az), a hozzáadott tölgyfa chips és whiskey az oka ennek. Ale-es, komlós, édes, az alkoholosságát pedig nagyon jól ellensúlyozza a medium rare steak. A hús szinte olvad a számban, a bourbon mártás belesimul a sörbe, olyan az összhang, hogy ugyanazt a visszafogott füstösséget vélem felfedezni mindkettőben. Hirtelen dönteni sem tudok, hogy ez, vagy az előző párosítás az este csúcspontja. Mindegy is. Az igazi nyertes én vagyok.

Legenda Pony Session Ipa vs. Mangós-citrusos desszertfalatkák

Legenda Pony Session Ipa vs. Mangós-citrusos desszertfalatkák

A Legenda Ponyval az első találkozásunk nem volt problémamentes, de Roland biztosított minket afelől, hogy mostanra már kitapasztalták azt, hogy mennyi ideig is kell állnia a sörnek a kereskedelmi forgalomba kerüléshez. Masszív habot ereszt, kicsit opálos, kicsit halovány, illatra komlós-déligyümölcsös. Ez már egy jobban kiegyensúlyozott IPA képét mutatja, de még mindig nem egy BrewDog Dead Pony Club… A komlós keserű nagyon hamar, már a korty elején beúszik és sokáig is marad. Viszont a mangóval meglepően jól harmonizál, a citrusos öntet pedig a komlókeserűvel váltakozva sokkolja az ízlelőbimbóimat. Ha meglátom ezt a sört a hűtőben, még mindig nem fogok egyből felé nyúlni, az este lezárásának viszont tökéletes ez a páros is. Amennyire tartottam a menü első felében a sörvacsora létjogosultságától, a második fele épp annyira volt meggyőző!

A külföldi tendenciák is azt mutatják, hogy a nálunk fejlettebb kisüzemi sörkultúrával rendelkező országokban ez – mármint az étel-ital párosítás – a következő nagy őrület. Jó látni, hogy a belvárosi kis helyeken túl egy olyan magasabb presztízsű étterem is a magáénak érzi ezt a műfajt, mint a Budai Gesztenyés! Listaáron 16.900 forint ez a hat fogásos „Sörvacsora Exkluzív”; emiatt nyilván nem fog minden kézműves sör fanatikus egyből Budakeszire rohanni, viszont egy ilyen étteremben egy ilyen menüsornak, illetve a sörfőző egész estés rendelkezésre állásának meg is kell, hogy legyen az ára.

Kritika #40 // Főzdefeszt 8.

Ezúttal nincs két hónap csúszás a Főzdefesztes beszámolóval, hanem egyből prezentáljuk is a hétvégi eseményeket (pontosabban a söröket). Most sem vesztegetem a karaktereket az ismét új helyszínre, vagy a Street Food showra, de még csak a kevés számú mosdóról sem írok (respekt az Anker’tnek ezúton is)… Csak a hazai sör (majdnem meginogtam egy-két külföldi főzet felé kacsingatva, de a Főzdefeszt számomra mindig a hazai kézműves sörök ünnepe és ez most is így marad).

Néhány főzet még annyira új, hogy nem csak a fesztivál, de ezen írás születésének pillanatában sincs Ratebeer oldala (sőt, van olyan főzde is, aminek még saját, vagy Facebook oldala sincsen), így kivételesen nem lesz mindegyik sör linkelve.

Hopfanatic American Pale Ale

Hopfanatic American Pale Ale

A Hopfanaticnak nem ez az első american pale aleje (a kókuszos Alulu megosztó volt), viszont a névadással ezúttal nem bajlódtak sokat: American Pale Ale. Laza, kellemes nyitánya ez az őszi Főzdefesztnek de a gusztusomnak – illetve a még friss ízlelőbimbóimnak – nem elég telt. Nem is kis túlzással élve olyan, mintha Fantát innék, aztán persze robban a komlós keserűség. A pomelót vélem felfedezni benne a citrusok közül. Elvagyok vele, de érzem, hogy nem ez lesz a hétvége nagy durranása, ettől függetlenül ajánlanám másoknak, illetve én is szívesen iszom máskor is.

armando_otchoa - Dirty Saison "A Szutykos"

armando_otchoa & Brewstudio Dirty Saison „A Szutykos”

Irány a Csakajósör standja és az itt elérhető őszi újdonság, „A Szutykos”. Száraz, keserű, meg nem mondanám, hogy egy (mocskos) saison… Illatra füves, ízre grapefruitos. Kortyérzetre próbálok kapaszkodni valamibe, valamibe, ami segít, mert konkrétan nem érzek semmit, aztán váltás nélkül jön a komlós keserűség (szétkeserű). Ahogy melegszik, egyre jobban élvezem, vagy talán csak a nyelvem adaptálódik a keserűséghez, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy most nem sikerült akkorát gurítani, mint nyáron a Hopaholic ipával (persze más a stílus is). Armando Otchoával bevallottan elfogult vagyok, de most nem tudok az lenni maradéktalanul, ez a Brew Studios kooperáció nálam nem talált telibe (igaz, annyira mellé sem).

Hara’Punk - Lemon? No thanks!

Hara’Punk Lemon? No thanks!

Irány a Hara’Punk és az aktuális újdonságuk, a közösségi Lemon? No thanks! búzasörük. Búzasörösen barackos, ez rendben is van, de stílusidegen módon nem lágy, hanem – ahogy a 7 különböző komló birkózik benne – kifejezetten karcos. Narancsosan keserű, aztán, ahogy melegszik, előkerül egy kis citrom is (már ami az ízt illet; nyilván nem karikaként kerül a szélére). Egyensúlyozik a savanyú és a keserű között, de szerencsére megmarad ez utóbbi. Jópofa, de az előzetesek alapján nem ilyenre számítottam és nem is tudok beleszeretni.

Sümeg Beer Dínó csemegéje - ribizlisör

Sümeg Beer Dínó csemegéje – ribizlisör

A komfortzónán kívül is merészkedve bevállalom a Sümeg Beertől a Dínó csemegéje nevezetű ribizlisört. Hatalmas habot eresz, harapni lehet, olyan, mintha desszertként pezsgős ribizlikrémet szürcsölnék. Vicces. A sör maga viszont szó szerint sokkolja az ízlelőbimbóimat; szörpös, édes és ribizlisen savanyú (a legkevésbé sem úgy savanyú, ahogy az előző búza). Csajos kategória, annak viszont elsőrangú! Nekem viszont, ahogy a ribizli elnyomja a sört, túl sok.

Csupor Sörfőzde Bunny Hop

Csupor Sörfőzde Bunny Hop

A Csupor egy single citra ipával támad, mi pedig már előzetesen rákészültünk a kóstolásra. A Bunny Hop gyönyörű, ipás, komlós, édes; imádom ezt a stílust. A Mikkelleres szétipákra emlékeztet, eddig a legjobb, amit ittam ezen a Főzdefeszten. Csúszik is nagyon, könnyűnek teteti magát, pedig masszív (már nem alkoholosan, hanem ízre), remekül kiegyensúlyozott. Nem 10/10, de igazi meglepetés, nem csak, hogy inni fogom máskor is, de kifejezetten keresni is fogom!

Zodiak IPA & Balkezes Hopster

Zodiak IPA & Balkezes Hopster

A Zodiak IPA sokak egyik titkos favoritja volt, nekem viszont csalódás. Olyan, mintha tucat-ipaként csak tisztességes megúszásra játszana. A melegedés aztán jót tesz neki, jönnek elő a karamellás jegyek, kissé savanyú is, de persze nem hibás. Csak nekem olyan semmilyen.

