Tag Archives: sörkritika

KRITIKA #153 // The Garden Brewery sörök

A hivatalos BPBW kóstolónap alkalmából, most nézzük a The Garden Brewery horvát mikrofőzde cuccait. Az igazat megvallva nem bírtunk magunkkal és előzőleg meg kellett kóstolnunk egyet (kettőt, hármat,…) a dobozosokból, ezért is van, hogy például a Sour-ról csak utólag beszélünk a videóban, de ez egyébként is egy gyengébb láncszem. Kicsit már kellemetlenül savanyú, szúrósra sikerült sör lett (véleményem szerint, bár kóstoló kollégám nem ezt mondja), a többi viszont eléggé rendben volt, ezért is mertünk biztosra menni és mozgóképekkel illusztrálni, mit is tudnak ezek a sörök.

A megosztó sour.

A megosztó sour

Hát a fene gondolta volna, hogy nem is olyan messze tőlünk, ennyire semmit mondó névvel ilyen italok születnek (alig két év alatt 57… WTF?), minden van ami szem szájnak ingere különböző sorozatokkal, mint például single hop, sour, experimental. Az első a Pilsner, ami véleményem szerint egyre trendibb, de akárhogy is nézzük, sajnos egy „fricska” kategória, hiszen valljuk be, olyan sokat egy lager sem tud, bármennyire is craft és jól megcsinált.

Az 5% kiskutyafüle és minden más „mentes” Stout vékonyka, kellemes kakaós, földes jegyekkel teljesen rendben van, egy igazi kezdő-stout. Azacca Pale zöld, friss teás jegyekkel tűzdelt csúszós sör, leheletnyivel izgalmasabb mint a sima Pale Ale, vagy az IPA, amik azért szintén kellemes, lazulós tételek. A főzde Milkshake IPA söre maracuját, mangót, epret és vaníliát ígér. Az ígéretet be is váltja, főleg az epres, vaníliás krémességével. Eléggé telt, sűrű, kissé alkoholos, de selymesen gyümölcsjoghurtos, izgis.

Milkshake IPA, Azacca Pale és Honey Double IPA Collab

Milkshake IPA, Azacca Pale és Honey Double IPA Collab

Majd következik, egy elsőre talán nem is annyira izgalmasnak tűnő Honey Double IPA kollab, a Pivovara Medvedgrad-dal, ami nyalizás nélkül, de egy isteni mézes szimfónia. Annyira, de annyira rád vetődik a méz aromája, hogy szinte leszedál.

Miután kellően felajzott lett a hangulat, végre rárepültünk az extra viaszolt kupakos üveges sörökre amik meg hát hűha… Első az organikus vaníliás, kakaóbabos porter, ami egy picit lespórolt vaníliával, de pont kellemes, közepes édességgel tölt meg, míg a Croatian Imperial Stout a sor végén tökéletes kifinomultsággal viszi be a bal egyenest és csak arra eszmélsz, hogy a padlón fekszel egy édes, krémes, melaszos cuccban.

Erre a képre talán már nem is emlékszem...

Erre a képre talán már nem is emlékszem…

Ki igya?

Mindenki, viccen kívül! Biztosan lesz olyan, ami be fog jönni.

Ki ne?

Kövi kérdés?

Akkor ez most jó?

Pfff, igeeen.

Kritika #149 // Mykonos Saison, Pale Ale, Belgian Ale

Hogy ne csak írjunk beszéljünk is alapon egy videó keretein belül foglaljuk össze a Mykonos Brewing Company négy sörét, amit Bakó Jancsi barátunktól kaptunk.

Kettővel, a Mikonu Blonde Saison-nal és a Mikonu Pale Ale-lel nem volt nehéz dolgunk, a címke alapján volt egy kis támpont, hogy mégis mire számítsunk. A saison nagyon iható, kellemesen virágos, üde sör volt, míg a pale ale kellően szomjoltó kesernyés, jól megkomponált, mindennapi fogyasztásra alkalmas. Ezután a felirat nélküli üvegek kapcsán jött az izgalom, de főleg volt rákattanva a „titkos üveges ipa, duplaipa” sörökre… Hát ezeket nem kapta meg, cserébe két órákig fejtegetős néha önmarcangoló túrára invitáló folyadékkal telítődtünk szép lassan. A Mikonu Belgian Ale (Chardonnay Barrel Aged) elég kemény dió volt, szépen lehet a tipplabdát passzolgatni egymásnak. Narancsos, fűszeres, belgaélesztő, pezsgőélesztő, hordóérlelt és minden őrültség. Ha ez nem elég ott a nagytestvér Mikonu Belgian Ale (Agiorgitiko Barrel Aged) személyében, ami ez előzőhöz képest mindre rátesz még egy lapáttal.

