Tag Archives: S.C. Lixid Project S.R.L.

Random #86 // Zigazi Csíki

Azok akik nem olvassák és soha nem is olvasnák a FENEKIG.COM-ot, remélhetőleg most nem fognak jönni hazaárulózni, meg románbérencezni, de ha mégis, nem baj, belefér. (A számlaszámot már elküldtük a románoknak…)

Szóval olvastuk, persze, hogy olvastuk (meg osztottuk is) az MNO véleménycikkét és közben annyira felbasztuk magunkat az egész jelenségen, látva előre, hogy le fogja tarolni a vidéket ez a lé, mint kézműves sör (Gazda Albert meg nem ír rosszat, de elmodoroskodta), hogy csak beleállunk és kimondjuk: ez egy kurva nagy kamu.

Eddig policy volt, hogy direkt nem foglalkoztunk a jelenséggel, hiába volt „díszvendég”, meg „különdíjas” nem egy hazai sörfeszten, de mostanra eszkalálódott odáig a dolog (a HVG-s cikkekkel együtt, amitől agyfaszt kaptunk itt, ezzel az előzménnyel), hogy már beszélnünk kell az elefántról a szobában. Ez az egész azt is jelenti nekünk, hogy újra magyarázhatjuk el a sok lelkes régi havernak, aki jön, hogy ő most ivott valami kézműveset, hogy nem, sajnos az nem az volt. Ha egy az egyben kéne lejátszani, valahogy így szólna:

Ár/érték arányban nem jó és nem kézműves attitűdű-minőségű, bármennyire is annak akar tűnni. Amúgy nem vállalhatatlan, de vagy nagyüzemit iszom olcsón, vagy kisüzemit drágán, csak nem ezt. A Ciuccal nincs értelme semmit hasonlítgatni… Nem baj, hogy ízlett, tök jó, hogy a komfortzónádon kívül is mozogsz. A Heineken is nagyon mellélőtt mindennel, amit tett stratégia és kommunikáció szinten a román piacon, ez is tény, ez pedig mindnyájunk számára kedvessé tette a brandet. A Csíki sör nem rossz, élvezhető, de sok erénye nincsen és nem az a prémium minőség, amit most gondolsz róla; közel ugyanilyen összegért kapsz sokkal jobb hazait és külföldit egyaránt. Ha engem kérdeznél (nem kérdeztél), biztos nem ajánlanám, de persze a kezedből sem verném ki.

Nyilván az előzmények ismeretében erősen rászálltak a magyar nemzeti érzésre (az MNO cikke hivatkozik a többi ilyen balhéra is), ezt issza az összes magyar érzelmű magyar, pedig a MONYO Brewing Co, a Mad Scientist, a Hopfanatic, a Rothbeer, (és még sorolhatnánk) sokkal magyarabbak, csak persze nem magyar nevük van, meg nem egy, az átlagnál erősebb, közepes lágert csinálnak, ami a népszájíznek megfelel. (A rend kedvéért idetartozik, hogy volt mézes, meg szűretlen limitált verzió is.)

2015

A X. Főzdefeszten, 2015-ben központi helyen piroslott a Csíki stand – csak „egyetlen igazi kézművesként” elfejtettek körbemenni

Ízléssel sok értelme nincs vitatkozni, de amikor azt sikerül a Heti Válaszban mondani, hogy

„Romániában és Magyarországon mi gyártjuk az egyetlen igazán kézműves sört”

akaratlanul is kinyílik még a székely bicska is az ember zsebében. A BrewDog is a nagyok ellen húzta fel kezdeti kampányait, csak ők mondjuk soha nem szálltak bele páros lábbal a kicsikbe. Mindamellett, hogy nem elegáns lépés, a Csíkiek esetében még csak nem is igaz. Nem a méretekkel, a több országon átívelő disztribúcióval, vagy a mersszel, hanem a hazugsággal van a baj. Nem gond, kimondjuk: nem a Csíki sör az egyetlen igazán kézműves sör, sőt, még csak nem is kézműves sör. Egyszerűen nem kézműves igényességű. (Jahh, majd elfelejtettük: Magyarországon nem is gyárt a Csíki Sör Manufaktúra / S.C. Lixid Project S.R.L.! Tripla tévedés egyetlen mondatban.)

Ahelyett, hogy tényleg jót csinálnának mindenki legnagyobb örömére, most megpróbálnak a Budweiser mintájára tért hódítani a kicsik rovására is. Mondjuk ők csak kifigurázni próbáltak valamit, de nem hazudtak. Mindegy. Talán azért lehet még pozitívuma ennek az egésznek: mondjuk kidobhatjuk a mindenkinek egyre kellemetlenebbé váló kézműves szót és maradhat a Csíki sör a kategóriában az egyetlen.