Tag Archives: sörkritika

Kritika #140 // Dugges Bryggeri Tropic Thunder vs. Omnipollo Bianca

Ismét egy válasz az élet nagy kérdésére. Most őszintén, ki az aki nem kérdezi meg magától minden reggel a tükörbe nézve? Hónapok óta bennem is ott a kérdés, miszerint ha savanyú-gyümis-sörös kedvem van, mit válasszak a két kedvenc közül. A Tropic Thunder Sour Ale, vagy a Bianca Mango Lassi Gose. A választás egyébként is nálam egy jó tíz perces folyamat…Tehát igazából nekem szól a kritika, hogy legközelebb emlékezzek.

Sokszor előfordul, hogy iszol valamit és beugrik az “ú, ez olyan mint az, az meg olyan mint ez”. Na így voltam ezzel a két svéd sörrel, persze távolról minden hasonlónak tűnik de nagyon izgi az apróbb részletekre figyelve belemerülni és felboncolni egymás mellett ezeket, kíváncsi voltam, melyik tolja jobban arcba a cuccot.

Két pohár Dugges Bryggeri Tropic Thunder balra, Két pohár Omnipollo Bianca jobbra

Kitöltöttük, kezdődjön a harc… Elejétől fogva kicsit a Dugges irányába hajlottam, de mindvégig teljes elfogulatlansággal kortyolgattam és kész voltam megadni magam az Omnipollonak. Illatra a Bianca elsőre fáradtabb-szúrósabb, viszont ebből kifolyólag “naturálisabb” gyümölcsösséggel lép színre. Nem várt módon a Dugges mellette sokkal művibb, barackos Haribo aromákat pöffent. Megérte az összekóstolás, mert önmagukban biztos nem érezném ennyire változatosnak őket…

Végül annyira belelohaltam magam a gumicukorba, hogy a Duggest máris egyhangúbbnak éreztem. Igazából nincs eleje, se vége, egyszerűen csak elkezdődik a jó, de sokkal markánsabb, végig kitartóan zsibbasztja a nyelvet, a korty után pedig kellemes, nagyon gyümölcsös marad. A Bianka sokkalta kifinomultabb, világos, könnyed; játékosan váltogatja magát, komplexebb az ízvilága.

Ha most kéne választanom, a Dugges lenne a nyerő, viszont az íz-megvalósítás és az izgalmasság miatt ezt az összehasonlítást a Bianca nyerte.

Ki igya?

Aki nem zárkózik el a savanyútól. De ki is tenne ilyet?

Ki ne?

Aki utána még valami levezetőre vágyik, úgyse fogja érezni azt.

Akkor ez most jó?

Teljesen. Mindkettő. Tökre.

Kritika #135 // Mad Scientist × RothBeer Welcome Drink

Alaposan kivettük a részünket a Mad Scientist és a RothBeer április elsejei tréfájából, így nem volt kérdés, hogy fizikailag is ott leszünk a premieren (mondjuk mindig ott vagyunk).

Nagyszínpad! Nagyszínpad!

Mindent hoz, amit ígért: krémes, komlós, nem keserű és iszonyatosan csúszik. Az Imperial New England Session IPA viccesen hangzik, de elég jól leírja, mire kell számítani… Sűrű, gyönyörű, ahogy azt az Omnipollo, vagy Mikkeller nyálcsorgató instafotóin is látjuk mindig, a különbség “csak” annyi, hogy ez most itt van előttünk. Nem tudjuk és nem is akarjuk leplezni a lelkesedésünket, még ha Harrison Ford személyes látogatása átverés is volt, a sör nem az. Nem mintha mutatott volna bármi olyat a Welcome Drink, amit ne láttunk volna már (máshol és persze külön-külön), viszont iszonyatosan egyben van a lazulós 3,6%-os ABV ellenére is. Kár, hogy egyszeri főzet, innánk káoszba fulladó péntek esték kezdésének (oké, a második sört valószínűleg nem éreznénk utána) és zavarodott kilépős vasárnap hajnalokon is!

(y)

Ki igya?

Szlovákiából hazatérők. Premierre járók.

Ki ne?

Bloggerek. (Már a többiek. Mi isszuk.)

Akkor ez most jó?

THEHOPSNOB kolléga helyett kivételesen SOPHIE-val mentünk a premierre, egyúttal meg is ragadtuk az alkalmat, hogy az egybegyűlteket is kikérdezzük röviden a benyomásaikról. Érdekes módon nem mindenki osztozott a feltétlen lelkesedésünkben. De ne dőljetek be nekik! Ez most nagyon is jó.

