Tag Archives: Omnipollo

Kritika #148 // Dugges Bryggeri Cocoa Cacao vs. Omnipollo Noa Pecan Mud Cake

Dugges vagy Omnipollo, Omnipollo vagy Dugges? Savanyú fronton már megválaszoltuk (?) a kérdést, de mi a helyzet, ha svéd imperial stoutokat kóstolunk össze?

Omnipollo Noa Pecan Mud Cake vs Dugges Bryggeri Cocoa Cacao

Vakkóstolással is felismerem, hogy a Cocoa Cacao-val kezdek. Tejszínes kávékrémes süti elsőre, másodikra pedig elég alkoholos… 11,5%-os és érezni is! Illatában és ízében is meggylikőrös és ahogy melegszik, még kis rumos hordóérlelést is fel vélek fedezni benne (pedig semmi ilyesmiről nincs szó). Ha egy szóban kéne jellemeznem, akkor Fekete-erdő torta (ez nem egy szó persze).

Az előző vonalon (adja magát a név miatt is) maradva diótorta a Noa Pecan Mud Cake, látom is magam előtt, 3 réteg piskóta, közte végig krém, a diós Monin szirup pedig keményen meglódult. “Csak” 11%-os, de ez engedi a komlókat is elő-előbukkanni a ragacsos folyós rétegek közül. Magában iszonyat édesnek és némiképp túlzásnak is érezhető, de összekóstolva az előzővel azért jóval földesebb, szárazabb és sörösebb; komolyabban vehető.

Ki igya?

Aki folyékony édességet inna.

Ki ne?

Aki folyékony kenyeret.

Akkor ez most jó?

Ha édességként fogyasztjuk, akkor a Cocoa Cacao nyer, de sörként a Noa Pecan Mud Cake érvényesül jobban. Persze mindkettő iszonyat jó…

Kritika #145 // Szubjektív karácsonyi sörajánló

Sörajánló a teljesség igénye nélkül az év utolsó napjaira. Ezer éve írtam utoljára, de nem mentegetőzni vagyok itt. Szeretek a gluténmentes sörökkel kísérletezni, adta is magát egyből az idei Mikkeller Xmas Wish. Nagyon krémes a habja ez tetszik, de az ízében valami hibádzik, kilóg belőle valami és sajnos gyógyszeresen keserű is. Kissé fanyar, testetlen, kezdésnek jó, de sok karácsony nincs benne. Lapozzunk.

A Hopfanatic Christmas Hoppuding már a címkéjével, illetve a szövegével megvett. Egy olyan karácsonyi sör, ami végre nem úszik a puszedli-fűszerben:

“Kiszakadni a mézeskalácsos fahéjtól és szegfűszegtől gejl söröktől”

Kellemesen gyümölcsös illattú, talán már a fügét is érezni itt; az ‘imperial ipa fügével és kakaóbabbal’ leírás után nem tudod, mit várj tőle (ránézésre mélyebbre, krémesebb, erőteljesebbre gondolnék), de nagyon kellemes, testes, folyós és könnyen iható. Kis cuki gyümölccsel indít, ami után egyből jön a kakaóbab, erőteljes dohányos-földességet hozva a végébe, finoman rákészítve a komló keserűjére. Nem csak karácsonyi sör, de – mégis van valami ünnepi hangulata – simán nyáron is innám buli előtt-után, bejön, nagyon rendben van! (Ugyanitt várom jövőre ugyanebből a verzióból az inverz címkés stoutot fügével és kakaóbabbal.)

Mikkeller Xmas Wish és Hopfanatic Christmas Hoppuding

Mad Scientist Hipster Santa annak ellenére, hogy milk stout, se nem édes, se nem krémes. Földes, sötét, sűrű; hiányzik a gyengédség belőle. Ez inkább csak egy rendben lévő, hiba nélküli stout, ami nekem azért kevés az ünnephez. Nem csalódás, de a stílustól és a főzdétől többet várok mindig.

