Kritika #111 // Mecénás Nautilus

A Mecénásnál tudhatták, hogy jó helyen járnak nálam, mikor imperial stoutot kell rásózni a bloggerre. Ehhez képest kb. egy hete kergettem – a saját hibámból – a számomra leadott üveget, mire tegnap sikerült átvenni és megkóstolni.

Kezdjük ott, hogy okosan egy használt motorolaj sűrűségű, klasszis Hel & Verdoemenisszel melegítettem, ami egyrészt durván tapadós és elnyom mindent, másrészt – gondoltam – legalább komoly nemzetközi verseny elé állítom a Nautilust. Ennek ellenére a magyar sör meg tudta mutatni magát, sőt kifejezetten érdekes versenyzőnek bizonyult.

Mecénás Nautilus

Mecénás Nautilus

Nyilván fekete és hozza a kávét, a pörköltséget, meg az étcsokit, amit a stílus kíván, tiszta sor. De van egy csomó érdekessége. Viszonylag szénsavas. Könnyű, kicsit vékony (“mindössze” 8,2% az alkohol), de mégsem érzem nagyon vizesnek. Ami kifejezetten jól esik a nehéz sörök után, hogy friss, gyümölcsös tud lenni, ahogy melegszik kifejezetten ezek kerülnek előtérbe. Van olyan, hogy frissítő imperial stout? Mondjuk akkor szerintem van. Addig persze nem mennék, hogy kapudrog a nehéz stoutok világába, mert ez mindenkinél más, de mondjuk simán lehet ezzel kezdeni a műfaj megszerettetését emberekkel.

Ki igya?
Aki szereti a stoutokat. Aki Verne rajongó és bőrfotelben olvasgatás közben kortyolgatna valamit.

Ki nem?
Aki valami tényleg könnyűre vágyna, mert ez azért becsapós.

Akkor ez most jó?
Abszolút, bátran ajánljuk a műfajjal ismerkedőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .