Tag Archives: Saison

Kritika #151 // RothBeer × Haraszthy Borbeer

Nem először jut eszébe sörfőzőnek és borásznak együtt dolgozni. Ez legtöbbször a boroshordó gondos újrafelhasználásában jelenik meg, egy jól kiválasztott boroshordó-sör párosítás nagyban tudja emelni a sör komplexitását (savanyú, fanayr söröknél, vagy nagy testes söröknél főleg). A másik út amikor valamilyen módon megpróbálják a sört a borral keverni. Volt már itthon is ilyen. Nem voltunk lenyűgözve. Annak is megvan az oka, hogy évezredek alatt az ember ezt a két italt külön választotta és nem alakult ki egy nagy közös hybrid műfaj… Viszont ezúttal Roth Zoli, a legendás Távoli Galaxis és a Bakancslista alkotója állt neki a feladatnak, úgyhogy bizakodóak voltunk.

RothBeer × Haraszty Pincészet – BorBeer

A sör egy saison, sauvignon blanc musttal és a kifejezetten szőlős illatú Nelson Sauvin komlóval. Tulajdonképpen egy enyhébb csalódáson kívül nem nagyon tudunk haragudni rá. Kellemes, jól iható, frissítő kis világos nyári sör. Futás után ittuk, így leginkább arra kellett figyelnünk, hogy ne húzzuk le az egészet egyből, mert nagyon kellemes szomjoltó. Viszont jobban odafigyelve sem adta ki azokat amit vártunk. Nem túl markáns, kimondottan búzás ízvilágot hozott. A szőlőt, a borosságot nem éreztük annyira meghatározónak. (Kifejezetten érdekes lenne még jobban ráfeküdni az ezt hangsúlyozó alapanyagokra még egy picit jobban.)

Szóval tulajdonképpen egynek jó, sörgeeknek izgalmas lehet, boros haveroknak ajándékba pedig mindenképpen érdekes.

Ki igya?
Ha sosem tudtad hogy sörre bor vagy borra sör akkor ez neked való.

Ki ne?
Aki ettől várja a borfogyasztó és a sörfogyasztó közötti hidat.

Akkor ez most jó?
Teljesen korrekt, de a bort nem hozta közelebb a sörhöz.

Kritika #149 // Mykonos Saison, Pale Ale, Belgian Ale

Hogy ne csak írjunk beszéljünk is alapon egy videó keretein belül foglaljuk össze a Mykonos Brewing Company négy sörét, amit Bakó Jancsi barátunktól kaptunk.

Kettővel, a Mikonu Blonde Saison-nal és a Mikonu Pale Ale-lel nem volt nehéz dolgunk, a címke alapján volt egy kis támpont, hogy mégis mire számítsunk. A saison nagyon iható, kellemesen virágos, üde sör volt, míg a pale ale kellően szomjoltó kesernyés, jól megkomponált, mindennapi fogyasztásra alkalmas. Ezután a felirat nélküli üvegek kapcsán jött az izgalom, de főleg volt rákattanva a „titkos üveges ipa, duplaipa” sörökre… Hát ezeket nem kapta meg, cserébe két órákig fejtegetős néha önmarcangoló túrára invitáló folyadékkal telítődtünk szép lassan. A Mikonu Belgian Ale (Chardonnay Barrel Aged) elég kemény dió volt, szépen lehet a tipplabdát passzolgatni egymásnak. Narancsos, fűszeres, belgaélesztő, pezsgőélesztő, hordóérlelt és minden őrültség. Ha ez nem elég ott a nagytestvér Mikonu Belgian Ale (Agiorgitiko Barrel Aged) személyében, ami ez előzőhöz képest mindre rátesz még egy lapáttal.

Pale Ale, Agiorgitiko Barrel Aged Belgian Ale, Chardonnay Barrel Aged Belgian Ale és Blonde Saison

Ki igya?

Aki ott lesz a BPBW Beer Week in Budapesten az mindenképp.

Ki ne?

Aki dupla ipát szeretne inni.

Akkor ez most jó?

Csakis. Van csúszós, van még csúszósabb és van izgalmas és zavarba ejtően izgalmas is a repertoárban.

Programajánló #34 // Augusztus

Programajánló – 2017. augusztus

2017. augusztus 2. Sorozatindító – Új sör a horizonton Egy új sör és egy új sorozat, a HORIZONT limitált cuccainak kezdete…

2017. augusztus 3. Mad Scientist csapfoglalás Szevasz Római part!

2017. augusztus 3. First Csapfoglalás a Beer Companyban Gördeszka és sör!

2017. augusztus 3. Hopkin’s IPA sörbemutató A málnás söréről ismert Hopkins visszatér!

2017. augusztus 4. Ultimate Transfusion Vérnarancs. Véradás. Ingyen vérnarancsos IPA minden véradónak!

2017. augusztus 4. Zenés nempremier premier – Walpurgis Nacht sörbemutató

2017. augusztus 4. Sörkóstoló est a Bár-Ka étteremben! Hali Szolnok!

2017. augusztus 5. Dondolo Gyakorlati hedonizmus haladóknak! Helló Zamárdi!

2017. augusztus 5. UGAR Brewery sör és főzdebemutató Kopaszi-gát, napsütés, sör. Nem lehet belekötni!

2017. augusztus 8.Oat of control brettes blájdingolás baráti körben Csupor alkot

2017. augusztus 9. Horizont – Sörfőző kedvence: VOL II.- Session IPA

2017. augusztus 9. Ugar Brewery csapfoglalás a Teraszon!

2017. augusztus 10. Jótékonysági sörözés a Léhűtőben

2017. augusztus 10. YeastSide Melonist sörbemutató

2017. augusztus 17. RakpartFeszt – Kézműves Sörünnep 3.0 Szegeden is buli van!

2017. augusztus 17. Mad Scientist – Brew of the year 2017 pre-release

2017. augusztus 17. I. Kaposvári Kézműves Sörünnep Az ünnep kicsit erős szó, de nem ítélünk, hogy ne ítéltessünk.

2017. augusztus 18. De Molen Tap Takeover

2017. augusztus 22. KSK & Beeroda.hu presents Beer Tasting Session – LUX Editon #1 Inserderkedés felsőfokon mindenki DobiZolijával.

2017. augusztus 23. Get Oat of Control (Brett IPA)

2017. augusztus 24. Hübris Nitro Night Out × BeerCompany Sörterasz

2017. augusztus 24. Spieler – tonic-cucumber session IPA bemutató

2017. augusztus 25. Sörkísérlet a Fehér Nyúllal: 1 sör, 9 változat.

2017. augusztus 26. Happy Birthday To Us – 3 Évesek Lettünk 😉 Dezsőke szülinap

2017. augusztus 31. Mi, a nyúl? Nem, a nyúlon túl! A Bunny Hop visszatér!

2017. augusztus 31. Mad Scientist – Stardust NE IPA sörbemutató

Programajánló #26 // December

programajanlo26e

Berúgjuk az év utolsó hónapját. Berúgunk.

2016. december 1. Szent András csapfoglalás és sörbemutató Új karácsonyi sör + csapfoglalás. Valami feketét ígérnek, vajon az Anchort Christmas Ale-t üti?

2016. december 1. Mad Scientist – NZQ -1100 android Franc se tudja hányadik sör idén a Mad Scientisttől, ezúttal egy quadruple (első magyar!) lesz megdurvítva.

2016. december 1. Horizont Vanilla Milk Porter Megmutató A Dezsőben! Milkshake porter, tök jó lesz a hidegben.

2016. december 1. Mecénás Sörműhely – Hopped-Up Brick sörbemutató Komlózott vörös. Vagy felpörgetett ír vörös. Ahogy tetszik a fordítás.

2016. december 2. Karácsonyi Sör Bemutató Klasszik karácsonyi ízvilág Csepelen.

2016. december 2. Krak’n Town Underground: Brewdog csapfoglalással nyitunk A Krak ‘n’ Town pincéje 15 csappal és Grabovszky mesterrel nyit. Lássuk.

2016. december 3. Food Truck Udvar nyitóbuli Az Élesztő nagy dobása: kaja udvar, rengeteg food truckkal meg minden jóval.

2016. december 3. Return of the Cocoa Porter Bemutatkozik a Reketye téli söre. Tavaly ilyennek láttuk.

2016. december 3. Ser hepöning Mátyásföldön is van élet, söt. A Synthesis Brewlab valamire készül.

2016. december 3. Fekete Szombat Blažej Doktornál Ákció!

2016. december 5. Sajtkóstoló est a SörSajtban Sajt és sör. A helytől nem voltunk elájulva, reméljük azóta már minden okés.

2016. december 6. Hedon – Napalm Egy nagy visszatérés!

2016. december 8. Mucha Attila: Konyha, sör főzés című könyvének bemutatója

2016. december 8. Beerfort – end of the year Év vége, fűszeres barna ale. Mondjuk a búzabak és a búza duplabak minket jobban érdekel, de minden jó lesz.

2016. december 8. Hobbit Saison bemutató, a Mad Scientist sokadik söre idén. Ezúttal a Bölcsőben.

2016. december 8. Hoptop Hétvége És Dimbolab Ribizlis Gose Megkóstoló A Dezsőben

2016. december 9. HopTop Csapfoglalás Debrecen reprezent!

2016. december 10. Chaos 365 Egy éves a káosz az Akácfa utcában!

2016. december 10. Gólem – Repeta Egy másik nagy visszatérés!

2016. december 10. SÖR ÉS SÜTI #3 // Halál a Rákóczi-túrósra?! Süti és sör. Ez nem meglepő, a Rákóczi túrós a Halállal annál inkább.

2016. december 13. Mecénás Sörműhely – Nautilus Belge/Belge Coffee-Kriek bemutató Dupla premier, izgalmas stout variációkkal.

2016. december 14. Brew Your Mind CsapEinstand @nekedcsakny8lc

2016. december 15. Beeroda.hu X Cake & Beer Sörkóstolás (Beer Tasting Session) #4 Jelentkezés dec. 2-ig!

2016. december 15. MONYO Brewing Co. 2. szülinap + Sour Ale premier! Beszarás, de még csak két éves a Monyó. BSZ!

2016. december 15. Synthesis Brewlab Főzdeavató Party És Csapfoglalás! Egy régi versenyző, új köntösben.

2016. december 15. Xmas ’16 Deer-beer Tap takeover Ezúttal a Zip’s foglal csapot, meg mutatja be a karácsonyi sörét.

2016. december 15. Puppet Master kóstolás – Mad Scientist sörbemutató A Mad Scientist american amber ale-je is bemutatkozik, ezúttal az Élesztőben.

2016. december 16. Sörkorcsolyázás a RothBeer-rel és a Szimpla Háztájival Étel-ital párosítások.

2016. december 16. Gólem csapbitorlás Jön a Gólem!

2016. december 17.  Beerlovers.at rendelés #3 – December 2016 Közösségi sörrendelés.

2016. december 20-31. Csupor csapfoglalás. Csupfoglalás…

2016. december 21. Dark Xmass 2016 – Damballah Weddo Night Watch Propaganda Rumos imperial stout és propaganda magazin.

2016. december 22. Beer Point Budapest – Official Nyitó Új hely.

2016. december 22. Kapucinus Karácsony Krakn’Town Karácsonyi IPA, az első a Kapucinustól.

2016. december 29. Mad Scientist – Bière de Miel Mert még egy premier pont kellett.

