Tag Archives: Brussels

Random #92 // Brüsszel – Grimbergen

“Jól figyeljenek, mert minden ami itt elhangzik, amit látni fognak, az propaganda.” – kezdte a mondandóját Rik, a magát az évek során David Attenborough-ra ivó idegenvezetőnk a Grimbergen Apátságban, én meg azon gondolkoztam, hogy innentől kezdve végülis írhatok én is bármit, rácsesztem.

Lépjünk vissza kettőt: neveztem a Kreatív felhívására, hogy blogoljak egy közepesen nagyüzemi sörről, cserébe reptetnek, etetnek, itatnak. Ha nem nyerek arról úgyis csak én tudok, ha nyerek és szarul írom meg, a reputációm mehet a levesbe. De az meg úgy sem volt eddig sem. Nyertem. Naná, hogy megyek. A blog többi része amúgy is Californiából tolja a trve kézműves/kraft/craft/artisan kontentot, majd csak kiegyensúlyozzuk egymást.

c360_2016-09-09-22-02-18-444

Grimbergen Apátság. Kézműves kép, kraft filter.

Szóval mentem és jó volt. Jó volt a sör. Jó volt a kraft. A kicsi. A nagy. Az utcai. Az apátsági. A kocsmai. Nem tudtunk mellényúlni igazából. Max a szállodai ajtó kilincsének hazafelé éjjel, lehet, hogy nem véletlenül hagytam nyitva kétszer is a szobámat. Az út erről a részéről később. Próbálok egyensúlyozni a kisüzemi és a nagyüzemi között a sztoriban, ahogy a sörökben is próbáltunk.

A Grimbergen nem aprózta el. Egy egész napot töltöttünk a kisvárosban, az apátságban és a mellette lévő étteremben, hogy megismerkedjünk a hellyel, a legendával, a sörökkel. A propagandával. Meglepetést nem okoztak egyikkel sem. Na jó, az apátsági templomban, a faragott komló meglepő volt, de ennyi szimbolizmus mellett naná, hogy a környék legfontosabb jövedelemforrása is felkerült a fafaragványokra. Rik amúgy tényleg jó volt, kicsiszolt poénjai megmosolyogtatták az embert, meg amúgy is szeretem a templomokat. Aztán volt egy apátsági túra, ahol a szerzetesek életébe kaptunk bepillantást, amit mondjuk magamnak nem kívánok, de (nyál alert) meggyőző volt hallgatni vezetőnket, aki a közösségről, az összefogásról beszélt olyan lelkesedéssel, amit nem lehetett nem átélni.

Az első helyi sör receptje. Lehet utána csinálni, ha valaki el tudja olvasni.

Az első helyi sör receptje. Lehet utána csinálni, ha valaki el tudja olvasni.

A két kultúrprogram között muszáj volt a sörökkel is foglalkozni (mármint hivatalosan, nem hivatalosan a déli szendvicsebédhez is mindenki a sörökkel foglalkozott…), volt egy fasza illatfelismerő játék – továbbra sem áruljuk el, hogy hol végeztünk, egyrészt mert nem tudjuk, másrészt mert legközelebb az ilyenre #Sophie bloggerinát fogjuk küldeni, akinek kifejezetten jó orra van ehhez), meg egy termékismertető, ahol töltögetni tanultunk, illetve bemutatták a három sört, ami a magyar piacra is jön.

Ezután persze pazar vacsora és töménytelen mennyiségű sör, ennek eredményeképpen játék a tűzzel. Mármint voltak hivatásos tűzzsonglőrök és a végén egy hatalmas, tüzes fényfestés (tényleg wow), de itt leginkább arra gondolok, hogy a fellelkesült magyar csapat Attila (Egy szakács naplója) vezetésével dobálta a tűzbe a poharakat és a söröket a jobbnál jobb képekért. Pl., mint EZ ITT.

Kivilágítják.

Kivilágítják. Három leégés nem volt elég.

Na jó, de vazz, milyenek voltak a sörök? Eladta magát a Fenékig, hogy jót írjon a szarról? Ehhez kicsit előre és hátra kell ugrani időben. Amikor ugyanis nem Grimbergenben élveztük a vendégszeretetet, akkor Brüsszel nevezetességeit fedeztük fel. És bár rohadtul törekedtem, hogy legyen valami kultúra (legalább képregény!), itt most tényleg az volt, hogy két napig piáltunk. Megvolt a Delírium, a Moeder Lambic, a Cantillion.

A kedvünkért nyitás előtt csapolás a Moeder Lambicban. Nem mi voltunk az elsők aznap.

A kedvünkért nyitás előtt csapolás a Moeder Lambicban. Nem mi voltunk az elsők aznap.

Meg volt a marokkói kisboltos, a Delhaize kínálata, és a sarki Carrefour. Megvolt a klasszik belga, megvolt az amerikai szétcsavart craftbeer, meg a helyi klasszikus savanyú, ami kurvajó, de a végén már tényleg fancsali pofával jöttünk ki a gyárból. De nagyon nem nyúltunk mellé. Nem lógott ki semmi.

Turista brigád. Úgy csinálnak, mintha a sörön kívül más is érdekelné őket.

Turista brigád. Úgy csinálnak, mintha a sörön kívül más is érdekelné őket.

És nagyjából erre jutottunk a Grimbergen sörökkel is. Blanche, azaz witbier, Blonde, azaz belga világos és Double Ambreé, azaz barna dubbel lesz a választék. Eléggé könnyen össze lehet rakni, aki látott már boltban söröket, hogy kb. a Hoeagardeen, a Kronenburg Blanc, és a Leffe két itthon kapható változata (szintén Blonde és Bruin azaz barna) lesz az ellenfél. És nem lesz nagy különbség. Ízlés lesz. Ki mit szokott meg. Melyiknek menőbb a címkéje. Ki hajlandó váltani és kipróbálni valami újat. A witbier kifejezetten jó, frissítő, meglepően meleg volt, sokat meg tudunk inni belőle. A blonde annyira nem jött be, kellemes, nyugodtan lehet vele kezdeni az ismerkedést a belga sörökkel, mert testesebb és harapósabb mint egy lager ugye, de szerintem ez a legkevésbé jellegzetes a három közül. A dupla is rendben van, simán jól megy a belgák sörös marharagujához, már, ha szereti valaki az édeset, kellemesen testes, de szerintem ebből ittuk a legkevesebbet, egyszerűen mert túl sok jó sör volt. Szóval igazából kraft szemmel is minden teljesen rendben volt, nyilván nem ezek a világ csúcssörei, de nem is arra vannak és nem oda vannak pozícionálva. A saját helyükön pedig abszolút állják a versenyt. Amit igazán sajnálok, hogy a többi változattal (egyelőre) itthon nem lehet találkozni, a piros gyümölcsös Rouge a magyar szájízt ismerve aratna, a 10%-os Optimo Bruno pedig a legfelsőbb polcra való. Kénytelenek voltunk sokat inni ezekből is, hogy legalább az emlékeket hazahozzuk.

Melyiket igyuk? Mindegyiket.

Melyiket igyuk? Mindegyiket.

Sok emlék elpusztult az esti kocsmázások során, de sok meg marad. Faszaság volt.

Lezárásnak olvassátok el még egyszer az első mondatot.

Deal with it.

Deal with it.

Random #91 // Brüsszel – Grimbergen gyorsjelentés

Nehéz a jól tartott blogger dolga: kissé kóválygó fejjel próbálja összeszedni az elmúlt két nap történéseit (igen, mi is nagyon sajnáljuk magunkat). Szóval van baj, egyrészt mert a Grimbergennél tényleg kitettek magukért a tegnapi rendezvényen, meglátogattunk mindent amit lehetett – jó kaja, jó sörök, jó hangulat – másrészt meg amikor nem volt program, akkor csináltunk magunknak bajt…

Az afterparty afterpartyja. Az egész világ egy nagy afterparty.

Az afterparty afterpartyja. Az egész világ egy nagy afterparty.

Amit persze nem nehéz, sörfronton Brüsszelben a sarki ábécé is leveri a legtöbb hazai nagy hely választékát, de persze ott van a kocsmák tömkelege, meg a híresebb helyek. Lehetett volna menni savanyú sörözni a Cantillionba, meg a Moeder Lambicba, ehelyett persze inkább bulikáztunk. Mondjuk a Delíriumban azért sikerült belenyúlnunk elég zseni pinot noir-os hordóban érlelt barley wineba és más okosságokba, akár nevezhetjük ezt szakmai túrának is.

Johan, a legközvetlenebb prior akivel találkoztunk. Mondjuk ő az egyetlen prior akivel eddig találkoztunk.

Johan, a legközvetlenebb prior Grimbergenben akivel találkoztunk. Mondjuk ő az egyetlen prior akivel eddig találkoztunk.

