Tag Archives: Monarchia

Kritika #71 // Szent András Sörfőzde Monarchista

Prominens társaságba invitáltak minket ezen a szombaton, az esemény pedig nemes; a Szent András Sörfőzde új söre, a Monarchista debütált ma este (holnap pedig hivatalosak vagyunk egy régóta esedékes főzdelátogatásra is).

Monarchista

Szent András Sörfőzde Monarchista

Az Ogre sikerét meglovagolva készítettek egy másik típusú pilsenit; míg az előbbiben a komló dominál, itt a maláta. A helyiek ízlésének megfelelően inkább édeskésebb, lágyabb, kevésbé keserű. Könnyen csúszik, gyors lecsengésű, itatja magát, pedig 7%-os (ötöt nem tudnék leverni belőle egymás után, de azt se mondanánk meg, hogy ilyen magas az ABV.) Hivatalosan imperial pilsner.

Bécsi maláta, cseh és szlovén komlók és persze békésszentandrási víz… Innen a név. Nem szükséges annyira fejtegetni, mert nem annyira bonyolult. Színre vörösebb, állagra zavarosabb és testesebb a testvérsörhöz képest. A főzdén belül a munkaneve is annyi volt, hogy „pirosfejű ogre”. A párhuzamok itt aztán véget is érnek, nincs hidegkomlózva, nem fogják olyan mennyiségben készíteni, mint az Ogrét, sőt, csak 0,33 literes palackban lesz elérhető, ezzel is egy kicsit a nagy testvér fölé pozícionálva.

Színben és aromában még finomhangolás lesz, mire hivatalosan piacra dobják és ellentétben azzal, amit csapról kóstoltunk, egy szűrt verzió kerül majd a nagyközönség poharába. (A főzde saját bevallása szerint az Ogre debütálása után is közel 2 évig dolgoztak a jelenleg kapható formán.) Aki szereti a kiinduló sört, az nem fog csalódni, akinek kevés egy sima pilseni az elégedett lesz, a többi típus rajongóit meg úgysem lehet eltántorítani…