2016. december 29. Mad Scientist – Meglepetés sör 2016

2016. december 31. Happy New Year Beasts Őrület, káosz, két új sör.

2016. december 31. I. Élesztő Szilveszter – Dumaszínház – Belga csapfoglalás

Kritika #125 // Hopfanatic, TuffBuzz, thibault_beers, Sania

„Nehéz a blogger élete” rovatunk újabb fejezete következik. Kaptunk egy csomó ingyen sört, kénytelen voltunk meginni. Itt jeleznénk újra, hogy ingyen sörért bármikor írunk jót bármit. Igazából persze illene külön cikkben, legalább sörfőzőnkként szétszedni, de ennyi ivás mellett pont írni nincs időnk, úgyhogy most egyben olvashattok 6 újdonságról, amiből 1 még nem is érhető el. Értékelések a fotó után.

magyarvegyes

thibault_beers Walpurgis Nacht, Hopfanatic Jungle Bill, TuffBuzz Joanna Gone MAD, Sania Draco, Hopfanatic Pocket Universe. A többi sör elrejtőzött.

Kezdjük rögtön a legaktuálisabbal: a kiskunhalasi Hopfanatic frissített a dizájnján, csinált három új sört és ma megszállja a #marionettet. Mindenki KissTomija kicsit el volt tűnve Pesten mostanában, a Hopfanatic Pub is bezárt egy ideje, de most úgy tűnik friss erőkkel támad.

A Pocket Universe az időjárást tekintve kicsit megkésett saison. Az aratásnak vége, de ebbe azért került rozs és zab is, ennek köszönhetően kenyeres, harapható. A kezdeti friss illat helyett az élesztő, a kenyértészta és egy kis fűszeresség érezhető ivás közben. Kellemes, csúszik, elmegy bármi mellé, nagy nyomokat nem hagyott. Nyáron még jobban fogyna.

Ki igya?

Aki szomjas. Aki a felfrissülést keresi.

Ki ne?

Aki valami élmény sörre vágyik.

Akkor ez jó?

Friss, korrekt.

 

A Jungle Bill kávés porter. Ezzel kb. mindent el is mond a leírás a sörről. Kellemes, kissé vékony porter, erős kávés illattal és hasonlóan erős kávéízzel. Kicsit talán túl erős is. Nem hipszter kávéval készült, ezt néhányan felrótták neki, nekünk most nincs bajunk vele, egy kicsivel kisebb intenzitás és pörköltség azért nem lenne rossz. Annyi, hogy igazából én (#thehopsnob) a testesebb sörökben bírom a kávét, ez inkább egy hosszú amerikaira emlékeztet, így ha lehet szavazni, a Hopfanatic Insomia nekem jobb választás. Könnyen megy le ez is.

Ki igya?

Aki egy könnyű barnára vágyik.

Ki ne?

Aki már csak hipszterkávét tud inni, a sarki kávézó már derogál.

Akkor ez jó?

Rendben van, de volt már jobb is a Hopfanatictól a kávés fronton.

 

A Hopfanatic megújulásnál talán az sikerült a legjobban, ahol egy kicsit visszanyúlt korábbi ötleteihez a szerző. Nem biztos, hogy a Solid Pleasurenél korábban jól sikerült karácsonyi trippel volt az alap, az sem, hogy a mazsolapüré ötletét a saját barleywine-jától vette Kiss Tomi, de úgy tűnik, hogy az erősebb söröknél jobban összeállnak a dolgok. Erős, de kellemesen iható sör ez is, nem ragasztja össze a szánkat. Túlérett gyümölcsök és egy pici alkohol, de egyáltalán nem zavaró. Van akinek gejl lesz, de nem kell megijedni, annyira azért nem édes, kiegyensúlyozott. Disclaimer: az üveges változat kicsit lapos volt, de volt szerencsém többedmagammal kóstolni csapról, ott nagy sikere volt, így a két élményt raktam össze egy értékeléssé.

Ki igya?

Aki szereti a belgát. Aki szereti a Belgát.

Ki ne?

Aki nem szereti az édességet.

Akkor ez jó?

Ez elég jó lett.

via http://blog.untappd.com/post/152088037636/core-badges-october-2016

Ha ezek megvoltak, akkor csak szólunk, hogy a mai naptól elérhető a magyar plecsni Untappd-en… via http://blog.untappd.com/post/152088037636/core-badges-october-2016

Az eléggé újhús TuffBuzz gerilla sörfőző rögtön be akarja rúgni az ajtót a magyar piacon, össze-vissza trükközött juharszirupos, narancsos dupla IPA-val támad. A Legendánál lefőzött első változaton változtatott pár dolgot, cserélte a komlókat, átment a Mad Scientisthez és a Joanna Gone MAD máris készen áll a magyar piac meghódítására. Sikerülni fog? Valószínűleg igen. Kellemesen gazdag és telt, mégis jól csúszik, nem tapadós. Meglepően száraz, valszeg a juharszirupot meg a hozzáadott karamellizált nádcukrot felzabálta az élesztő. De ez nem zavar minket. Illat és ízintenzitásban egyelőre még nem üti meg az (általunk) itthoni mércének tartott GreyJoyt, de nem kell szégyenkeznie.

Ki igya?

Aki szereti a jó IPA-kat. Aki szereti a jó dupla IPA-kat. Aki szereti a GreyJoyt.

Ki ne?

Nincs ilyen, mindenki.

Akkor ez jó?

Bezony.

 

Nem ennyire új motoros, még sem jelentkezett még túl sok sörrel a Sörspecialista.hu tulaj Tibold Ákos. Most haverjával, a Sania HB-s Zilahy Sándorral Ausztriában főztek le két nagyobb adag sört, amit lehet keresgélni majd a polcokon. A tonkababos-füstös saisonről, a Walpurgis Nachtról sajnos nem tudunk semmit mondani. Észrevétlenül elkóstolgattuk, de egyrészt a füstnek nyomát sem találtuk, másrészt folyamatosan valami bántó mellékízt próbáltunk megfejteni, így fogyott el a sör. Keresünk majd egy másik palackot, vagy csapot, ez nem volt az igazi.

A Sania Dracoval szerencsére már nem volt bajunk. Száraz, fanyarabb porterek közül való, és annak ellenére is vékonynak és könnyűnek érezzük, hogy 6,5% az alkoholtartalom. Mélyebb nyomokat nem hagy, de ott pörkölt ahol kell, ott kávés ahol kell és kitűnően illik ehhez a fos októberi időhöz.

Ki igya?

Aki szeret esőben sörözni.

Ki ne?

Aki nem szereti a száraz barnákat.

Akkor ez jó?

Korrekt.

Kritika #114 // Kiss Sörműhely Pozitív

Csak ismételni tudjuk magunkat: a szezon az új fazon! Leírtuk már itt is, és tényleg örülünk neki. És most valaki tényleg csinált egy szezont, azaz saisont. Insert oktatószöveg here: a szezonális munkások söre, könnyű alkohol tartalom, frissítő, szénsavas, és kb. abból készül amit éppen találtak a birtokon (az árpa mellett rozs, zab, vagy búza bármilyen változata, helyi fűszernövények vagy virágok és persze teljesen random élesztő). Elvileg egyszerűen hangzik, hiszen ebből akkor bármi is lehet, pl. armando_otchoa saisonra eléggé kevéssé hasonlító Szutykosa. Nézzük itt mi lett.

Kiss Sörműhely - Pozitív

Kiss Sörműhely – Pozitív (fotó: Sárkány Zsu)

Leginkább semmi extra. Tavaszi fellángolás max. Szalmaszőke haj, csinos ruha, egy kör a hintán, aztán mehetünk tovább az életünkkel. Próbáltuk megfejteni, de nem nagyon sikerült, friss, jól iható, egyszerű volt, mint egy jól sikerült házi főzet. Próbáltuk élvezni, de nem nagyon sikerült, mert az egyik üveg bántóan zöldalmás volt, mint egy rosszul sikerült házi főzet.

Ki igya?

Aki szeretne valami egyszerű, könnyű ale-t ebben a koranyári melegben.

Ki ne?

Aki valami komoly, komplex, vagy savanyú sasionra vágyik.

Akkor ez most jó?

Nem, ez most nem jött be nekünk.

Programajánló #19 // Május

Programajánló - Május

Programajánló – Május

Őrület. Programhegyek. Tényleg már nem érdemes felvezetést írni, mert a programok kitöltik a karakterszámot maguk.

2016. május 2. Pecsétgyüjtés – sorsolás District9 utózönge, aki gyűjtögette a pecséteket, most nyerhet!

2016. május 3. Beerlak Kávédélután Megnyitással Nyílik ‘Halas legmenőbb új helye, a Hopfanatic saját kocsma-kávézója.

2016. május 4. Green Sheep Kocsmakvíz bajnokság 2. forduló Folytatódik a söröskvíz sorozat. Kézműves kvíz, kézműves sörök!

2016. május 5. MAD SCIENTIST SPECIAL Majdnem debütáló főzde új söre debütál. Ja és kurva jó lett a Jam72, lehet rámenni.

2016. május 5-8. Sörfeszt 2.0 ★ Kézműves Sörök Fesztiválja A nevében benne van minden, a programokat természetesen nem kommentáljuk, de mindenki nyomás jól érezni magát!

2016. május 6. Marionett TERASZAVATÓ Kisüt a napocska, szembe a Vár, kezedben a sör.

2016. május 6. Exkluzív Tap Takeover est a MONYO-val Nem csak hogy csapfoglalás, de titkos premier is!

2016. május 6. Pilsner Urquell Tankovna Nyitás @Anker’t Pilsner a tankból. Nem a lövöldözősből. Jó.

2016. május 6-8. III. Food Truck Show Budapest Lesz sör is!

2016. május 7. SÖRVACSORA ▲KANTIN ▲ Kézműves Sörök és Gourmet Burgerek Burger+sör=mindig nyerő kombó. Bár a Zirci sörökkel…

2016. május 7. Káosz és Rettegés #4 – It’s Beerfoam Eightiesdisco Szokásos káosz, ezúttal az Akácfa utcában, bitang sörök, zene, sörhabparti.

2016. május 7. Pesti Kraken bemutató 05.07 – 19:0 @Wunder Sörművek Volt már egy Kraken ami porter. Ez is Kraken ami porter. De más csinálja. És más. Lehet nem érteni. Meg összehasonlítani.

2016. május 11. LOKALM CIDER PREMIER – Magyar Cider Est Nem sör, de cider. Támogatjuk a magyar cider kultúrát.

2016. május 12. POZITÍV saison-nyitó a Wunderben! Egyre-másra jönnek a szezonális sörök, most éppen saison.

2016. május 13. Czetis Ház és a Hübris bemutatja: Sörvacsora Száron Vidék reprezentál.

2016. május 13-15. 7. Belga Sörfesztivál Bálna, belépő, belga sörök.

216. május 13-16. BALKEZES GreyJoy PRE Earl grey és bergamott. Nyammi.

2016. május 14. Margitutcakilenc Sör Labor Tanulj sört főzni, jó móka. Közben sörözés. Még jobb móka.

2016. május 14. A CSEHvegő megnyitja kapuit! A csehek már Érden vannak! A szóvicc büntet.

2016. május 18. Green Sheep Kocsmakvíz Bajnokság 3. forduló Folytatódik a söröskvíz sorozat. Kézműves kvíz, kézműves sörök!

