Tag Archives: SABMiller

Random #81 // Valaki csináljon egy margót a felvásárlásoknak, hogy ezt odaírhassuk

A kézművessör felnőtt és nekünk is fel kell. Megígértük, hogy innen folytatjuk, hát íme…

Ott hagytuk abba, hogy nem kezdjük el boncolgatni, hogy a BrewDog kézművesnek számít -e vagy sem. Eleve magyarul is kényelmetlen ez a kifejezés, hiszen azt sem tudni, hogy ki koptatta el jobban ezt a hívószónak szánt izét jobban… A random fesztiválok kézműves vámszedői, a Spar ‘kézműves pékáru’ feliratai, vagy a strandok “kézműves” lángosai? Fullba a kretén.

Az angolszász szaksajtóban is időről időre aktív téma, hogy mi számít craft beernek, meg mi nem, pedig ott a méretek és arányok azért egészen mások (segítek: nagyok… elég csak google képkeresni egy kinti nagy főzdét a tap roomtól kezdve, a bottleshopon át az éttermen keresztül a látogató-központig és akkor mondjuk még egy saját komlóültetvényről szó sem esett). Nagy foci, nagy pénz. A Brewdog is többször próbálta definiálni mindezt (lentebb idézem egy 2013-as kísérletüket), innen is látszik, hogy érdekes téma, de bármennyire is így néz most ki, nem erről szeretnék szót ejteni.

Az Európai Kézműves Főzde:

1) Kis méretű

Évente 500,000 HL alatt főz sör.

2) Autentikus

a) Minden sörét ‘original gravity’-n főzi. (Azaz nem alkalmaz ‘high gravity’ főzést, majd spórolási céllal vízzel visszahigítást a megfelelő alkoholfokra. – Fenékig)

b) Nem használ semennyi rizst, kukoricát, illetve íz-, vagy költségcsökkentő adalékot.

3) Őszinte

a) Minden összetevőt világosan feltüntet minden sörének címkéjén.

b) A főzés helyét világosan feltünteti minden sörének címkéjén.

c) Minden sörét kézműves főzdében főzi.

4) Független

Legfeljebb 20%-ban birtokolja olyan főzde, ami olyan főzdét is üzemeltet, ami nem számít kisüzeminek.

Na igen. Akkor még nem volt 300 HL-es rendszerük. Már van. Mindegy.

Most már szinte minden napra jut egy felvásárlás, de az közel sem 2016-os tendencia, hogy a nagyüzemeik jócskán bevásároltak a kisüzemiekből és pár olyan nagy név is elhullott, akikről sosem gondoltuk volna, hogy van az a pénz… A mensjournal.com nem is olyan régen szedett össze egy jó 21-es listát arról, hogyan alakulnak újabban az érdekeltségi körök.

10 Barrel Brewing — Anheuser-Busch InBev
Ballast Point Brewing — Constellation Brands
Blue Moon Brewing — MillerCoors
Blue Point Brewing — Anheuser-Busch InBev
Breckenridge Brewery — Anheuser-Busch InBev
Camden Town Brewery — Anheuser-Busch InBev
Cervejaria Colorado – Anheuser-Busch InBev
Devils Backbone Brewing — Anheuser-Busch InBev
Dundee Brewing — North American Breweries
Elysian Brewing — Anheuser-Busch InBev
Fordham and Dominion Brewing — 40 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos
Founders Brewing — 30 százalékban a Mahou-San Miguel a tulajdonos
Four Peaks Brewing — Anheuser-Busch InBev
Golden Road Brewing — Anheuser-Busch InBev
Goose Island Beer Company — Anheuser-Busch InBev
Kona Brewing — 32 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos
Lagunitas Brewing — 50 százalékban a Heineken International a tulajdonos
Leinenkugel’s Brewery — MillerCoors
Magic Hat Brewing — North American Breweries
Meantime Brewing — SABMiller
Mendocino Brewing — United Breweries Group
Olde Saratoga Brewing — United Breweries Group
Portland Brewing Company (korábban MacTarnahan’s) — North American Breweries
Pyramid Breweries — North American Breweries
Redhook Brewery — 32 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos
Saint Archer Brewing — MillerCoors
Shock Top Brewing — Anheuser-Busch InBev
Widmer Brewing — 32 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos

as

A Cigar City Brewingot legalább az Oscar Blues Brewery vette csak meg, ők meg állítólag nem hagyják magukat eladni az ABInBevnek