Úgyhogy egy hosszabb beszámoló előtt igazából megpróbáltuk összeszedni a jó és a kevésbé jó dolgokat az elmúlt két napból, hátha legalább mi is jobban emlékszünk rá:

  • ami jó: a gofri
  • ami kevésbé jó: a gofri amit magunknak sütöttünk a szállodában
  • ami jó: a sörválaszték az abc-ben
  • ami kevésbé jó: …igazából minden abc-ben jó a választék
  • ami jó: Attila azbeszt kezei, aminek köszönhetően ilyen képeket csináltunk.
  • ami kevésbé jó:: Attilának mégsincsenek azbesztből a kezei.
  • ami jó: hogy minden kocsmában van magyar (helló Zsófi!).
  • ami kevésbé jó:: hogy minden kocsmában van magyar. Óvatosan, hogy mit mondasz.
  • ami jó: a grimbergeni szelfizgető prior. Johan for president, de legalábbis for apát.
  • ami kevésbé jó: hogy állandóan az arcába fújta a szél a ruháját
  • ami jó: a Grimbergen Optimo Bruno (de ezt nem lehet kapni itthon)
  • ami kevésbé jó: a Grimbergen Goud (de szerencsére ezt nem lehet kapni itthon)
  • ami jó: hogy előkerült a mobil töltő
  • ami kevésbé jó: hogy előtte keresni kellett a mobiltöltőt
  • ami jó: Brüsszel maga. Laza, színes, és a kedvünkért még a Nap is kisütött.
  • ami jó: Grimbergen. A takarosnál jobb szó nem jut eszünkbe, minden nagyon patent és a vendéglátás hangulata is őszinte volt.
  • ami kevésbé jó: hogy nincs idő semmire. Hogy túl sok felfedezni való van, túl sok sör, amit nem ittunk még meg. Futok is reggelizni, pakolás és irány a város. Még vár ránk a sör, izé a Szépművészeti múzeum. Innen folytatjuk.

c360_2016-09-09-08-30-08-942

Kritika #2 // Brüsszeli sörtúra

Elöljáróban annyit, hogy ez most egy elég hosszú poszt lesz, de cserébe igyekszünk röviden – helyenként egészen szakbarbár módon – írni a sörökről. A szubjektív nem a legjobb szó, de az első, ami az eszembe jut.

Saison Dupont Vieille Provision & Tripel Karmeliet

Saison Dupont Vieille Provision & Tripel Karmeliet

Eddig azt hittem, hogy nem szeretem a saison-t, mint műfajt. Megiszom, mert ugye művelődni kell, meg persze szezonális is, de amint letudom, rohanok vissza a kedvenc típusaimhoz… Erre most jön a Saison Dupont és mindenre rácáfol. Frissít, de nem amolyan üdítő jelleggel, hanem igenis tiszteletet követelve, mégsem terhelve. Bármikor, bárhol megiszom első sörnek! Abszolút kedvenc persze soha nem lesz, de ez már az én hibám, nem az övé.

Ha valaki arra gondolna, hogy elsőre belenyúltunk a tutiba, az nem jár messze az igazságtól, mert ezek után az asztal jobb oldalán lévő Tripel Karmeliet-et egész hétvégén emlegettük. 8,5%-os apátsági tripel, de szinte fel sem tűnik (sem a típus, sem az alkoholtartalom). Életünkben nem ittunk még hasonlót, komplexitásában lenyűgözött; gyümölcsös, telt, érett, de közben könnyű. Nem tolakodó, de emlékezetes. Mestermű – ezért jöttünk!

Leffe Ruby

Leffe Ruby

Lelazítottuk magunkat egy Leffe Ruby-val, nna, nem azért, mert olyan sokat vártunk volna ettől a darabtól, csak vicces volt, hogy minden boltban legalább 6-7 féle Leffe állt a polcokon, így éltünk is a lehetőséggel. 5%-os édes gyümölcslé, se több, se kevesebb.

