A milk stout a gyengém, ha meglátom, már kérem is. (A To Øl amúgy is lassan, de biztosan a kedvenc márkámmá válik.) Így tettem tegnap is, pedig nem tipikus kezdősöre egy estének. Illatra ijesztően savanyú, majdnem rögtön visszaküldtem, de aztán szerencsére nem. A habja nagyon vastag, nagyon sűrű, sötét, „fluffy”, mint ha egy felhő lenne a tetején (ezt nagyon bírom).

Karácsonyi tej

Első korty kontraszttal szolgál rögtön, mert nagyon édes. Igazi desszert sör, tagadhatatlanul alkoholos, de a 15% alkohol ellenére nem bántó, nem lóg ki a sörből (csak a negyedik-ötödik kortynál eszmélek, hogy dupla olyan az ABV, mint amire tippeltem volna). Nem keserű, nem földes, inkább konyakmeggyes, abból is a minőségi aszalt meggyes, lágy étcsokis. Nagyon selymes, a kevés széndioxid, épp csak bizsergeti a nyelvet, hogy aztán az alkohol melegítsen tovább. Nem ragad, olajosan csúszik, közepesen krémes.

Nagyon finom, de annyira intenzíven édes (minden ízt dominál), hogy még egyet nem tudnék inni. Még két Boston krémes kéne és aludnék egyből! Folytathatnám azzal, milyen ahogy melegszik, de a fele után benyomtam. Szevasztok.

Ki igya?

Aki gyorsan dobná az estét.

Ki ne?

Aki nem evett előtte.

Akkor ez most jó?

Én bírom ezt a vonalat, de tényleg édes. Nem poén. Én szóltam.