10 óra irodai munka után 4 óra lakásfelújítás; volt már vadabb péntek estém is. Nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre és arra, hogy valami lezsibbasszon.
Mikkeller 1000 IBU
Minden álmom így váljon valóra. Lidokain palackba zárva, helyi érzéstelenítés orálisan, bűn és bűnhődés egyszerre. Azt hittem, csak simán sokkolni fog és egy jó poénnak szánják ezt a sört, de nem.
Csak a rend kedvéért: az IBU – International Bitterness Units, avagy International Bittering Units – a keserűség mérésére kifejlesztett mértékegység. A FYKI rovatban posztolt komló táblázatban már szerepelt, de persze ezen túl is számos webes oldal foglalkozik a témával bővebben írásban, grafikusan, illetve részletesen akár magyarul is. A lényeg, hogy a sörök nagyjából 10 és 100 között értékelhetőek-érzékelhetőek ezen a listán, ezen túl csupán csak elméletben lehet keserűségről beszélni.
Az indokolatlan mennyiségű komló nem csak a keserűség elérésére került bele a főzetbe; már a kitöltéskor „tejóég” felkiáltással nyugtáztam az illatorgiát, ami fogadott. Kortyoláskor – ahogy berobban a szájba – egyszerre ragadósan édes és citrusos, aztán – a nyelv hátsó részén – elkezdjük érezni a jellegzetes IPA keserűséget (hivatalosan ez egy dupla Ipa, vagy Imperial IPA), ami aztán nem enged, de nem húz le (mint mondjuk a Legenda Pony tette), hanem több rétegben bontakozik ki. Ez a sör egy egyértelmű túlzás és mégis azt kell, hogy mondjam, hogy hihetetlenül kiegyensúlyozott. Nem csak ínyenceknek ajánlanám, tényleg bárkinek, akinek szereti az ipát, mint műfajt… Továbbmegyek: a (hivatalosan nem létező) TOP 10-emben biztos helye van!!!
One thought on “Kritika #20 // Mikkeller 1000 IBU”