Cochonnette

Cochonnette

Sok vizet nem zavart a Cochonnette, bár a címkéje alapján sokkal komolytalanabbnak tűnt ez a 9%-os belga ale. Vártuk, hogy csak megérzünk valamit a korianderből, vagy a narancshéjból, de inkább csak kuszán fűszeresnek tűnt. Nem volt rossz, fogunk még vele próbálkozni.

eXcalibur Black IPA

eXcalibur Black IPA

nemén: – szerintem inkább gyümölcsös, mint keserű
én: – szerintem inkább keserű, mint gyümölcsös

A legjobb belga IPA amit ittunk. (Tudom, tudom, pohárba kellett volna kitölteni, de nem szerettük volna az egész hétvégét végigülni, így sörözés közben azért bejártuk a várost…) A fekete IPÁ-kkal csak újabban kezdtem ismerkedni; alapvetően tetszik a stílus és bár inkább “normál IPA” párti vagyok, egy eXcalibur-t bármikor hajlandó vagyok leverni. Bármikor. A hétvége egyik csúcspontja.

Scheldebrouwerij Oesterstout

Scheldebrouwerij Oesterstout

A Flying Dog Pearl Necklace Oyster Stout-ja métereket ver rá száztíz gáton. Ugyan nem veri le a gátakat, de a célfotóra épp, hogy csak felfér. A Ratebeer szerint csak 92-91 arányban kap ki a belga osztrigás stout, de szerintünk van ez a különbség 10 pontos is.

De Hopduvel Blondine Chinook Single Hop IPA

De Hopduvel Blondine Chinook Single Hop IPA

Az este tévedése. Kézműves is, IPA is, de itt lett először gyanús, hogy a belgák nem tudnak jó IPÁ-t csinálni. Tudom, hogy pohárba ki kellett volna tölteni, nyilván hidegebb is lehetett volna, de akkor se tudnám szeretni ezt a szőkét. Érdekesen indult, de a végére szenvedés lett belőle.

Stella Artois & Chimay Triple Blanche

Stella Artois & Chimay Triple Blanche

Ha már ott voltunk, csak ittam egy Stellá-t is. A magyar licenszverzióhoz képest kíváncsi voltam, mennyiben lesz más… Hát más volt. És nem jó. Abban sem vagyok biztos, hogy jobb, mint a hazai klónja! (Mondjuk erről csak úgy tudtam volna teljesen megbizonyosodni, ha ott van velem abból is egy dobozzal. Szerencsére nem volt.) Félreértés ne essék, nem volt vállalhatatlanul rossz, sőt, volt némi bája annak, hogy a brüsszeli napsütésben egy ilyen korsót emelgetek, de ez a szituációnak szólt, nem ennek a sörnek.

Jöhetett hát egy másik kinti “kommersz”, a Chimay Blanche. Tipikus fűszeres belga, ellenben nagyon könnyen iható, nagyon jó apátsági sör. Külön jól állt neki a kontraszt, hogy nem valami más tripellel együtt ittuk, hanem egy Stellá-val!

Duvel Tripel Hop 2013

Duvel Tripel Hop 2013

Bárcsak itthon lenne lehetőség a sarki ABC-ben 2013-as Tripel Hop-ot venni €1,98-ért. Az hagyján, hogy Budapesten is kifizetnék ezért a limitált kiadásért ennyit (minden évben más komlóval készítik a Tripel Hop-ot és aztán csak a készlet erejéig elérhető), de kinti viszonylatban ez kiemelten olcsónak számít. Bár már volt szerencsém hozzá, most sem hagyhattam ki: okos, telt, komlós.

Gordon Finest Scotch

Gordon Finest Scotch

A belga Primátor 24. Nem büntet annyira, mint cseh kollégája – se ízre, se erősségre -, de hasonló élvezetet nyújt.

Gordon Finest Platinum

Gordon Finest Platinum

A Gordon Finest Scotch sikerén felbuzdulva bevállaltuk a Platinum-ot is. Hiba volt. Alkoholos, nehéz, de közben ízetlen, lényegében vizes. (De nem úgy, mint a Guinness.)

én: – az utazás mélypontja
nemén: – simán meg lehetett inni… a Blondine IPA például nagyobb csalódás volt

Delirium Tremens & Delirium Nocturnum & Delirium Red

Delirium Tremens & Delirium Nocturnum & Delirium Red

A Delirium Tremens világos, fűszeres, izgalmas illatú, belga ízvilágú. A Nocturnum ehhez képest sokat küld kívánatos barna színével, de ízében keveset vállal. A Delirium Red a mostoha kistestvér; az ártatlan külső és a gyümölcsszörpös íz mögött magas alkoholtartalom bújik meg. Már látszik rajta, hogy jobb csaj lesz, mint a nővérei, de még túl fiatal ahhoz, hogy fantáziáljunk róla.

Troubadour Imperial Stout & Les 3 Fourquets Lupulus Hibernatus & Troubadour Westkust

Troubadour Imperial Stout & Les 3 Fourquets Lupulus Hibernatus & Troubadour Westkust

Az első próbálkozásunk a Troubadour-ral jól sikerült! Az Imperial Stout-ja egy kávés, édeskés remek stout. A Troubadour Westkust fekete ipája egy olyan IPA, ami stout akar lenni, de jól áll neki ez a kettősség. A Lupulus Hibernatus az előző kettő keverékének bizonyult. Azért kíváncsi vagyok, ha magában isszuk, mit tudott volna mutatni ez az erős belga ale!

L’Alchimiste Eisbock & Struise T.H.R.E.E & Guillotine Bitter

L’Alchimiste Eisbock & Struise T.H.R.E.E & Guillotine Bitter

A L’Alchimiste Eisbock nem hagyott mély nyomokat. Édeskés, erős. Ezek után vállaltuk be a Kis Delirium Bár itallapjának legerősebbjét, a 10%-os Struise T.H.R.E.E-t is. Az első benyomás egyből az, hogy nagyon alkoholos! Tokaji aszú illatú, szőlős-whiskey-s ízű. Büntet. Jól csúszott mellé a Guillotine Bitter! IPA jellegű, könnyen iható, lehet, hogy csak az előzmények után, de egyáltalán nem tűnt erősnek a maga 9%-val.

Queue de Charrue Rouge & La Rulles Estivale & Poperings Hommel Dry Hop

Queue de Charrue Rouge & La Rulles Estivale & Poperings Hommel Dry Hop

Itt egy kicsit megtört a profi lendületünk, mivel összebarátkoztunk Greggel és Kristinnel Chicago-ból. Hatalmas sör-őrültek, előbbinek BREWHEAD volt az ujjaira tetoválva, utóbbinak egy vigyorgó komlófej a csuklójára; őket sem az Atomium vonzotta Brüsszelbe.

A Queue de Charrue Rouge egy 8,7%-os szörp, ami a kelleténél jóval gyümölcsösebb. A La Rulles Estivale-t a ház ajánlásával ittuk. Fű ízű, utólag kicsit értetlenkedtünk is, hogy egy ilyen helyen pont ezt javasolták… Kellemes volt, de nem kifejezetten az a sör, amit ajánlanék. Újdonsült barátainkkal közben kitaláltuk, hogy menjünk át a Nagy Delirium Bárba, így a Hommel Extra Dry Hopping-ot már csak lerántottuk (fogalmunk sincs milyen volt) és a Pisilő Kislány érintésével (nem szó szerint) egyből egy három szintes tömött söröző közepén találtuk magunkat.

A 2400 elérhető sörből előbb egy Bersalis Triple, majd néhány Chouffe Houblon Ipa került a kezeink közé, utána pedig mintha egy Dupont Monk’s Stout és pár Monkey Paw Rich Man’s IPA jött volna. Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a külvárosban álldogálunk bagettbe töltött gyrost és sült krumplit majszolva. Az estének hamarabb vége lett, mint gondoltuk, de az előzmények ismeretében ez azért valahol borítékolva is volt.

Cantillon Oude Lambik

Cantillon Oude Lambik

A Cantillon sörfőzdét és múzeumot nem hagyhattuk ki! Érdemes lenne egyszer erről is írni, de – azon túl, hogy önálló posztot érdemelne – már így is kezd elburjánzani a terjedelem, így szigorúan az itt kóstolt főzetekre koncentrálunk. Egy éves Lambic-kal kezdtünk, a spontán erjesztés miatt ez elvileg minden évben más: savanyú, inkább fanyar, alig szénsavas, szinte üdítő jellegű. Másnaposan kimondottan jól esett!

Cantillon Rosé De Gambrinus & Cantillon Heerengeuze

Cantillon Rosé De Gambrinus & Cantillon Heerengeuze

A következőkben is folytatódott a lambic-vonal, a Cantillon Rosé De Gambrinus málnás volt színében, illatában és ízében is (meglepő módon a málna miatt). Alacsony alkoholtartalmú, a gyümölcs minden próbálkozása ellenére sem tudott felülkerekedni a savanyúságon.

Geuze-t is mindenképpen kellett kóstolnunk, ez 1, 2 és 3 éves lambic-ok keveréke, mely az üvegben nyeri el végső szénsavasságát. Aszús illat, fanyar íz, ami a végére átcsap keserűbe. Mindkettőtől kirázott minket a hideg, de nem azért mert annyira rosszul estek volna, egyszerűen ennyire meglepő volt ez a fajta ízvilág.

