Kritika #150 // Dreher Pale Ale

Nagyon érett már egy átfogó cikk arról, hogy a kézműves sörök felfutása milyen lépéseket váltott ki a nagyüzemi piacból. Aztán mivel baromi sokat lehetne róla írni (és rengeteg szar sört meg is kóstoltunk hozzá) inkább szokás szerint hagytuk elsikkadni. Hasonló tempóban vagyunk a Dreher Pale Ale-el. Az elsők között kóstolhattuk meg és a villámértékelés után szépen bele is aludtunk a dologba. Több oka is van.

Készül a Dreher Pale Ale (a képet egy régi fotóról, de náluk lőttük)

Egyrészt már közben leírtak mindenféle elemézést róla, az emberek elkezdték megkóstolni, lettek vélemények, a kritikusok lehúzták, az átlagfogyasztó meg nagyjából elvolt vele. Aztán a MONYO elsütött az év kraftos poénját, szóval tényleg ki lett maxolva a téma.

Másrészt meg azért aludtunk bele mert a sör annyira uncsi lett, hogy el is felejtettük. Aztán mostanában volt egy újrakóstolás és igazából újra felhúztuk magunkat rajta. A Soproni IPA ugyanis szerintünk rohadt sokat tett azért, hogy az emberek megismerjék, hogy lehet más a sör, mint az egyenláger. Erre a Dreher csinál egy olyan pale ale-t, ami pont olyan, mint az egyenlágere (pedig van benne 3 komló, meg felsőerjesztésű). Nehogy összezavarjuk a fogyasztót ízzel. Nehogy tényleg merjünk egy picit előrelépni a sörkultúrában. Nem nagyot, picit. Szóval igazából most ezt csak azért írtuk meg, mert le akartuk írni: ez a sör egy kurva nagy kapufa. Üres kapura ráadásul.

Ki igya?

Aki szereti a Drehert.

Ki ne?

Aki azt hinné, hogy ez most valami más lesz.

Akkor ez most jó?

Egy átlag semmihez képest nincs baja, sőt. De amúgy nem jó, mert semmi újat nem hoz. Pedig hozhatott volna

One thought on “Kritika #150 // Dreher Pale Ale”

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .