Tag Archives: Zip’s

Kritika #105 // Horizont Altbier

Pörög a kisüzemi piac, tényleg hetente jön ki új cucc. Korában írtuk, hogy idén úgy tűnik nem a “szétkomló” a nyerő és most egy újabb olyan darabbal találkoztunk, ahol az egyensúly a lényeg. Az altbierről két dolgot kell tudni: hagyományos hibrid fajta amit magas hőmérsékleten erjesztenek, mint egy ale-t, majd lagerhez hasonlóan alacsony hőmérsékleten kondicionálnak – az előbbitől egyrészt könnyed gyümölcsös ízeket is kap, az utóbbitól szép tiszta lesz. A második és sokkal fontosabb információ, hogy ez minden idők legmenőbb magánnyomozójának a kedvenc sörtípusa.

A Horizont új altbierjétől sok malátát, melegséget, teltséget, szép vöröses színt vártam. Nagyjából meg is kaptam mindent, de mégis bosszús vagyok kicsit. Hogy miért?

altbier

Horizont Altbier

Mert amikor kitöltöttem, majd elkezdtem fotózni, akkor arra gondoltam: “Bakker, de szarul néz ki.” Mármint tényleg úgy néz ki. Pont az Austin Powers 2. ment a tévében, ahol Dagi Dög székletmintáját vizsgálták. Nem mondom, hogy nem röhögtem fel a poharat a kezemben tartva… Jó nyilván a sör nem szar, csak azonnal látszott, hogy bizony ez éretlen. És innentől kezdve meg lehet rakosgatni jobbra-balra a szavakat a kritikában, csak nincs értelme, mert nem a kész terméket vizsgálom. Tudom, hogy pénzügyi és logisztikai okai vannak, hogy egyes söröket idő előtt kénytelen kihozni a sörfőzők, vagy a főzde (néha ütköznek az érdekek), csak nem szeretem…

A sörben amúgy van potenciál. Mikor kissé letisztul, akkor gyönyörű mahagóni színe van. Illatban és ízben is masszív, kellemes malátásság érződik, főleg ahogy melegedett. A német nemeskomló (Hallertauer Mittelfrüh) is ekkor jön ki, finom fűszerességet ad a végéhez. Kellemes, melegítő télvégi sör. Szóval jó lenne na. Csak még picit nyers. Picit karcos. Picit poros. Nem az igazi.

Na mindegy, adjatok neki egy kis időt, vagy cáfoljatok meg. Mától csapon a Kandallóban, jövő héten pedig a Dezsőben a Zip’s Tap Takeover keretében is csapra kerül (üvegesben nem lesz kapható).

Random #65 // Karácsonyi hangulatokba’

Ellenállhatatlanul és elkerülhetetlenül közeleg a Karácsony és nyilván ebből a buliból a sörök sem maradhatnak ki. Idén először éreztem azt, hogy a Karácsony szele a magyar kisüzemi sörfőzőket is rendesen megcsapta, az eddigi kósza próbálkozások után idén tervezetten, változatosan jelentek meg a piacon szezonális sörökkel.

A Sörtúra blog mindenképpen szerette volna felmérni a magyar piacot, úgyhogy összerántott egy gyors kóstolást. Mivel a csapatból én szeretem a karácsonyi söröket, a blog többi rész még a Karácsonnyal is bajban van, ezért én tartottam magasba a Fenékig csillagszóróját. Ja és imádom a listákat is (gyakorlatilag ezt csináljuk a Vinoport.hu-nak is újságírás címén), úgyhogy adja magát a listázás és sorrendezés. Nyilván mivel annyira punkok vagyunk, most direkt nem fogok listát állítani, inkább leírom a benyomásaimat.

A Karácsony szelleme pohárban

(Annyira azért sikerült last minute-nak lenni, hogy a BigFoot pl. egy nappal a teszt után hozta ki a sajátját.)

Szerintünk:

  • Idén érezhetően tervezetten készült a legtöbb sörfőzde a Karácsonyra
    1. Mi most ötöt teszteltünk, de pl. egy nappal utána jött ki BigFoot, idén már állandóan kapható a Hangover Rastaként armando_otchoa egykori karácsonyi söre, az Igazi Csíki Sör karácsonyi megmozdulása meg bele sem került a válogatásba. Kit hagytunk ki?
    2. Maximális le a kalappal a Szentandrási sörfőzde előtt, a díszcsomagolás, a koncepció, a hozzáadott érték magasan vezette a kínálatot
  • Még mindig nem konzisztens a minőség
    1. Sajnos a Hopfanatic Christmas Singularity hiába volt előzetesen előre várva, minőségi hiba miatt meginni sem tudtuk. Fontos sidenote: még menet közben eljutott a hír a tulajdonos-sörfőző Kiss Tomihoz, 10 perc múlva jött az sms a kocsmának, hogy azonnal vegyenek le minden üveget a polcról. Bár egyértelműnek tűnő lépés, láttunk rá elég sok ellenpéldát, úgyhogy mindenképpen plusz pont a Hopfanaticnak
    2. Az üveges kóstolás előtt az Élesztőben belekóstoltam az Esthajnal ’15-be és teljesen más, jellegtelen sör volt. Ennek nem kéne így lenni
  • Bátorság, emberek! Az elmaradhatatlan karácsonyi fűszerek (fahéj, szegfűszeg, narancs, gyömbér) mellett idén nem féltek tágítani a kereteket a sörfőzők: volt füstös és sós-karamellás sör is.
  • Még mindig nem annyira jó a minőség, mint a külföldi cuccoké. Nem rossz, sőt, simán jó sörök, de aztán jött a belga versenyző és egyértelműen levert mindenkit. Nyilván nagyobb méret, jobb gyártásbiztonság, de akkor is ez van
  • Mindennek meg van a helye, tessék kísérletezni. Azaz nem biztos, hogy mindenkinek ízleni fog, sőt. Sima kocsmai sörözéshez ezek a sörök sokaknál megbuknának, de egy karácsonyi vacsorába, vagy utána rögtön másképpen mutatnak. Lehet próbálkozni!

És mit ittunk? Ha eljutottál idáig akkor már vagy kurvára kíváncsi vagy // rohadtul nem vagy már kíváncsi. Mindegy, azért leírjuk, ezek voltak:

Rizmajer Karácsonyi – már több éve ugyanaz a sztenderd fűszeres láger. Semmi extra, inkább olyan, mint egy hideg tea. Aki nem annyira szereti a karácsonyi ízeket annak egy iható alternatíva.

Hara’Punk Follow Another Star – sós-karamellás belga ale. Sós-karamella bakker! Nagy ötlet, nagyjából működik is. Édes, karamellás, ezeket faszán hozza, viszont a só talán kevés volt (tessék hagyni melegedni, a srácok 14 fokon ajánlják és valószínűleg igazuk van, mi nem vártuk ki). Akiket eddig eltántorított a só a címkén, ne fossanak, bátran menjenek rá mert tényleg működik.

Szentandrási Esthajnal ’15 – füstös, barna búzabak. Sokat ígér, aztán leginkább egyiket sem hozza igazán. Kurvára dühös vagyok rá, mert imádom a koncepciót, gyönyörű a tálalás, de egy jól iható, nagyon picit füstös sörnél többet nem találtam benne. Jellegtelen, ami persze jól jön ha nem rajongunk a túl extra ízekért. Ja és nálam bünti pont, hogy megszűrték! Kurva nagy kapufa üres kapura. 🙁

Zip’s – X-mas 2013 – hát izé… beleborult a jager, a forraltbor fűszer, meg az összes karácsonyi klisé. Van ilyen (az összes belga kb. ugyanez a vonal), csak lehet ezt elegánsabban, visszafogottan, mint ahogy a nálam etalon Anchor Christmas Ale csinálja. De nem akarjuk nagyon lehúzni, mert titkon reméljük hogy kilóra megvesznek minket egy ilyennel.

Bottomline: dicséretes törekvések, nem mindig tökéletes kivitelezés, de sokat ígér a fejlődés a jövőre nézve. Szeretjük az ötletes söröket, még akkor is, ha pont a karácsony az apropó.

Programajánló #14 // December

programajanlo14-2

Lehet, hogy a december nem lesz annyira pörgős. De csak lehet… (úgyis a jövő héttől jön még vagy százezer program amit hirtelen kitalál a sok gaz gerilla, stb.)

2015. december 1-10. A Hopfanatic Pub idén is jótékonykodik. Csatlakozz!

2015. december 3. A sörgyártás és sörfogyasztás története Katona Csaba történésszel Tudomány, sör és történelem.

2015. december 3. MONYO Brewing Co. Penge Borisz és Négyujjú Franky sörbemutató. DUPLA P-R-E-M-I-E-R! Viccet félretéve most nem akármilyen: komoly körítés, komoly, érlelni való sörök, magyar piacon szinte még nem látott kezdeményezés.

2015. december 4. Monyo Brewing Co. Tap Takeover est Monyó can’t stop. Nem igazán lesz újdonság, de a tökös sör lehet, hogy jó lesz. Már aki szereti a tökös sört.

2015. december 5. Mikulásbuli a Hunyadiban! Kedvezményt hozott a Mikulás.

2015. december 7. Sörkóstoló

2015. december 10. Zip’s Tap Takeover és Négyszeres Sörmegmutató a Dezsőben! Zip’s beveszi a várost és a Dezsőt. Quadrupremier!

