Tag Archives: sörteszt

Kritika #149 // Mykonos Saison, Pale Ale, Belgian Ale

Hogy ne csak írjunk beszéljünk is alapon egy videó keretein belül foglaljuk össze a Mykonos Brewing Company négy sörét, amit Bakó Jancsi barátunktól kaptunk.

Kettővel, a Mikonu Blonde Saison-nal és a Mikonu Pale Ale-lel nem volt nehéz dolgunk, a címke alapján volt egy kis támpont, hogy mégis mire számítsunk. A saison nagyon iható, kellemesen virágos, üde sör volt, míg a pale ale kellően szomjoltó kesernyés, jól megkomponált, mindennapi fogyasztásra alkalmas. Ezután a felirat nélküli üvegek kapcsán jött az izgalom, de főleg volt rákattanva a “titkos üveges ipa, duplaipa” sörökre… Hát ezeket nem kapta meg, cserébe két órákig fejtegetős néha önmarcangoló túrára invitáló folyadékkal telítődtünk szép lassan. A Mikonu Belgian Ale (Chardonnay Barrel Aged) elég kemény dió volt, szépen lehet a tipplabdát passzolgatni egymásnak. Narancsos, fűszeres, belgaélesztő, pezsgőélesztő, hordóérlelt és minden őrültség. Ha ez nem elég ott a nagytestvér Mikonu Belgian Ale (Agiorgitiko Barrel Aged) személyében, ami ez előzőhöz képest mindre rátesz még egy lapáttal.

Pale Ale, Agiorgitiko Barrel Aged Belgian Ale, Chardonnay Barrel Aged Belgian Ale és Blonde Saison

Ki igya?

Aki ott lesz a BPBW Beer Week in Budapesten az mindenképp.

Ki ne?

Aki dupla ipát szeretne inni.

Akkor ez most jó?

Csakis. Van csúszós, van még csúszósabb és van izgalmas és zavarba ejtően izgalmas is a repertoárban.

Kritika #148 // Dugges Bryggeri Cocoa Cacao vs. Omnipollo Noa Pecan Mud Cake

Dugges vagy Omnipollo, Omnipollo vagy Dugges? Savanyú fronton már megválaszoltuk (?) a kérdést, de mi a helyzet, ha svéd imperial stoutokat kóstolunk össze?

Omnipollo Noa Pecan Mud Cake vs Dugges Bryggeri Cocoa Cacao

Vakkóstolással is felismerem, hogy a Cocoa Cacao-val kezdek. Tejszínes kávékrémes süti elsőre, másodikra pedig elég alkoholos… 11,5%-os és érezni is! Illatában és ízében is meggylikőrös és ahogy melegszik, még kis rumos hordóérlelést is fel vélek fedezni benne (pedig semmi ilyesmiről nincs szó). Ha egy szóban kéne jellemeznem, akkor Fekete-erdő torta (ez nem egy szó persze).

Az előző vonalon (adja magát a név miatt is) maradva diótorta a Noa Pecan Mud Cake, látom is magam előtt, 3 réteg piskóta, közte végig krém, a diós Monin szirup pedig keményen meglódult. “Csak” 11%-os, de ez engedi a komlókat is elő-előbukkanni a ragacsos folyós rétegek közül. Magában iszonyat édesnek és némiképp túlzásnak is érezhető, de összekóstolva az előzővel azért jóval földesebb, szárazabb és sörösebb; komolyabban vehető.

Ki igya?

Aki folyékony édességet inna.

Ki ne?

Aki folyékony kenyeret.

Akkor ez most jó?

Ha édességként fogyasztjuk, akkor a Cocoa Cacao nyer, de sörként a Noa Pecan Mud Cake érvényesül jobban. Persze mindkettő iszonyat jó…

Kritika #147 // Kedd esti lazulás a Fehér Nyúllal

Előre leszögezem, nem pr-cikk és nem fizetett le a Fehér Nyúl. Egyszerűen az előző cikkben feldobott labdát szépen visszapasszolták, így megérdemlik a cikket… Nem tagadom, bírom a söreiket, amelyiket nem, azt meg nem iszom.

A Barley Winenal kezdek, na nem azért, mert rutintalan vagyok, hanem mert kéri a színe, annyira hívogató, hogy egyből ehhez nyúl az ember. Illatra nagyon édes, nagyon gyümölcsös (vanília pudingos, gyümölcsös piskótatorta), de közben simán érezni már itt is az alkoholt. Ahogy kortyolok, nagyon gazdagon indít, rögtön bekezd a rengeteg ízzel. Miután eltelített a ragadós, édes massza jóleső, fanyar, leheletnyi kesernyés véggel zár. Nem adja könnyen magát, 11%-os és nem is próbálja titkolni. Sűrű, zsibbaszt, először csak a nyelvet, aztán már a torkomat is. Miközben melegszik, kortyonként más lesz: édes, keserű, joghurtosan krémes, gyümölcsösen selymes, legvégén lekváros… Ami jó, hogy sokarcú desszertsör, ami rossz, hogy nagyon alkalmi, így nem egy mindenestés ital.

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Második egy skót kollab sör, a Fyne Ales-el készített Cranachan Málnás Black IPA (újdonság), amit a cranachan, egy zabos-málnás tradicionális skót desszert ihletett. (A Fehér Nyúltól megszokott rengeteg zabbal…) Illatra 70%-os étcsoki folyós málnatöltelékkel (a Gallernek van ilyen csokoládéja). Nem a műaromás, hanem valódi, kert végéből szedett savanykás málnával, amihez szuperül passzol a komló friss füvessége. Mély, zord, de mégis friss, bizsergető. Vékony és elegáns habja sokáig kitart. Hát ha még az íze is olyan lenne, mint amit eddig éreztem… Vékony testű, könnyen iható, de kár, hogy az alap fekete ipához használt maláta füstös pörköltsége már nem passzol a gyümölcshöz. Szegény kis málna íze remekül kijön, friss, ropogós (mintha a korty előtt bedobtam volna egy szemet), pont annyi van benne, amennyi kell, se nem több, se nem kevesebb, de a pörköltség borítja az asztalt. Az ötlet tök jó, de ha engem kérdez valaki, ez a sör még nincs kész; a rideg, sötét skót világot akarja megtestesíteni és ezt ellensúlyozni a zab-málna kombóval, de az az igazság, hogy én továbbra is “didergek”. Nem a fekete ipasággal van baj, de kevésbé kesernyés, kevésbé pörkölt alappal és még egy kis édességgel nekem jobban tetszene.

Optimista (vagy csak ittas) csillogással a szememben nyúlok a Cocoa Milk Southoz (a másik újdonság), ami enyhén kakaóbabos illattal indít. Annyira visszafogott, hogy véletlenül bele is nyomtam az orromat, úgy kellet keresni (ahogy melegszik azért jobban kijön, hogy ha nem is kakaós, de tejes-kakaóbabos). Pici, vékony a hab a tetején, de hosszan megmarad. Lezser, 5,3%-os, nem erőszakos, a megszokott “fehérnyulas”, vizes, vékony stout. Érdekes, van valami bája, valami szolid szerecsendiós-ánizsos fűszeresség, nem a medvecukros feeling, talán gyógynövényes (tényleg csak enyhén, nem vág arcba). A szortimentből ez izgatott a legjobban, de csak ismételgetem magamban, hogy ‘édes, kakaós’… Selymesen gördül-hömpölyög, jól lekerekített, nem lóg ki semmi belőle, ez itatja magát a legjobban. Jópofa, bírom, bármikor fogom inni.

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

A Russian Imperial Stout nagyon durva már illatra is, mintha valami különösen zsíros tejszín lenne, vagy egy krémes testápoló, perverz módon jó, már-már parfümös (szeretnék egy ilyen parfümöt). Ez az a russian imperial stout, amit a sima Fehér Nyúl Stout után vártam. Ízben is parfümös-édes-krémességgel indít, amit az a jó, az a fanyar, az a száraz, pörkölt stout követ, őrülten selymes, apró, enyhén bizsergető bubissággal. Minden korty lendületesen indít, aztán finoman rád nehezedik a vaskosságával, hogy újra és újra ugyanezt lehessen átélni (masszírozza a lelkemet:)). Azt hiszem, megvan az este győztese!

