Tag Archives: magyar stout

Kritika #145 // Szubjektív karácsonyi sörajánló

Sörajánló a teljesség igénye nélkül az év utolsó napjaira. Ezer éve írtam utoljára, de nem mentegetőzni vagyok itt. Szeretek a gluténmentes sörökkel kísérletezni, adta is magát egyből az idei Mikkeller Xmas Wish. Nagyon krémes a habja ez tetszik, de az ízében valami hibádzik, kilóg belőle valami és sajnos gyógyszeresen keserű is. Kissé fanyar, testetlen, kezdésnek jó, de sok karácsony nincs benne. Lapozzunk.

A Hopfanatic Christmas Hoppuding már a címkéjével, illetve a szövegével megvett. Egy olyan karácsonyi sör, ami végre nem úszik a puszedli-fűszerben:

“Kiszakadni a mézeskalácsos fahéjtól és szegfűszegtől gejl söröktől”

Kellemesen gyümölcsös illattú, talán már a fügét is érezni itt; az ‘imperial ipa fügével és kakaóbabbal’ leírás után nem tudod, mit várj tőle (ránézésre mélyebbre, krémesebb, erőteljesebbre gondolnék), de nagyon kellemes, testes, folyós és könnyen iható. Kis cuki gyümölccsel indít, ami után egyből jön a kakaóbab, erőteljes dohányos-földességet hozva a végébe, finoman rákészítve a komló keserűjére. Nem csak karácsonyi sör, de – mégis van valami ünnepi hangulata – simán nyáron is innám buli előtt-után, bejön, nagyon rendben van! (Ugyanitt várom jövőre ugyanebből a verzióból az inverz címkés stoutot fügével és kakaóbabbal.)

Mikkeller Xmas Wish és Hopfanatic Christmas Hoppuding

Mad Scientist Hipster Santa annak ellenére, hogy milk stout, se nem édes, se nem krémes. Földes, sötét, sűrű; hiányzik a gyengédség belőle. Ez inkább csak egy rendben lévő, hiba nélküli stout, ami nekem azért kevés az ünnephez. Nem csalódás, de a stílustól és a főzdétől többet várok mindig.

Fehér Nyúl Stout olyan, mint a reggeli kávém, iszonyat krémes, tejes már illatra is. Ízben is ugyanezt hozza a felesleges édesség nélkül, nem sűrű, testes, hanem vicces, könnyen iható malátalé tejszínnel. Klasszikus stout minden fűszer, hordóérlelés és imperiálság nélkül… Jelenleg a kedvenc magyar söröm (Fehér Nyúl, küldj ingyen cuccokat!), nem tudok betelni vele. Ha valaki ivós cseh barnának nevezi, azon nagyon fel tudom húzni magam; annyira extrémen krémes, hogy nem lehet egy kalap alá venni ezekkel, sőt, még olyannak is bejöhet, aki amúgy nem sörös.

Horizont Night Shift finom, sűrű, sötét, karakteres, csak az a bajom, hogy olyan, mintha már ittam volna párszor. Nem szét-, de kellően cuccos… Maga a sör nem egy hihetetlenül kiemelkedő valami, viszont a Horizont palettájához képest ez is egy izgalmas irány. Rosszat nem tudok róla mondani, de észrevétlenül elfogyott.

Omnipollo Selassie és Fehér Nyúl Stout

Amikor már ki vannak bontva az ajándékok, mindenki jobbra-balra dől a süteményektől, akkor az Omnipollo Selassievel még megbüntetheti magát az ember. Nem tudom, mennyi vaníliát dönthettek bele, de mintha nem spóroltak volna a Monin sziruppal. Az igazi zárás, ami után már felesleges lenne bármit is bontani, de nem a 11% alkohol, hanem a nagyon karakteres kávé (pörkölt, száraz, földes) miatt is. Elsőre sör, aztán mintha egy mézes whiskey-t kortyolgatnék! Itatja magát, de közben tiltakozik is ellene a szervezetem… Nem vicc, durva dolog:

…éééés most nyomtam be! Kellemes ünnepeket.

Kritika #130 // Yeast Wörks Damballah Weddo

Karácsony magasságában zavarba ejtően impozáns palackban kaptunk egy rumos imperial stoutot és, hogy biztosan elfogulatlan írás szülessen, megállapodtunk thehopsnobbal, hogy ő elmegy a bemutatóra és leír mindent, amit tudni kell és lehet (ő kóstolta csapról is), mi pedig Sophieval kvázi vakkóstoljuk.

Amit tudni kell: az Élesztős Yeast Wörks nagyjából egy éve főzte le a Gurinál a sört, ezúttal a Kísérletinyúl és Grabovszky segítségével. Került bele háromféle (indokolatlanul sok) rum és rózsaborzs a biztonság kedvéért, majd azóta pihent. – thehopsnob

Kitöltéskor masszív habot ereszt, olajosan, lassan hömpölyög a pohárba, semennyi fény nem szűrődik át rajta lámpa felé tartva sem. Illatra aszalt szilvás csokoládé-mousse szilvapálinkával, a rumot egyelőre nem találjuk. Első kóstolásra már inkább vizes, mint sűrű, az alkoholossága pedig nem simul bele a kortyba, hanem végig tolakodóan jelen van. Van, aki azt mondaná, hogy vékony, van, aki azt, hogy könnyen iható; mindkettejüknek igaza van. A korty végén száraz, kávés utóíz vár minket (a csokoládé itt már nincs jelen, de a rumot sem mondanánk meg, eskü), amit sokáig nem lehet élvezni, mert hamar elnyomja a pörkölt, földes keserűség. Sajnáljuk, hogy nem raktuk el a pincébe pár évre, baromi szívesen írnánk róla jókat 2017, vagy 18 végén… Kellemes, de ebben a formájában mentes a kihívásoktól és izgalmaktól.

Ki igya?

Aki szeretne komolyabb sörökkel is próbálkozni, de még csak mostanság kezdett el a komfortzónáján kívül is mozogni.

Ki ne?

Hardcore imperial stout rajongók és sörnáci bloggerek. Akik dobozból isszák a Ten Fidy-t.

Akkor ez most jó?

Rossznak nem lehet nevezni, hibáktól mentes, de nem hagy maga után maradandót.

Nekem nagyon más benyomásaim voltak a csapolt verzióval való találkozáskor; a kiemelkedő krémesség, a rum finoman érezhető fűszeressége szerintem simán odaemeli a legjobb magyar stoutok közé. Nyilván nem egy Goose Island Bourbon County (köszi még egyszer Tibi!), de nálam inkább tartozik az emlékezetesebb sörök közé! Én már most főzetném a következő évit…

Ennyire más az üveges (amúgy aranyos vudu-dizájnnal az alkotocsoport.hu-tól), mint a csapolt verzió? Ennyit számít az ízlés, a személyes preferenciák? Elragadott a pillanat heve? El tudom fogadni, hogy nemzetközi viszonylatban (ahogy alapvetően azért mindent mérni kéne) talán nem ugrik ekkorát, csak alapból nekem egyáltalán nem meh, hanem egy kifejezetten pozitív imperial stout, ami annyira krémes, amennyire még egyetlen más hazai főzet sem amit ittam és magyar szinten nagyon is működött.

Nem egyszer kóstolunk sört együtt, nem is szoktunk ennyire szétlőni, de ezúttal tényleg nem tudom mi a megfejtés. Tudjátok mit? Kóstoljátok meg és írjátok meg, hogy ti hogyan látjátok! – thehopsnob

Kritika #64 // Skyland Sörfőzde Bumeráng

THEHOPSNOB szerzőtárs rakta le elém az asztalra a Skyland Sörfőzde stoutját, kóstolni együtt kóstoltuk, írni én írom meg, ő pedig magára vállalta a kép árnyalását egy későbbi poszt keretén belül a készítőről, illetve a másik megszerzett sörről, a Kaleidoszkóp ipáról.

Ideális felállás, hiszen a munka felét máris megspóroltam és csak innom kell. De amikor a kedvenc Facebookos sörös csoportunkban egyszavas választ kellett volna adnom a kőegyszerű “jó volt?” kérdésre, már korántsem volt ennyire magától értetődő minden…

Skyland Sörfőzde Bumeráng

Skyland Sörfőzde Bumeráng

Nyilván nem árulok el nagy titkot, ha azzal kezdem, hogy hatalmas habot ereszt (ez a képen is látszik… a kitöltés utáni 5 percben bármikor tudtam volna ilyet fotózni, tehát masszívan ez volt). Elsőre földes, de nem fanyar, visszafogottan száraz és finoman pörkölt. Karamellás, aztán unicumos, végül a “medvecukros” jelzőben állapodok meg magammal, miközben a többiek az asztalnál dobálják be a negrót, a jägermeistert és még ki tudja milyen kulcsszavakat. Medvecukros és kész.

Ahogy melegszik, borul a kiegyensúlyozottság, egyre földesebb, alkoholosabb, a száraza már nem visszafogott, miközben fanyar is kezd lenni. Előtérbe kerülnek az olyan fűszerek, mint a fahéj és ánizs. Az első pár korty alapján odaadtam volna neki a 10/7-et, de a közepére kezdek szenvedni. Arra tippelünk, hogy a BrewDog Dogmája lehetett az inspiráció – egy sötét, testes, fűszeres  sör (az ugye scotch ale, ez meg stout) -, de ez így túl sok…

Az irány jó, de még sokat kell dolgozni ezen a sörön. Kezdésnek például vissza kéne venni a fahéjból! Az utolsó korty a pohár alján már kifejezetten kávés (mármint nem a finom, frissen pörkölt, hanem zaccos és savanyú). THEHOPSNOB szerint ez a sör nem jó, én viszont kivételesen megengedőbb vagyok; azt mondom, hogy ez a sör még nem jó, de van esélye, hogy az legyen!

Így a végére eszembe jutott a válasz, amit adnom kellett volna a sört firtató kérdésre: az eleje meggyőző, a vége kiábrándító. Mindenesetre hamarosan jön a poszt ígért folytatása, ahol az is kiderül, hogy lehet, hogy nem csak a recepttel van baj…