2015. december 11. Hogy a péntek se teljen eseménytelenül, a Jónásban debütál a Gólem új ipája; engima komlóval még nem főzött itthon senki ezidáig (közben derült ki, hogy a RothBeer enigmás Bakancslistája is a héten jön ki… de erről majd máskor)

2015. december 12. Káosz és Rettegés Budapesten #1 A legjobb magyar sörboltnak és kocsmának új egysége nyílik két sarokra az eredetitől. Káosz! Premier! Buli! Now! Kb. kihagyhatatlan.

2015. december 12. A mi filozófiánk a SÖR klubest – Reczer Ser Pesten kívül is van élet, most éppen Kiskőrösön!

2015. december 13. Ezüstvasárnapi csoportos sörterápia Beszélgetés a Sörkönyvről, meg minden.

2015. december 15. Megnyílt a Serfőző Söröző Söröző nyílik a Corvin-negyedben.

2015. december 15. Ír sörbemutató és whiskey kóstolás a Jónásban Írek a Jónásban!

2015. december 16. Új HORIZONT sör van (Flamand Porter Bourbon Edition), premier nincs, de a héten már elérhető a Kandalló pub – Dzzs bár – Neked Csak Dezső! tengelyen.

2015. december 16. Mecénás Sörműhely – Brick – Ír vörös sörpremier Írek az Élesztőben!

2015. december 17.  találkozás a halállal. sörbemutató. Reméljük nem a Hübris les a halálunk. Dry stout!

2015. december 18. RothBeer Tap Takeover est Újabb tap takeover a kisSzimplában, ezúttal a RothBeer lesz a foglaló, lesz új IPA is.

2015. december 18. EVIL TWIN BREWERY PREMIER Beindul az Importer, rögtön nehéztüzérséggel tüzel.

2015. december 19. MONYO Brewing Co. & MONYO CAFE közös szülinap. Csupikáim! Év sörfőzdéje szülinap. Év mindene szülinap.

2015. december 31. SZILVESZTERI BULI A LÁZÁR UTCAI CECH IN-BEN! Bulika.

2015. december 22. Sydänpuu Sahti Porter x Nyugi Csokis-borókás porter? Csokis-borókás porter.

2015. december 22. A Reketye Sörfőzde bemutatja: Volt egyszer egy szezonális sör! Négy évszak: TÉL

2015. december 31. Zip’s Szilveszter. Korlátlan sörfogyasztás! Miskolc vigyázz!

2015. december 31. Káosz és Rettegés Budapesten #2 – Happy Brew Year! Ennél jobb programod idén már nem lesz. Jövőre sem.

FYKI #26 // Ezt iszod a Főzdefeszten!

szét3Majd mi megmondjuk mit iszol! Mi mindent jobban tudunk! Ízlésterror van! Ha valakinél meglátjuk a meggyes sört, akkor kiverjük a kezéből…

Persze igazából mindenki azt iszik amit szeretne, ez viszont a mi személyes listánk, ha valaki támpontnak akarná használni. Volt szerencsénk néhányat előkóstolni, úgyhogy ha ezeket isszátok, nem fogtok mellélőni.

Amit tutira kipróbálunk:

armando_otchoa Happy Finish – félbarna búza televágva gyümölcsös komlókkal.
Bölcső Brew Crew Maibock – fasza malátás cucc, alattomosan csúszik
Élesztő Sörműhely Black Mamma – baromi jól eltalált kávés stout
Erjesztők Klubja Kraken – asszem porter, de ilyen névvel tulajdonképpen mindegy is
HaraPunk Budapest lager – hát, lager, na mutassatok valami újat
Hatodik Íz & Black Horn Brewing: Thorazine Sunrise – új-zélandi komlóval megbombázott APA
Hopkins Realberry – málnás belga búza, kurvára fogják vinni a csajok
Horizont Witbier – ezt is
Hübris – bármit, mindegyik jól hangzik és kb. most mutatkoznak be nagyban, a Herbál IPA tökre rendben volt
MONYÓ Bohemian Pilsner – na, valaki csinál végre jót egy nagy klasszikusból?
OK Brewery Zero Hops – komló nélküli witbier, kóstoltuk, jó frissítő lesz ez is
Rothbeer Gingermeister – bírjuk a vörhenyeseket meg a gyömbért is
Sörök a Möszjő Vödréből – jön egy witbier (idén ez lesz a sláger?), meg egy laza vörös ale is. Bírjuk a vörösöket.
Zip’s Brewhouse Saison Rouge – mondom, bírjuk a vörösöket

És persze van egy csomó olyan sör, ami nem újdonság, de örülünk neki, pl. hogy van Balkezes Hopster, visszatér a Sötét Bunkó és a Repeta, ihatunk One Night Seductiont, van úja BodzIPA meg persze kihagytunk egy csomó mindent….

Menjetek rá. Nagykanállal! Találjátok meg a saját kedvenc sörötöket! (Csak meggyest ne, azt kiverjük mindenki kezéből. Igyatok valami rendes sört helyette.)