A sorrendiség nem a véletlen műve.

A sorrendiség nem a véletlen műve.

Stoutban erős a Fehér Nyúl, nekem meg ez a gyengém. Remélem bírni fogják a tempót!

Kritika #145 // Szubjektív karácsonyi sörajánló

Sörajánló a teljesség igénye nélkül az év utolsó napjaira. Ezer éve írtam utoljára, de nem mentegetőzni vagyok itt. Szeretek a gluténmentes sörökkel kísérletezni, adta is magát egyből az idei Mikkeller Xmas Wish. Nagyon krémes a habja ez tetszik, de az ízében valami hibádzik, kilóg belőle valami és sajnos gyógyszeresen keserű is. Kissé fanyar, testetlen, kezdésnek jó, de sok karácsony nincs benne. Lapozzunk.

A Hopfanatic Christmas Hoppuding már a címkéjével, illetve a szövegével megvett. Egy olyan karácsonyi sör, ami végre nem úszik a puszedli-fűszerben:

“Kiszakadni a mézeskalácsos fahéjtól és szegfűszegtől gejl söröktől”

Kellemesen gyümölcsös illattú, talán már a fügét is érezni itt; az ‘imperial ipa fügével és kakaóbabbal’ leírás után nem tudod, mit várj tőle (ránézésre mélyebbre, krémesebb, erőteljesebbre gondolnék), de nagyon kellemes, testes, folyós és könnyen iható. Kis cuki gyümölccsel indít, ami után egyből jön a kakaóbab, erőteljes dohányos-földességet hozva a végébe, finoman rákészítve a komló keserűjére. Nem csak karácsonyi sör, de – mégis van valami ünnepi hangulata – simán nyáron is innám buli előtt-után, bejön, nagyon rendben van! (Ugyanitt várom jövőre ugyanebből a verzióból az inverz címkés stoutot fügével és kakaóbabbal.)

Mikkeller Xmas Wish és Hopfanatic Christmas Hoppuding

Mad Scientist Hipster Santa annak ellenére, hogy milk stout, se nem édes, se nem krémes. Földes, sötét, sűrű; hiányzik a gyengédség belőle. Ez inkább csak egy rendben lévő, hiba nélküli stout, ami nekem azért kevés az ünnephez. Nem csalódás, de a stílustól és a főzdétől többet várok mindig.

Fehér Nyúl Stout olyan, mint a reggeli kávém, iszonyat krémes, tejes már illatra is. Ízben is ugyanezt hozza a felesleges édesség nélkül, nem sűrű, testes, hanem vicces, könnyen iható malátalé tejszínnel. Klasszikus stout minden fűszer, hordóérlelés és imperiálság nélkül… Jelenleg a kedvenc magyar söröm (Fehér Nyúl, küldj ingyen cuccokat!), nem tudok betelni vele. Ha valaki ivós cseh barnának nevezi, azon nagyon fel tudom húzni magam; annyira extrémen krémes, hogy nem lehet egy kalap alá venni ezekkel, sőt, még olyannak is bejöhet, aki amúgy nem sörös.

Horizont Night Shift finom, sűrű, sötét, karakteres, csak az a bajom, hogy olyan, mintha már ittam volna párszor. Nem szét-, de kellően cuccos… Maga a sör nem egy hihetetlenül kiemelkedő valami, viszont a Horizont palettájához képest ez is egy izgalmas irány. Rosszat nem tudok róla mondani, de észrevétlenül elfogyott.

Omnipollo Selassie és Fehér Nyúl Stout

Amikor már ki vannak bontva az ajándékok, mindenki jobbra-balra dől a süteményektől, akkor az Omnipollo Selassievel még megbüntetheti magát az ember. Nem tudom, mennyi vaníliát dönthettek bele, de mintha nem spóroltak volna a Monin sziruppal. Az igazi zárás, ami után már felesleges lenne bármit is bontani, de nem a 11% alkohol, hanem a nagyon karakteres kávé (pörkölt, száraz, földes) miatt is. Elsőre sör, aztán mintha egy mézes whiskey-t kortyolgatnék! Itatja magát, de közben tiltakozik is ellene a szervezetem… Nem vicc, durva dolog:

…éééés most nyomtam be! Kellemes ünnepeket.

