Tag Archives: stout

Kritika #147 // Kedd esti lazulás a Fehér Nyúllal

Előre leszögezem, nem pr-cikk és nem fizetett le a Fehér Nyúl. Egyszerűen az előző cikkben feldobott labdát szépen visszapasszolták, így megérdemlik a cikket… Nem tagadom, bírom a söreiket, amelyiket nem, azt meg nem iszom.

A Barley Winenal kezdek, na nem azért, mert rutintalan vagyok, hanem mert kéri a színe, annyira hívogató, hogy egyből ehhez nyúl az ember. Illatra nagyon édes, nagyon gyümölcsös (vanília pudingos, gyümölcsös piskótatorta), de közben simán érezni már itt is az alkoholt. Ahogy kortyolok, nagyon gazdagon indít, rögtön bekezd a rengeteg ízzel. Miután eltelített a ragadós, édes massza jóleső, fanyar, leheletnyi kesernyés véggel zár. Nem adja könnyen magát, 11%-os és nem is próbálja titkolni. Sűrű, zsibbaszt, először csak a nyelvet, aztán már a torkomat is. Miközben melegszik, kortyonként más lesz: édes, keserű, joghurtosan krémes, gyümölcsösen selymes, legvégén lekváros… Ami jó, hogy sokarcú desszertsör, ami rossz, hogy nagyon alkalmi, így nem egy mindenestés ital.

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Második egy skót kollab sör, a Fyne Ales-el készített Cranachan Málnás Black IPA (újdonság), amit a cranachan, egy zabos-málnás tradicionális skót desszert ihletett. (A Fehér Nyúltól megszokott rengeteg zabbal…) Illatra 70%-os étcsoki folyós málnatöltelékkel (a Gallernek van ilyen csokoládéja). Nem a műaromás, hanem valódi, kert végéből szedett savanykás málnával, amihez szuperül passzol a komló friss füvessége. Mély, zord, de mégis friss, bizsergető. Vékony és elegáns habja sokáig kitart. Hát ha még az íze is olyan lenne, mint amit eddig éreztem… Vékony testű, könnyen iható, de kár, hogy az alap fekete ipához használt maláta füstös pörköltsége már nem passzol a gyümölcshöz. Szegény kis málna íze remekül kijön, friss, ropogós (mintha a korty előtt bedobtam volna egy szemet), pont annyi van benne, amennyi kell, se nem több, se nem kevesebb, de a pörköltség borítja az asztalt. Az ötlet tök jó, de ha engem kérdez valaki, ez a sör még nincs kész; a rideg, sötét skót világot akarja megtestesíteni és ezt ellensúlyozni a zab-málna kombóval, de az az igazság, hogy én továbbra is “didergek”. Nem a fekete ipasággal van baj, de kevésbé kesernyés, kevésbé pörkölt alappal és még egy kis édességgel nekem jobban tetszene.

Optimista (vagy csak ittas) csillogással a szememben nyúlok a Cocoa Milk Southoz (a másik újdonság), ami enyhén kakaóbabos illattal indít. Annyira visszafogott, hogy véletlenül bele is nyomtam az orromat, úgy kellet keresni (ahogy melegszik azért jobban kijön, hogy ha nem is kakaós, de tejes-kakaóbabos). Pici, vékony a hab a tetején, de hosszan megmarad. Lezser, 5,3%-os, nem erőszakos, a megszokott “fehérnyulas”, vizes, vékony stout. Érdekes, van valami bája, valami szolid szerecsendiós-ánizsos fűszeresség, nem a medvecukros feeling, talán gyógynövényes (tényleg csak enyhén, nem vág arcba). A szortimentből ez izgatott a legjobban, de csak ismételgetem magamban, hogy ‘édes, kakaós’… Selymesen gördül-hömpölyög, jól lekerekített, nem lóg ki semmi belőle, ez itatja magát a legjobban. Jópofa, bírom, bármikor fogom inni.