Közlekedés, kiváltható pohár, nyitvatartás, wc helyzet, kajakínálat és persze a teljes sörlista a Főzdefeszt honlapján megtalálható.

Főzdefeszt térkép

A Főzdefeszt 2015-ös térképe

Kritika #40 // Főzdefeszt 8.

Ezúttal nincs két hónap csúszás a Főzdefesztes beszámolóval, hanem egyből prezentáljuk is a hétvégi eseményeket (pontosabban a söröket). Most sem vesztegetem a karaktereket az ismét új helyszínre, vagy a Street Food showra, de még csak a kevés számú mosdóról sem írok (respekt az Anker’tnek ezúton is)… Csak a hazai sör (majdnem meginogtam egy-két külföldi főzet felé kacsingatva, de a Főzdefeszt számomra mindig a hazai kézműves sörök ünnepe és ez most is így marad).

Néhány főzet még annyira új, hogy nem csak a fesztivál, de ezen írás születésének pillanatában sincs Ratebeer oldala (sőt, van olyan főzde is, aminek még saját, vagy Facebook oldala sincsen), így kivételesen nem lesz mindegyik sör linkelve.

Hopfanatic American Pale Ale

Hopfanatic American Pale Ale

A Hopfanaticnak nem ez az első american pale aleje (a kókuszos Alulu megosztó volt), viszont a névadással ezúttal nem bajlódtak sokat: American Pale Ale. Laza, kellemes nyitánya ez az őszi Főzdefesztnek de a gusztusomnak – illetve a még friss ízlelőbimbóimnak – nem elég telt. Nem is kis túlzással élve olyan, mintha Fantát innék, aztán persze robban a komlós keserűség. A pomelót vélem felfedezni benne a citrusok közül. Elvagyok vele, de érzem, hogy nem ez lesz a hétvége nagy durranása, ettől függetlenül ajánlanám másoknak, illetve én is szívesen iszom máskor is.

armando_otchoa - Dirty Saison "A Szutykos"

armando_otchoa & Brewstudio Dirty Saison “A Szutykos”

Irány a Csakajósör standja és az itt elérhető őszi újdonság, “A Szutykos”. Száraz, keserű, meg nem mondanám, hogy egy (mocskos) saison… Illatra füves, ízre grapefruitos. Kortyérzetre próbálok kapaszkodni valamibe, valamibe, ami segít, mert konkrétan nem érzek semmit, aztán váltás nélkül jön a komlós keserűség (szétkeserű). Ahogy melegszik, egyre jobban élvezem, vagy talán csak a nyelvem adaptálódik a keserűséghez, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy most nem sikerült akkorát gurítani, mint nyáron a Hopaholic ipával (persze más a stílus is). Armando Otchoával bevallottan elfogult vagyok, de most nem tudok az lenni maradéktalanul, ez a Brew Studios kooperáció nálam nem talált telibe (igaz, annyira mellé sem).

Hara’Punk - Lemon? No thanks!

Hara’Punk Lemon? No thanks!

Irány a Hara’Punk és az aktuális újdonságuk, a közösségi Lemon? No thanks! búzasörük. Búzasörösen barackos, ez rendben is van, de stílusidegen módon nem lágy, hanem – ahogy a 7 különböző komló birkózik benne – kifejezetten karcos. Narancsosan keserű, aztán, ahogy melegszik, előkerül egy kis citrom is (már ami az ízt illet; nyilván nem karikaként kerül a szélére). Egyensúlyozik a savanyú és a keserű között, de szerencsére megmarad ez utóbbi. Jópofa, de az előzetesek alapján nem ilyenre számítottam és nem is tudok beleszeretni.

Sümeg Beer Dínó csemegéje - ribizlisör

Sümeg Beer Dínó csemegéje – ribizlisör

A komfortzónán kívül is merészkedve bevállalom a Sümeg Beertől a Dínó csemegéje nevezetű ribizlisört. Hatalmas habot eresz, harapni lehet, olyan, mintha desszertként pezsgős ribizlikrémet szürcsölnék. Vicces. A sör maga viszont szó szerint sokkolja az ízlelőbimbóimat; szörpös, édes és ribizlisen savanyú (a legkevésbé sem úgy savanyú, ahogy az előző búza). Csajos kategória, annak viszont elsőrangú! Nekem viszont, ahogy a ribizli elnyomja a sört, túl sok.

Csupor Sörfőzde Bunny Hop

Csupor Sörfőzde Bunny Hop

A Csupor egy single citra ipával támad, mi pedig már előzetesen rákészültünk a kóstolásra. A Bunny Hop gyönyörű, ipás, komlós, édes; imádom ezt a stílust. A Mikkelleres szétipákra emlékeztet, eddig a legjobb, amit ittam ezen a Főzdefeszten. Csúszik is nagyon, könnyűnek teteti magát, pedig masszív (már nem alkoholosan, hanem ízre), remekül kiegyensúlyozott. Nem 10/10, de igazi meglepetés, nem csak, hogy inni fogom máskor is, de kifejezetten keresni is fogom!

Zodiak IPA & Balkezes Hopster

Zodiak IPA & Balkezes Hopster

A Zodiak IPA sokak egyik titkos favoritja volt, nekem viszont csalódás. Olyan, mintha tucat-ipaként csak tisztességes megúszásra játszana. A melegedés aztán jót tesz neki, jönnek elő a karamellás jegyek, kissé savanyú is, de persze nem hibás. Csak nekem olyan semmilyen.

A Balkezes Sörfőzdétől sem vártam sokat, de mentségemre szóljon, hogy az előítéletemnek a béna névválasztás azért eléggé alapot adott (ugye az amerikai Left Hand Brewing miatt mondom ezt), de belekortyolok a sörbe és minden vélt és valós problémám semmisnek tűnik. Hirtelen már nem is tudok dönteni, hogy ez a Balkezes Hopster, vagy a nem is olyan rég kóstolt Bunny Hop a jobb -e… Utóbbi szárazabb, fásabb, gyantásabb, ez viszont – ha lehet, akkor még – édesebb és fűszeresebb; mintha még karakteresebb lenne, miközben a keserűsége visszafogottabb. Csúcs.

Pandulabeer Xmoke RIPA Füstös Rye IPA

Pandulabeer Xmoke RIPA Füstös Rye IPA

Az Xmoke RIPA inkább füstös és kevésbé rozsos. Ez szerintem a hibája, de ezt a legkevésbé sem úgy értem, hogy rossz, csupán arra gondolok, hogy más arányokkal szerintem jobban ütne. Eléggé komlós mindenesetre, lazulásra jó, de sebeket nem tép fel és mély nyomokat sem hagy.

Zip's Imperial Stout

Zip’s Imperial Stout

A Zip’stől egy Imperial Stout került egyszer csak a kezem ügyébe, és micsoda szerencse! Jól kiegyensúlyozott, jól nevelt imperial stout, ami ugyan alkoholos, de nem üt szét. Földes, de nem száraz, fűszeres és csúszik. Közel sem a kedvenc sörtípusom, de nagyon belopja magát a szívembe ez a darab… A Balkezes Hopster és a Bunny Hop után simán felfér a dobogó harmadik fokára jelen állás szerint.

Legenda 4 Sterne

Legenda 4 Sterne

A Legenda többek között egy imperial kellerrel készült a Futball VB győztes német csapat tiszteletére; a 4 Sterne nem adta magát könnyen, már ami a sorban állást, vagy a befotózást illette, de megérte. Nagyon megérte. Édes, telt és hihetetlenül egyben van; a legjobb Legenda sör, amit valaha ittam! Továbbmegyek, dobogós söre ez a fesztnek is. Gyorsan le is csúszott (már a torkomon), de nem csak emiatt érdemel majd egy külön posztot… Amíg beszerzem az üveges verziót is, addig legyen ennyi elég.

Mályi Ászok Gladiátor IPA

Mályi Ászok Gladiátor IPA

Éles kontrasztban a Legenda standjával, a Mályi Ászok üresen árválkodott, így bevállaltam a Gladiátor ipát. Színre vöröses, ízre klasszik ipa, nem a legkarakteresebb, amit valaha ittam, de nagyon is rendben van, a középmezőnyből simán kiemelkedik… Nem mérhető a Hopfanatic, vagy épp armando-otchoa söreihez, de ha valaki összerántaná a főzdét, (ahogy ez történt például a Békésszentandrási Sörfőzdével), akkor biztosan komolyabban jegyeznék mások is őket. Én drukkolok nekik.

Legenda Black Samurai

Legenda Black Samurai

Egy imperial stouttal zárom a sort; a Black Samurai földes, diszkréten fűszeres, édes, de nem geil és bár 12%-os, nem zavaróan alkoholos (persze érezhető). Nem csapkod szét a nap végére sem, így ki tudom élvezni az utolsó cseppig. A Legendában gyakran csalódtam (változó minőségű sörök, gyorsan változó szortiment, ordenáré kiszolgálás a saját pubban), de a 8. Főzdefeszten nagyot nőttek a szememben, hála ennek a sörnek és persze a 4 Sternének! Tőlük függetlenül is a meglepetés befutók (Balkezes sörfőzde és Csupor) uralták a mezőnyt az én olvasatomban… Ha már itt tartunk, akkor ezt a posztot kivételesen követi majd egy újabb ugyanebben a témában, ahol THEHOPSNOB egészít ki, erősít rám, vagy épp cáfol meg.

