Nem is olyan régen számoltunk be a Möszjő egyel ezelőtti próbálkozásáról, és hát a Roger Roger eléggé fasza lett. Most egy bejáratott, díjnyertes sörük alapjára építve csináltak egy új sört, ezúttal is a Reketye Sörfőzdében dolgozva, de Sophieval úgy érezzük, hogy most nagyobb lett a füstje, mint a lángja.

Egy hét isztambuli kézművessörhiány után alig vártuk, hogy újra valami jó hazait igyunk. Jó, ez nem igaz, azért ott is bele tudtunk futni érdekes cuccokba (nemsokára jön egy beszámoló a török helyzetről), másrészt meg rohadt fáradtan, kb. a gépről beesve nem feltétlenül hiányzott egy újabb sörpremier. Nehéz a blogger élete na, meg panaszkodunk, hogy van program, meg jó magyar sör…

Apropó, jó magyar sör: a Jock McGregor a Möszjő Mrs. Wheeler porterének alapjaira épült. Amennyire emlékszem rá az egy jól iható, csontszáraz barna volt. Ezt csavarták meg most füstös whiskymalátával. Az eredmény nem lett egyértelműen siker.

Sörök a Möszjő Vödréből – Jock McGregor füstös porter

Maga a sör jól néz ki, szép barna, vöröses becsillanásokkal, de egy kicsit már a zavarosabb a kinézete is azt sugallja, hogy esetleg még nem teljesen kész. Habot nem igazán eresztett, úgyhogy rögtön rá is mentünk az illatára. Elsőre csak a füstöt érezni, ha nagyon szagolgatunk és melegedik, akkor jönnek ki a kakaóporos, sőt capuccinos illatok. Ízében is hasonló a helyzet: a kezdeti füstösség mindent elnyom. Nem annyira durva amúgy, nem túl csülkös, de mégis csak később lehet csokis-kakaós porteres jellegzetességeket kiérezni. Valahol kóstolás közben még valami furát is érzünk, mintha állott paprikapor lett volna…

Sophie és én is bírjuk a füstös söröket, de most egyetértünk abban, hogy ez nem lett teljesen jó, a 424, vagy a Pyrománia színvonalát nem éri el. Picit nyers, talán még egy kis érés, egy kis egyensúly kellene, mert az egyébként nem durva füstösség még így is elnyomja a porter karaktereket a sörben. Krémes, testes, csokisabb anyagot vártunk. A füst megvan, a láng hiányzik.