De Koninck

De Koninck

A belga Kumburák. Ez jutott mindkettőnknek elsőre eszébe. Nyilván, ha egymás mellett isszuk ezt a belga ale-t, meg az említett cseh pilsner-t, nem jutunk ilyen következtetésre, de ilyen távolságból könnyű a nagyvonalú asszociáció.

Lefebvre Belgian Framboises

Lefebvre Belgian Framboises

Talán a Leffe Ruby-nál is sikerült lentebb adnunk ezzel a gyümölcslével. Másnaposságra jó volt. Másra nem. Nyomokban sört is tartalmaz. Mondjuk nem számítottunk sokra tőle és ennyit is kaptunk… Nyilván ezzel a darabbal, meg a 3,5%-kal a célcsoportot a nem sörivók képzik.

Vedett Extra White

Vedett Extra White

Annyi helyen láttuk a Vedett reklámanyagait, hogy mindenképpen rá kellett mennünk. Mivel nem sörszaküzletekben, vagy kurrens sörbárokban találkoztunk a márkával, hanem közértekben, büfékben, ezért hatalmas várakozásaink nem voltak. Lehet, hogy a túlzottan alacsony elvárások, vagy a mellé fogyasztott remek fish & chips miatt, de nagyon kellemesen csalódtunk ebben a belga búzában. Friss, citrusos, könnyű – mindent megadott, amit egy búzasör adhat.

St-Feuillien Black Saison & St-Feuillien Belgian Coast IPA

St-Feuillien Black Saison & St-Feuillien Belgian Coast IPA

A posztindító Saison Dupont Vieille Provision annyira pozitív benyomást tett ránk, hogy nem haboztunk sokat a St-Feuillien Black Saison berendelésénél. Kissé nehéz, kifejezetten jó, mégsem múlja felül az előbb említett saison-t.

A St-Feuillien Belgian Coast IPA ismét bizonyította (a Blondine, vagy a Chouffe Houblon után), hogy a belgák nem tudnak jó ipát csinálni. (Nyilván az IPA számomra amerikai típusú ipákat jelent, ezért nem tudom megfelelően értékelni ezeket a darabokat… Talán az lenne a helyes fogalmazásmód, hogy a belgák nem amerikai típusú ipát csinálnak.) A fekete ipákra persze egy szavam se lehet, de a St-Feuillien ipájával nem tudtam megbarátkozni! Nem volt szenvedés, de már a felénél azt kerestem, hogy mivel tudnám folytatni az estét.

Troubadour Magma

Troubadour Magma

A Troubadour-ban egyszer sem kellett csalódnom a hétvége folyamán! A Magma hivatalosan egy dupla IPA, valójában viszont olyan, mint – képzavarral élve – egy erősen alkoholos APA, egyszerre könnyű és testes. Gyönyörű, sötét, borostyános, masszív habbal.

Dupont Biere de Miel Biologique

Dupont Biere de Miel Biologique

Ha már Dupont-tal kezdtünk, hát azzal is fejeztük be… Mondják, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem lehet lépni, de ha patakokban folyik a sör, inkább ebbe lépünk! Jócskán próbára tett ízlelőbimbóink meghálálták ezt az utolsó szerencsés választást. A ‘bio’ felirat sem tudott szerencsére eltéríteni a Biere de Miel-től… Gyümölcsösen füstös, hivatalosan saison, miközben van benne egy olyan virág-virágpor csavar, amit sörben nem éreztünk!

A papírforma szerint 34 különböző sört kóstoltunk, de persze van amire nem emlékszünk (ne haragudj kedves Hommel Extra Dry Hopping), van amit nem teszteltünk “tudományos alapossággal” (mondjuk a Bersalis Triple), ami nem belga, az alapból ki is esett (lásd az amerikai Monkey Paw Rich Man’s IPA) és olyan is akadt, amit ugyan ittunk, de írni teljesen felesleges lett volna róla (Jupiler)… A végszó az, hogy teljesen kellemesen csalódtunk a belga sörkultúrában, hiszen nehéz, fűszeres apátsági sör túladagolásra számítottunk, ehelyett rátaláltunk egy csomó játékos saisonra, fekete ipára, amiket nem csak a megismerés izgalmában, de a szürke hétköznapokon is szívesen látnánk a poharainkban.