Tag Archives: műanyag palack

Kritika #6 // Orgoványi Jäger

A Bosnyák téri Guiness.

Igazából egy csomó dolog jutott az eszembe, de a Bosnyák téri Guinesss elnevezés illik rá a legjobban. (Többen kérték, hogy hanyagoljam ezeket a hasonlatokat – „a skót Pardubicki Porter”, illetve „a belga Primátor 24” után -, de nem.)

Persze Orgovány nem a budapesti XIV. kerületben van, de a beszerzés itt sikerült egy kisboltban. Magával ragadott a műanyag kólásüveg design, ráadásul nem is amolyan utántöltésről van szó, mivel ezeket a palackokat (a mintázatról gondolom) külön a Jäger Sörfőzdének készítik… Sokat beszéltünk arról magunk között, hogy a kisüzemi sörfőzésnek egy nagy rákfenéje az üvegezés, meg a csomagolás, így valamelyest értjük a dolgot, és nem is itt vérzik el ez a barna. Hanem ott, hogy teljesen jellegtelen; ha ízekről akarunk beszélni, és nagyon megerőltetjük magunkat, akkor kicsit kávés az elején és van valami fura utóíze (mintha valami gyógyszer lenne). De inkább csak vizes. Hogy őszinte legyek rosszabbra számítottam, de így sem érzem azt, hogy még egyszer kéne vennem. Pedig csak 260 forint volt fél liter.

Orgoványi Jäger

Orgoványi Jäger

Az összetevőket olvasva nem csak az derül ki, hogy van benne komló (nem érezni), de az is, hogy kukoricadarát is sikerült belerakni. Nem szentségtörés ez egy kisüzemi sörnél?! (De az.)

nemén: a palackozás alapján jobbra számítottam.
nemén2: se test, se íz… rossznak nem rossz, de nem is jó.

Mindenesetre a komlo.blog.hu-n már írtak erről az Orgoványi Jägerről, így a jól informáltság jegyében bátran ajánlom az ő írásukat is!