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

A Russian Imperial Stout nagyon durva már illatra is, mintha valami különösen zsíros tejszín lenne, vagy egy krémes testápoló, perverz módon jó, már-már parfümös (szeretnék egy ilyen parfümöt). Ez az a russian imperial stout, amit a sima Fehér Nyúl Stout után vártam. Ízben is parfümös-édes-krémességgel indít, amit az a jó, az a fanyar, az a száraz, pörkölt stout követ, őrülten selymes, apró, enyhén bizsergető bubissággal. Minden korty lendületesen indít, aztán finoman rád nehezedik a vaskosságával, hogy újra és újra ugyanezt lehessen átélni (masszírozza a lelkemet:)). Azt hiszem, megvan az este győztese!

A sorrendiség nem a véletlen műve.

A sorrendiség nem a véletlen műve.

Stoutban erős a Fehér Nyúl, nekem meg ez a gyengém. Remélem bírni fogják a tempót!

Kritika #141 // To Øl Jule Mælk

A milk stout a gyengém, ha meglátom, már kérem is. (A To Øl amúgy is lassan, de biztosan a kedvenc márkámmá válik.) Így tettem tegnap is, pedig nem tipikus kezdősöre egy estének. Illatra ijesztően savanyú, majdnem rögtön visszaküldtem, de aztán szerencsére nem. A habja nagyon vastag, nagyon sűrű, sötét, “fluffy”, mint ha egy felhő lenne a tetején (ezt nagyon bírom).

Első korty kontraszttal szolgál rögtön, mert nagyon édes. Igazi desszert sör, tagadhatatlanul alkoholos, de a 15% alkohol ellenére nem bántó, nem lóg ki a sörből (csak a negyedik-ötödik kortynál eszmélek, hogy dupla olyan az ABV, mint amire tippeltem volna). Nem keserű, nem földes, inkább konyakmeggyes, abból is a minőségi aszalt meggyes, lágy étcsokis. Nagyon selymes, a kevés széndioxid, épp csak bizsergeti a nyelvet, hogy aztán az alkohol melegítsen tovább. Nem ragad, olajosan csúszik, közepesen krémes.

Nagyon finom, de annyira intenzíven édes (minden ízt dominál), hogy még egyet nem tudnék inni. Még két Boston krémes kéne és aludnék egyből! Folytathatnám azzal, milyen ahogy melegszik, de a fele után benyomtam. Szevasztok.

Ki igya?

Aki gyorsan dobná az estét.

Ki ne?

Aki nem evett előtte.

Akkor ez most jó?

Én bírom ezt a vonalat, de tényleg édes. Nem poén. Én szóltam.

FYKI #47 // Kövesd a Fehér Nyulat!

Bizony, hogy kövesd!

Az úgy volt, hogy annyi minden történik nyáron a sörös fronton is, hogy néha még mi sem bírunk lépést tartani. Amikor pl. a Fehér Nyúl Brewery kijött az alap szortimentjével, akkor simán nem tudtunk elmenni megkóstolni, csak később kortyoltunk rá erre-arra a kedvenc helyeinken. Aztán összefutottunk Álmossal a Fehér Nyúl egyik tulajával-sörfőzőjével, aki ha már így alakult, szívélyesen meginvitált minket egy felfedezőútra a nyúl barlangjába. Mi meg, mint a bátor Sir Robin, menekültünk ezerrel. Egészen a Soroksári út 110-ig futottunk, ahol kisebb tanakodás után megtaláltuk a sörfőzdét. Egyelőre keressétek a sárga-fekete korlátokat.

Látszik? Pedig rá van írva, hogy Fehér Nyúl! Fehérrel.

Mindenesetre ez volt a legnehezebb és a legizzasztóbb az egésszel kapcsolatban. Innentől minden király volt. De tényleg, nem seggnyalás. Baromi jól éreztük magunkat és ez még javulni is fog. A Fehér Nyúl is azon a vonalon indult el, amin sok menő újhullámos főzde: volt egy álom, lett hozzá szaktudás, hitel, meg saját pénz és aztán vágjunk bele. A srácok (Csepregi András, Sajgó Álmos és Meiszner Péter) belevágtak. Átgondolták. Kísérleti Nyúl néven tesztelgették az első sörüket, meg a brandet és közben dolgoztak ezerrel a főzdén. Ami amúgy – bár szépen néz ki, faszaság, hogy az irodákból fentről lehet ránézni a gyártó részre – még fejlődni fog, hiszen már ki van jelölve a taproom helye, és (pssszt!) ha minden jól megy, akkor lesz barbecue is, a pitbox és a green egg sokat ígérően áll a sörfőzde egyik sarkában. Szóval itt még alakulás van, nincs akkor befektetés és koncepciózus piacfoglalási terv mint, a szintén nemrég nyílt FIRST-nél.