Pale Ale, Agiorgitiko Barrel Aged Belgian Ale, Chardonnay Barrel Aged Belgian Ale és Blonde Saison

Ki igya?

Aki ott lesz a BPBW Beer Week in Budapesten az mindenképp.

Ki ne?

Aki dupla ipát szeretne inni.

Akkor ez most jó?

Csakis. Van csúszós, van még csúszósabb és van izgalmas és zavarba ejtően izgalmas is a repertoárban.

Kritika #148 // Dugges Bryggeri Cocoa Cacao vs. Omnipollo Noa Pecan Mud Cake

Dugges vagy Omnipollo, Omnipollo vagy Dugges? Savanyú fronton már megválaszoltuk (?) a kérdést, de mi a helyzet, ha svéd imperial stoutokat kóstolunk össze?

Omnipollo Noa Pecan Mud Cake vs Dugges Bryggeri Cocoa Cacao

Vakkóstolással is felismerem, hogy a Cocoa Cacao-val kezdek. Tejszínes kávékrémes süti elsőre, másodikra pedig elég alkoholos… 11,5%-os és érezni is! Illatában és ízében is meggylikőrös és ahogy melegszik, még kis rumos hordóérlelést is fel vélek fedezni benne (pedig semmi ilyesmiről nincs szó). Ha egy szóban kéne jellemeznem, akkor Fekete-erdő torta (ez nem egy szó persze).

Az előző vonalon (adja magát a név miatt is) maradva diótorta a Noa Pecan Mud Cake, látom is magam előtt, 3 réteg piskóta, közte végig krém, a diós Monin szirup pedig keményen meglódult. „Csak” 11%-os, de ez engedi a komlókat is elő-előbukkanni a ragacsos folyós rétegek közül. Magában iszonyat édesnek és némiképp túlzásnak is érezhető, de összekóstolva az előzővel azért jóval földesebb, szárazabb és sörösebb; komolyabban vehető.

Ki igya?

Aki folyékony édességet inna.

Ki ne?

Aki folyékony kenyeret.

Akkor ez most jó?

Ha édességként fogyasztjuk, akkor a Cocoa Cacao nyer, de sörként a Noa Pecan Mud Cake érvényesül jobban. Persze mindkettő iszonyat jó…

Kritika #147 // Kedd esti lazulás a Fehér Nyúllal

Előre leszögezem, nem pr-cikk és nem fizetett le a Fehér Nyúl. Egyszerűen az előző cikkben feldobott labdát szépen visszapasszolták, így megérdemlik a cikket… Nem tagadom, bírom a söreiket, amelyiket nem, azt meg nem iszom.

A Barley Winenal kezdek, na nem azért, mert rutintalan vagyok, hanem mert kéri a színe, annyira hívogató, hogy egyből ehhez nyúl az ember. Illatra nagyon édes, nagyon gyümölcsös (vanília pudingos, gyümölcsös piskótatorta), de közben simán érezni már itt is az alkoholt. Ahogy kortyolok, nagyon gazdagon indít, rögtön bekezd a rengeteg ízzel. Miután eltelített a ragadós, édes massza jóleső, fanyar, leheletnyi kesernyés véggel zár. Nem adja könnyen magát, 11%-os és nem is próbálja titkolni. Sűrű, zsibbaszt, először csak a nyelvet, aztán már a torkomat is. Miközben melegszik, kortyonként más lesz: édes, keserű, joghurtosan krémes, gyümölcsösen selymes, legvégén lekváros… Ami jó, hogy sokarcú desszertsör, ami rossz, hogy nagyon alkalmi, így nem egy mindenestés ital.