2016. május 19. SÖRPÁRBAJ! MONYO Brewing Co. vs. Mad Scientist: Fruit War Polgárháború! Sörrel szavazol! Ezek már megint valamit!

2016. május 20. 2. Novosadski festival zanatskog piva Szomszéd kitekintő, ezúttal Újvidéken lesz sörözés.

2016. május 19-22. II. Corvin Szezonnyitó Sörfesztivál – május 19-22. Se nem szezonnyitó, se nem első fesztivál idén, de nem baj fesztivál van, az meg sose rossz.

2016. május 21. Budapest Pulled Pork Society & Aprily Craft Beer @Restaurant Day Gasztrosör.

2016. május 21. SÖRRPREMIER: BÚZAPEST by Léhűtő + Synthesis Kocsmasöre premier. A névért egy nagy tocc.

2016. május 21-22. Óbudai Sörfesztivál – Kisüzem 2016 A kisüzemi sörfőzők összefognak és saját fesztivált is tartanak tavasszal, a helyszín Óbuda. Aki számít az kb. ott lesz, a nagy öregek tuti. Pl. új Hopfanatic tropical vörös session ale grapefruit, narancs és menta hozzáadásával…

2016. május 26. Meet the brewer-bemutatkozik a Gesundheit Kölsch Egy régi gerilla végre a nagyszínpadra lép. Egészségedre!

FYKI #32 // Hogyan beszéljünk sörértőként?

A cikk eredetileg a Vinoport bormagazinban futó sorozatunkban jelent meg.

Elmeséltük már, hogy hogyan igyunk (kóstoljunk), miből és hol, most megpróbálunk ötletet adni ahhoz, hogy hogyan ne lógjunk ki a társaságból, ha a felsorolt helyek valamelyikén belekeveredünk egy sörről szóló beszélgetésbe (és jó eséllyel bele fogunk).

Szakértelem felső fokon

Szakértelem felső fokon

ABV – alkohol fok. Minél magasabb annál jobban üt a sör. De csak az amatőr alkoholisták ismerik be, hogy az alkoholra mennek, a profi sznob keres valami imperiált (lásd Imperial).

BA (Barrel aged) – Hordóérlelt, csak épp valami twitter-huszár lespórolta a karaktereket. Lásd hordóérlelt…

Balling – Kezdő koromban nem értettem, hogy kerül a ragadozó hal a sörbe, aztán kiderült, hogy ez nem az a balin, hanem a balling. Ez a sör erősségének másik, régebbi mértékegysége. A sörlé szárazanyagtartalmát mutatja, minél nagyobb, annál több az „anyag” a sörben. Cseh fetisiszták adják meg így a sör erősségét (ittam egy 14-est!), rajtuk kívül már senki nem használja.

Blogger – hivatalosan véleményformáló, gyakorlatilag szakbarbár tollforgató. Gyomorforgató.

Véleményformálás

Véleményformálás

Doboz – újra divatja van, mivel védi a fénytől a sört (lásd Fényíz) ezért a legbiztonságosabb tárolási forma. Itthon még mindig lenézik, külföldön egyre több főzde ebbe tölti a sörét. Ha igazán hipszterek vagyunk akkor kiállunk a dobozos sör mellett.

Fényíz – milyen íze van a fénynek? Senki nem tudja (a Beer Judge persze hogy de), mindenestre van ilyen. Ízhiba.

Gerilla / Gerilla főző – sajnos nem egy erdőben rejtőző szabadságharcos, aki dobozos brewdoggal dobálja az arra járókat, hanem egy sima sörfőző, akinek főzdére nem telik, de eléggé puncsos ahhoz, hogy engedjék játszani a főző berendezésen. Általában jó sör, aranyérem és egyéb díjak, néha jelentős anyagi kár a végeredmény.

Hidegkomlózás – Ennél az eljárásnál a komlót a már lehűtött sörlébe teszik bele az erjedés valamelyik részénél, így keserűséget nem nagyon, ízt, aromát és illatot viszont intenzíven hozzáad a sörhöz. Manapság, ha egy sör nincs hidegkomlózva, az már nem is igazán menő sör. Szerintünk nem. És szerinted sem.

Hophead – gyerekkorában is komló volt a jele. A keserű számára nem íz, hanem életérzés. Azonnal megmondja milyen komlókkal főzték a sört (aroma és keserűkomlók megnevezése részletesen), majd hozzáteszi, hogy valójában milyenekkel kellett volna. Természetes formában persze még sosem látta.

Hordóérlelt – egyelőre nem tisztázott, hogy valóban azért raknak sört (fa)hordóba, hogy az íz és színvilágon javítsanak, változtassanak, például egy viszkis, rumos vagy boros hordóval, vagy egyszerűen csak nyugaton nem telik újra. Szólunk, ha kiderül az igazság.

Nagyon sok IBU egy képen

Nagyon sok IBU egy képen

IBU – International Bitterness Unit. Olyan ez a kezdő sörösöknek, mind autóskártyában a végsebesség. Minél nagyobb annál jobb és persze annál keserűbb is. Szóval ha nagyon keserű valami, és nagyon sznob a beszélgetőtársad, bátran bedobhatsz egy 100 körüli IBU-t, valószínűleg mindent viszel vele.

Imperial – Birodalmi, vagy dupla. Sajnos nem a halálcsillagon találták ki, csak simán az orosz cári udvarban. Erős Russian Imperial Stout-ok után vették át más sörtípusok megnevezésébe is az imperialt. Bármi, ami dupla, vagy közel dupla erős az adott műfajhoz képest, azt imperialnak hívják. (Pl. egy IPA 6-7 százalékos, míg egy dupla IPA 8-10 százalékos alkoholtartalommal rendelkezik). Lassan mindenre ráakasztják. Milyen lehet az imperial-komlófőzelék (lásd később)?