Kritika #140 // Dugges Bryggeri Tropic Thunder vs. Omnipollo Bianca

Ismét egy válasz az élet nagy kérdésére. Most őszintén, ki az aki nem kérdezi meg magától minden reggel a tükörbe nézve? Hónapok óta bennem is ott a kérdés, miszerint ha savanyú-gyümis-sörös kedvem van, mit válasszak a két kedvenc közül. A Tropic Thunder Sour Ale, vagy a Bianca Mango Lassi Gose. A választás egyébként is nálam egy jó tíz perces folyamat…Tehát igazából nekem szól a kritika, hogy legközelebb emlékezzek.

Sokszor előfordul, hogy iszol valamit és beugrik az “ú, ez olyan mint az, az meg olyan mint ez”. Na így voltam ezzel a két svéd sörrel, persze távolról minden hasonlónak tűnik de nagyon izgi az apróbb részletekre figyelve belemerülni és felboncolni egymás mellett ezeket, kíváncsi voltam, melyik tolja jobban arcba a cuccot.

Két pohár Dugges Bryggeri Tropic Thunder balra, Két pohár Omnipollo Bianca jobbra

Kitöltöttük, kezdődjön a harc… Elejétől fogva kicsit a Dugges irányába hajlottam, de mindvégig teljes elfogulatlansággal kortyolgattam és kész voltam megadni magam az Omnipollonak. Illatra a Bianca elsőre fáradtabb-szúrósabb, viszont ebből kifolyólag “naturálisabb” gyümölcsösséggel lép színre. Nem várt módon a Dugges mellette sokkal művibb, barackos Haribo aromákat pöffent. Megérte az összekóstolás, mert önmagukban biztos nem érezném ennyire változatosnak őket…

Végül annyira belelohaltam magam a gumicukorba, hogy a Duggest máris egyhangúbbnak éreztem. Igazából nincs eleje, se vége, egyszerűen csak elkezdődik a jó, de sokkal markánsabb, végig kitartóan zsibbasztja a nyelvet, a korty után pedig kellemes, nagyon gyümölcsös marad. A Bianka sokkalta kifinomultabb, világos, könnyed; játékosan váltogatja magát, komplexebb az ízvilága.

Ha most kéne választanom, a Dugges lenne a nyerő, viszont az íz-megvalósítás és az izgalmasság miatt ezt az összehasonlítást a Bianca nyerte.

Ki igya?

Aki nem zárkózik el a savanyútól. De ki is tenne ilyet?

Ki ne?

Aki utána még valami levezetőre vágyik, úgyse fogja érezni azt.

Akkor ez most jó?

Teljesen. Mindkettő. Tökre.

Kritika #135 // Mad Scientist × RothBeer Welcome Drink

Alaposan kivettük a részünket a Mad Scientist és a RothBeer április elsejei tréfájából, így nem volt kérdés, hogy fizikailag is ott leszünk a premieren (mondjuk mindig ott vagyunk).

Nagyszínpad! Nagyszínpad!

Mindent hoz, amit ígért: krémes, komlós, nem keserű és iszonyatosan csúszik. Az Imperial New England Session IPA viccesen hangzik, de elég jól leírja, mire kell számítani… Sűrű, gyönyörű, ahogy azt az Omnipollo, vagy Mikkeller nyálcsorgató instafotóin is látjuk mindig, a különbség “csak” annyi, hogy ez most itt van előttünk. Nem tudjuk és nem is akarjuk leplezni a lelkesedésünket, még ha Harrison Ford személyes látogatása átverés is volt, a sör nem az. Nem mintha mutatott volna bármi olyat a Welcome Drink, amit ne láttunk volna már (máshol és persze külön-külön), viszont iszonyatosan egyben van a lazulós 3,6%-os ABV ellenére is. Kár, hogy egyszeri főzet, innánk káoszba fulladó péntek esték kezdésének (oké, a második sört valószínűleg nem éreznénk utána) és zavarodott kilépős vasárnap hajnalokon is!

(y)

Ki igya?

Szlovákiából hazatérők. Premierre járók.

Ki ne?

Bloggerek. (Már a többiek. Mi isszuk.)

Akkor ez most jó?

THEHOPSNOB kolléga helyett kivételesen SOPHIE-val mentünk a premierre, egyúttal meg is ragadtuk az alkalmat, hogy az egybegyűlteket is kikérdezzük röviden a benyomásaikról. Érdekes módon nem mindenki osztozott a feltétlen lelkesedésünkben. De ne dőljetek be nekik! Ez most nagyon is jó.

Random #68 // Ami kimaradt 2015-ből

A VinCE Magazin meghívására már második alkalommal vakteszteltünk söröket; szeptemberben ‘barnasörök’ gyűjtőnév alatt próbálunk meg győztest hirdetni a hazai bak-stout-porter mezőnyből. Az első helyezett a Fóti Kézműves Sörfőzde Romanov-ja lett (de versenyen kívül azért egy lejárt szavatosságú Old World Russian Imperial Stout lett kihozva abszolút győztesnek.)

sztelőink

Megígértük, utánanéztünk: nagyon úgy tűnik, hogy nem átcímkézett MONYO sörök, hanem valóban a Rosenstein Vendéglő egyedi darabjai… Egyelőre az AIPA és a Porter volt kóstolható csak az étteremben; a Kipa american ipa szeretne lenni, de inkább a brit ipához van közelebb (remekül megy a tatárbifsztekhez), míg a Sólet közérthetőbb, ezáltal kissé vizesebb (mint várná az ember) kis pörköltséggel (csúszik a libamájpástétom mellé, de nagyon).

2015-11-14 18.31.28

Rosentstein Sólet

Szorgosan végigjegyzeteltük kedvenc Facebook csoportunk közös szervezett kóstolását a kedvenc sörözőnkben, hogy aztán végül ne írjuk meg… Mindegy, remek söröket kóstoltunk, sokat tanultunk (nem vicc) és ha minden igaz, ennek még lesz szervezettebb körülmények között is folytatása.

Port Brewing Company Wipeout IPA

Port Brewing Company Wipeout IPA, avagy a tökéletes West-Coast IPA

Hiába írjuk többen a blogot, mindenre nekünk sincs időnk, így szép lassan veszítenek az élvezeti értékükből azok a drága sörök, amik a tökéletes alkalomra várva pihennek hónapokon át a hűtőinkben… Így jártunk a Bakancslista újabb kiadásavail is, amiket hiába gyűjtöttünk szépen, sorban, nem tudtuk időben elkapni őket! Élvezni még élvezhetőek, de újabb kritikát nem mertünk írni ezekből:

2015-12-28 22.33.21

Rothbeer Bakancslista Ella, Mittelrfüher, Vic. Secret, Cascade és a többiek

Ahogy csomagot kaptunk Németországból, azonnal bontottuk is őket, nehogy ebbe a régi hibába essünk… Viszont március óta sem sikerült papírról rendes posztban összegezni a tapasztalatokat, így fájó szívvel elengedtünk a nagy német sörtesztet is.

Hanscraft & Co. Backbone Splitter

Vitathatatlanul a Hanscraft & Co. Backbone Splitter volt a legjobb a csomagból

A japán sörökkel már ilyen illúzióink sem voltak (az Untappd profilunkon azért vezettük a kóstolást). Nagyot megy ott kint a craft-kultúra, de a söreik – már a lent kóstolt darabok – a mi ízlésünknek meglehetősen vizesnek és testetlennek tűntek. Jórészt korrekt, vagy erős középkategória, semmi több.

2015-11-22 21.03.26

Azért a Kiuchi Brewery Hitachino Nest White Ale kiemelkedett a többi közül (jobbról a harmadik)

Most, hogy kiírtuk mindezt magunkból, végre kisimult arccal tudunk 2016 felé fordulni. Lesz miről írni…

2015-12-31 20.11.46

Facebook oldalunk követői számára nem lesz újdonság a kép; ezzel kíván(t)unk minden jót 2016-ra

Kritika #93 // Oskar Blues Ten FIDY

Pár napja hazalátogatott a magyar kézműves sör állócsillaga konkurenciánk, a tetszhalott állapotban leledző KOHATU atyja alkalmi vendégszerzőnk és egyben kitűnő barátunk Rebák Tibi és ha már így alakult, nyilván pattantak a sörök is. Miután tartottunk egy üveges Főzdefeszt korrepetálást, rámentünk az Oscar Blues imperial stoutjára.