Kritika #130 // Yeast Wörks Damballah Weddo

Karácsony magasságában zavarba ejtően impozáns palackban kaptunk egy rumos imperial stoutot és, hogy biztosan elfogulatlan írás szülessen, megállapodtunk thehopsnobbal, hogy ő elmegy a bemutatóra és leír mindent, amit tudni kell és lehet (ő kóstolta csapról is), mi pedig Sophieval kvázi vakkóstoljuk.

Amit tudni kell: az Élesztős Yeast Wörks nagyjából egy éve főzte le a Gurinál a sört, ezúttal a Kísérletinyúl és Grabovszky segítségével. Került bele háromféle (indokolatlanul sok) rum és rózsaborzs a biztonság kedvéért, majd azóta pihent. – thehopsnob

Kitöltéskor masszív habot ereszt, olajosan, lassan hömpölyög a pohárba, semennyi fény nem szűrődik át rajta lámpa felé tartva sem. Illatra aszalt szilvás csokoládé-mousse szilvapálinkával, a rumot egyelőre nem találjuk. Első kóstolásra már inkább vizes, mint sűrű, az alkoholossága pedig nem simul bele a kortyba, hanem végig tolakodóan jelen van. Van, aki azt mondaná, hogy vékony, van, aki azt, hogy könnyen iható; mindkettejüknek igaza van. A korty végén száraz, kávés utóíz vár minket (a csokoládé itt már nincs jelen, de a rumot sem mondanánk meg, eskü), amit sokáig nem lehet élvezni, mert hamar elnyomja a pörkölt, földes keserűség. Sajnáljuk, hogy nem raktuk el a pincébe pár évre, baromi szívesen írnánk róla jókat 2017, vagy 18 végén… Kellemes, de ebben a formájában mentes a kihívásoktól és izgalmaktól.

Ki igya?

Aki szeretne komolyabb sörökkel is próbálkozni, de még csak mostanság kezdett el a komfortzónáján kívül is mozogni.

Ki ne?

Hardcore imperial stout rajongók és sörnáci bloggerek. Akik dobozból isszák a Ten Fidy-t.

Akkor ez most jó?

Rossznak nem lehet nevezni, hibáktól mentes, de nem hagy maga után maradandót.

Nekem nagyon más benyomásaim voltak a csapolt verzióval való találkozáskor; a kiemelkedő krémesség, a rum finoman érezhető fűszeressége szerintem simán odaemeli a legjobb magyar stoutok közé. Nyilván nem egy Goose Island Bourbon County (köszi még egyszer Tibi!), de nálam inkább tartozik az emlékezetesebb sörök közé! Én már most főzetném a következő évit…

Ennyire más az üveges (amúgy aranyos vudu-dizájnnal az alkotocsoport.hu-tól), mint a csapolt verzió? Ennyit számít az ízlés, a személyes preferenciák? Elragadott a pillanat heve? El tudom fogadni, hogy nemzetközi viszonylatban (ahogy alapvetően azért mindent mérni kéne) talán nem ugrik ekkorát, csak alapból nekem egyáltalán nem meh, hanem egy kifejezetten pozitív imperial stout, ami annyira krémes, amennyire még egyetlen más hazai főzet sem amit ittam és magyar szinten nagyon is működött.

Nem egyszer kóstolunk sört együtt, nem is szoktunk ennyire szétlőni, de ezúttal tényleg nem tudom mi a megfejtés. Tudjátok mit? Kóstoljátok meg és írjátok meg, hogy ti hogyan látjátok! – thehopsnob

Kritika #124 // Klippfiskøl, Aja Witbier, Tre Gamle Damer, Bøyla, Úlfrún, Neck Oil

Kis túlzással a norvég sört eddig a Kvelertak ‘mézsör‘ száma jelentette, de aki követ minket Instagramon (ez nem csak a reklám helye, de egyben a megfelelő idő is arra, hogy a hiánypótlás megtörténjen, amennyiben még nem), az már láthatta, hogy nem is olyan régen egy elég fasza kis csomagot kaptunk (csalás, mert van benne angol és izlandi is, de mindegy).

Klippfiskøl vienna lagert innám egész nap. Édeskés illat, vizes test, száraz befejezés, kis grapfefruit keserű bejátszik, a végén fanyar kissé.

Ki igya?

Mindenki.

Ki ne?

Aki Indexes, Origós sörös cikkeket szemetel tele a baromságaival kommentben.

Akkor ez most jó?

Laza.

2016-07-23 13.47.50

Austmann Bryggeri Tre Gamle Damer, Aja Bryggeri Aja Witbier, Røros Bryggeri Og Mineralvannfabrikk Klippfiskøl

Az Aja Witbierben a belga búzás jegyek szépen jönnek egy kis kókuszos csavarral. Az első benyomás a koriander. A második a bergamott. Nem telít el, selymesen simogat. Ahogy fogy, egyre jobb, hiába szakadnak fel hatalmas élesztőrögök az aljáról. Kis túlzással ez a belga mojito!

