All posts by thehopsnob

Kritika #45 // Festa Fiori

Ezerrel rákészültünk, hogy megnézzük a Jónásban a Megvilágosodás Napját de annyira belemerültünk az első otthoni főzésünkbe, hogy lemaradtunk róla (utólag azt mondom nem nagy kár; sikerült megkóstolni az új Arany Hódot, egy korrekt ivósör, az Amazon Blonde-on pedig kell még csiszolni, kicsit kellemetlen kesernye volt a végén).

Cserébe a főzésre belefutottunk egy igazi ritkaságba. A Redefine oldalán láttam, hogy van egy új sörük, a Festa Fiori, amit csak Pomázon lehet kapni. Nekem az első vörös ale nagyon bejött Hutyán Zolitól, így rákérdeztem hogyan lehetne hozzájutni ehhez a cucchoz. Nagyjából sehogy, ha nem vagy pomázi, viszont Zoli volt olyan rendes és behozott két üveggel nekem a városba. Ez úton is maximális köszönet a segítőkészségért és a hozzáállásért. Mindent a vevőért!

Festa Fiori by Redefine

Festa Fiori by Redefine

Maga a sör nálam odakerült a polcra a Repeta és a Hopfanatic American Pale Ale mellé: jó minőségű, jól iható, hétköznapi fogyasztásra alkalmas cucc. Nevéhez híven (Festa Fiori = virágünnep) friss, virágos, finoman gyümölcsös session IPA, visszafogott keserűséggel, a végén kis zöldes, vágott füves illatokkal. Laza, jól csúszik, bármikor meg lehet belőle inni pár üveget. Valamint hiba nélkül készült és a nagy forradalom közepén ez is értékelendő. Ilyenből legyen sok, állandó minőségben itthon és akkor minden rendben lesz.

A Redefine-ról még annyit, hogy bérfőzetésből visszatért az otthoni főzéshez, így nagyon limitáltan lehet majd találkozni a söreivel (ha egyáltalán), ebből is csak kb. 100 üveg készült. Nekünk eddig mindenesetre szimpatikus, hogy kicsit a hype-al szembe menő stílusban készít söröket, nagyban is szívesen találkoznánk vele.

Random #27 // Hopfanatic Pub Reborn Party

Felújították. Ráfért. Lesz egy csomó sör (köztük Exorbitant Beast, meg Please Be Crazy azoknak, akik a Feszten lemaradtak róla), csili, meg ami még belefér. Kíváncsian várjuk az eredményt. Lehet, hogy ott leszünk, lehet, hogy csak holnap érünk le, de mindenképpen elmondjuk majd, hogy tetszik a Hunyadi tér legjobb kocsmája.

A party Facebook eseménye részletekkel ide kattintva olvasható.

A Hopfanatic felújított fala. Fotó: Hopfanatic Pub

A Hopfanatic felújított fala. via: Hopfanatic Pub

FYKI #19 // Ezt isszuk a Főzdefeszten

Az ember minden évben úgy készül, hogy nem lesz sok újdonság. Egész évben ezeket a cuccokat iszom, nem tudnak újat mutatni nekem… Hát tudnak. Ebből kifolyólag az olyan sörökre most nem is megyünk rá, amik év közben is kaphatóak üvegben (pl. Repeta), vagy huzamosabb ideig csapolva (pl. Tántorgó ParIPA). Ez nem kötelező ajánlás, csak a mi véleményünk. Örömmel látjuk például, hogy bár azt hittük az IPA őrület lecsengett itthon, lesz egy csomó új cucc, rozsos-füstös IPA például. Na essünk neki, rövid lesz a két nap, ezeket mindenképpen szeretnénk megkóstolni: armando_otchoa – Szutykos (dirty saison) Balkezes Sörfőzde – Balkezes Hopster (IPA) Bader Sörfőzde – Nordstar (hoplager) Csupor Sörfőzde – Ördögi Angyal (oatmeal stout) Csupor Sörfőzde – Bunny Hop (IPA) HaraPunk Sörfőzde – Lemon? No, thanks (american wheat ale) Hedon – Vertigo Retro (Dreher élesztős hoplager) Hopfanatic Sörfőzde – American Pale Ale (APA) Hopfanatic Sörfőzde – Exorbitant Beast (BA Imperial Stout) Lados Sörfőzde – Grafit Lados Sörfőzde – Hop+ Lados Sörfőzde – IPA-Apache (IPA? APA?) Legenda Sörfőzde – 4 Sterne (imperial keller) Legenda Sörfőzde – Black Samurai (imperial stout) Reketye Sörfőzde – Ravasz Hód 2 (brown ale) Pandulabeer – Xmoke RIPA (füstös – rozsos IPA) Zip’s – meglepetés

Van még egy csomó klasszikus (Bors, Domján, Fóti), meg fasza IPA-k (Zodiak, Hatodik íz), gyümölcsös sörök, stb., szóval mindenki megtalálja a magának valót. Jó sörözést mindenkinek!