FYKI #19 // Ezt isszuk a Főzdefeszten

Az ember minden évben úgy készül, hogy nem lesz sok újdonság. Egész évben ezeket a cuccokat iszom, nem tudnak újat mutatni nekem… Hát tudnak. Ebből kifolyólag az olyan sörökre most nem is megyünk rá, amik év közben is kaphatóak üvegben (pl. Repeta), vagy huzamosabb ideig csapolva (pl. Tántorgó ParIPA). Ez nem kötelező ajánlás, csak a mi véleményünk. Örömmel látjuk például, hogy bár azt hittük az IPA őrület lecsengett itthon, lesz egy csomó új cucc, rozsos-füstös IPA például. Na essünk neki, rövid lesz a két nap, ezeket mindenképpen szeretnénk megkóstolni: armando_otchoa – Szutykos (dirty saison) Balkezes Sörfőzde – Balkezes Hopster (IPA) Bader Sörfőzde – Nordstar (hoplager) Csupor Sörfőzde – Ördögi Angyal (oatmeal stout) Csupor Sörfőzde – Bunny Hop (IPA) HaraPunk Sörfőzde – Lemon? No, thanks (american wheat ale) Hedon – Vertigo Retro (Dreher élesztős hoplager) Hopfanatic Sörfőzde – American Pale Ale (APA) Hopfanatic Sörfőzde – Exorbitant Beast (BA Imperial Stout) Lados Sörfőzde – Grafit Lados Sörfőzde – Hop+ Lados Sörfőzde – IPA-Apache (IPA? APA?) Legenda Sörfőzde – 4 Sterne (imperial keller) Legenda Sörfőzde – Black Samurai (imperial stout) Reketye Sörfőzde – Ravasz Hód 2 (brown ale) Pandulabeer – Xmoke RIPA (füstös – rozsos IPA) Zip’s – meglepetés

Van még egy csomó klasszikus (Bors, Domján, Fóti), meg fasza IPA-k (Zodiak, Hatodik íz), gyümölcsös sörök, stb., szóval mindenki megtalálja a magának valót. Jó sörözést mindenkinek!

Teljes lista Itt olvasható. Itt egy okosan kinyomtathatóra szerkesztett változat. Aki felkészültebb szeretne lenni, az ide kattintva értékelheti szakszerűen a söröket. A térkép kattintásra megnő. via Sörinfo

Főzdefeszt 2014 / Ősz

Főzdefeszt 2014 / Ősz

Kritika #31 // Főzdefeszt 7.

Foghatnám valami hangzatos magyarázatra, hogy kissé aktualitását vesztette a dolog (a nyári és az őszi Főzdefeszt közé időzítettem szándékosan ezt az írást), de az igazság az, hogy egyszerűen megcsúsztam ezzel a monstre poszttal. Viszont elég jól dokumentáltam a 7. Főzdefesztet, így tartozom magamnak annyival, hogy bő két hónap késéssel ugyan, de – még a 8. előtt – megosztom a tapasztalataimat.

Új helyszín, Metapay, idén is kígyózó sorok, némi káosz, Street Food show – ezekről itt NEM lesz szó. (Elfogadtam, kibírtam, kiálltam, megszoktam, nem ettem.) Praktikus szempontokat is figyelembe véve próbálom rövidre fogni mondandómat (ahogy a blog eddigi legtöbbet olvasott írásakor is tettem), illetve köt a forma is, elvégre mégiscsak a Kritika rovaton belül foglalkozom az eseménnyel, pontosabban a sörökkel.

Hopaholic IPA & ArmBandusz K.I.P.A.

Hopaholic IPA & ArmBandusz K.I.P.A.

Céltudatosan Armando Otchoánál kezdem a Hopaholic ipával és meg is szavazom egyből a Főzdfeszt sörének. Telt, édes, hihetetlenül komlós és annyira jólesik, hogy nem szokásom ugyan, de egyből kérek még egyet. A fesztivál ideje alatt aztán random módon vissza-vissza látogatok, hogy még egy korsóval kapjak ebből a legkevésbé sem kommersz ipából. Telitalálat, 100 / 100.

Az erős kezdés után a jászdózsai Köleses sörrel kooperált ArmBandusz kipának esélye nincs; keserű ipa, de annyira, hogy nekem is túlzás. Grapefruitot vélek felfedezni benne, alapvetően jó, de a Hopaholic után – ez most viccesen hangzik – erősen egydimenziós.

Hopfanatic BodzIPA & Hopfanatic Tsunami

Hopfanatic Tsunami & Hopfanatic BodzIPA

A Hopfanatic Tsunamiját mindenképpen kóstolni akarom, amíg el nem fogy, így hozzájuk vezet a második utam. Nem szoktam rugózni az árakon, csak tényként jegyzem meg, hogy 400 forint / dl, de akkor is korsóval iszom (alapvetően mondjuk nem is árulnak belőle fél litert, de aztán megegyezünk), hogy érezzek is valamit, ne csak a felszínt kapargassam; kávés, bourbonös, édes és zsibbaszt – a magyar Tokyo*. Egy igazi imperial stout, ami nem hazudtolja meg önmagát.