A Balkezes Sörfőzdétől sem vártam sokat, de mentségemre szóljon, hogy az előítéletemnek a béna névválasztás azért eléggé alapot adott (ugye az amerikai Left Hand Brewing miatt mondom ezt), de belekortyolok a sörbe és minden vélt és valós problémám semmisnek tűnik. Hirtelen már nem is tudok dönteni, hogy ez a Balkezes Hopster, vagy a nem is olyan rég kóstolt Bunny Hop a jobb -e… Utóbbi szárazabb, fásabb, gyantásabb, ez viszont – ha lehet, akkor még – édesebb és fűszeresebb; mintha még karakteresebb lenne, miközben a keserűsége visszafogottabb. Csúcs.

Pandulabeer Xmoke RIPA Füstös Rye IPA

Pandulabeer Xmoke RIPA Füstös Rye IPA

Az Xmoke RIPA inkább füstös és kevésbé rozsos. Ez szerintem a hibája, de ezt a legkevésbé sem úgy értem, hogy rossz, csupán arra gondolok, hogy más arányokkal szerintem jobban ütne. Eléggé komlós mindenesetre, lazulásra jó, de sebeket nem tép fel és mély nyomokat sem hagy.

Zip's Imperial Stout

Zip’s Imperial Stout

A Zip’stől egy Imperial Stout került egyszer csak a kezem ügyébe, és micsoda szerencse! Jól kiegyensúlyozott, jól nevelt imperial stout, ami ugyan alkoholos, de nem üt szét. Földes, de nem száraz, fűszeres és csúszik. Közel sem a kedvenc sörtípusom, de nagyon belopja magát a szívembe ez a darab… A Balkezes Hopster és a Bunny Hop után simán felfér a dobogó harmadik fokára jelen állás szerint.

Legenda 4 Sterne

Legenda 4 Sterne

A Legenda többek között egy imperial kellerrel készült a Futball VB győztes német csapat tiszteletére; a 4 Sterne nem adta magát könnyen, már ami a sorban állást, vagy a befotózást illette, de megérte. Nagyon megérte. Édes, telt és hihetetlenül egyben van; a legjobb Legenda sör, amit valaha ittam! Továbbmegyek, dobogós söre ez a fesztnek is. Gyorsan le is csúszott (már a torkomon), de nem csak emiatt érdemel majd egy külön posztot… Amíg beszerzem az üveges verziót is, addig legyen ennyi elég.

Mályi Ászok Gladiátor IPA

Mályi Ászok Gladiátor IPA

Éles kontrasztban a Legenda standjával, a Mályi Ászok üresen árválkodott, így bevállaltam a Gladiátor ipát. Színre vöröses, ízre klasszik ipa, nem a legkarakteresebb, amit valaha ittam, de nagyon is rendben van, a középmezőnyből simán kiemelkedik… Nem mérhető a Hopfanatic, vagy épp armando-otchoa söreihez, de ha valaki összerántaná a főzdét, (ahogy ez történt például a Békésszentandrási Sörfőzdével), akkor biztosan komolyabban jegyeznék mások is őket. Én drukkolok nekik.

Legenda Black Samurai

Legenda Black Samurai

Egy imperial stouttal zárom a sort; a Black Samurai földes, diszkréten fűszeres, édes, de nem geil és bár 12%-os, nem zavaróan alkoholos (persze érezhető). Nem csapkod szét a nap végére sem, így ki tudom élvezni az utolsó cseppig. A Legendában gyakran csalódtam (változó minőségű sörök, gyorsan változó szortiment, ordenáré kiszolgálás a saját pubban), de a 8. Főzdefeszten nagyot nőttek a szememben, hála ennek a sörnek és persze a 4 Sternének! Tőlük függetlenül is a meglepetés befutók (Balkezes sörfőzde és Csupor) uralták a mezőnyt az én olvasatomban… Ha már itt tartunk, akkor ezt a posztot kivételesen követi majd egy újabb ugyanebben a témában, ahol THEHOPSNOB egészít ki, erősít rám, vagy épp cáfol meg.