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Fehér Nyúl Barley Wine és Fehér Nyúl Cranachan Málnás Black IPA

Második egy skót kollab sör, a Fyne Ales-el készített Cranachan Málnás Black IPA (újdonság), amit a cranachan, egy zabos-málnás tradicionális skót desszert ihletett. (A Fehér Nyúltól megszokott rengeteg zabbal…) Illatra 70%-os étcsoki folyós málnatöltelékkel (a Gallernek van ilyen csokoládéja). Nem a műaromás, hanem valódi, kert végéből szedett savanykás málnával, amihez szuperül passzol a komló friss füvessége. Mély, zord, de mégis friss, bizsergető. Vékony és elegáns habja sokáig kitart. Hát ha még az íze is olyan lenne, mint amit eddig éreztem… Vékony testű, könnyen iható, de kár, hogy az alap fekete ipához használt maláta füstös pörköltsége már nem passzol a gyümölcshöz. Szegény kis málna íze remekül kijön, friss, ropogós (mintha a korty előtt bedobtam volna egy szemet), pont annyi van benne, amennyi kell, se nem több, se nem kevesebb, de a pörköltség borítja az asztalt. Az ötlet tök jó, de ha engem kérdez valaki, ez a sör még nincs kész; a rideg, sötét skót világot akarja megtestesíteni és ezt ellensúlyozni a zab-málna kombóval, de az az igazság, hogy én továbbra is „didergek”. Nem a fekete ipasággal van baj, de kevésbé kesernyés, kevésbé pörkölt alappal és még egy kis édességgel nekem jobban tetszene.

Optimista (vagy csak ittas) csillogással a szememben nyúlok a Cocoa Milk Southoz (a másik újdonság), ami enyhén kakaóbabos illattal indít. Annyira visszafogott, hogy véletlenül bele is nyomtam az orromat, úgy kellet keresni (ahogy melegszik azért jobban kijön, hogy ha nem is kakaós, de tejes-kakaóbabos). Pici, vékony a hab a tetején, de hosszan megmarad. Lezser, 5,3%-os, nem erőszakos, a megszokott „fehérnyulas”, vizes, vékony stout. Érdekes, van valami bája, valami szolid szerecsendiós-ánizsos fűszeresség, nem a medvecukros feeling, talán gyógynövényes (tényleg csak enyhén, nem vág arcba). A szortimentből ez izgatott a legjobban, de csak ismételgetem magamban, hogy ‘édes, kakaós’… Selymesen gördül-hömpölyög, jól lekerekített, nem lóg ki semmi belőle, ez itatja magát a legjobban. Jópofa, bírom, bármikor fogom inni.

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

Fehér Nyúl Cocoa Milk Stout és Fehér Nyúl Russian Imperial Stout

A Russian Imperial Stout nagyon durva már illatra is, mintha valami különösen zsíros tejszín lenne, vagy egy krémes testápoló, perverz módon jó, már-már parfümös (szeretnék egy ilyen parfümöt). Ez az a russian imperial stout, amit a sima Fehér Nyúl Stout után vártam. Ízben is parfümös-édes-krémességgel indít, amit az a jó, az a fanyar, az a száraz, pörkölt stout követ, őrülten selymes, apró, enyhén bizsergető bubissággal. Minden korty lendületesen indít, aztán finoman rád nehezedik a vaskosságával, hogy újra és újra ugyanezt lehessen átélni (masszírozza a lelkemet:)). Azt hiszem, megvan az este győztese!

A sorrendiség nem a véletlen műve.

A sorrendiség nem a véletlen műve.

Stoutban erős a Fehér Nyúl, nekem meg ez a gyengém. Remélem bírni fogják a tempót!

Kritika #145 // Szubjektív karácsonyi sörajánló

Sörajánló a teljesség igénye nélkül az év utolsó napjaira. Ezer éve írtam utoljára, de nem mentegetőzni vagyok itt. Szeretek a gluténmentes sörökkel kísérletezni, adta is magát egyből az idei Mikkeller Xmas Wish. Nagyon krémes a habja ez tetszik, de az ízében valami hibádzik, kilóg belőle valami és sajnos gyógyszeresen keserű is. Kissé fanyar, testetlen, kezdésnek jó, de sok karácsony nincs benne. Lapozzunk.

A Hopfanatic Christmas Hoppuding már a címkéjével, illetve a szövegével megvett. Egy olyan karácsonyi sör, ami végre nem úszik a puszedli-fűszerben:

„Kiszakadni a mézeskalácsos fahéjtól és szegfűszegtől gejl söröktől”

Kellemesen gyümölcsös illattú, talán már a fügét is érezni itt; az ‘imperial ipa fügével és kakaóbabbal’ leírás után nem tudod, mit várj tőle (ránézésre mélyebbre, krémesebb, erőteljesebbre gondolnék), de nagyon kellemes, testes, folyós és könnyen iható. Kis cuki gyümölccsel indít, ami után egyből jön a kakaóbab, erőteljes dohányos-földességet hozva a végébe, finoman rákészítve a komló keserűjére. Nem csak karácsonyi sör, de – mégis van valami ünnepi hangulata – simán nyáron is innám buli előtt-után, bejön, nagyon rendben van! (Ugyanitt várom jövőre ugyanebből a verzióból az inverz címkés stoutot fügével és kakaóbabbal.)

Mikkeller Xmas Wish és Hopfanatic Christmas Hoppuding

Mad Scientist Hipster Santa annak ellenére, hogy milk stout, se nem édes, se nem krémes. Földes, sötét, sűrű; hiányzik a gyengédség belőle. Ez inkább csak egy rendben lévő, hiba nélküli stout, ami nekem azért kevés az ünnephez. Nem csalódás, de a stílustól és a főzdétől többet várok mindig.

Fehér Nyúl Stout olyan, mint a reggeli kávém, iszonyat krémes, tejes már illatra is. Ízben is ugyanezt hozza a felesleges édesség nélkül, nem sűrű, testes, hanem vicces, könnyen iható malátalé tejszínnel. Klasszikus stout minden fűszer, hordóérlelés és imperiálság nélkül… Jelenleg a kedvenc magyar söröm (Fehér Nyúl, küldj ingyen cuccokat!), nem tudok betelni vele. Ha valaki ivós cseh barnának nevezi, azon nagyon fel tudom húzni magam; annyira extrémen krémes, hogy nem lehet egy kalap alá venni ezekkel, sőt, még olyannak is bejöhet, aki amúgy nem sörös.

Horizont Night Shift finom, sűrű, sötét, karakteres, csak az a bajom, hogy olyan, mintha már ittam volna párszor. Nem szét-, de kellően cuccos… Maga a sör nem egy hihetetlenül kiemelkedő valami, viszont a Horizont palettájához képest ez is egy izgalmas irány. Rosszat nem tudok róla mondani, de észrevétlenül elfogyott.

Omnipollo Selassie és Fehér Nyúl Stout

Amikor már ki vannak bontva az ajándékok, mindenki jobbra-balra dől a süteményektől, akkor az Omnipollo Selassievel még megbüntetheti magát az ember. Nem tudom, mennyi vaníliát dönthettek bele, de mintha nem spóroltak volna a Monin sziruppal. Az igazi zárás, ami után már felesleges lenne bármit is bontani, de nem a 11% alkohol, hanem a nagyon karakteres kávé (pörkölt, száraz, földes) miatt is. Elsőre sör, aztán mintha egy mézes whiskey-t kortyolgatnék! Itatja magát, de közben tiltakozik is ellene a szervezetem… Nem vicc, durva dolog:

…éééés most nyomtam be! Kellemes ünnepeket.

Kritika #143 // To Øl Dangerously Close to Stupid Amount of Papaya

A múltkori után nagyon nem akartunk még egy To Øl kritikával jönni egyből, de a Dangerously Close to Stupid Amount of Papaya szinte követelte, hogy írjunk róla. Duzzogva lemondtunk a sör csendes, öncélú élvezetéről: „Jó. Legyen.”

Nagyon krémes hab vár minket egyből, masszív és sokáig marad, tele fanyar, érett gyümölcsökkel már illatra is.

Veszélyesen közel a hülye mennyiségű papayához – a kolbász csak illusztrációs célokat szolgált

A krémesség a kortyérzetre is marad; testes, de közben csúszik rendesen. A korty végén az intenzív keserűség agresszív fanyarsággal keveredik, talán túlzás, de akkor is le kell írni: művészet az édes és a fanyar keresztmetszetében. A romlás bizsergető virágai… Rögtön kellett inni még egyet! Fogódzkodónak Sophie megállapítása:

„A guavás HORIZONT Fruit Runra emlékeztet, csak kevésbé édes.”

Ki igya?

Nem egyszerű sör nem egyszerű arcoknak.

Ki ne?

Akit zavar, ha egy sör nem adja magát könnyen.

Akkor ez most jó?

Nagyon is!

