Kritika #35 // Anchor IPA

Nem először próbálkozom az Anchor Brewing egyik idei újdonságával, pedig első kóstolásra nem igazán jött be az Anchor IPA. Viszont ismerek olyat, akinek ez az új kedvence, illetve eléggé szimpatizálok a San Francisco-i főzdével, így adtam ennek az ipának még egy esélyt…

Anchor IPA

Anchor IPA

A legutóbbi próbálkozáskor fura mellékízt tapasztaltam, és nem tudtam jobban megfogalmazni, mint, hogy lábízű volt kissé; ezúttal szerencsére nem érzem ennyire kellemetlennek, de továbbra is mintha kissé állott lenne. Színre gyönyörű vörös ale szerű, állagra kissé olajos és nem túl zavaros. A citrusok közül a narancs az első, ami eszembe jut, de persze ezt csak lopva érezni benne, kissé édes, szappanosan keserű. Nem az a nagyon durva nyugati-parti ipa (úgynevezett West Coast IPA), pedig ennél nyugatibbat keresve sem lehet nagyon találni. A nyár utolsó napjára mindenesetre jópofa, de semmi több…

Nem tudok lelkesedni ezért a sörért, így a jövőben is inkább egy Liberty Ale irányába nyúlok majd a hűtőbe, mint ezért az ipáért. Továbbra is respektálom az Anchor munkásságát, de ezzel a sörrel nálam nem találtak telibe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .