Tag Archives: barbecue

FYKI #47 // Kövesd a Fehér Nyulat!

Bizony, hogy kövesd!

Az úgy volt, hogy annyi minden történik nyáron a sörös fronton is, hogy néha még mi sem bírunk lépést tartani. Amikor pl. a Fehér Nyúl Brewery kijött az alap szortimentjével, akkor simán nem tudtunk elmenni megkóstolni, csak később kortyoltunk rá erre-arra a kedvenc helyeinken. Aztán összefutottunk Álmossal a Fehér Nyúl egyik tulajával-sörfőzőjével, aki ha már így alakult, szívélyesen meginvitált minket egy felfedezőútra a nyúl barlangjába. Mi meg, mint a bátor Sir Robin, menekültünk ezerrel. Egészen a Soroksári út 110-ig futottunk, ahol kisebb tanakodás után megtaláltuk a sörfőzdét. Egyelőre keressétek a sárga-fekete korlátokat.

Látszik? Pedig rá van írva, hogy Fehér Nyúl! Fehérrel.

Mindenesetre ez volt a legnehezebb és a legizzasztóbb az egésszel kapcsolatban. Innentől minden király volt. De tényleg, nem seggnyalás. Baromi jól éreztük magunkat és ez még javulni is fog. A Fehér Nyúl is azon a vonalon indult el, amin sok menő újhullámos főzde: volt egy álom, lett hozzá szaktudás, hitel, meg saját pénz és aztán vágjunk bele. A srácok (Csepregi András, Sajgó Álmos és Meiszner Péter) belevágtak. Átgondolták. Kísérleti Nyúl néven tesztelgették az első sörüket, meg a brandet és közben dolgoztak ezerrel a főzdén. Ami amúgy – bár szépen néz ki, faszaság, hogy az irodákból fentről lehet ránézni a gyártó részre – még fejlődni fog, hiszen már ki van jelölve a taproom helye, és (pssszt!) ha minden jól megy, akkor lesz barbecue is, a pitbox és a green egg sokat ígérően áll a sörfőzde egyik sarkában. Szóval itt még alakulás van, nincs akkor befektetés és koncepciózus piacfoglalási terv mint, a szintén nemrég nyílt FIRST-nél.

Fehér Nyúl APA

Nos nézzük sörügyileg. Itt is az átgondoltság jellemzi a fiúkat: jó logó, jó design, semmi faxni a neveknél. APA, IPA, dupla IPA és stout adja az alap szortimentet, ez a bázis. Az APA nekünk nagyon bejött, jól ivós, barackos-virágos, nagyon kellemes sör. Az IPA szerintünk finomításra szorul, nem volt túl jellegzetes és kicsit otromba a keserűje is, de már dolgoznak rajta. A dupla IPA az édeskésebb, malátásabb vonalat viszi, nem mondanánk emlékezetesnek, de nem is lehet belekötni (bakker, kéne egy magyar dupla IPA összekóstolót tartani most már…). Aztán jött az első meglepi, a stout. And the winner is! Könnyű, krémes, nem túl pörkölt, nem túl vizes, pont jól iható. Amikor ezeket a sorokat írom 35 fok van, amikor a sört ittuk csak 32 volt, de ugyanolyan jól esett akkor is. Helyszíni csapatunk felének megvan a nem hivatalos váratlan nyári söre.

Hola, Rafa, qué tal? – Fehér Nyúl RAFA – limoncello sour IPA

Aztán rögtön ezután meglett a helyszíni csapatunk mindkét felének az új, nem hivatalos váratlan nyári söre. Megkóstoltuk ugyanis RAFA-t, a limoncello ihletésű sour IPA-t. Wow. A csajos csajoknak hozza a limoncello ízt, a kemény csávóknak eléggé IPA, a geekeknek pedig kellemesen fanyar és frissítő. Tényleg a nyár söre lehet. Pont annyira extrém, hogy felkapod a fejed a csaplistánál és pont annyira finom, hogy bárki meg tudja inni, még az is, akinek az extrém az sok. Mész. Iszod. De tényleg. És ez még nem minden, már tartályban a nagyon ígéretes imperial stout és barleywine is, várhatóan az ősz végétől lesznek elérhetőek.

Fiatalos imperial stout, de már most rohadt jó. A kép jobb alsó sarkában Ákos szerényen tükröződik.

Szóval minden összevetve egy jól megalapozott, jól kitalált vállalkozást látunk, ami nagyon szimpatikusan mutatkozott be, a barbecueval és a taproommal még egy kis újdonságot is tud csempészni a piacba (nem beszélve arról, hogy a város ezen a részén még nem volt semmi hasonló hely). A két legfontosabbat kihagytuk: a sörök jók, vagy ígéretesek, az arcok a márka mögött pedig jó emberek. Ennél több most nem is kell, csak annyi, hogy várjuk azt a barbecue-t, de nagyon. Hajrá Fehér Nyúl!

Becsekk #3 // Hunyadi Gasztroműhely & BBQ

Budai vár környékének egy kissé eldugott gyöngyszeme a Hunyadi Lakásbisztró. Falat kaják, jó magyar sörök, egy köpésre a forgalomtól viszonylag csendes, kellemes környezet. Most gondoltak egyet és a Várhegy másik oldalán is nyitottak egy helyet, kicsit más fókusszal. A Retek utcában nyíló Hunyadi Gasztroműhey & BBQ nem árul zsákbamacskát a nevével. A hangsúly a kaján van, nem is akármin, hanem a most szuperdivatos (ezért persze nem is mindig tényleg jó) barbecue-ról. Mivel mi is szeretjük a jó húst, örömmel fogadtuk a meghívást és néztünk körül az új helyen.

Hunyadi Gasztroműhely & BBQ

Először is igényes, kellemes, modern környezetet találtunk. Van sörözősebb, pultos rész, meg rendes leülős szobák, viszonylag jól elválasztva. És van üveg vitrin! Nyilván sajtórendezvény volt, de a pincérek kedvesek voltak, tudták, hogy miről beszélnek és az üresjáratokban sem a telefonjukat nyomkodták, hanem keresték, hogy mit tudnak még javítani a kényelmünkön. Hülyén hangzik, de megbecsülendő a mai munkaerő hiányos vendéglátásban.

Velőscsont, padlizsánkrém – Hunyadi Gasztroműhely & BBQ

Na és akkor nézzük a kaját! Rövid étlap (jó pont!), bbq kaják és hagyományos ételek bbq csavarral (pl. a barbecuen készült a szuper velőscsont, ha jól gondoljuk). Van menü is, mert ezen a környéken elmaradhatatlan, butaság is lenne kihagyni. Amin mi végigmentünk (velőscsont, padlizsán krém, pulled beef szendvics, hamburger) az mind teljesen fasza volt. Sörfronton is minden szuper, a legújabb magyar cuccok vannak, nekünk újat nem mutat, de jó ízléssel van összeválogatva a szortiment. Ezen a szinten csak nagyon apróságokba lehetett volna belekötni, mondjuk kicsit száraz a buci és a hús is lehetne szaftosabb valami szósszal, de nem a Franklinben vagyunk. Hanem a Moszkván. És ez a lényeg.

Pulled beef szenya – Hunyadi Gasztroműhely & BBQ

Van még ilyen hely Budának ezen a részén? Ha csak a söröket nézném, akkor is a Ganz utcáig kellene menni (de amúgy javítsatok ki és ha van valami kraftos hely a környéken szóljatok már, mert mi nem találtunk), de ott persze nincs kaja. Főleg nem ilyen minőségű. Összességében egy nagyon korrekt hely, ahová csak egy sörre is be lehet ugrani, lehet menni ebéd menüzni jó áron, de ha estefelé a Moszkván akarsz vacsorázni egy jót, mellé jókat enni-inni, akkor is ez lesz a te választásod. Reméljük, hogy menni fog, mert azért a Retek utca nem életbiztosítás.