Kollaboráció – a politikailag korrekt kifejezés arra, hogy csak öten tudtuk összedobni a „tudást” és a pénzt egy főzésre.

Komlófőzelék – iszonyatosan begombázott bloggerek gyermekkorban, az óvodai menzán elszenvedett traumája ebben az „izében” manifesztálódott. Tudomásom szerint nem létezik. Remélem, hogy nem létezik. Ugye nem létezik?

Komplex – értsd: „Fingom nincs, mi van benne, és szar is az íze, de drága volt, és mindenki hümmögve bólogat körülöttem”. Bullshit. De azért dobd be a lehető legtöbb kontextusban, főleg ha a társaságban pödrött bajusz és csokornyakkendő is jelen van. Ha egy ember képviseli mindkettőt, akkor óvatosan somfordálj minél messzebb.

Meggyes – sokaknak egyenlő a különleges, vagy kézműves sörökkel. Velük meg kell ismertetni a többi sört, vagy meg kell szakítani a barátságot.

Premier – a hazai szcéna elmaradhatatlan eseménye, egy újabb vagy jó, vagy félkész sör bemutatása köré gründolt, heti gyakoriságú esemény.

Tocc

Tocc

Saison – a szezon sör, most nagyon menő. Francia-belga eredetű, az aratómunkásoknak gyártott sört jelenti, jellemzően friss, fanyar, szénsavas. Mivel mindenki más alapanyagokból, máshogy készítette, ezért nehéz valóban meghatározni, hogy milyen. Mindenesetre most nagyot megy, borhoz hasonlóan lehet elemezni a borsos illatjegyeket.

Szezonális – törekvés arra az évszaknak megfelelő sört igyunk / készítsünk. Ősszel jön a rettenetes sütőtök invázió.

Session – a másik nagyon menő cucc. Egy adott sörtípus alkoholban szegényebb, de ízben továbbra is erős változata. A lényeg, hogy sokat meg lehet belőle inni egy esti sörözésnél. Például egy session IPA általában 4% körül mozog. Ezt persze a csehek a 10-es ballingfokú söreikkel már rég kitalálták, de az akkor volt, ez meg – mint már írtuk – most menő.

Szét – sörelemzésnél a legjobb jelző, szerintünk. A felhasználásának ezer meg egy lehetősége van, lásd szétpörkölt, szétkeserű, szétipa. Tegyük mondatba a rend kedvéért: „Szétalkohol.” Jelentése: „A sör alkoholmelegsége valamelyest borítja a kiegyensúlyozottságát, de közben azért jólesik.”

„Szoracsiacsi” – Egyébként egy komlófajta, kicsit kapros jelleggel, és talán a leghülyébb névvel, mert japán. Egy időben mindenki mindenbe beletette. Ha valaki „szoracsi ész”-nek mondja (mint én néha), akkor emeld meg az orrod, és cöhögve hagyd ott.

Tocc – ez jár a Csakajósörben, ha vicces próbálsz lenni. Vagy, ha hülyeséget kérdezel. Vagy – ha olyanja van a tulajnak – bármikor, amikor megszólalsz. De azért odamész, mert a város legjobb kínálata vár és csöndben iszod a sörödet. Vagy belekeveredsz valami hülye beszélgetésbe a sörökről.

Kritika #59 // De Molen Bitch Black Saison

Annyira hívogató volt a 0,75 literes palackja, hogy lehetetlen volt ellenálni a Bitch Black Saisonnek… A Brouwerij De Molen anno a Brood & Spelennel lopta be magát a szívünkbe, kb így örökre (100/100 pontos). Azóta volt már, hogy csalódtunk benne (hiába dicsérik sokan, a Vuur & Vlamnak például csak a füstje nagy), de mindig próbálkozunk más söreikkel is…

De Molen Bitch Black Saison

De Molen Bitch Black Saison

Szétdurva habbal indít, ami szinte végig megmarad. Meg nem mondanám, hogy saison, inkább egy vizesebb stout érzetét kelti… Kicsit savanykás, kicsit kesernyés, közepesen pörkölt. Visszafogottan indít, nem rúgja be az ajtót, a 9,5% jól elbújik (csak illatra érezni, hogy alkoholos, de akkor sem mondanám meg, hogy ennyire), a kortyérzet vége dohányosan száraz. Ízre kissé nugátos kezd lenni, de a közepénél sem érezni benne rétegeket. Kellemes, de a nagy üveg és a fadugó egy izgalmasabb sör képét mutatta, mint amilyen valójában… Rosszat butaság lenne róla mondani, írni pedig egyenesen hülyeség, de nehezen tudom elképzelni, hogy ez lenne bárkinek a nagybetűs KEDVENC. A végére haloványan, de beúszik egy kis keserűcsoki és elkezd belgás-saisonös jegyeket mutatni.

Lebeszélni senkit nem fogok róla, de ha egy ismeretlen kifejezetten ezt a sört ajánlja, miközben egy polc előtt topogtok tanácstalanul, az nem én leszek.

Kritika #31 // Főzdefeszt 7.

Foghatnám valami hangzatos magyarázatra, hogy kissé aktualitását vesztette a dolog (a nyári és az őszi Főzdefeszt közé időzítettem szándékosan ezt az írást), de az igazság az, hogy egyszerűen megcsúsztam ezzel a monstre poszttal. Viszont elég jól dokumentáltam a 7. Főzdefesztet, így tartozom magamnak annyival, hogy bő két hónap késéssel ugyan, de – még a 8. előtt – megosztom a tapasztalataimat.

Új helyszín, Metapay, idén is kígyózó sorok, némi káosz, Street Food show – ezekről itt NEM lesz szó. (Elfogadtam, kibírtam, kiálltam, megszoktam, nem ettem.) Praktikus szempontokat is figyelembe véve próbálom rövidre fogni mondandómat (ahogy a blog eddigi legtöbbet olvasott írásakor is tettem), illetve köt a forma is, elvégre mégiscsak a Kritika rovaton belül foglalkozom az eseménnyel, pontosabban a sörökkel.

