Előre leszögezem, nem pr-cikk és nem fizetett le a Fehér Nyúl. Egyszerűen az előző cikkben feldobott labdát szépen visszapasszolták, így megérdemlik a cikket… Nem tagadom, bírom a söreiket, amelyiket nem, azt meg nem iszom.

A Barley Winenal kezdek, na nem azért, mert rutintalan vagyok, hanem mert kéri a színe, annyira hívogató, hogy egyből ehhez nyúl az ember. Illatra nagyon édes, nagyon gyümölcsös (vanília pudingos, gyümölcsös piskótatorta), de közben simán érezni már itt is az alkoholt. Ahogy kortyolok, nagyon gazdagon indít, rögtön bekezd a rengeteg ízzel. Miután eltelített a ragadós, édes massza jóleső, fanyar, leheletnyi kesernyés véggel zár. Nem adja könnyen magát, 11%-os és nem is próbálja titkolni. Sűrű, zsibbaszt, először csak a nyelvet, aztán már a torkomat is. Miközben melegszik, kortyonként más lesz: édes, keserű, joghurtosan krémes, gyümölcsösen selymes, legvégén lekváros… Ami jó, hogy sokarcú desszertsör, ami rossz, hogy nagyon alkalmi, így nem egy mindenestés ital.

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Második egy skót kollab sör, a Fyne Ales-el készített Cranachan Málnás Black IPA (újdonság), amit a cranachan, egy zabos-málnás tradicionális skót desszert ihletett. (A Fehér Nyúltól megszokott rengeteg zabbal…) Illatra 70%-os étcsoki folyós málnatöltelékkel (a Gallernek van ilyen csokoládéja). Nem a műaromás, hanem valódi, kert végéből szedett savanykás málnával, amihez szuperül passzol a komló friss füvessége. Mély, zord, de mégis friss, bizsergető. Vékony és elegáns habja sokáig kitart. Hát ha még az íze is olyan lenne, mint amit eddig éreztem… Vékony testű, könnyen iható, de kár, hogy az alap fekete ipához használt maláta füstös pörköltsége már nem passzol a gyümölcshöz. Szegény kis málna íze remekül kijön, friss, ropogós (mintha a korty előtt bedobtam volna egy szemet), pont annyi van benne, amennyi kell, se nem több, se nem kevesebb, de a pörköltség borítja az asztalt. Az ötlet tök jó, de ha engem kérdez valaki, ez a sör még nincs kész; a rideg, sötét skót világot akarja megtestesíteni és ezt ellensúlyozni a zab-málna kombóval, de az az igazság, hogy én továbbra is „didergek”. Nem a fekete ipasággal van baj, de kevésbé kesernyés, kevésbé pörkölt alappal és még egy kis édességgel nekem jobban tetszene.

Optimista (vagy csak ittas) csillogással a szememben nyúlok a Cocoa Milk Southoz (a másik újdonság), ami enyhén kakaóbabos illattal indít. Annyira visszafogott, hogy véletlenül bele is nyomtam az orromat, úgy kellet keresni (ahogy melegszik azért jobban kijön, hogy ha nem is kakaós, de tejes-kakaóbabos). Pici, vékony a hab a tetején, de hosszan megmarad. Lezser, 5,3%-os, nem erőszakos, a megszokott „fehérnyulas”, vizes, vékony stout. Érdekes, van valami bája, valami szolid szerecsendiós-ánizsos fűszeresség, nem a medvecukros feeling, talán gyógynövényes (tényleg csak enyhén, nem vág arcba). A szortimentből ez izgatott a legjobban, de csak ismételgetem magamban, hogy ‘édes, kakaós’… Selymesen gördül-hömpölyög, jól lekerekített, nem lóg ki semmi belőle, ez itatja magát a legjobban. Jópofa, bírom, bármikor fogom inni.

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

A Russian Imperial Stout nagyon durva már illatra is, mintha valami különösen zsíros tejszín lenne, vagy egy krémes testápoló, perverz módon jó, már-már parfümös (szeretnék egy ilyen parfümöt). Ez az a russian imperial stout, amit a sima Fehér Nyúl Stout után vártam. Ízben is parfümös-édes-krémességgel indít, amit az a jó, az a fanyar, az a száraz, pörkölt stout követ, őrülten selymes, apró, enyhén bizsergető bubissággal. Minden korty lendületesen indít, aztán finoman rád nehezedik a vaskosságával, hogy újra és újra ugyanezt lehessen átélni (masszírozza a lelkemet:)). Azt hiszem, megvan az este győztese!

A sorrendiség nem a véletlen műve.

Stoutban erős a Fehér Nyúl, nekem meg ez a gyengém. Remélem bírni fogják a tempót!