BodzIpával oldom a feszültséget (mintha a Tsunami nem simította volna ki a vonásaimat), egy nyári ipa, kellemesen keserű, nem nehezedik, de a bodzát sem érzem annyira. Nem lesz a kedvencem, de egy laza sör.

RothBeer Bakancslista

RothBeer Bakancslista 01

A RothBeer Bakancslistájára azóta fenem a fogamat, amióta hírét vettem a készülő sorozatnak, de a 01-es kiadás egyből csalódás. Jó ez, és persze imádom a Távoli Galaxist, így ezt sem húznám le, de a felhasznált sorachi ace komló valahogy nem tesz jót ennek a sörnek. Van valami fura, lekerekített mellékíze (egyesek szerint kapros, mások szerint gyógyszeres), amit nem tudok szeretni.

Sir Smoke-A-Blond

Brandecker Sörház / Armando Ochoa – Sir Smoke-A-Blond

Füstös láger, semmi más – legalábbis számomra nem nyújt többet a Sir Smoke-A-Blond.

Horizont IPA II.

Horizont IPA II.

Sajnos lemaradtam a Horizont sörök 2 nappal korábbi premierjéről, de szerencsére sokat azért így sem kellett várnom a tesztelésre. Barackosan gyümölcsös, kissé keserű, jópofa nyári sör a Horizont IPA, ami elsőre ugyan nem győz tökéletesen meg, viszont így a nap végén nem is mondanék le róla. Annyiban maradok magammal, hogy próbálom még, mert érdekel, mit tud.

Horizont Japán Búza

Horizont Japán Búza

Ha már a Horizonttal zártam az első napot, a Horizonttal is indítom a másodikat. A Japán Búza savanykás, de nem búzásan citrusos, sőt, nem is citrusos. Kissé füstös, a sorachi achi komló miatt pedig kerek, gyógyszeresen keserű. A márka eredeti koncepciója, hogy “érthető” kézműves söröket készítenek nem csak az ínyencek számára, ezzel ellentétben szerintem ez egy komplex sör és – nem állítom, hogy rossz – nekem nem jön be (ez továbbra sem az én komlóm).

Kaltenecker / Bay Brewing Yokohama Suzuki India Pale Lager 16°

Kaltenecker / Bay Brewing Yokohama Suzuki India Pale Lager 16°

Maradunk Japánnál a következő Kaltenecker Bay Brewing Yokohama kooperációval; a Suzuki India Pale Lager lágerként alsó erjesztésű, de ipaként lett komlózva, ezért az IPL megnevezés (vagy ízlés szerint Strong Pale Lager, illetve Imperial Pils; mindegy is). Frissít, üdít, igazi nyári csobbanás. A keserűsége nagyon kellemesen levezet, nem nehezedik a legkevésbé sem. Menő.

Stari Grapefruit Búza

Stari Grapefruit Búza

Szétédes, csajos, szirupos; a Stari Grapefruit Búza alaposan igénybe veszi az ízlelőbimbókat. Másnaposságra menő lehet.

Hámori Birsalma & Hámori Banán

Hámori Birsalma & Hámori Banán

A Hámori Banán mindig jólesik, sosem mulasztom el egyik Főzdefeszten sem. Lelazít, üdít, feldob – nincs mit túlmagyarázni rajta. Ennek apropójából került a Hámori Birsalma is az asztalra, ami viszont egy hatalmas tévedés, illatra is rossz, ízre pedig még rosszabb. Senkinek sem lenne szabad innia. Tényleg nem.

Kecskeméti Sörmesterek Kolibri IPA & Élesztő Sörműhely Medvetánc

Kecskeméti Sörmesterek Kolibri IPA & Élesztő Sörműhely Medvetánc

A Kolibri táncol a gyümölcsös és a keserű IPA között, britesen keményvonalas, kellemesen laza, de nem könnyű. Bármikor innám, pedig nem az a szét-IPA, amit imádok.

A Medvetánc egy gyömbéres ale, ami kissé fröccs jelleggel bír. Nyárra tökéletes ez is, de semmiképpen sem geil, hanem egy igazi sör (a legkevésbé sem olyan, mint Sörapu Narancsos-mézes Gyömbérizéje.) Csavar kissé a gyömbéres vége, jólesik nagyon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért vizesnek érzem, de ezzel nem lehúzni akarom, csak jelzem, hogy ha kicsit töményebb lenne, 10/10-et adnék rá! Összességében ez egy elég jó kör volt.

Hara’Punk Monkey Funky Yeah

Hara’Punk Monkey Funky Yeah

A Hara’Punkos srácok egy saisonnel készültek erre az évre. A Monkey Funky Yeah szerintem nem mindenkinek fog bejönni, én mégis azt mondom, hogy eddig ez a legjobb sörük. Színre aranylóan homályos, állagra sűrű, ízre kissé fanyar. Narancsot, illetve grapefruitot vélek felfedezni benne, de nem viccel, ellenben jólesik. Adom.

Ikkona Red IPA

Ikkona Red IPA

Az Ikkona Red IPA egy édes vörös ale, ami billeg az IPA és az IRA (India Red Ale) között. Az édesség után csak egy leheletnyi keserűség jön, jelezve, hogy a készítők ez előbbinek szánták. Kellemes volt, de nagy nyomott nem hagyott.

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA & Zip’s Saison

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA & Zip’s Saison

Végre van újra Kelet Indiai Társaság, le is csapok rá gyorsan, de nincs katarzis. Olyan régóta nem ittam, hogy talán túl sokat gondoltam bele… Okés, de a mezőnybe egyszerűen beleszürkül, semmilyen érzést nem vált ki belőlem, pedig a Legenda egyik zászlóshajójaként tartom számon. Persze az is lehet, hogy megütött a nap.

Akár így van, akár nincs így, de a Zip’s Saisonben sem vélek már felfedezni semmit. Jópofa, belga típusú búzasör érzetű – sőt, barackos – saison. Tetszik, talán egy fokkal jobban, mint az előző ipa, de nem mozgat meg. Feltételezve, hogy nálam van a hiba, gyorsan haza is szédülök, hogy a harmadik napra is maradjon kóstolni való.

Eleszto Sormuhely / Roth Zoltan Egy Milliard Megawatt

Élesztő Sörműhely / Roth Zoltán Egy Milliárd Megawatt

Az Egy Milliárd Megawatt dupla ipa méltó kihívója lett a Hopaholic ipának.  Masszív, komoly, tisztelet parancsol; félúton van a klasszikus brit és a modern amerikai ipa között. Az Élesztő Sörműhely és Róth Zoltán kooperációjában hivatalosan a gyömbért kellett volna kiérezni, én mégis inkább pomelós-áfonyás jegyeket vélek felfedezni rajta. Ismét egy olyan hazai sör, amit innék rendszeresen. Pazar.

Csupor Tántorgó ParIPA & Pest CTRL

Csupor Tántorgó ParIPA & Pest CTRL

A Megawatt után a Tántorgó ParIPA kissé fémesnek – füstösnek tűnik. Zsibbaszt a keserűsége, amit alapból nagyon szeretek, de ez most nem ragad magával. Egyben van amúgy nagyon, de csak egynek jó.

A Pest CTRL viszont király. Krémes illat, sőt, szinte camamberes, könnyű nyári ipa; nem túl karakteres, de nem is egy tucatsör. Nem vitt mindent ez a kör, de kíváncsian figyelem majd azért a Hatodik Íz, illetve a Csupor jövőbeni munkásságát is.

Hedon Credo & Kapucinus Bodzás Angyalka

Hedon Credo & Kapucinus Bodzás Angyalka

A Hedon Credo – ami az egyik hazai vezető híroldal söre is egyben – ízre inkább ale, mint ipa. Ha üveges verzióban innám, még rá is lenne írva, hogy “ez nem egy IPA”, de ez csak arra utal, hogy a modern india pale alekkel ellentétben, ez a sör egyféle malátával és egyféle komlóval készült (hivatalosan SMaSH IPA, azaz Single Malt Single Hop India Pale Ale). Ha egy pubban van csapon, biztosan iszom literszámra, most viszont kicsit jellegtelen, melós sörnek tűnik.

A Kapucinus Bodzás Angyalkája elsőre érdekes, másodszorra dohos, pinceszagú. Ízvilágra narancsos-bodzás, valóban érezni rajta a virágot, a végére már egészen sziruposan. Csajos sör, és ezt nem rosszallásból írom, viszont nem Főzdefesztre való.

Zümi Mézes Köleses Sör

Zümi Mézes Köleses Sör

A Mézes Köleses Sör laza. Ennyi.

Sörök a Möszjö Vödréből Way to Amarillo

Sörök a Möszjö Vödréből Way to Amarillo

Egy igazi meglepetés a végére, ami utolsó pillanatban borítja a képzeletbeli élmezőny sorrendjét; Way to Amarillo. Komlós – körtés – gyantás – füves, annyi mindent érezni és közben mégis elegáns és visszafogott. Hihetetlenül jólesik a harmadik nap végére ez az APA jellegű single hop IPA. Anno a Prof Von Mannheim ipájuk nem volt rám ekkora hatással, de a Sörök a Möszjö Vödréből csapata belopta magát a lefújás előtti utolsó pillanatban a szívembe.

Lehet új a helyszín, kophat el a régi társaság, de amíg a hazai sörfőzők olyan söröket raknak le az asztalra, mint a Hopaholic, az Egy Milliárd Megawatt, vagy épp az utolsónak említett Way to Amarillo, addig a Főzdefesztnek mindig kiemelt helye lesz a naptáramban. Találkozunk ősszel!