Tag Archives: magyaros

Becsekk #1 // MALTeR Sörétterem

Már egy tavaly év végén megnyitott helyről írunk most. Mondhatnánk, hogy azért mert alaposak vagyunk és inkognitóban is visszamentünk (amúgy ez igaz), illetve több szituációban is benyomást akartunk szerezni a helyről (amúgy ez is igaz), de valójában csak átborult a fejünk felett minden. És hát halogatásban meg királyok tudunk lenni, ha igazán komolyan vesszük (mint minden mást). De eddig és ne tovább! Másrészről, ha meg már itt vagyunk, akkor új rovatot indítunk, azaz a sörkritikához hasonlóan a helyekről is fogunk írni.

Rácsok mögött – a Felniből átmentett darab, de a falon a roló-festményt is érdemes figyelni

Szóval a MALTeR egy fasza söröző, ahol lehet kajálni. Vagy laza étterem, ahol jó a sörválaszték. Ahogy tetszik. Megírták már sok helyen, hogy a legendás Kispipa helyén, annak örökségét tovább víve nyílt a hely, de ezt a régihez visszanyúló kommunikációt akkor sem értettük. Nem azért, mert nem szeretjük a régi dolgokat, csak szerintünk semmi értelme a kettőt hasonlítgatni, a két hely teljesen más profilú, erőltetett a hasonlat. Ez most teljesen más, alapvetően azért itt az ital van előtérben, abból is a sör.

Korrekt a választék, magyar kraft/kézműves/kisüzemi, néhány külföldi, van elég ivós cucc a sörözgetésekhez, és néhány különlegesebb, a finnyásoknak. Persze aki nem kajálni vagy a haverokkal lötyögni akar, az úgyis átkocog a szomszédba sörbuziskodni. Mellékszál: a második látogatásunk alkalmával bemutatták nekünk a bosnyák Monogram rakiját. Nem feltétlenül rajong minden csapattag a pálinkaszerű italokért, de ez kifejezetten kellemes, kevésbé karcos cucc volt, egy próbát lehet neki adni.

MALTeR táfelspicc

Van egy fasza étlap, kelet-európai kocsmakaják, kicsit újragondolva, modernizálva, de mégis tisztességesen megcsinálva. Talán ez a legnehezebb, hogy egyszerre legyen házias és ismerős az étel, de mégis egy picit azért mást, mint amit otthon eszik az ember. Háromszor ettünk itt, egyszer sem voltunk csalódottak: van akinek a pörkölt, van akinek a házi lekváros nudli jött be a legjobban. Aki salátázni szeretne persze, az továbbra sem a MALTeR-re gondoljon elsőként.

A férfivécét jelző kép. Menő. #nofilter

Két apró pozitívum még: Egyrészt a vendégek visszajelzései alapján máris belenyúltak az étlapba, finomítottak azon, kicsit szezonálisabb lett. A berendezésnél pedig nem féltek kidobni ami mégsem illett annyira a helyhez, bővítettek, otthonosabbá, melegebbé tették a helyet.

Ki menjen ide?

Aki sörözés közben megéhezik. Aki egy jót enne és inna is. Aki egy laza céges vacsorát tartana.

Ki ne?

Aki csak sörbuziskodni akar.

Mit lehet itt csinálni?

Enni. Inni. Néha van élőzene. Van tévé meccsnézéshez.

Akkor ez jó hely?

Abszolút, ajánljuk.