Kis túlzással a norvég sört eddig a Kvelertak ‘mézsör‘ száma jelentette, de aki követ minket Instagramon (ez nem csak a reklám helye, de egyben a megfelelő idő is arra, hogy a hiánypótlás megtörténjen, amennyiben még nem), az már láthatta, hogy nem is olyan régen egy elég fasza kis csomagot kaptunk (csalás, mert van benne angol és izlandi is, de mindegy).

A Klippfiskøl vienna lagert innám egész nap. Édeskés illat, vizes test, száraz befejezés, kis grapfefruit keserű bejátszik, a végén fanyar kissé.

Ki igya?

Mindenki.

Ki ne?

Aki Indexes, Origós sörös cikkeket szemetel tele a baromságaival kommentben.

Akkor ez most jó?

Laza.

Az Aja Witbierben a belga búzás jegyek szépen jönnek egy kis kókuszos csavarral. Az első benyomás a koriander. A második a bergamott. Nem telít el, selymesen simogat. Ahogy fogy, egyre jobb, hiába szakadnak fel hatalmas élesztőrögök az aljáról. Kis túlzással ez a belga mojito!

Ki igya?

Aki nem fél egy kicsit bemocskolni a kezét.

Ki ne?

Aki szerint az Kronenbourg Blanc a szakma csúcsa.

Akkor ez most jó?

Allstar.

 

Lédús grapefruit kissé punnyadt füstösséggel; ez a Tre Gamle Damer. Tagadhatatlan, hogy IPA, de nem keserű. A belga élesztő és a fenyős jegyek együtt egyszer simán működnek, de azért nem telitalálat.

Ki igya?

Akit a ‘három öregasszony’ sörnév nem riaszt el.

Ki ne?

Aki nem szeret a Balaton partján külföldi söröket pattintani. Akinek már herótja van a belga típusú söröktől.

Akkor ez most jó?

Az első kettőt bárhol-bármikor, de ebből nem feltétlenül ragaszkodom még egyhez Norvégiából.

Ugyanaz a strand, másik nap, pattan a következő hármas. Kezdjük azzal, hogy nem csak egy kis ivó-lyuk nyílt a Bøyla dobozán, hanem lejött az egész teteje és kvázi pohárként lehetett inni belőle. Múlt, jelen és jövő egy dobozban. Aranyló, habkönnyű, vizes… Édeskés íz megfejelve kis komló-keserűvel. Tipikusan az a kategória, amit nem írni, hanem inni kell. Skål!

Ki igya?

Aki nem vágyik megfejtésekre.

Ki ne?

Aki megfejtésekre vágyik.

Akkor ez most jó?

Egyszerű emberek vagyunk, az egyszerű söröket (is) szeretjük.

 

Az izlandi Borg főzde már nem Fenékig-szűz, az Úlfrún pedig a nagybetűs session ipa. Nem váltja meg a világot, csak jobbá teszi. Friss, ropogós citrusokkal és telt ízvilágával az eleje nagyon bekezd, a vége pedig – mint valaki, aki igazán szeret – keserű szájíz nélkül, nagyvonalúan elenged, hadd menjünk. Megyünk.

Ki igya?

Aki nem unja még a session ipákat.

Ki ne?

Akinek fáj az Izland elleni 1:1. Aki nem szereti, ha elengedik. Aki szerint a világ egyre rosszabb hely.

Akkor ez most jó?

Mi nem unjuk még a session ipákat.

 

A Neck Oil nem hazudik, egy olyan session ipa, amiből sokat meg lehet inni viszonylag rövid idő alatt, cserébe viszont kicsit semmilyen. Vizesebb, de gyümölcsösebb, mint az előző ugyanilyen, viszont a túl sok széndioxidtól kissé szúrós, mint az olajos magvak héja. Azért csúszik.

Ki igya?

Akinek bejött a Dezső vére.

Ki ne?

Akiknek nem jut eszébe legkésőbb délelőtt 11h-ig, hogy most már meló után igazán le kéne verni valami fasza sört.

Akkor ez most jó?

Kellemes, de ugye mi nem unjuk még a session ipákat.

 

Nem egyszerűen arról van szó, hogy az egzotikumuk megszépítik ezeket a söröket, mert az elmúlt hetekben nem egy lengyel, horvát, illetve szlovák kézművest ittam (ezúton is nagy ölelés kitűnő barátainknak), de azok egyike sem volt ennyire izgalmas. (Najó, ez nem igaz, a Zakładowy Fajrantból bármikor jöhet még pár üveggel…) Végszónak legyen elég annyi, hogy köszönet Balázsnak!