A VinCE Magazin meghívására már második alkalommal vakteszteltünk söröket; szeptemberben ‘barnasörök’ gyűjtőnév alatt próbálunk meg győztest hirdetni a hazai bak-stout-porter mezőnyből. Az első helyezett a Fóti Kézműves Sörfőzde Romanov-ja lett (de versenyen kívül azért egy lejárt szavatosságú Old World Russian Imperial Stout lett kihozva abszolút győztesnek.)
Megígértük, utánanéztünk: nagyon úgy tűnik, hogy nem átcímkézett MONYO sörök, hanem valóban a Rosenstein Vendéglő egyedi darabjai… Egyelőre az AIPA és a Porter volt kóstolható csak az étteremben; a Kipa american ipa szeretne lenni, de inkább a brit ipához van közelebb (remekül megy a tatárbifsztekhez), míg a Sólet közérthetőbb, ezáltal kissé vizesebb (mint várná az ember) kis pörköltséggel (csúszik a libamájpástétom mellé, de nagyon).
Szorgosan végigjegyzeteltük kedvenc Facebook csoportunk közös szervezett kóstolását a kedvenc sörözőnkben, hogy aztán végül ne írjuk meg… Mindegy, remek söröket kóstoltunk, sokat tanultunk (nem vicc) és ha minden igaz, ennek még lesz szervezettebb körülmények között is folytatása.
Hiába írjuk többen a blogot, mindenre nekünk sincs időnk, így szép lassan veszítenek az élvezeti értékükből azok a drága sörök, amik a tökéletes alkalomra várva pihennek hónapokon át a hűtőinkben… Így jártunk a Bakancslista újabb kiadásavail is, amiket hiába gyűjtöttünk szépen, sorban, nem tudtuk időben elkapni őket! Élvezni még élvezhetőek, de újabb kritikát nem mertünk írni ezekből:
Ahogy csomagot kaptunk Németországból, azonnal bontottuk is őket, nehogy ebbe a régi hibába essünk… Viszont március óta sem sikerült papírról rendes posztban összegezni a tapasztalatokat, így fájó szívvel elengedtünk a nagy német sörtesztet is.
A japán sörökkel már ilyen illúzióink sem voltak (az Untappd profilunkon azért vezettük a kóstolást). Nagyot megy ott kint a craft-kultúra, de a söreik – már a lent kóstolt darabok – a mi ízlésünknek meglehetősen vizesnek és testetlennek tűntek. Jórészt korrekt, vagy erős középkategória, semmi több.
Most, hogy kiírtuk mindezt magunkból, végre kisimult arccal tudunk 2016 felé fordulni. Lesz miről írni…

Facebook oldalunk követői számára nem lesz újdonság a kép; ezzel kíván(t)unk minden jót 2016-ra
You must be logged in to post a comment.