Hopaholic IPA & ArmBandusz K.I.P.A.

Hopaholic IPA & ArmBandusz K.I.P.A.

Céltudatosan Armando Otchoánál kezdem a Hopaholic ipával és meg is szavazom egyből a Főzdfeszt sörének. Telt, édes, hihetetlenül komlós és annyira jólesik, hogy nem szokásom ugyan, de egyből kérek még egyet. A fesztivál ideje alatt aztán random módon vissza-vissza látogatok, hogy még egy korsóval kapjak ebből a legkevésbé sem kommersz ipából. Telitalálat, 100 / 100.

Az erős kezdés után a jászdózsai Köleses sörrel kooperált ArmBandusz kipának esélye nincs; keserű ipa, de annyira, hogy nekem is túlzás. Grapefruitot vélek felfedezni benne, alapvetően jó, de a Hopaholic után – ez most viccesen hangzik – erősen egydimenziós.

Hopfanatic BodzIPA & Hopfanatic Tsunami

Hopfanatic Tsunami & Hopfanatic BodzIPA

A Hopfanatic Tsunamiját mindenképpen kóstolni akarom, amíg el nem fogy, így hozzájuk vezet a második utam. Nem szoktam rugózni az árakon, csak tényként jegyzem meg, hogy 400 forint / dl, de akkor is korsóval iszom (alapvetően mondjuk nem is árulnak belőle fél litert, de aztán megegyezünk), hogy érezzek is valamit, ne csak a felszínt kapargassam; kávés, bourbonös, édes és zsibbaszt – a magyar Tokyo*. Egy igazi imperial stout, ami nem hazudtolja meg önmagát.

BodzIpával oldom a feszültséget (mintha a Tsunami nem simította volna ki a vonásaimat), egy nyári ipa, kellemesen keserű, nem nehezedik, de a bodzát sem érzem annyira. Nem lesz a kedvencem, de egy laza sör.

RothBeer Bakancslista

RothBeer Bakancslista 01

A RothBeer Bakancslistájára azóta fenem a fogamat, amióta hírét vettem a készülő sorozatnak, de a 01-es kiadás egyből csalódás. Jó ez, és persze imádom a Távoli Galaxist, így ezt sem húznám le, de a felhasznált sorachi ace komló valahogy nem tesz jót ennek a sörnek. Van valami fura, lekerekített mellékíze (egyesek szerint kapros, mások szerint gyógyszeres), amit nem tudok szeretni.

Sir Smoke-A-Blond

Brandecker Sörház / Armando Ochoa – Sir Smoke-A-Blond

Füstös láger, semmi más – legalábbis számomra nem nyújt többet a Sir Smoke-A-Blond.

Horizont IPA II.

Horizont IPA II.

Sajnos lemaradtam a Horizont sörök 2 nappal korábbi premierjéről, de szerencsére sokat azért így sem kellett várnom a tesztelésre. Barackosan gyümölcsös, kissé keserű, jópofa nyári sör a Horizont IPA, ami elsőre ugyan nem győz tökéletesen meg, viszont így a nap végén nem is mondanék le róla. Annyiban maradok magammal, hogy próbálom még, mert érdekel, mit tud.

Horizont Japán Búza

Horizont Japán Búza

Ha már a Horizonttal zártam az első napot, a Horizonttal is indítom a másodikat. A Japán Búza savanykás, de nem búzásan citrusos, sőt, nem is citrusos. Kissé füstös, a sorachi achi komló miatt pedig kerek, gyógyszeresen keserű. A márka eredeti koncepciója, hogy „érthető” kézműves söröket készítenek nem csak az ínyencek számára, ezzel ellentétben szerintem ez egy komplex sör és – nem állítom, hogy rossz – nekem nem jön be (ez továbbra sem az én komlóm).

Kaltenecker / Bay Brewing Yokohama Suzuki India Pale Lager 16°

Kaltenecker / Bay Brewing Yokohama Suzuki India Pale Lager 16°

Maradunk Japánnál a következő Kaltenecker Bay Brewing Yokohama kooperációval; a Suzuki India Pale Lager lágerként alsó erjesztésű, de ipaként lett komlózva, ezért az IPL megnevezés (vagy ízlés szerint Strong Pale Lager, illetve Imperial Pils; mindegy is). Frissít, üdít, igazi nyári csobbanás. A keserűsége nagyon kellemesen levezet, nem nehezedik a legkevésbé sem. Menő.

Stari Grapefruit Búza

Stari Grapefruit Búza

Szétédes, csajos, szirupos; a Stari Grapefruit Búza alaposan igénybe veszi az ízlelőbimbókat. Másnaposságra menő lehet.

Hámori Birsalma & Hámori Banán

Hámori Birsalma & Hámori Banán

A Hámori Banán mindig jólesik, sosem mulasztom el egyik Főzdefeszten sem. Lelazít, üdít, feldob – nincs mit túlmagyarázni rajta. Ennek apropójából került a Hámori Birsalma is az asztalra, ami viszont egy hatalmas tévedés, illatra is rossz, ízre pedig még rosszabb. Senkinek sem lenne szabad innia. Tényleg nem.

Kecskeméti Sörmesterek Kolibri IPA & Élesztő Sörműhely Medvetánc

Kecskeméti Sörmesterek Kolibri IPA & Élesztő Sörműhely Medvetánc

A Kolibri táncol a gyümölcsös és a keserű IPA között, britesen keményvonalas, kellemesen laza, de nem könnyű. Bármikor innám, pedig nem az a szét-IPA, amit imádok.

