Kritika #20 // Mikkeller 1000 IBU

10 óra irodai munka után 4 óra lakásfelújítás; volt már vadabb péntek estém is. Nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre és arra, hogy valami lezsibbasszon.

Mikkeller 1000 IBU

Mikkeller 1000 IBU

Minden álmom így váljon valóra. Lidokain palackba zárva, helyi érzéstelenítés orálisan, bűn és bűnhődés egyszerre. Azt hittem, csak simán sokkolni fog és egy jó poénnak szánják ezt a sört, de nem.

Csak a rend kedvéért: az IBU – International Bitterness Units, avagy International Bittering Units – a keserűség mérésére kifejlesztett mértékegység. A FYKI rovatban posztolt komló táblázatban már szerepelt, de persze ezen túl is számos webes oldal foglalkozik a témával bővebben írásban, grafikusan, illetve részletesen akár magyarul is. A lényeg, hogy a sörök nagyjából 10 és 100 között értékelhetőek-érzékelhetőek ezen a listán, ezen túl csupán csak elméletben lehet keserűségről beszélni.

Az indokolatlan mennyiségű komló nem csak a keserűség elérésére került bele a főzetbe; már a kitöltéskor „tejóég” felkiáltással nyugtáztam az illatorgiát, ami fogadott. Kortyoláskor – ahogy berobban a szájba – egyszerre ragadósan édes és citrusos, aztán – a nyelv hátsó részén – elkezdjük érezni a jellegzetes IPA keserűséget (hivatalosan ez egy dupla Ipa, vagy Imperial IPA), ami aztán nem enged, de nem húz le (mint mondjuk a Legenda Pony tette), hanem több rétegben bontakozik ki. Ez a sör egy egyértelmű túlzás és mégis azt kell, hogy mondjam, hogy hihetetlenül kiegyensúlyozott. Nem csak ínyenceknek ajánlanám, tényleg bárkinek, akinek  szereti az ipát, mint műfajt… Továbbmegyek: a (hivatalosan nem létező) TOP 10-emben biztos helye van!!!

FYKI #8 // Anchor újdonságok

Valószínűleg San Franciscoban is belátták, hogy kell az innováció és kellenek az újdonságok. Alig, hogy 2014 februárjában megjelent az Anchor IPA, tegnap éjjel már az Anchor Saison érkezéséről adtak hírt! Ez utóbbi idén állítólag csak Kaliforniában lesz elérhető, de azért hátha valahogy hozzánk is jut majd ebből a „frissítő belga stílusú tavaszi ale”-ből…

FYKI #7 // Craft Check APP

Senki sem szereti, ha egy nagyüzemi sör külsőségeiben próbál kisüzeminek tűnni. Egy új alkalmazással elég csak a vonalkódot leolvasni, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a sör, amit inni készülünk jogosan viseli -e magán a ‘kézműves sör’ elnevezést és nem épp egy sörmulti ügyes marketingkommunikációjának készülünk bedőlni.

Egyelőre csak az app storeból érhető el $0.99-ért, de állítólag dolgoznak már az Androidos verzión is. Persze felmerül a kérdés, hogy mennyiben van létjogosultsága egy ilyen alkalmazásnak… Tudatos vásárlóként mindenesetre nem árt jól informáltnak lenni, és a Ratebeer.com sem tudja a választ minden kérdésre. Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy ez sem garancia a minőségre: ha a kedvenc főzdénket megvenné valami nagy sörmulti, attól még elvileg ugyanúgy készíthetnek remek söröket, míg egy gerillafőzde is állhat elő botrányosan rossz főzetekkel.

Forrás: http://features.blogs.fortune.cnn.com via https://twitter.com/JapanBeerTimes

Kritika #19 // Braumax Premium Schankbier

Amikor az egyik ismert barkácsáruházláncnál fizetés után a kezünkbe nyomtak pár doboz ajándék sört, már előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy még a Ratebeer-re is felrakom majd… Hát nem fent van már?

Braumax Premium Schankbier

Braumax Premium Schankbier

Amire számítottam az egy igazi melós sör a Rocky Cellar vonalon. Amit viszont kaptam az egy nagyon lazulós (és persze vizes) sör, amiről azt se hiszem el, hogy 4%-os… Tipikusan az az utolsó sör, amit hajnalban az éjszakai busz, vagy az első metró felé már nem kéne megvenni, de azért rutinból befigyel. Annak tökéletes. Lágy, édeskés, szinte észrevétlen, nem bántó (mint mondjuk az előbb említett torzszülött), sok vizet nem kavar.

Pénzt normál körülmények között nem adnék érte, hiába lehet megvenni amúgy 189 forintért abban a bizonyos barkácsáruházban. Mondjuk viszonylag ritkán is járok hajnali 4-5 körül ilyen helyeken csatlakozás, vagy metró után kutatva, más körülményt meg nem nagyon tudnék elképzelni… Egy felújítással eltöltött újabb nap után viszont nyilván jól esne valamit érezni is a sajgó végtagokon túl, így alig várom, hogy bontsam a gondosan bekészített Mikkeller 1000 IBUt, de addig elszórakozom a maradék pár doboz a Braumaxszal, ami sörös kalandként ugye nem annyira értékelhető, viszont legalább vicces.