Teljes lista Itt olvasható. Itt egy okosan kinyomtathatóra szerkesztett változat. Aki felkészültebb szeretne lenni, az ide kattintva értékelheti szakszerűen a söröket. A térkép kattintásra megnő. via Sörinfo

Főzdefeszt 2014 / Ősz

Főzdefeszt 2014 / Ősz

Kritika #39 // Hara’Punk Sahti

A Sahti hátterét megírtuk már mi is, és a Sörbúvár is, így most ebbe ne menjünk bele. Amibe viszont igen, az a „sör” maga. Először is kevéssé sörszerű. Külön-külön az érzékszerveim azt mondják, hogy igen, egyben valahogy nem ez jut róla elsőre az eszembe. Színre gyönyörű borostyán-narancsos szín, illatra édeskés erős ale, nyomát sem érezni a borókának, vagy más, várt különlegességnek. Ízben sem. Akkor már inkább banán ahogy melegszik. Vagy talán egy erősebb, édes fehér bor. Ha nem mondják, hogy bele lett vágva egy egész bokornyi gyantás növény, akkor azt mondom, hogy egy kitűnő, bár kissé túl édes, magas alkoholtartalmú ale-el állunk szemben. Nem mondom hogy csalódás, de valami furcsábbat, megosztóbbat vártam.

C360_2014-09-15-21-36-07-914

Kötetlen kóstolás a felújított Brew Studio-ban.

Itt van a csavar a dologban. Ez a sör veszélyes! Mindenkire. Annyira ártatlannak  tűnik, hogy itatja magát. Hiába nincs fanyar, vagy keserű ellensúly az íz végén, a likőrös édesség teljesen elfedi a 8%-os alkoholt. Az ember kér még egy kis kóstolót, a harmadik pohár után pedig kissé bizonytalan léptekkel fog lebotorkálni a Brew Studio lépcsőjén… Oda kell rá figyelni.

Nem állítom, hogy várom, hogy mikor lesz következő főzet, de remélem lesz, mert bőven helye van a különlegességek között a piacon. Leginkább a desszertborok alternatívájaként, vagy a „csajos” gyümölcsös sörök brutálisan beugratós párjaként tudom elképzelni a kínálatban.

Összességében szép munka Hara’Punk, jó volt a hangulat, várjuk a további őrületeket.

Hara’Punk Sahti

Kritika # 37 // Reketye – Ravasz Hód Test Batch #01

Tegnap debütált a Jónásban a saját főzde első söre. Odanézzünk? Naná! Annyira lelkesen érkeztünk, hogy konkrétan én kaptam az első korsót az új főzetből. Az akkor még alig lézengő közönség miatt volt időm egy gyors beszélgetésre is a sörről az alkotókkal. Tényleg szívügyük a dolog, meséltek, kérdeztek, érdeklődtek a véleményekről. Azért a Ravasz Hóddal debütál egyébként a saját főzde, mert ebből van összehasonlítási alap (a Legendánál bérfőzött korábbi változatok), így könnyebben beletanulnak az új felszerelés használatába. Készül egyébként már a láger és a búzasörük is.

Nos a Hód nem lett rosszabb, mint az eddigi főzetek, az biztos. Kellemes, 6,5%-os brown ale. A fotó nem adja vissza, de fénybe tartva gyönyörű sötét borostyán színben játszik, amúgy a szűretlen barnasága gyakorlatilag átlátszatlan. Krémes, de hamar elillanó hab, krémes, finoman édeskés test, ami a melegedéssel egyre szárazabb, kakaósan keserű lesz. Jól csúszik, kellemes kora őszi sör.

A Főzdefesztre készül a kicsit testesebb Test Batch #02. Várjuk!

Ravasz Hód Test Batch #01

Ravasz Hód Test Batch #01

 

 

Kritika #15 // Kiskarácsony…

Szóval itt AZ ÜNNEP, jönnek az ünnepi sörök. Külföldön komolyan készülnek erre az időszakra szezonális sörökkel, idén már eljutottunk oda, hogy a magyar sörfőzők és sörboltosok is komoly választékkal várják a vásárlók és a sörbuzik rohamát. A tavalyi tapogatózás után már mi is felkészülten és tapasztaltabban álltunk neki a témának: Idén kihagytuk a cukros-likőrös belga karácsonyi söröket, illetve a hagyományos, de nem túl izgalmas német festbiereket, így a kétrészes értékelésünkben inkább különlegességeket és karácsonyinak címkézett söröket ittunk. Akit persze a belga sörök érdekelhetnek, az megtalálhatja a legjobbakat a Csakajósörben, a Különleges Sörök Boltjában, a Belga Sörök Boltjában, vagy a Venenumban, a Sörspecialista pedig most különösen széles választékot prezentál a ritka német sörökből.