Kritika #140 // Dugges Bryggeri Tropic Thunder vs. Omnipollo Bianca

Ismét egy válasz az élet nagy kérdésére. Most őszintén, ki az aki nem kérdezi meg magától minden reggel a tükörbe nézve? Hónapok óta bennem is ott a kérdés, miszerint ha savanyú-gyümis-sörös kedvem van, mit válasszak a két kedvenc közül. A Tropic Thunder Sour Ale, vagy a Bianca Mango Lassi Gose. A választás egyébként is nálam egy jó tíz perces folyamat…Tehát igazából nekem szól a kritika, hogy legközelebb emlékezzek.

Sokszor előfordul, hogy iszol valamit és beugrik az „ú, ez olyan mint az, az meg olyan mint ez”. Na így voltam ezzel a két svéd sörrel, persze távolról minden hasonlónak tűnik de nagyon izgi az apróbb részletekre figyelve belemerülni és felboncolni egymás mellett ezeket, kíváncsi voltam, melyik tolja jobban arcba a cuccot.

Két pohár Dugges Bryggeri Tropic Thunder balra, Két pohár Omnipollo Bianca jobbra

Kitöltöttük, kezdődjön a harc… Elejétől fogva kicsit a Dugges irányába hajlottam, de mindvégig teljes elfogulatlansággal kortyolgattam és kész voltam megadni magam az Omnipollonak. Illatra a Bianca elsőre fáradtabb-szúrósabb, viszont ebből kifolyólag „naturálisabb” gyümölcsösséggel lép színre. Nem várt módon a Dugges mellette sokkal művibb, barackos Haribo aromákat pöffent. Megérte az összekóstolás, mert önmagukban biztos nem érezném ennyire változatosnak őket…

Végül annyira belelohaltam magam a gumicukorba, hogy a Duggest máris egyhangúbbnak éreztem. Igazából nincs eleje, se vége, egyszerűen csak elkezdődik a jó, de sokkal markánsabb, végig kitartóan zsibbasztja a nyelvet, a korty után pedig kellemes, nagyon gyümölcsös marad. A Bianka sokkalta kifinomultabb, világos, könnyed; játékosan váltogatja magát, komplexebb az ízvilága.

Ha most kéne választanom, a Dugges lenne a nyerő, viszont az íz-megvalósítás és az izgalmasság miatt ezt az összehasonlítást a Bianca nyerte.

Ki igya?

Aki nem zárkózik el a savanyútól. De ki is tenne ilyet?

Ki ne?

Aki utána még valami levezetőre vágyik, úgyse fogja érezni azt.

Akkor ez most jó?

Teljesen. Mindkettő. Tökre.

Kritika #135 // Mad Scientist × RothBeer Welcome Drink

Alaposan kivettük a részünket a Mad Scientist és a RothBeer április elsejei tréfájából, így nem volt kérdés, hogy fizikailag is ott leszünk a premieren (mondjuk mindig ott vagyunk).

Nagyszínpad! Nagyszínpad!

Mindent hoz, amit ígért: krémes, komlós, nem keserű és iszonyatosan csúszik. Az Imperial New England Session IPA viccesen hangzik, de elég jól leírja, mire kell számítani… Sűrű, gyönyörű, ahogy azt az Omnipollo, vagy Mikkeller nyálcsorgató instafotóin is látjuk mindig, a különbség „csak” annyi, hogy ez most itt van előttünk. Nem tudjuk és nem is akarjuk leplezni a lelkesedésünket, még ha Harrison Ford személyes látogatása átverés is volt, a sör nem az. Nem mintha mutatott volna bármi olyat a Welcome Drink, amit ne láttunk volna már (máshol és persze külön-külön), viszont iszonyatosan egyben van a lazulós 3,6%-os ABV ellenére is. Kár, hogy egyszeri főzet, innánk káoszba fulladó péntek esték kezdésének (oké, a második sört valószínűleg nem éreznénk utána) és zavarodott kilépős vasárnap hajnalokon is!

(y)

Ki igya?

Szlovákiából hazatérők. Premierre járók.

Ki ne?

Bloggerek. (Már a többiek. Mi isszuk.)

Akkor ez most jó?

THEHOPSNOB kolléga helyett kivételesen SOPHIE-val mentünk a premierre, egyúttal meg is ragadtuk az alkalmat, hogy az egybegyűlteket is kikérdezzük röviden a benyomásaikról. Érdekes módon nem mindenki osztozott a feltétlen lelkesedésünkben. De ne dőljetek be nekik! Ez most nagyon is jó.