A Medvetánc egy gyömbéres ale, ami kissé fröccs jelleggel bír. Nyárra tökéletes ez is, de semmiképpen sem geil, hanem egy igazi sör (a legkevésbé sem olyan, mint Sörapu Narancsos-mézes Gyömbérizéje.) Csavar kissé a gyömbéres vége, jólesik nagyon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért vizesnek érzem, de ezzel nem lehúzni akarom, csak jelzem, hogy ha kicsit töményebb lenne, 10/10-et adnék rá! Összességében ez egy elég jó kör volt.

Hara’Punk Monkey Funky Yeah

Hara’Punk Monkey Funky Yeah

A Hara’Punkos srácok egy saisonnel készültek erre az évre. A Monkey Funky Yeah szerintem nem mindenkinek fog bejönni, én mégis azt mondom, hogy eddig ez a legjobb sörük. Színre aranylóan homályos, állagra sűrű, ízre kissé fanyar. Narancsot, illetve grapefruitot vélek felfedezni benne, de nem viccel, ellenben jólesik. Adom.

Ikkona Red IPA

Ikkona Red IPA

Az Ikkona Red IPA egy édes vörös ale, ami billeg az IPA és az IRA (India Red Ale) között. Az édesség után csak egy leheletnyi keserűség jön, jelezve, hogy a készítők ez előbbinek szánták. Kellemes volt, de nagy nyomott nem hagyott.

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA & Zip’s Saison

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA & Zip’s Saison

Végre van újra Kelet Indiai Társaság, le is csapok rá gyorsan, de nincs katarzis. Olyan régóta nem ittam, hogy talán túl sokat gondoltam bele… Okés, de a mezőnybe egyszerűen beleszürkül, semmilyen érzést nem vált ki belőlem, pedig a Legenda egyik zászlóshajójaként tartom számon. Persze az is lehet, hogy megütött a nap.

Akár így van, akár nincs így, de a Zip’s Saisonben sem vélek már felfedezni semmit. Jópofa, belga típusú búzasör érzetű – sőt, barackos – saison. Tetszik, talán egy fokkal jobban, mint az előző ipa, de nem mozgat meg. Feltételezve, hogy nálam van a hiba, gyorsan haza is szédülök, hogy a harmadik napra is maradjon kóstolni való.

Eleszto Sormuhely / Roth Zoltan Egy Milliard Megawatt

Élesztő Sörműhely / Roth Zoltán Egy Milliárd Megawatt

Az Egy Milliárd Megawatt dupla ipa méltó kihívója lett a Hopaholic ipának.  Masszív, komoly, tisztelet parancsol; félúton van a klasszikus brit és a modern amerikai ipa között. Az Élesztő Sörműhely és Róth Zoltán kooperációjában hivatalosan a gyömbért kellett volna kiérezni, én mégis inkább pomelós-áfonyás jegyeket vélek felfedezni rajta. Ismét egy olyan hazai sör, amit innék rendszeresen. Pazar.

Csupor Tántorgó ParIPA & Pest CTRL

Csupor Tántorgó ParIPA & Pest CTRL

A Megawatt után a Tántorgó ParIPA kissé fémesnek – füstösnek tűnik. Zsibbaszt a keserűsége, amit alapból nagyon szeretek, de ez most nem ragad magával. Egyben van amúgy nagyon, de csak egynek jó.

A Pest CTRL viszont király. Krémes illat, sőt, szinte camamberes, könnyű nyári ipa; nem túl karakteres, de nem is egy tucatsör. Nem vitt mindent ez a kör, de kíváncsian figyelem majd azért a Hatodik Íz, illetve a Csupor jövőbeni munkásságát is.

Hedon Credo & Kapucinus Bodzás Angyalka

Hedon Credo & Kapucinus Bodzás Angyalka

A Hedon Credo – ami az egyik hazai vezető híroldal söre is egyben – ízre inkább ale, mint ipa. Ha üveges verzióban innám, még rá is lenne írva, hogy „ez nem egy IPA”, de ez csak arra utal, hogy a modern india pale alekkel ellentétben, ez a sör egyféle malátával és egyféle komlóval készült (hivatalosan SMaSH IPA, azaz Single Malt Single Hop India Pale Ale). Ha egy pubban van csapon, biztosan iszom literszámra, most viszont kicsit jellegtelen, melós sörnek tűnik.

A Kapucinus Bodzás Angyalkája elsőre érdekes, másodszorra dohos, pinceszagú. Ízvilágra narancsos-bodzás, valóban érezni rajta a virágot, a végére már egészen sziruposan. Csajos sör, és ezt nem rosszallásból írom, viszont nem Főzdefesztre való.

Zümi Mézes Köleses Sör

Zümi Mézes Köleses Sör

A Mézes Köleses Sör laza. Ennyi.

Sörök a Möszjö Vödréből Way to Amarillo

Sörök a Möszjö Vödréből Way to Amarillo

Egy igazi meglepetés a végére, ami utolsó pillanatban borítja a képzeletbeli élmezőny sorrendjét; Way to Amarillo. Komlós – körtés – gyantás – füves, annyi mindent érezni és közben mégis elegáns és visszafogott. Hihetetlenül jólesik a harmadik nap végére ez az APA jellegű single hop IPA. Anno a Prof Von Mannheim ipájuk nem volt rám ekkora hatással, de a Sörök a Möszjö Vödréből csapata belopta magát a lefújás előtti utolsó pillanatban a szívembe.

Lehet új a helyszín, kophat el a régi társaság, de amíg a hazai sörfőzők olyan söröket raknak le az asztalra, mint a Hopaholic, az Egy Milliárd Megawatt, vagy épp az utolsónak említett Way to Amarillo, addig a Főzdefesztnek mindig kiemelt helye lesz a naptáramban. Találkozunk ősszel!