Kritika #18 // BrewDog Paradox Isle Of Arran

19-20 éves koromban az egyik kedvenc italom a Guiness-vodka volt (a korsó tetejére ráöntöttem 4cl töményet), lement ebből 2-3 és minden rendben volt a péntek estével. Egy imperial stouttal és single malt whiskyvel ugyanez már nem jutna az eszembe és nem feltétlenül az eltelt 10 év miatt…

A BrewDognak szerencsére(?) más rugóra jár az agya (csak a rend kedvéért leírom, hogy természetesen ők nem öntöttek semmit egybe; a sör az Isle of Arran whiskys hordóiban érlelődött), de mivel a Paradox sorozat elég szép múltra tekint vissza, nem ért a meglepetés erejével, hogy mennyire masszív és komplex ez a kiadás. Mondanom sem kell, hogy nem az a sör, amit csak úgy legurít az ember, így én is felkészültem és étellel párosítottam, de hogy még izgalmasabb legyen, nem egyszerűen valami marha steaket öntöttem nyakon vele, hanem a házi avokádós-sertésburgeremet turbóztam fel, és ha már így alakult, persze le is kísértem.

BrewDog Paradox Isle Of Arran

BrewDog Paradox Isle Of Arran

Pohárba kiöntve – meg se kíséreltem átlátni a sötét folyadékon – hamar felvette az ajánlott fogyasztási szobahőmérsékletet. Illatra fűszeres, kólás, szinte diós, ízre pedig a nagyon édes (az elején) és a nagyon keserű (a végén) furcsa keresztmetszetében található. Nem éreztem ki sem a hátoldalon említett „vaníliát”, sem a „jól kiegyensúlyozott gyümölcsösséget”, a whiskys, malátás alkoholosságon túlról csak némi citrusosságot véltem felfedezni.

A húspogácsához is nagyon sokat hozzátett a rálocsolt 0,5-0,6 deci, nagyon jól felismerhető édeskés, pörkölt ízvilágot kaptak a hamburgerek. „Best burger in town” – nem jutott eszembe semmi, amit szívesebben ettem volna abban a pillanatban.

A Tokyo* posztban már elhangzott, hogy „ez túlzás”, magunkat meg nem ismételnénk. Kár, hogy nem egyszerre ittuk, jó lenne egymáshoz mérni a két imperial stout az erejét. Előbbi (18,2% ABV) inkább ragadós, nyúlós, ez pedig (15% ABV) folyósabb, szellősebb és nem biztos, hogy csak az alkoholkülönbség miatt (a whiskys hordó miatt megkockáztatom, hogy a Paradox Isle Of Arran alkoholosabbnak hat). Győztest persze felesleges lenne hirdetni, mert 2 olyan nehézbombázóról beszélünk, amik egyaránt pusztító hatásúak (a Ratebeer közönsége is 99-99 ponttal jutalmazta mindkettőt)… Nem lehet elégszer nekik ülni, így talán valamikor majd bevállalom és egyszerre bontom őket! Kihívás lesz minden tekintetben.

Kritika #17 // Jamaikai sörök

Karácsony óta készülök, hogy rávetem magam a Jamaikából kapott sörökre, na nem azért mert annyira extrák lennének (mindegyiket egy cég gyártja ráadásul, a helyi Desnoes and Geddes), vagy sokat várnék tőlük, egyszerűen hajt a kíváncsiság…

A Red Stripe Bold (középen) meglepően édes, itatja magát, a végére finoman, kissé szárazan keserű! Semmi extra, csak egy jól eltalált pale ale… „Csak”.

Talawah Lager, Red Stripe Bold & Red Stripe

Talawah Lager, Red Stripe Bold & Red Stripe

Utoljára ázsiában éreztem ezt a fajta teljesen jellegtelen, vizes ízt, ami most visszaköszön a Red Stripenál. Bántóan ízetlen és a bold után egyértelmű csalódás ez a világos… (Most már tudom, hogy nem lett volna szabad azzal indítani, de annak az üvege mutatott a legjobban a hóban!) Kissé édeskés és fémes íze van, olyan minta dobozból innám… A végére sem tudok megbarátkozni vele, alig várom, hogy a Talawah Lager megmentsen!

De ez egyre rosszabb lesz. Nem annyira édes, mint az előző kettő, hanem keserű, de nem komlósan és közben bántóan szénsavas. Több szót nem érdemel a Talawah (bal szélen), mert csak ugyanazt ragoznám: semmilyen.

Guinness Foreign Extra Stout & Dragon Stout Spitfire

Guinness Foreign Extra Stout & Dragon Stout Spitfire

A Guinness Foreign Extra Stout nem annyira vizes, mint az eredeti Guiness, stouthoz képest meglepően keserű… Ez a típus Jamaikában, Tanzániában és Kenyában érhető el; Dublinból szállítják a komlózott Guiness sűrítményt és helyben adják hozzá a térség ízlésének megfelelő hozzávalókat, így az alkoholtartalma is eltérő lehet országonként (a mienk 6,5%-os). Pörkölt, földes ízű, kicsit édes lesz a végére, ahogy eltűnik a keserűség. Egészen meg vagyok vele elégedve, sőt, meg is vagyok lepve, nem egy jellegzetes, markáns stout, de kifejezetten kellemes!

A Dragon Stout Spitfire illatra barley wine, sőt, mintha száraz vörösbor lenne… Aztán ízre desszertszerűen édes, mondhatni „a jamaikai Pardubický Porter” (csak, hogy újfent kiakasszam a hülye hasonlataimmal -ot)! Ránézésre meg se mondaná senki, hogy a tucatcímke egy ilyen különleges jamaikai cári stoutot (hha!) rejt… Nem az én műfajom, de attól még egy elég jól kitalált, masszív sör!

Összességében a Red Stripe és a Talawah Lager azt hozta, amit vártam (semmit), a Dragon Stout Spitfire meglepett, de kicsit meg is nyugodtam, mert ha valaha Jamaikában találnám magamat, akkor azért valahogy ellennék a Red Stripe Bolddal, meg a Guinness Foreign Extra Stouttal…