Fehér Nyúl APA

Nos nézzük sörügyileg. Itt is az átgondoltság jellemzi a fiúkat: jó logó, jó design, semmi faxni a neveknél. APA, IPA, dupla IPA és stout adja az alap szortimentet, ez a bázis. Az APA nekünk nagyon bejött, jól ivós, barackos-virágos, nagyon kellemes sör. Az IPA szerintünk finomításra szorul, nem volt túl jellegzetes és kicsit otromba a keserűje is, de már dolgoznak rajta. A dupla IPA az édeskésebb, malátásabb vonalat viszi, nem mondanánk emlékezetesnek, de nem is lehet belekötni (bakker, kéne egy magyar dupla IPA összekóstolót tartani most már…). Aztán jött az első meglepi, a stout. And the winner is! Könnyű, krémes, nem túl pörkölt, nem túl vizes, pont jól iható. Amikor ezeket a sorokat írom 35 fok van, amikor a sört ittuk csak 32 volt, de ugyanolyan jól esett akkor is. Helyszíni csapatunk felének megvan a nem hivatalos váratlan nyári söre.

Hola, Rafa, qué tal? – Fehér Nyúl RAFA – limoncello sour IPA

Aztán rögtön ezután meglett a helyszíni csapatunk mindkét felének az új, nem hivatalos váratlan nyári söre. Megkóstoltuk ugyanis RAFA-t, a limoncello ihletésű sour IPA-t. Wow. A csajos csajoknak hozza a limoncello ízt, a kemény csávóknak eléggé IPA, a geekeknek pedig kellemesen fanyar és frissítő. Tényleg a nyár söre lehet. Pont annyira extrém, hogy felkapod a fejed a csaplistánál és pont annyira finom, hogy bárki meg tudja inni, még az is, akinek az extrém az sok. Mész. Iszod. De tényleg. És ez még nem minden, már tartályban a nagyon ígéretes imperial stout és barleywine is, várhatóan az ősz végétől lesznek elérhetőek.

Fiatalos imperial stout, de már most rohadt jó. A kép jobb alsó sarkában Ákos szerényen tükröződik.

Szóval minden összevetve egy jól megalapozott, jól kitalált vállalkozást látunk, ami nagyon szimpatikusan mutatkozott be, a barbecueval és a taproommal még egy kis újdonságot is tud csempészni a piacba (nem beszélve arról, hogy a város ezen a részén még nem volt semmi hasonló hely). A két legfontosabbat kihagytuk: a sörök jók, vagy ígéretesek, az arcok a márka mögött pedig jó emberek. Ennél több most nem is kell, csak annyi, hogy várjuk azt a barbecue-t, de nagyon. Hajrá Fehér Nyúl!

Kritika #129 // Mecénás Nautlius Belge – Belge Coffee Kriek edition

Érdekes sört kaptunk ajándékba (köszi, még mindig nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire meg lehet minket vesztegetni a jó ingyen sörökkel): egy meglévő sörből főzött két csavart változatot Pethő Zsombor, a Mecénás sörfőzője. A Nautilus imperial stoutot belga élesztővel erjesztették, egy adagot pedig kávéval és meggyel dobtak meg meg. A kávé és a meggy (cseresznye) viszonylag bevált ízpárosítások ennél a sörtípusnál, a belga élesztő már kevéssé gyakori. Itthon pedig tuti senki nem csinált ilyet, szóljatok, ha rosszul emlékeznénk.

Mecénás Nautilus Belge és Nautilus Belge Coffee Kriek

Mecénás Nautilus Belge és Nautilus Belge Coffee Kriek

A Nautilusról amúgy korábban írtuk, a világot nem váltja meg, de nagyon korrekt, egyensúlyban lévő, kicsit könnyű imperial stout. És most ez a könnyedség szerintünk kifejezetten segített abban, hogy átalakultak a sörök. Nincs hatalmas test, olajosság, meg mindent maga alá temető stout, így az új élesztőre, meg a hozzáadott anyagokra is jól reagált az alap, és szép új képet mutatnak az eredeti sörhöz képest.