Rögtön belecsaptunk a lecsóba, leghamarabb a kiskunhalasi Hopfanatic X-mass Madness nevű karácsonyi stoutjához jutottunk hozzá. A csavar ebben a sörben ott van, hogy belga élesztőt használtak hozzá és whiskeys hordó darabjait áztatták a lébe. Vettem üvegesben is, de azért kétszer csapoltan is megkóstoltam. Nem könnyű cucc, ahogy írtam korábban, a csapatban kb. én voltam az egyetlen aki vígan fogyasztotta. Fekete, minimális hab, vastag, masszív, lassan iható. Remek stout amúgy, pörkölt, kakaós – kávés ízek, ahogy melegszik, úgy jön elő a likőrös, alkoholos, vaníliás íz. És sajnos savanyú is, aminek nem kellene lennie. Egyesek szerint ez gyártási hiba, én annyira nem éreztem savanyúnak. Megosztó, érdemes tenni vele egy próbát annak, aki szereti a masszívabb fekete söröket, vagy érdeklődik a magyar kézműves színtér karácsonyi megoldásai iránt.

Hangover Santa

Hangover Santa

Magyar után magyar. Kővári Gergely, a Csakajósör mindenese megfőzte saját karácsonyi sörét, a Hangover Santa-t, egy vörös IPA-t. Ami kb. annyiban karácsonyi, hogy most lehet kapni. Kétszer kellett kóstoljak belőle, mert az első alkalommal a megfázás miatt nem éreztem se az ízeket, se az illatokat rendesen. Szerencsére nem csak én lettem jobban, de a sörnek is jót tett a plusz pihentetés: a másnapos Télapó véreres szeme helyett már egy tiszta vörös, sötét borostyán színű IPA-t ihattam. Ha egyszer főzök sört (Főztem.), akkor remélem, hogy ilyen színű lesz (Nem ilyen lett.). Igazából sokat extrát nincs mit írni róla, a Kővári által főzött Grabanchoz hasonló stílusú remek gyantás, keserű IPA. Karácsonyi ebédhez, vacsorához, vagy egy sima délutánra pont jó (sőt!), de a karácsony szellemét nem ebbe palackozták.

Brewdog Santa Paws

Brewdog Santa Paws

Hanem az Anchor Christmas Ale-be. De erről majd később. Előbb még ittam a BrewDog két karácsonyi söréből egyet. Santa Paws. Hangamézes skót ale, a felirat szerint. Szerintem enyhén füstölt sonkás húsvéti sör – oda legalábbis tökéletesen illene. Fekete, jó habbal, finoman füstös illattal, és teljesen vizes testtel (mindössze 4,5%-os alkohol tartalom). Kifejezetten felüdülés, ha az (általában) édeskés és nehéz karácsonyi sörök között isszuk. Érdekességnek egy próbát megér, árban is viszonylag baráti.

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően (elcserélték a rendelt hordókat) a Csakajósörben hozzá lehetett jutni a Mikkeller 2012 Fra Til Via nevű (azaz „-tól, -nak”) karácsonyi söréhez, ami egy konyakos hordóban érlelt dupla porter. Hálistennek basszus! Bár nem fekete, de olyan sűrű, hogy elnyeli a fényt nem is készült róla rendes kép). Már egy pohár után is meggörbíti a teret. Pörkölt, kávés, kakaós, száraz, testes. A Karácsonyhoz ez sem igazán közelít ízben, vagy fűszerekben, de értem, hogy mit akartak vele: az ajándéktól megőrülő gyerekek elcsendesedése után remekül lehet iszogatni lassú kortyokban, miközben kifejezéstelen tekintettel nézzük a kandalló tüzét, vagy az éppen felgyulladó karácsonyfa lángjait (kinek mi jutott).

Kipróbálásra mindenképpen ajánlom a Hangover Santa-t, csapon el lehet kapni a Csakajósörben, a sötét hangulatban karácsonyozóknak az X-mass Madnesst (csapon a Hopfanaticban, üvegben sok helyen), kísérletezőknek a BrewDog Santa Paws-t (szintén Csakajósör és más helyek). A Mikkeller sajnos már elfogyott, egyszeri élmény volt.

Nemsokára jövünk a BrewDog másik „karácsonyi” sörével, a Hoppy Christmassal, jön a hagyományos Anchor Christmas Ale, a fűszeres Andersen Valley Winter Soltice, valamint egy magyar versenyző, a Rizmajer karácsonyi söre.

…Nagykarácsony

Eredetileg két cikk lett, volna, de végül itt a folytatás is, címszavakban.

