Tag Archives: Pale Ale

KRITIKA #153 // The Garden Brewery sörök

A hivatalos BPBW kóstolónap alkalmából, most nézzük a The Garden Brewery horvát mikrofőzde cuccait. Az igazat megvallva nem bírtunk magunkkal és előzőleg meg kellett kóstolnunk egyet (kettőt, hármat,…) a dobozosokból, ezért is van, hogy például a Sour-ról csak utólag beszélünk a videóban, de ez egyébként is egy gyengébb láncszem. Kicsit már kellemetlenül savanyú, szúrósra sikerült sör lett (véleményem szerint, bár kóstoló kollégám nem ezt mondja), a többi viszont eléggé rendben volt, ezért is mertünk biztosra menni és mozgóképekkel illusztrálni, mit is tudnak ezek a sörök.

A megosztó sour.

A megosztó sour

Hát a fene gondolta volna, hogy nem is olyan messze tőlünk, ennyire semmit mondó névvel ilyen italok születnek (alig két év alatt 57… WTF?), minden van ami szem szájnak ingere különböző sorozatokkal, mint például single hop, sour, experimental. Az első a Pilsner, ami véleményem szerint egyre trendibb, de akárhogy is nézzük, sajnos egy “fricska” kategória, hiszen valljuk be, olyan sokat egy lager sem tud, bármennyire is craft és jól megcsinált.

Az 5% kiskutyafüle és minden más “mentes” Stout vékonyka, kellemes kakaós, földes jegyekkel teljesen rendben van, egy igazi kezdő-stout. Azacca Pale zöld, friss teás jegyekkel tűzdelt csúszós sör, leheletnyivel izgalmasabb mint a sima Pale Ale, vagy az IPA, amik azért szintén kellemes, lazulós tételek. A főzde Milkshake IPA söre maracuját, mangót, epret és vaníliát ígér. Az ígéretet be is váltja, főleg az epres, vaníliás krémességével. Eléggé telt, sűrű, kissé alkoholos, de selymesen gyümölcsjoghurtos, izgis.

Milkshake IPA, Azacca Pale és Honey Double IPA Collab

Milkshake IPA, Azacca Pale és Honey Double IPA Collab

Majd következik, egy elsőre talán nem is annyira izgalmasnak tűnő Honey Double IPA kollab, a Pivovara Medvedgrad-dal, ami nyalizás nélkül, de egy isteni mézes szimfónia. Annyira, de annyira rád vetődik a méz aromája, hogy szinte leszedál.

Miután kellően felajzott lett a hangulat, végre rárepültünk az extra viaszolt kupakos üveges sörökre amik meg hát hűha… Első az organikus vaníliás, kakaóbabos porter, ami egy picit lespórolt vaníliával, de pont kellemes, közepes édességgel tölt meg, míg a Croatian Imperial Stout a sor végén tökéletes kifinomultsággal viszi be a bal egyenest és csak arra eszmélsz, hogy a padlón fekszel egy édes, krémes, melaszos cuccban.

Erre a képre talán már nem is emlékszem...

Erre a képre talán már nem is emlékszem…

Ki igya?

Mindenki, viccen kívül! Biztosan lesz olyan, ami be fog jönni.

Ki ne?

Kövi kérdés?

Akkor ez most jó?

Pfff, igeeen.

Kritika #150 // Dreher Pale Ale

Nagyon érett már egy átfogó cikk arról, hogy a kézműves sörök felfutása milyen lépéseket váltott ki a nagyüzemi piacból. Aztán mivel baromi sokat lehetne róla írni (és rengeteg szar sört meg is kóstoltunk hozzá) inkább szokás szerint hagytuk elsikkadni. Hasonló tempóban vagyunk a Dreher Pale Ale-el. Az elsők között kóstolhattuk meg és a villámértékelés után szépen bele is aludtunk a dologba. Több oka is van.

Készül a Dreher Pale Ale (a képet egy régi fotóról, de náluk lőttük)

Egyrészt már közben leírtak mindenféle elemézést róla, az emberek elkezdték megkóstolni, lettek vélemények, a kritikusok lehúzták, az átlagfogyasztó meg nagyjából elvolt vele. Aztán a MONYO elsütött az év kraftos poénját, szóval tényleg ki lett maxolva a téma.

Másrészt meg azért aludtunk bele mert a sör annyira uncsi lett, hogy el is felejtettük. Aztán mostanában volt egy újrakóstolás és igazából újra felhúztuk magunkat rajta. A Soproni IPA ugyanis szerintünk rohadt sokat tett azért, hogy az emberek megismerjék, hogy lehet más a sör, mint az egyenláger. Erre a Dreher csinál egy olyan pale ale-t, ami pont olyan, mint az egyenlágere (pedig van benne 3 komló, meg felsőerjesztésű). Nehogy összezavarjuk a fogyasztót ízzel. Nehogy tényleg merjünk egy picit előrelépni a sörkultúrában. Nem nagyot, picit. Szóval igazából most ezt csak azért írtuk meg, mert le akartuk írni: ez a sör egy kurva nagy kapufa. Üres kapura ráadásul.