A Belge-et igazából nem kell nagyon ragozni. Kapott egy belgás ízvilágot, finoman édeskés, száraz lecsengéssel, kicsit egy dubbel felé tendál. Nagyon kellemes, könnyű, majdnem desszertsör. Szépen el lehet iszogatni a Verne gyűjtemény mellett.

A Belge Coffee Kriek edition már nagyobb eltérés az alapsörtől, szerintünk fasza, de talán megosztóbb is lett. Sokkal intenzívebb íz és illat, jön a kávé, jön a meggy, marcipán és mindent elsöpör. Talán egy kicsit túl intenzív is, akár művinek is tűnhet, lehet, hogy egy kis idő még faragna rajta, de most jól esett. Mire hagynánk megmelegedni, már nem hagyjuk megmelegedni. Arcunkba lett tolva ami benne van, mi meg lenyomtuk. Megelégedetten.

Ki igya?
Aki szerette az eredetit, de valami édesebbre vágyik. Aki szereti a marcipánt.

Ki ne?
Aki valami durván nehéz imperial stoutot inna. Aki nem szereti a marcipánt.

Akkor ez most jó?
A megyes-kávés talán lehet megosztó, de amúgy ja.

Kritika #117 // Skyland Sörök The Blackening

Mostanában nem vagyunk szétbombázva premierekkel így kevesebb a kritika, de talán nem is baj, ha nem jön ki minden héten egy félkész sör, jobb ha inkább átgondolják az alkotók a dolgokat. A Skyland két sörét régebben értékeltük eléggé vegyes eredménnyel, azóta viszont több söre is kapható volt országszerte. A dizájn egységesebb, a minőség jobb lett, érezhető a fejlődés, a sörök nagy részében pedig továbbra is egy fél középkori fűszerkert megtalálható, szóval eléggé érdekesek mindenki számára. Ezúttal egy kollaborációs sör mutatkozott be (Pataki Norberttel készült), lássuk hogyan nyúltak hozzá egy stouthoz.

C360_2016-06-30-22-48-06-879

Skyland Sörfőzde – The Blackening

 

Ne cicózzunk: egészen jól. Fekete, habja semmi. Jó csúszik, meglepően testes, semmi vizes vékony stout feeling. Persze lehet, hogy nem is az. A premieren hatalmas vita volt (= négy sörbuzi dörmög magában világmegváltó kategória besorolásokról), hogy itten nem-e esetleg egy fekete IPA-val állunk szemben. De-e. Akár. A stoutra jellemző pörkölt, égett, kávés jegyek háttérben, a finoman kesernyés komlósság sokkal inkább előtérben van (hidegkomlózás!), lehet mondani, hogy black IPA. A készítők szerint american stout. Maradjunk annyiban, hogy jó.

Ki igya?

Aki keserűn szereti a feketéjét.

Ki ne?

Aki tejjel, két cukorral issza.

Akkor ez most jó?

Bezony.

Kritika #111 // Mecénás Nautilus

A Mecénásnál tudhatták, hogy jó helyen járnak nálam, mikor imperial stoutot kell rásózni a bloggerre. Ehhez képest kb. egy hete kergettem – a saját hibámból – a számomra leadott üveget, mire tegnap sikerült átvenni és megkóstolni.

Kezdjük ott, hogy okosan egy használt motorolaj sűrűségű, klasszis Hel & Verdoemenisszel melegítettem, ami egyrészt durván tapadós és elnyom mindent, másrészt – gondoltam – legalább komoly nemzetközi verseny elé állítom a Nautilust. Ennek ellenére a magyar sör meg tudta mutatni magát, sőt kifejezetten érdekes versenyzőnek bizonyult.

Mecénás Nautilus

Mecénás Nautilus

Nyilván fekete és hozza a kávét, a pörköltséget, meg az étcsokit, amit a stílus kíván, tiszta sor. De van egy csomó érdekessége. Viszonylag szénsavas. Könnyű, kicsit vékony (“mindössze” 8,2% az alkohol), de mégsem érzem nagyon vizesnek. Ami kifejezetten jól esik a nehéz sörök után, hogy friss, gyümölcsös tud lenni, ahogy melegszik kifejezetten ezek kerülnek előtérbe. Van olyan, hogy frissítő imperial stout? Mondjuk akkor szerintem van. Addig persze nem mennék, hogy kapudrog a nehéz stoutok világába, mert ez mindenkinél más, de mondjuk simán lehet ezzel kezdeni a műfaj megszerettetését emberekkel.

Ki igya?
Aki szereti a stoutokat. Aki Verne rajongó és bőrfotelben olvasgatás közben kortyolgatna valamit.

Ki nem?
Aki valami tényleg könnyűre vágyna, mert ez azért becsapós.

Akkor ez most jó?
Abszolút, bátran ajánljuk a műfajjal ismerkedőknek.

Kritika #104 // Monyó x RothBeer The Blue Oyster

A csapatban én vagyok a leggyengébb láncszem. Egy rohadt képet nem voltam képes összehozni, de hát egy stouton mit fényképezzek? Tegye fel a kezét, aki el tudja dönteni, hogy ezen a képen a Franky Four Fingers vagy az új oyster stout látható?

random-stout

Ez csak egy sima stout…

Na? Ugye. Én egyébként kifejezetten szeretem általában a stoutot, és ez nekem bejött, mint általában egy stout. Viszont – nyilván azért mert hegyen nőttem fel, és ott ritka az osztriga, meg falun, és nem fejlődött ki az agyam – nem igazán éreztem a floridai langyos tenger áztatta sós delfin ízét, ellenben eléggé pofán vágott egy erős pörkölt maláta íz. Nem csak a tenger íze, de a habja is valahova máshova került, minimális hab, egy perc múlva el is száll. A szénsav elsőre kicsit soknak tűnt, de mire a pohár feléhez elértem, megbékéltem vele. A vége kicsit keserűbb, mint amit vártam, és utána maradt egy kis unicumos íz a számban – nem ittam unicumot, a félreértések elkerülése végett mondom csak.

Palackban ilyen

Palackban ilyen – via MONYO Brewing Co. on Facebook

Kevés összehasonlítási alapom van, a Flying Dog Pearl Necklace Oyster Stout volt eddig az első és egyben utolsó aminek nekimentem. Akkor még félelemmel telt kíváncsisággal kóstoltam bele, és ott is az volt az érzésem, hogy az egy fasza sör, de ha nem lenne ráírva, magamtól nem találnám meg benne az osztrigát. A Monyó & Rothbeer sörénél ugyanezt éreztem, és igazából nem is nagyon számítottam másra.

Ez a sör nekem bejött, ajánlani tudom mindenkinek, de főleg azoknak, akiket egyébként elriasztana az osztriga. Aki tudja mi ez a stílus, az úgyis rá fog menni. Azok a sörösök viszont, akik a sátán teremtményének tartanak mindent ami hal, vagy akárcsak közel megy egy halhoz, akik nem tudják felfogni, hogy hogy lehet bármit is megenni, ami vízben él, azok se féljenek, nyugodtan “ugorjanak egy fejest”, nem fogják megbánni. Akik csak simán kanosak akarnak lenni az első randin, vagy allergiások rá, azok meg ahogy érzik.

Kritika #77 // Hopfanatic Insomnia

Kávés milk stout-ot csinált Kiss Tamás, a Hopfanatic tulaj-sörfőzője, ami egyelőre amúgy egy tesztfőzet, az őszi hűvösebb időre várható a végleges változat. Tökre rá voltam izgulva, mert jól hangzott a dolog, meg a névadásban segítettem. Sajna lemaradtam a premierről, de hétfőn be tudtam ugrani a pub-ba meló után.

(Megjegyzés: Sosem kávéztam amúgy, az utóbbi időben elkapott ez is, de csak hipszterkedési céllal, az élvezet miatt iszom néha, nagyon hipszter főzeteket, nagyon hipszter helyeken, szóval a kávés sörökkel úgy vagyok, hogy szeretem, de van egy határ. Maradjon sör, nem hideg kávét akarok inni (pedig amúgy az is király, helló Rocket!))