Kritika #130 // Yeast Wörks Damballah Weddo

Karácsony magasságában zavarba ejtően impozáns palackban kaptunk egy rumos imperial stoutot és, hogy biztosan elfogulatlan írás szülessen, megállapodtunk thehopsnobbal, hogy ő elmegy a bemutatóra és leír mindent, amit tudni kell és lehet (ő kóstolta csapról is), mi pedig Sophieval kvázi vakkóstoljuk.

Amit tudni kell: az Élesztős Yeast Wörks nagyjából egy éve főzte le a Gurinál a sört, ezúttal a Kísérletinyúl és Grabovszky segítségével. Került bele háromféle (indokolatlanul sok) rum és rózsaborzs a biztonság kedvéért, majd azóta pihent. – thehopsnob

Kitöltéskor masszív habot ereszt, olajosan, lassan hömpölyög a pohárba, semennyi fény nem szűrődik át rajta lámpa felé tartva sem. Illatra aszalt szilvás csokoládé-mousse szilvapálinkával, a rumot egyelőre nem találjuk. Első kóstolásra már inkább vizes, mint sűrű, az alkoholossága pedig nem simul bele a kortyba, hanem végig tolakodóan jelen van. Van, aki azt mondaná, hogy vékony, van, aki azt, hogy könnyen iható; mindkettejüknek igaza van. A korty végén száraz, kávés utóíz vár minket (a csokoládé itt már nincs jelen, de a rumot sem mondanánk meg, eskü), amit sokáig nem lehet élvezni, mert hamar elnyomja a pörkölt, földes keserűség. Sajnáljuk, hogy nem raktuk el a pincébe pár évre, baromi szívesen írnánk róla jókat 2017, vagy 18 végén… Kellemes, de ebben a formájában mentes a kihívásoktól és izgalmaktól.

Ki igya?

Aki szeretne komolyabb sörökkel is próbálkozni, de még csak mostanság kezdett el a komfortzónáján kívül is mozogni.

Ki ne?

Hardcore imperial stout rajongók és sörnáci bloggerek. Akik dobozból isszák a Ten Fidy-t.

Akkor ez most jó?

Rossznak nem lehet nevezni, hibáktól mentes, de nem hagy maga után maradandót.

Nekem nagyon más benyomásaim voltak a csapolt verzióval való találkozáskor; a kiemelkedő krémesség, a rum finoman érezhető fűszeressége szerintem simán odaemeli a legjobb magyar stoutok közé. Nyilván nem egy Goose Island Bourbon County (köszi még egyszer Tibi!), de nálam inkább tartozik az emlékezetesebb sörök közé! Én már most főzetném a következő évit…

Ennyire más az üveges (amúgy aranyos vudu-dizájnnal az alkotocsoport.hu-tól), mint a csapolt verzió? Ennyit számít az ízlés, a személyes preferenciák? Elragadott a pillanat heve? El tudom fogadni, hogy nemzetközi viszonylatban (ahogy alapvetően azért mindent mérni kéne) talán nem ugrik ekkorát, csak alapból nekem egyáltalán nem meh, hanem egy kifejezetten pozitív imperial stout, ami annyira krémes, amennyire még egyetlen más hazai főzet sem amit ittam és magyar szinten nagyon is működött.

Nem egyszer kóstolunk sört együtt, nem is szoktunk ennyire szétlőni, de ezúttal tényleg nem tudom mi a megfejtés. Tudjátok mit? Kóstoljátok meg és írjátok meg, hogy ti hogyan látjátok! – thehopsnob

Kritika #124 // Klippfiskøl, Aja Witbier, Tre Gamle Damer, Bøyla, Úlfrún, Neck Oil

Kis túlzással a norvég sört eddig a Kvelertak ‘mézsör‘ száma jelentette, de aki követ minket Instagramon (ez nem csak a reklám helye, de egyben a megfelelő idő is arra, hogy a hiánypótlás megtörténjen, amennyiben még nem), az már láthatta, hogy nem is olyan régen egy elég fasza kis csomagot kaptunk (csalás, mert van benne angol és izlandi is, de mindegy).

Klippfiskøl vienna lagert innám egész nap. Édeskés illat, vizes test, száraz befejezés, kis grapfefruit keserű bejátszik, a végén fanyar kissé.