Fehér Nyúl Stout olyan, mint a reggeli kávém, iszonyat krémes, tejes már illatra is. Ízben is ugyanezt hozza a felesleges édesség nélkül, nem sűrű, testes, hanem vicces, könnyen iható malátalé tejszínnel. Klasszikus stout minden fűszer, hordóérlelés és imperiálság nélkül… Jelenleg a kedvenc magyar söröm (Fehér Nyúl, küldj ingyen cuccokat!), nem tudok betelni vele. Ha valaki ivós cseh barnának nevezi, azon nagyon fel tudom húzni magam; annyira extrémen krémes, hogy nem lehet egy kalap alá venni ezekkel, sőt, még olyannak is bejöhet, aki amúgy nem sörös.

Horizont Night Shift finom, sűrű, sötét, karakteres, csak az a bajom, hogy olyan, mintha már ittam volna párszor. Nem szét-, de kellően cuccos… Maga a sör nem egy hihetetlenül kiemelkedő valami, viszont a Horizont palettájához képest ez is egy izgalmas irány. Rosszat nem tudok róla mondani, de észrevétlenül elfogyott.

Omnipollo Selassie és Fehér Nyúl Stout

Amikor már ki vannak bontva az ajándékok, mindenki jobbra-balra dől a süteményektől, akkor az Omnipollo Selassievel még megbüntetheti magát az ember. Nem tudom, mennyi vaníliát dönthettek bele, de mintha nem spóroltak volna a Monin sziruppal. Az igazi zárás, ami után már felesleges lenne bármit is bontani, de nem a 11% alkohol, hanem a nagyon karakteres kávé (pörkölt, száraz, földes) miatt is. Elsőre sör, aztán mintha egy mézes whiskey-t kortyolgatnék! Itatja magát, de közben tiltakozik is ellene a szervezetem… Nem vicc, durva dolog:

…éééés most nyomtam be! Kellemes ünnepeket.

Kritika #140 // Dugges Bryggeri Tropic Thunder vs. Omnipollo Bianca

Ismét egy válasz az élet nagy kérdésére. Most őszintén, ki az aki nem kérdezi meg magától minden reggel a tükörbe nézve? Hónapok óta bennem is ott a kérdés, miszerint ha savanyú-gyümis-sörös kedvem van, mit válasszak a két kedvenc közül. A Tropic Thunder Sour Ale, vagy a Bianca Mango Lassi Gose. A választás egyébként is nálam egy jó tíz perces folyamat…Tehát igazából nekem szól a kritika, hogy legközelebb emlékezzek.

Sokszor előfordul, hogy iszol valamit és beugrik az “ú, ez olyan mint az, az meg olyan mint ez”. Na így voltam ezzel a két svéd sörrel, persze távolról minden hasonlónak tűnik de nagyon izgi az apróbb részletekre figyelve belemerülni és felboncolni egymás mellett ezeket, kíváncsi voltam, melyik tolja jobban arcba a cuccot.

Két pohár Dugges Bryggeri Tropic Thunder balra, Két pohár Omnipollo Bianca jobbra

Kitöltöttük, kezdődjön a harc… Elejétől fogva kicsit a Dugges irányába hajlottam, de mindvégig teljes elfogulatlansággal kortyolgattam és kész voltam megadni magam az Omnipollonak. Illatra a Bianca elsőre fáradtabb-szúrósabb, viszont ebből kifolyólag “naturálisabb” gyümölcsösséggel lép színre. Nem várt módon a Dugges mellette sokkal művibb, barackos Haribo aromákat pöffent. Megérte az összekóstolás, mert önmagukban biztos nem érezném ennyire változatosnak őket…

Végül annyira belelohaltam magam a gumicukorba, hogy a Duggest máris egyhangúbbnak éreztem. Igazából nincs eleje, se vége, egyszerűen csak elkezdődik a jó, de sokkal markánsabb, végig kitartóan zsibbasztja a nyelvet, a korty után pedig kellemes, nagyon gyümölcsös marad. A Bianka sokkalta kifinomultabb, világos, könnyed; játékosan váltogatja magát, komplexebb az ízvilága.

Ha most kéne választanom, a Dugges lenne a nyerő, viszont az íz-megvalósítás és az izgalmasság miatt ezt az összehasonlítást a Bianca nyerte.

Ki igya?

Aki nem zárkózik el a savanyútól. De ki is tenne ilyet?

Ki ne?

Aki utána még valami levezetőre vágyik, úgyse fogja érezni azt.

Akkor ez most jó?

Teljesen. Mindkettő. Tökre.