Baromi jó volt. Úgy is, hogy most megcáfolom az előző soraimat. A sör jellegzetességek eltűntek a kávés – csokis aromákban, de ez nem volt baj. A hatása pedig alant látható…

Előtte / Insomnia / Utána

A sör fekete, illanó barna habbal, a fény felé tartva sem enged át más színt. Illatra mellbevágóan kávés, kapucíner szelet, étcsoki, ahogy melegszik egy kevés alkohol is előkerül, de nem zavaró. Aztán belekóstoltam. Idézem a jegyzetemet: “Kibaszott kávés tejcsoki!”. Ezen mondjuk szerintem nincs sok mindent magyarázni. Ezt persze valószínűleg annak köszönheti, hogy milk stout, azaz hozzáadott tejcukorral készül, ettől selymes, tejeskávés, tejcsokis jelleget kap. Komlónak nyomát se találni, alkoholosság csak egy picit, amúgy testes, ragad, hosszú kávés utóízt hagy a szádban. A végén van egy kis fanyarság, könnyű lecsengés, pont annyi, hogy jöhet egy újabb korty.

Rendben van, baromira rendben van. A kávéval és a kávés sörökkel ismerkedőknek egyaránt ajánlott.

Kritika #74 // Bierzauberei Shadow Play

A Sörspecialista Facebookján láttam, hogy az osztrák Bierzauberei újdonsága, egy fűszeres stout került csapra. A szintén a Legendával/nál készített Espresso Ale engem annak idején megvett, úgyhogy kipróbáltam ezt is.

Elvileg szerecsendió és valami borsféle van benne, de nekem kevéssé sikerült detektálni őket. Ennek ellenére egy teljes rendben lévő stout lett a végeredmény. Kis hab, fekete szín, illatra dohány, kávé, pörköltség. Közepesnél kissé vékonyabb test, jól itatja magát. Száraz, kávés, kicsi étcsoki. Sokadik próbálkozásra enyhe csípősség, frissesség, fanyar lecsengés. Csúszik, de nem éreztem a pluszt. Persze lehet, hogy a folyamatosan bedugult orrom a hibás.

legenda

Bierzauberei Shadow Play

Igazából csak fel akartam rakni a képet, amit csináltam róla, mert szerintem király lett és boldog vagyok, hogy készítés közben nem esett le a pohár.

Kritika #67 // Rizmajer – Hatodik Íz: Édes Élet

Csepel nem éppen az édes élet szinonimája volt eddig. Mondom eddig. Kimentünk és megkóstoltuk az Édes életet csapról, aztán ittunk még egyet, aztán vettük még kettőt és otthon is kibontottuk. Egyszer sem csalódtunk.

Az Édes élet a Rizmajer és a Hatodik Íz (Takács Péter) közös gyereke. Van benne minden ami egy stout-ba kell, bónuszként pedig a Rózsavölgyi Csokoládé extra minőségű kakaóbabja is került bele. Érezni is a törődést.

Éjfekete sör, fényben barna aurával, hatalmas világosbarna habja hamar eltűnik. Orrban száraz, a várt étcsoki és édesség helyett kávét kapunk, erőset, feketét, még éjjel is felébreszt. Könnyű, kissé szinte vékony test, pedig 6,5%-os az alkohol, jól ihatóan száraz, nem tapad, nem poros. Étcsoki, kakaó és kávé keveredik benne. Fasza, most megint megkívántam írás közben… Simán a legjobb magyar stout, legalábbis holtversenyben első helyre rakom a nagyon más típusú armando_otchoa Deep Throat mellé.

édes élet

Rizmajer – Hatodik Íz: Édes élet

Mellékgondolat: miért nem készítenek többen itthon stout-ot? Imperial stoutból már van egy csomó (de jó alig), a  ratebeeren a legjobb stout pedig még mindig a Csobánkai Fekete Bárány… azon kívül a Csupor ThermoStoutja (meg az Ördögi Angyal, kinek-mi) ugorhat be és kész. Pedig porterből például jól el vagyunk látva, konkrétan a legjobb magyar sör is az, de van király füstös, gyümölcsös, single hop baltic, belga stílusú próbálkozás, angolos, és vannak a hagyományos versenyzők, meg az újonc versenyzők. Miért van ennyi porter, miért ilyen kevés stout?