Ki igya?

Aki nem fél egy kicsit bemocskolni a kezét.

Ki ne?

Aki szerint az Kronenbourg Blanc a szakma csúcsa.

Akkor ez most jó?

Allstar.

 

Lédús grapefruit kissé punnyadt füstösséggel; ez a Tre Gamle Damer. Tagadhatatlan, hogy IPA, de nem keserű. A belga élesztő és a fenyős jegyek együtt egyszer simán működnek, de azért nem telitalálat.

Ki igya?

Akit a ‘három öregasszony’ sörnév nem riaszt el.

Ki ne?

Aki nem szeret a Balaton partján külföldi söröket pattintani. Akinek már herótja van a belga típusú söröktől.

Akkor ez most jó?

Az első kettőt bárhol-bármikor, de ebből nem feltétlenül ragaszkodom még egyhez Norvégiából.

asd

Borg Brugghús Úlfrún Nr.34, Ægir Bryggeri Bøyla Blonde Ale, Beavertown Neck Oil

Ugyanaz a strand, másik nap, pattan a következő hármas. Kezdjük azzal, hogy nem csak egy kis ivó-lyuk nyílt a Bøyla dobozán, hanem lejött az egész teteje és kvázi pohárként lehetett inni belőle. Múlt, jelen és jövő egy dobozban. Aranyló, habkönnyű, vizes… Édeskés íz megfejelve kis komló-keserűvel. Tipikusan az a kategória, amit nem írni, hanem inni kell. Skål!

Ki igya?

Aki nem vágyik megfejtésekre.

Ki ne?

Aki megfejtésekre vágyik.

Akkor ez most jó?

Egyszerű emberek vagyunk, az egyszerű söröket (is) szeretjük.

 

Az izlandi Borg főzde már nem Fenékig-szűz, az Úlfrún pedig a nagybetűs session ipa. Nem váltja meg a világot, csak jobbá teszi. Friss, ropogós citrusokkal és telt ízvilágával az eleje nagyon bekezd, a vége pedig – mint valaki, aki igazán szeret – keserű szájíz nélkül, nagyvonalúan elenged, hadd menjünk. Megyünk.

Ki igya?

Aki nem unja még a session ipákat.

Ki ne?

Akinek fáj az Izland elleni 1:1. Aki nem szereti, ha elengedik. Aki szerint a világ egyre rosszabb hely.

Akkor ez most jó?

Mi nem unjuk még a session ipákat.

 

A Neck Oil nem hazudik, egy olyan session ipa, amiből sokat meg lehet inni viszonylag rövid idő alatt, cserébe viszont kicsit semmilyen. Vizesebb, de gyümölcsösebb, mint az előző ugyanilyen, viszont a túl sok széndioxidtól kissé szúrós, mint az olajos magvak héja. Azért csúszik.

Ki igya?

Akinek bejött a Dezső vére.

Ki ne?

Akiknek nem jut eszébe legkésőbb délelőtt 11h-ig, hogy most már meló után igazán le kéne verni valami fasza sört.

Akkor ez most jó?

Kellemes, de ugye mi nem unjuk még a session ipákat.

 

Nem egyszerűen arról van szó, hogy az egzotikumuk megszépítik ezeket a söröket, mert az elmúlt hetekben nem egy lengyel, horvát, illetve szlovák kézművest ittam (ezúton is nagy ölelés kitűnő barátainknak), de azok egyike sem volt ennyire izgalmas. (Najó, ez nem igaz, a Zakładowy Fajrantból bármikor jöhet még pár üveggel…) Végszónak legyen elég annyi, hogy köszönet Balázsnak!

Kritika #92 // Schlitz Red Bull Strong Beer

A berlini söfesztivál összefoglalójának írása közben csak kinyitottunk már egy sört (többet nyitottunk ki, de ezt írtuk meg)… A hangzatos nevű Red Bull – ugyan a legkevésbé sem kézműves, de elég egzotikus egy gyorsteszthez – egyenesen Kanadából érkezett hozzánk és a maga 7,1 decijével már régóta foglalta a hűtőben a helyet.

Ez az igazi sörforradalom, a két összetevős sör: víz és alkohol. Elsőre nem is tudom, hogy a vizessége és testetlensége, vagy a tolakodó alkoholmelegsége kerít e jobban hatalmába, de az biztos, hogy émelyítően édes.

asd

Schlitz Red Bull Strong Beer

Nem is kell túlragozni, hiszen általában a sörök ízéről szoktunk írni, ennek viszont nincs… Jót nevettünk a magas Ratebeer pontszámon is (1); csak a rend kedvéért, de előzi az Arany Ászok, a Rocky Cellar és még a Balatoni Világos is (2-2-2).

Kedves Kanada, köszönjük ezt a minimalista csemegét!