Ki igya?

Aki szereti a Drehert.

Ki ne?

Aki azt hinné, hogy ez most valami más lesz.

Akkor ez most jó?

Egy átlag semmihez képest nincs baja, sőt. De amúgy nem jó, mert semmi újat nem hoz. Pedig hozhatott volna

Kritika #149 // Mykonos Saison, Pale Ale, Belgian Ale

Hogy ne csak írjunk beszéljünk is alapon egy videó keretein belül foglaljuk össze a Mykonos Brewing Company négy sörét, amit Bakó Jancsi barátunktól kaptunk.

Kettővel, a Mikonu Blonde Saison-nal és a Mikonu Pale Ale-lel nem volt nehéz dolgunk, a címke alapján volt egy kis támpont, hogy mégis mire számítsunk. A saison nagyon iható, kellemesen virágos, üde sör volt, míg a pale ale kellően szomjoltó kesernyés, jól megkomponált, mindennapi fogyasztásra alkalmas. Ezután a felirat nélküli üvegek kapcsán jött az izgalom, de főleg volt rákattanva a “titkos üveges ipa, duplaipa” sörökre… Hát ezeket nem kapta meg, cserébe két órákig fejtegetős néha önmarcangoló túrára invitáló folyadékkal telítődtünk szép lassan. A Mikonu Belgian Ale (Chardonnay Barrel Aged) elég kemény dió volt, szépen lehet a tipplabdát passzolgatni egymásnak. Narancsos, fűszeres, belgaélesztő, pezsgőélesztő, hordóérlelt és minden őrültség. Ha ez nem elég ott a nagytestvér Mikonu Belgian Ale (Agiorgitiko Barrel Aged) személyében, ami ez előzőhöz képest mindre rátesz még egy lapáttal.

Pale Ale, Agiorgitiko Barrel Aged Belgian Ale, Chardonnay Barrel Aged Belgian Ale és Blonde Saison

Ki igya?

Aki ott lesz a BPBW Beer Week in Budapesten az mindenképp.

Ki ne?

Aki dupla ipát szeretne inni.

Akkor ez most jó?

Csakis. Van csúszós, van még csúszósabb és van izgalmas és zavarba ejtően izgalmas is a repertoárban.

Kritika #146 // Zip’s Angel’s Ser

Amikor rákerestem az archívumunkban, hogy mit írtunk korábban a Zip’s-ről, nem lepődtem meg. Nem számítottam sok találatra, illetve kifejezetten nem számítottam egyedi kritikákra. Ennek leginkább az az oka, hogy a Zip’s érdekes üzletpolitikát folytat. Mikor mindenhol a premierek pörögtek, hetente volt több sörnek bemutatója, ők akkor sem csaptak nagy hírverést egy érkező új sörnek. Igazából nehéz is volt követni, hogy éppen mi történik: mindig volt egy csomó új főzet, általában jobbak, állandó minőséggel (értsd, soha nem futottunk bele hibás tételbe) és az utóbbi időben egyre érdekesebb kísérletezésekkel. Szóval igazából tejesen jó volt, mindig nyugodtan lehetet rákóstolni egy új Zip’s sörre, csak sosem volt nagy a hype körülöttük.

Ebbe a felállásba robbant bele az Angel’s Ser, de az aztán rögtön pörgőrúgással támadott. Együttműködés a Jameson Whiskeyvel. Rendes whiskeys hordós érlelés. Pezsgőélesztő. Must. És persze amitől rögtön érdekes lett az egész / felhúztuk a szemöldökünket, hogy mindezt egy pale ale alapra teszik. A Jameson-os dolog menő és szintlépés is lehet a szakmában. Ugyanakkor egy pale ale? Nem fogja eluralni a hordó ezt a kevésbé karakteres alapot? És persze akkor az egyéb hozzávalókról nem is beszéltünk. Szóval talán még kissé katyvasznak is tűnhetett a dolog így a távolból.

Ekkor jött a megkeresés, hogy kóstolhatnánk egyet az új sörből, úgyhogy bátran nekiugorttunk. Kicsit még Turóczi József sörfőző mesterrel is sikerült dumálni, ahol jól megbeszéltük, hogy mi áll az elsőre talán furcsának tűnő koncepció mögött. Nyilván a kihívás. Illetve mivel a pale ale kevésbé markáns ízvilágú, az elképzelés szerint jobban megmutatkozik majd a whiskey-s hordó a sörben. Lássuk!

Zip’s Angel’s Ser

Gyönyörű sötétarany, majd’ borostyán szín, vastag hab, illeve ami rögtön észrevehető: rengeteg buborék. A pezsgős  benyomás később is előjön, illatra is érezni a kenyeres, száraz pezsgősséget. És így megyünk tovább is. Hamar elfogy ahogy ketté töltjük, úgyhogy nagyon kell figyelni. Boros fanyarság, pezsgős csípősség, hordós ízek, kis vanília, kicsi alkohol. Nem érezni, hogy 7%, de nagyon kell neki, hogy meglegyen a testesség és ne uralkodjon el rajta ez a rengeteg összetevő. És egy kicsit mégis így történik. Komplex, réteges, lehet fejtegetni, de egyetlen egy valamit hiányoltunk belőle: a sört. Egy igazán érdekes kísérlet, ahol nagyon sokmindent próbáltak összehozni és bár meglepően működik a végeredmény, mégis pont a sör része az, ami a legkevésbé érdekes és érezhető.

Ki igya?

Aki szereti a különleges, minőségi italokat.

Ki ne?

Aki felbontana meccsnézéshez valamit.

Akkor ez most jó?

Egy izgalmas és finom kísérlet.

 

Kritika #137 // Hara’Punk Executive Pale Ale

A Hara’Punkot szeretjük, nem csak azért mert tőlük tanultuk meg a sörfőzés alapjait, hanem mert jó arcok, és stabilan hoznak jó minőséget. Bár ők maguk viccesek, a söreikkel nem viccelnek, nem csavarnak bele déligyümölcsöket (még!), de ha szembetalálja magát valamelyikkel, akkor bátran kéri. A Papap O’Harát meg főleg. Ehhez a mentalitáshoz készült most egy tökéletesen illeszkedő sör. American Pale Ale-t, azaz klasszikus APA-t készítettek. Mint a nagy klasszikusok általában, ez sem egy egyszerű műfaj: legyen kiegyensúlyozott (mondjuk ne szaladjon meg irgalmatlanul a komló), lehessen inni sokat, de azért mégis esetleg legyen megjegyezhető. (Persze lehet ezt is csavargatni.)

Hara’Punk – Executive Pale Ale

Az Executive Pale Ale szerintünk minden rubrikát kipipál. Tiszta, ropogós, friss. Jó szomjoltónak, de lehet illatolni/szagolgatni is, hogy most akkor mango, vagy fenyőgyanta, esetleg egyik sem, mert csak komlót raktak bele a fiúk. Innánk bármikor, oda lehet rakni a legjobb magyar pale ale-ek mellé a polcra.

Ki igya?

Aki egy jó sört akar inni. Aki nem szereti a faxnit.

Ki ne?

Aki sörbuziskodni akar.

Akkor ez most jó?

Főnök.

 

Kritika #82 // Horizont American Pale Ale

A hazai sörös piac szereplői közül a Horizont egy szépen, tudatosan épülő márka (legalábbis kívülről így tűnik), lépésről-lépésre haladnak. Nincs túlbonyolított szortiment, nincs minőségi probléma, van fantázia, van változatosság, meg eléggé magas ár is. A változatosság a sörök megítélésére is vonatkozik: az IPA rendben van, de felejthető, a Japán búza szerintem nem jó, de minimum megosztó, a Flamand portert meg imádom.

Most szupertitkos kapcsolatainknak köszönhetően már a keddi hivatalos premier előtt rátettük a kezünket a legújabb cuccra, az American Pale Ale-re. Direkt nyári sörnek készült, Citra komlóval komlózott, frissítő ital. Legalábbis ez volt a szándék. Nézzük, hogyan teljesít (ugyanezekkel a paraméterekkel pl. a Csupor Bunny Hopja nagyon népszerű a hazai és a nemzetközi piacon is).

Horizont American Pale Ale

Horizont American Pale Ale

Meglepően sötét aranyszínnel indít, a habja szinte azonnal eltűnik. Az illata viszont nem. A komló nevéhez méltó intenzív citrusosság, és egy kis bodza. Ízre is rendben van, megjelenik minden ami az illatában van, sőt a korty végén finom malátásság is érezhető. Kellemesen testes, enyhén szénsavas, nem túl keserű, jól itatja magát, friss, fanyar tökre el tudom képzelni, hogy nyáron 2-3 korsót is meg iszik belőle az ember, ahogy azt a reklámszövegben mondják.

Egyetlen ellenvetésem van: nekem kicsit unalmas. A magában használt Citra komló egy idő után kezd a citromos mosogatószerekre hasonlítani. Azt érzem, hogy egy picit összetettebb kompozíció érdekesebb lenne, de ez nem von le semmit az értékeiből. Meglátjuk, hogy kedden csapon hogy fog ízleni.