Ki igya?

Mindenki.

Ki ne?

Aki Indexes, Origós sörös cikkeket szemetel tele a baromságaival kommentben.

Akkor ez most jó?

Laza.

2016-07-23 13.47.50

Austmann Bryggeri Tre Gamle Damer, Aja Bryggeri Aja Witbier, Røros Bryggeri Og Mineralvannfabrikk Klippfiskøl

Az Aja Witbierben a belga búzás jegyek szépen jönnek egy kis kókuszos csavarral. Az első benyomás a koriander. A második a bergamott. Nem telít el, selymesen simogat. Ahogy fogy, egyre jobb, hiába szakadnak fel hatalmas élesztőrögök az aljáról. Kis túlzással ez a belga mojito!

Ki igya?

Aki nem fél egy kicsit bemocskolni a kezét.

Ki ne?

Aki szerint az Kronenbourg Blanc a szakma csúcsa.

Akkor ez most jó?

Allstar.

 

Lédús grapefruit kissé punnyadt füstösséggel; ez a Tre Gamle Damer. Tagadhatatlan, hogy IPA, de nem keserű. A belga élesztő és a fenyős jegyek együtt egyszer simán működnek, de azért nem telitalálat.

Ki igya?

Akit a ‘három öregasszony’ sörnév nem riaszt el.

Ki ne?

Aki nem szeret a Balaton partján külföldi söröket pattintani. Akinek már herótja van a belga típusú söröktől.

Akkor ez most jó?

Az első kettőt bárhol-bármikor, de ebből nem feltétlenül ragaszkodom még egyhez Norvégiából.

asd

Borg Brugghús Úlfrún Nr.34, Ægir Bryggeri Bøyla Blonde Ale, Beavertown Neck Oil

Ugyanaz a strand, másik nap, pattan a következő hármas. Kezdjük azzal, hogy nem csak egy kis ivó-lyuk nyílt a Bøyla dobozán, hanem lejött az egész teteje és kvázi pohárként lehetett inni belőle. Múlt, jelen és jövő egy dobozban. Aranyló, habkönnyű, vizes… Édeskés íz megfejelve kis komló-keserűvel. Tipikusan az a kategória, amit nem írni, hanem inni kell. Skål!

Ki igya?

Aki nem vágyik megfejtésekre.

Ki ne?

Aki megfejtésekre vágyik.

Akkor ez most jó?

Egyszerű emberek vagyunk, az egyszerű söröket (is) szeretjük.

 

Az izlandi Borg főzde már nem Fenékig-szűz, az Úlfrún pedig a nagybetűs session ipa. Nem váltja meg a világot, csak jobbá teszi. Friss, ropogós citrusokkal és telt ízvilágával az eleje nagyon bekezd, a vége pedig – mint valaki, aki igazán szeret – keserű szájíz nélkül, nagyvonalúan elenged, hadd menjünk. Megyünk.

Ki igya?

Aki nem unja még a session ipákat.

Ki ne?

Akinek fáj az Izland elleni 1:1. Aki nem szereti, ha elengedik. Aki szerint a világ egyre rosszabb hely.

Akkor ez most jó?

Mi nem unjuk még a session ipákat.

 

A Neck Oil nem hazudik, egy olyan session ipa, amiből sokat meg lehet inni viszonylag rövid idő alatt, cserébe viszont kicsit semmilyen. Vizesebb, de gyümölcsösebb, mint az előző ugyanilyen, viszont a túl sok széndioxidtól kissé szúrós, mint az olajos magvak héja. Azért csúszik.

Ki igya?

Akinek bejött a Dezső vére.

Ki ne?

Akiknek nem jut eszébe legkésőbb délelőtt 11h-ig, hogy most már meló után igazán le kéne verni valami fasza sört.

Akkor ez most jó?

Kellemes, de ugye mi nem unjuk még a session ipákat.

 

Nem egyszerűen arról van szó, hogy az egzotikumuk megszépítik ezeket a söröket, mert az elmúlt hetekben nem egy lengyel, horvát, illetve szlovák kézművest ittam (ezúton is nagy ölelés kitűnő barátainknak), de azok egyike sem volt ennyire izgalmas. (Najó, ez nem igaz, a Zakładowy Fajrantból bármikor jöhet még pár üveggel…) Végszónak legyen elég annyi, hogy köszönet Balázsnak!