Illatra szétkraft, testes, krémes. Ízre – ami meglepő egy ilyen nehézfiúnál – fantasztikusan jól csúszik, nagyon könnyen iható; belesimul minden a sörbe.

Oskar Blues Ten FIDY

Oskar Blues Ten FIDY

Elég száraz. Az első ami beugrik, hogy eszpresszó az igazán sötét pörkölésű fajtából. A végén megindul a keserű és csak húzza és húzza és húzza… A legjobb szó a fekete erre az ízre. Ízlelgessük csak: fekete.

Hihetetlen a habtartósság, pedig 10,5% az ABV. Nem feltétlenül gyümölcsös, de mégis arra enged asszociálni… Sötét húsú, ez biztos, így abban egyezünk ki, hogy a fekete cseresznye és a szilva küzd benne. Nem vagyok a stout-műfaj feltétlen híve (főleg nem a dupláé), de ezt bárhol-bármikor.

Tibi, gyere haza gyakrabban!

Kritika #92 // Schlitz Red Bull Strong Beer

A berlini söfesztivál összefoglalójának írása közben csak kinyitottunk már egy sört (többet nyitottunk ki, de ezt írtuk meg)… A hangzatos nevű Red Bull – ugyan a legkevésbé sem kézműves, de elég egzotikus egy gyorsteszthez – egyenesen Kanadából érkezett hozzánk és a maga 7,1 decijével már régóta foglalta a hűtőben a helyet.

Ez az igazi sörforradalom, a két összetevős sör: víz és alkohol. Elsőre nem is tudom, hogy a vizessége és testetlensége, vagy a tolakodó alkoholmelegsége kerít e jobban hatalmába, de az biztos, hogy émelyítően édes.

asd

Schlitz Red Bull Strong Beer

Nem is kell túlragozni, hiszen általában a sörök ízéről szoktunk írni, ennek viszont nincs… Jót nevettünk a magas Ratebeer pontszámon is (1); csak a rend kedvéért, de előzi az Arany Ászok, a Rocky Cellar és még a Balatoni Világos is (2-2-2).

Kedves Kanada, köszönjük ezt a minimalista csemegét!

Random #53 // VinCE Magazin sörteszt eredmények

A VinCE Magazin meghívására Sophieval az előző hónapban nyári söröket vakteszteltünk a júliusi lapszám részére, a győztesekkel viszont eddig adósok maradtunk.

Sophie megmondja

Sophienak kissé rosszul esett

Először is minden elismerésünk a VinCE munkatársaié, hiszen nem csak, hogy el tudták olvasni az írásomat, de sikerült fogyasztható módon összefésülni a véleményeket… Ez nem lehetett mindig egyszerű, mert nálam már a teszt felénél elszakadt a cérna és sokszor fogalmaztam úgy, ami nem mutatott volna túl jól nyomtatásban. (Nem bántam meg semmit!)

Szakértők között

Szakértők között

Az összes nevező azért a fentiek ellenére sem került be a lapszámba, de koncentráljunk a pozitívumokra… A hazai gyümölcsös sörök közül a Kissler feketeribizlis barnasöre lett a befutó. A Bleklert mindenképpen újra fogjuk kóstolni, már csak azért is, mert egyetlen kritikánk sincsen eddig a dombóváriaktól. A korrektség jegyében azért leírjuk, hogy a második helyről épp, hogy csak lemaradt a Hopkin’s Realberry… Volt egy külön belga gyümölcsös kategória is: ezt egyértelműen a Liefmans Cuvée Brut dominálta.

THEBLACKHEARTKING

Senki kedvét nem akarom elvenni

A teljes teszt a VinCE Magazin júliusi lapszámában található.