Kritika #57 // Stiegl Pils, Goldbräu, Paracelsus Zwickl, Weisse Naturtrüb & Pale Ale

Az egész éves hajtás után a karácsonyi időszak, ha másra nem is jó, legalább remek alkalmat ad arra, hogy olyan dolgokra koncentráljunk rá, amire az év során nem jutott annyi idő, mint amennyit szerettünk volna. Gondolhatnék az emberi kapcsolatok ápolására, vagy épp a pihenésre, ha már közhelyeket puffogtatok, de én a sörre gondoltam.

Stiegl Pils, Goldbräu, Paracelsus Zwickl, Weisse Naturtrüb & Pale Ale

Stiegl Pils, Goldbräu, Paracelsus Zwickl, Weisse Naturtrüb & Pale Ale

Így sikerült kibontani például a  szeptember óta a hűtőben pihentetett Stiegl sorozatot… A salzburgi főzde büszke rá, hogy egy kis helyi vállalkozásból az elmúlt 25 évben “ausztria legnagyobb és legsikeresebb magántulajdonban lévő főzdéje” lett. Külalakban is próbálják őrizni a tradíciót, de persze minket elsősorban a belső tartalom érdekel!

Stiegl Pils & Goldbräu

Stiegl Pils & Goldbräu

Kezdésnek a Stiegl Pils szőke, áttetsző megjelenésű és egy olyan laza szerkezetű habot ereszt, ami viszonylag sokáig marad. Vizes és könnyen iható, de kifejezetten jólesik. Markáns íze van, már amennyire markáns íze lehet egy ilyen nagyüzemi pilseninek… Nem édes (mintha sós lenne), kicsit száraz és meglepően keserű; nyilván nem túr szét, de tény, hogy ez utóbbi tulajdonsága erősen jelen van.

A Goldbräu nevéhez hűen aranyló, a hab viszont hamar eltűnik róla. Lágyabb, édesebb, malátásabb, egyben jellegtelenebb is, mint az előző. Összességében nem rossz lager, de a pilsenivel ellentétben ezt nem innám rendszeresen.

Stiegl Weisse Naturtrüb & Paracelsus Zwickl

Stiegl Weisse Naturtrüb & Paracelsus Zwickl

A Stiegl Paracelsus Zwickl kőkeményen felült a retro-vonatra. Szűretlen lager (élesztősen palackozva), egy igazi helyi klasszikus… Nagyságrendekkel jobb, mint az előző Goldbräu. Opálos, zavaros, miközben ügyesen egyensúlyozik a fanyar és a keserű között. Kicsit savanykás, az alján pedig élesztős; izgalmas sokadszori kóstolásra is, de nem az a sör, ami a társaság minden tagját megnyeri egyből… Ha valakinek megjött a kedve hozzá, akkor a Kontár Komlókutató korábban már részletesebben is foglalkozott ezzel a sörrel.

A Weisse Naturtrüb telt, kerek, barackos, összességében korrekt búza. (Kíváncsi vagyok, hogy a Paulanert vajon legyőzné -e egy összekóstolásnál…) Szűretlen – színre még pár árnyalattal sötétebb az előző Paracelsusnál is – nem igazán lehet átlátni a folyadékon, az aljára ennek is szép élesztőréteg ül ki. Nem életem sörélménye, de bátran innám máskor is! Ha már egy bekezdéssel fentebb a retro került szóba, akkor itt már meg sem álltak az oldschool-ig. Szép.

Stiegl Pale Ale

Stiegl Pale Ale

A végére maradt az egyetlen 0,33l-es üvegű söre az estének, a Stiegl Pale Ale. Hiába értem én, hogy ez a nagyüzemi sör válasza a kézműves sörkultúra kihívására (a Mese Habbal bővebben már foglalkozott a Stiegl és a kézművesség ellentmondásával), ettől függetlenül a sorozat legjobb darabja… Úgy külcsínben (elegáns címke, a nyaki címke alufóliás, az üveg nyomva van), mint belbecsben. Lelkesedni nem fogok érte, de több, mint rendben van. Borostyános színű, lekerekített ízű, enyhén édes, ale-es, finoman keserű, frissít, telt. Ár-érték arányban is teljesen rendben van; nem bánnám, ha itthon is lenne egy ilyen bárhol elérhető középutas megoldás a nagyüzemi sörök és a kisüzemi darabok keresztmetszetében.

Hiába. A sógor kertje mindig zöldebb. Persze csak a Stiegl miatt senki ne rohanjon egyből Ausztriába! Viszont, ha amúgyis mennétek oda, pár üveggel hozzatok a kedvenc sörbloggereteknek is… (És nekem is.)