Hunyadi Gasztroműhely & BBQ

Ki menjen ide?

Aki inna egy jó sört/bort. Aki enne egy jó tépett marhás szendvicset.

Ki ne?

Aki fel akar vágni. Csak lazán.

Mit lehet itt csinálni?

Enni, inni, dumálni, tárgyalni.

Akkor ez jó hely?

Abszolút, reméljük sikeres lesz.

Programajánló #18 // Április

programajanlo18

Áprilisban is programot ajánlunk

Igazi nemzetközi kitekintősre sikerült ez a hónap, de ha már a környező országokban is dübörögve beindul a fesztiválszezon, akkor miért ne. Nem kell megijedni, tuti lesz magyar program is elég.

2016. április 1-2. Salón Piva KOŠICE – craft beer festival Hétvégi program a szomszédban.

2016. április 1. 1 ÉVES A PEPIN Egy új szülinapos kocsma, ebből az alkalomból a Hübris sörei kerülnek csapra.

2016. április 2. SÖRCIKKGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ Címke fetisisztáknak.

2016. április 6. Beeroda Launch Party Csapatépítés másképpen. Vagyis persze nem másképpen, mert igazából mindig piálás van a csapatépítéseken.

2016. április 8. III – az első magyar Cask Ale bemutatója Élesztő szülinap, első magyar cask ale, és más nyalánkságok.

2016. április 8. A Reketye Sörfőzde bemutatja: Cabrio a District9-on A Reketye folytatja a szezonális sorozatát, tavaszra-nyárra egy rozsos session készült, a District9 alatt lehet először kóstolni.

2016. április 8-9. District9 – Az első összefogás – 99 csap Craft beer negyed lett a „kilencből”? Gyere és nézd meg.

2016. április 8-9. Craft Bier Fest Linz A bécsi fesztivál kicsiben Linzben.

2016. április 9. Margitutcakilenc Sör Labor Sörfőzés kezdőknek. Jó buli.

2016. április 11. Főzdefeszt a Spin-Off Klubban FFeszt a kulisszák mögött.

2016. április 12. Újhullámos sörök a gasztronómiában A sörforradalom már a főzőiskolákban van!

2016. április 13. XI. KSE Nemzetközi Sörverseny, 2016 A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének versenye Miskolcon!

2016. április 14. Not Enough Hops Három éves a Hopfanatic sörfőzde, rögtön egy nagy sörrel ünnepel Kiss Tomi.

2016. április 15-17. BEER, BURGER, BARBECUE FESZTIVÁL 2016. április 15 _17. Millenáris Park A címben minden benne van. Lesznek prömierek is.

2016. április 16. Sziasztok! 3 éves lett a csehó! Legendás kocsmaszülinap

2016 április 19. Utazás a komló középpontja felé ( II. RÉSZ ) Komlóismertető, második rész.

2016. április 20. Mecénás Sörműhely – Nautilus – Imperial stout sörpremier Fekete arany.

2016. április 21. Gao Party with Mr. 60 Hops Őrület. Káosz! Gólem! 60 komló egy sörben!

2016. április 22. ★IKKONA★ Csapfoglaló a Felniben Tap takeover

2016. április 22. 3. Intergalaktikus Tap Takeover est a RothBeer-rel a Szimpla Kévázóban Hmm… Távoli Galaxis rokon sör premier?

2016. április 22. Budapest Startup Safary – Hogyan kódolj sört? Startup, kézművessör és más hipszter hívószavak.

2016. április 23. Anti-Reinheitsgebot – 500 years of restriction is enough. Liberate the German beer scene! Igyál egy jó sört ami nem a német tisztasági törvény szerint készült. Bárhol. Bármikor.