Elvileg egy akvizíció persze nem jelent automatikusan tragédiát. Még novemberben jött ki egy írás a Good Beer Hunting egyik szerzőjétől arról, hogy a fent is említett Goose Island felvásárlása egyben azt is jelentette, hogy a cégnél – a headlinerek kiszervezése után – mennyivel jobban tud a korábbi törzsgárda a különleges, illetve egyedi főzetekre koncentrálni. A korábbi sikertermékeik volumene nőtt, igaz, a minőségük csökkent, de közben több emberhez jutnak el és még mindig képviselnek egy színvonalat. A különlegesebb, idő, pénz és energiabefektetéssel járó extra főzetek pedig ugyanúgy élvezik a tulajdonos ABInBev támogatását (ergo meg tudnak valósulni), miközben nem szólnak bele ezek szakmai részébe. Ahogy látszik, ez a történet sem a jó és a rossz harcáról szól, vagy legalábbis nem csak fehér és fekete…

De ne legyünk naivak. Minden nyilatkozat ugyanolyan… “A cég nem tudott már tovább nőni, de az új tulajdonosok minden támogatást megadnak és természetesen nem szólnak bele a szakmai munkába.”

Baromság.

A nagybetűs biznisz – és a közgazdászok nyugodtan dobják ezt a konyhanyelven írt bekezdést – triviális sajátossága a költségek csökkentése és a haszon maximalizálása. Mind pénzből élünk, ne szerénykedjünk, de amikor egy cégen belül nem a sörfőzők diktálják a tempót, ott előbb utóbb sérül az autentikusságon túl a minőség is (100 / 100 maximálisan elégedett fogyasztóhoz képest mondjuk az 1000 / 900-as arány pont az előző keménymagot veszti el, de közben mégis 9× nagyobb volument értékesít állandóan… és akkor ezt most képzeljük el a forintnál valamelyest versenyképesebb pénznemben, jó pár nullával az előző számok mögött). Egy kézművessörös cég jó esetben kompromisszumoktól mentesen állít elő magas minőséget és azt értékesíti haszonnal, míg egy nagyüzemi szemléletű szervezet megpróbálja megtalálni azt a pontot, ahol a minősége még épp elfogadható ahhoz, hogy elég drágán elég sok embernek tudjon eladni. Más szempontok (sikerstratégia, ha így tetszik), ugyanaz a limitált piac és pénztárcák.

as

A Victory Brewing meg a Southern Tierrel egyesült inkább amolyan “arany középútként”, csak, hogy ne valamelyik nagy vegye meg

Akik maradtak még a végére is, azok jártak jól, mert most jön a lényeg, amiről nagyon keveset beszélnek-beszélünk, mert nem izgalmas, viszont annál fontosabb. Ha sikerül is túllépni az előzőkben vázoltakon, akkor jön a disztribúció problematikája. A felvásárlásokkal és egyesülésekkel létrejövő nagyok ugyanis olyan erőfölénybe kerülnek, hogy könnyen kizárólagossági szerződéseket tudnak kötni, vagy épp olyan kedvező csomagban kínálni az általuk képviselt márkákat, hogy ne is legyen kérdés, ki marad és ki nem a polcokon. A boltok fizikai kapacitása véges, így nem mindegy, ki és hogyan kerül ki. És akkor hiába olvassuk hétről hétre azt, hogy ki kinek “a kurvája lett”, ha a sarki bottle shopban nem maradt már más talpon, meg fogjuk inni a MillerCors üdvöskéket is.

Amíg lesz valaki, aki dacolva az ismerősök közönyével megveszi az első sörfőzőkészletét és elkezd kísérletezni, addig nem kell féltenünk a kézműves sör műfaját. De vegyük tudomásul, hogy az ártatlanság korának vége (a forradalomnak meg már mikor). A kraft mindig arról is szólt, hogy tudatosan fogyasszunk, edukáljunk és edukálódjunk. Nem baj, ha a kedvencünk “eladta magát”, mert csinálhatnak attól még jót, ha meg nem csinálnak, akkor van másik tíz, aki a helyére lépjen. Ehhez viszont nyitott szemmel kell járni és nem hagyni, hogy mások szart öntsenek le a torkunkon (és ez baromira független attól, hogy mi áll a címkén).

FYKI #20 // A családfája annak a 6 cégnek, ami a világ sörtermelésének nagy részét adja

A 444.hu-n találtuk ezt a kis tanulságos táblázatot, ami annak a 6 nagy sörmultinak a családfáját ábrázolja, akik 2014-ben a világ sörtermelésének több, mint a feléért felelősek.

Az akvizíciók, felvásárlások, egyesülések hatására globális trend, hogy egyre kevesebb söripari multi hasít ki magának egyre nagyobb szeletet a piacból.