Camera 360A Brewdog polgárpukkasztott már megint, stb.: csinált egy karácsonyi sört, ami nem az. A Hoppy Christmas egy fasza IPA, saját bevallásuk szerint azért csinálták, hogy lehessen valami jót inni a karácsonyi pulyka mellé. Mondjuk ezt bármi mellé lehet. Fasza, bármikor innám, de több elemzést nem érdemel.

Nem úgy mint az Anderson Valley Winter Soltice. Persze itt leginkább veszekedés lenne azok között akik nem bírták meginni ezt sem, meg köztem, akinek úgy-ahogy bejött. Mindenféle bogyóval, mézzel telepakolt édes, tapadós, fűszeres szirup ez amúgy, mikor először ittam, akkor nem győztem mellé kortyolgatni valami keserűt, mert egyben nem lehet meginni. Aztán vettem még egy üveggel, másodtesztelésnek, és rájöttem, hogy a diós bejgli mellé pont jól csúszott.

Nálam az igazi köztes megoldást, az igazán jó karácsonyi sört az Anchor Christmas Ale hozta el. Fűszeres, fekete, picit ragad, picit negros, de közben friss, fanyar és jól iható, ha ehhez van kedvünk. Nem innám folyamatosan, de benne van minden ami ilyenkor kell és mégsem lesz túl sok. Ja és király a címkéje, minden évben más, lehet gyűjteni, meg persze vintage évjáratokat is félretenni és iszogatni.

Random #8 // Hangover Santa

Armando Otchoa's Hangover Santa

Armando Otchoa’s Hangover Santa

Ó igen! A Csakajósör tulajdonos – főzőmesterének, Kővári Gergelnyek első karácsonyi söre hamarosan csapon. Keserű és vörös, mint egy másnapos télapó. Jövő héten kóstolunk és beszámolunk.

Megkóstoltuk a másik karácsonyi nagyágyút is, a Hopfanatic X-Mass Madness-ét, és vegyes érzésekkel zártuk a kóstolást.

– Én: király!
– Mindenki más: mehh… nem jó.

Ebből kifolyólag én fogok írni róla, a másnapos télapóval együtt jön a beszámoló.

Kritika #12 // Brewdog #Mashtag

#brewdog #punkok #mashtag #twittersor #enisszavaztam #brownale #ezmiezfura #keseru #tapadaszamra #mogyoro  #gyumolcsillat #talanmango #ftw #ezmegisjo #masszivhab #nemtunikel #sotetbarna #szaraz #fanyar #furangyumolcsos #komplex #mineltobbetkostolomannaljobb #pontjolesik #denemerennyit #egynek jo #thanksgiving #dallasvsoakland #goraiders #yolo #szarkep #eletlen

Brewdog #Mashtag lenne. Ha látszana. A háttérben vezet az Oakland Raiders

Brewdog #Mashtag lenne. Ha látszana. A háttérben vezet az Oakland Raiders

A #MashTag a skót punk sörfőzők, a Brewdog közösségi söre. A sör készítésének minden fázisát megszavaztatták a rajongókkal twitteren, blogon és a Facebook oldalukon. A hagyományos amerikai típusú brown ale-t a szavazatok alapján végül gyümölcsös új-zélandi komlókkal készítették, majd tölgyfacsipszen és mogyorón érlelték, ezzel adtak neki nem is egy, hanem több csavart.

(A brown ale műfajba sok minden belefér: színben a vöröses-barnától, az egészen sötétbarnáig húzódik a skála. Nagyjából átlagos, közepes erősségű alkohol tartalom és inkább visszafogott komlós keserűség, malátásabb íz jellemzi őket. via Ratebeer)

FYKI #4 // Idén is novemberben jön a Karácsony

Idén is már novemberben itt a karácsonyi őrület, szerencsére úgy tűnik ebből a magyar sörfőzők sem akarnak kimaradni. A Hopfanatic szokás szerint túlcsavarta a dolgot (belga élesztős hordóérlelt fűszeres stout…), de mindenképpen megkóstoljuk majd (a szintén télire való Angry Beast mellé). A Fótiak a Winternacht és a Hammurapi +21 mellett harmadik igazi télies sörüket főzték meg, péntek óta kapható a Barcagi Dupla Bak.

Muszáj lesz mindent végigkóstolni, és akkor még nem tudjuk, hogy a Rizmajer, vagy a Békésszentandrásiak készülnek-e valamivel, idén. Azt tudjuk, hogy a Dreher igen, egyelőre meglepően jó értékelésekkel.

Amit viszont nagyon várunk – bár nem magyar – az az Anchor téli csodája, és ha a Csakajósör-nél is úgy akarják, akkor idén is ezt iszogatva fogjuk átvészelni a téli hideget.