2016. április 23. SZÜLETÉSNAPI ZSÚR// Egyéves a bíróság, folyni fognak a magyar sörök.

2016. április 23. Léhűtő 3. Szülinap! Bizony itt is szülinap, csak a harmadik.

2016. április 27. Green Sheep Kocsmakvíz Bajnokság 1. forduló Kvíz! Sörös kvíz! Sörös kvíznight! Végre!

2016. április 27. HORIZONT BELGA EST Nincsen hét premier nélkül!

2016. április 28. Beeroda.hu VS. Green Sheep Sörkóstolás #1 Kóstolgatások szakmai alapon. Hangulat és szakértelem garantált.

2016. április 28-30.Craft Bier Fest Wien Szuper sörfesztivál karnyújtásra. Szakmai alapon.
2016. április 28-30. Brewed by Brewie – Beer Tasting, Wien Brewie nyugatra megy.
2016. április 30.SZÜLETÉSNAP (az ELSŐ) Ígéretes vidéki főzde első szülinapja. Pécs környéke figyelem!

 

 

Random #49 // Listák. Listák mindenhol!

Az amerikai online sörsajtóban nagyon szeretnek listákat csinálni. Ősszel jönnek a legjobb tökös sörök, meg a legjobb őszi melegítő sörök, úgyhogy nyilván nyáron is össze kell rakni egy csomó hasonlót. Mi most nem raktuk össze a saját listáinkat (Sörök amiket tuti nem fogunk a soha inni, Sörös szentélyek ahová a büdöséletbe nem jutunk el, stb.), viszont a heti termést összeszedtük. Van itt mindenféle lista, mint a búcsúban.

A 18 legjobb nyári sör, amit inni kell a Thrillist szerint. (Az AleSmith YuleSmith nyári változata megvolt, és hát OMG!) Ja, nem várj!

Inkább ez a 15 legjobb nyári sör, amit inni kell. Ezúttal a Foodrepublic mondja meg. Metszéspont: Ballast Point Grapefruit Sculpin. Azt innánk mi is egész nyáron.

Ne, ne, ne, ne olyan sietősen! A Paste magazin megkóstolta az 58 (!) legjobb nyári sört, sőt, ők sorrendet is állítottak. Nehéz munka lehetett.

Beszállt a legjobb nyári sörökbe az Askmen is, ez mondjuk kb. annyira hiteles, mintha a Joy magazin rakna össze egy listát, de azért rossz sört ők sem raktak a legjobb nyári sörök közé.

Oh wait, ha sütöget az ember, az mindjárt más, itt is van a Top 20 sör sütögetéshez. Pont.

balta

Azért ezt a képet választottuk, mert balta via Thrillist

Az amerikai házi sörfőzők szövetsége minden évben megkéri a tagjait, hogy szavazzanak a kedvenc sörükről. Meglepi: a Pliny The Elder nyert. Innánk mindet.

A Paste magazin amúgy szeret ilyen baromi hosszú listákat csinálni ritka és drága sörökből. (Én is ezt csinálnám, ha fizetnének érte.) Most a legjobb 40 amcsi savanyú sört rakták sorba. Savanyú, savanyúbb, phföjj, túl savanyú.

Szexista sörnevek és címkék. Flying Dog Raging Bitch. Nyilván. Azért a sör-jócsaj párosítással elég régóta próbálják eladni a terméket, biztos lett volna még néhány opció.

A legjobb IPA – fű párosítások. Fogalmunk sincs, hogy a cikk miről szól, mármint a sörön kívül. Nem is olvastuk végig, inkább hátradőltünk és belőttük dvd-ről az Ananász Expresszt.

Az ócsó sörök, amik az új hipszter sörök lehetnének, pont, mint a Pabst Blue Ribbon. Kőbányai rebranding anyone?