Tag Archives: retrospektív

A harmadik év

Harmadik év, harmadik beszámoló, szokás szerint pátosz nélkül, szigorúan a tényekre, számokra koncentrálva. Najó, születésnapunk van, kivételesen nem leszünk annyira szigorúak (de csak magunkhoz nem… másokkal szemben továbbra is érvényes a kettős mérce).

szakmai alapon

szigorúan (szakmai alapon)

Új design-t kapott az oldal, igaz, nem forgattuk fel fenekestül (!) a dolgokat, de többek között most már mobilon is pazarul mutat, illetve megjelent az angol nyelvű fül is, bár egyelőre még nem sikerült az erőforrásainkat úgy összpontosítanunk, hogy tartalommal is fel legyen töltve, de mivel ott árválkodik az a szerencsétlen ENGLISH felirat, csak rá kell vennünk magunkat rövid időn belül.

ezt a kritikát se írtuk meg

ezt a kritikát se írtuk meg, de kár lett volna nem megosztani ezt a képet

Elindítottuk a Mikkeller Running Club hivatalos budapesti csapatát is, igaz újabban sportsérülések és időpont egyeztetések miatt a lendületét nem nevezhetjük töretlennek, de ez ne tévesszen meg senkit; novemberben visszatérünk!

Sörök, seggek, sprintelés

sörök, seggek, sprintelés

Elkezdtünk videókkal, boomerang animációkkal, saját meme-ekkel, illetve gif-ekkel is kísérletezni a tökéletes brand-élmény jegyében.

as

minőségi kontent, minőségi szórakozás

Az elmúlt egy év legolvasottabb posztja azért kicsit elszomorít minket, mert nem valamelyik Kritika, vagy Funkciótlan Formás Fenék lett ez (az egyik tag-ból kifolyólag, teljesen véletlenül a #11-es elég jól pörög azért), hanem a Csíki Sörös véleményposztunk. Igyekszünk amúgy – reményeink szerint ügyesen – egyensúlyozni a bulvártartalmak (kattintásvadász posztok kis befektetéssel) és a kisebb népszerűségű, de szakmaibb anyagok között (már amennyire mi szakmaiak tudunk, meg akarunk lenni).

holnap visszajövünk

holnap visszajövünk

Sajtóanyagokat továbbra sem közlünk egy az egyben, illetve a nagyüzemiek repiajándékait is inkább visszautasítjuk, mert csak jobb az egy lépés távolság (csak a rend kedvéért: pénzt azért továbbra is elfogadunk!), de ami érdekes számunkra, arról azért csak írunk (sörblog vagyunk basszameg, nem kézműves kraft blog)!

Sértődések, fenyegetések, nyúlások továbbra is akadnak, de egy ilyen ünnepi pillanatban csak a szépre emlékszünk, mint például a Grimbergenes szponzorált brüsszeli útra (azért vicces volt egy-két komment, de tényleg), vagy a blogon belüli kraft-esküvőre (örök hűséget fogadtunk egymásnak és a sörnek).

Bodnár Dávid Photography

köszi a képet, Dávid Bodnár Photography

Egy rakás magas labda persze kimaradt és elkeserítő mennyiségű félkész, lejegyzetelt, befotózott anyag van a fiókban, de lassan megtanuljuk elengedni ezeket… Amikor elkezdtem írni ezt az összefoglalót a harmadik évről (jelentősen megkönnyítettem a mostani dolgomat, mert az év végén már írtam egy 2015-ös visszatekintést is), azt gondoltam, hogy nem nagyon lesz miről beszámolnom, de persze tévedtem. Például majdnem kimaradt az is, hogy lett egy ezüstérmünk az V. Házisörfőzők Nemzetközi Versenyén. De csak majdnem!

Mildy Cyrus

Sophie és a Mildy Cyrusért járó elismerés

Egyre több dolog történik velünk, meg persze a hazai sörrel is, szóval a negyedik évünkben sem fogunk unatkozni… Azon leszünk, hogy ti se tegyétek ezt (tartogatunk még meglepetéseket)! Köszi, hogy velünk vagytok 2013 óta.

 

A második év

Két éves a Fenékig, de ez persze nem jogosít fel minket sem a közhelyek pufogtatására (‘repül az idő’ és társai kíméljenek), sem az érzelgősködésre (a ‘ki hitte volna, hogy’ kezdetű mondatoknak helyen itt nincs)… Összegzünk, mint egy éve.

2015-01-11 11.06.41

Ezt a képet eddig sehova sem sikerült beszúrni (pedig all star)

Az első évhez képest sikerült új rovatokat indítanunk, lett új szerzőnk, publikálunk harmadik fél számára, volt nyereményjátékunk, bíráskodtunk a IV. Házisörfőzők Nemzetközi Versenyén és megjelent az első kooperációs sörünk is.

2015-10-03 22.31.20

Büszkék vagyunk a Dezső vérére (pacsi a MONYO-nak, ölelés a Dezsőnek)

A 10. Főzdefeszten – amolyan tanulmányi kirándulásként – a  Neked csak Dezső pultjában népszerűsítettük többek közt a Dezső vérét. Bár nem tervezünk pályát módosítani, azért hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem élveztük…

2015-09-11 22.54.32

Ezek a matricák a 10. Főzdefeszt első napján elfogytak (lesznek majd megint)

Lett végre Untappd profilunk is – négyen kezeljük közösen -, de ezentúl a söröket a Ratebeer helyett is ott fogjuk linkelni.

2015-10-07 21.07.03

Ez egy zongorából kialakított hatos sörcsap, de ezt sem tudtuk sehova sem felrakni (eddig)

Volt, amire nemet mondtunk persze. Példának okáért hiába küldött a Dreher Ünneplős Ászokat, nem mentünk rá a „low hanging fruit”-ra, hogy kritikát írjunk róla, vagy hiába kaptunk olvasói levelet, úgy döntöttünk, hogy abban a formában, ahogy a szerzője szerette volna, nem biztosítunk neki teret (végül az alfahir.hu temette a Főzdefesztet).

bat

A söröző Batmant Berlinben lőttük (hogy jön ez ide? sehogy)

Az eddigi legnépszerűbb posztunk – külön öröm – az alapító, de eddig rejtőzködő negyedik szerzőtársunk keze munkáját dicséri (kézműves poszt): http://fenekig.com/2015/06/08/random-47-valaki-csinaljon-egy-margot-a-fozdefesztnek-hogy-ezt-odairhassuk/

as

Pontosan az ilyen képek miatt nem szoktuk magunkat fotózni (szép magyar szóval szelfizni)

Hogy előre is nézzünk, maradjunk annyiban, hogy nem lőttük még el minden puskaporunkat… Addig is köszi, hogy – egyre többen – velünk vagytok!

Az első év

Pontosan egy év telt el az első Beköszönő poszt óta, így megállunk pár rövid szóra… Ebben az időszakban 28 Random poszt, 19 Funkciótlan Formás Fenék (ígérem a következő egy évben sokkal több lesz ebből), 20 FYKI közszolgálati, vagy információs bejegyzés és 43 Kritika (ami persze sokkal több sört takar) született.

Ezt a kritikát végül nem írtuk meg

Ezt a kritikát végül nem írtuk meg

Ha már a számoknál tartunk, ez a 100. bejegyzésem, ami teljesen véletlenül alakult így és már csak azért is érdekes, mert amikor felmerült a társaságban a blog indításának ötlete, én voltam az, aki ezt talán a leginkább ellenezte. Ez van.

Ezt a képet nem kommentáljuk

Ezt a képet nem kommentáljuk

Hogy előre is nézzünk, lesznek változások, új rovatok, saját sörök és – nem törődve a kézműves sörkultúra egyre erősödő kritikájával (mert ilyen is van) – megyünk előre még nagyobb svunggal.

Erről a főzetről még nem beszélünk

Erről a főzetről még nem beszélünk

Köszi, hogy olvassátok… Jövőre veletek ugyanitt!