Tag Archives: tuff buzz

FYKI #51 // Budapest Beer Week 2018

Pár hónapja megkeresett minket a TuffBuzz gerilla Pai, hogy Rebák Tibi (a BrewDog és Signature után most épp a svéd Poppelsnél kezd főzni) barátunkkal közösen lenne -e kedvünk összehozni egy sörfesztivált. Amikor igent mondtunk (már privátban, nem FENEKIG.COM-ként, de hát mit számít ez), arra gondoltunk, hogy a nagyokat álmodás közben majd nagyokat sörözünk. Sörözni egyszer sikerült közösen ilyen tekintetben, dolgozni viszont annál többet dolgoztunk rajta, így a mai nappal elindult a Budapest Beer Week 2018 weboldala, illetve az ezt támogató közösségi oldalak is.

A fesztiválról röviden: „gyere a kóstolókra, maradj egy hétre” (ez már el is árulja azt, hogy a rendezvényt először a külföldi látogatók körében próbáljuk meg népszerűsíteni, de persze a hazai kraft arcokra is építünk).

Május 20 és 27. között kisebb rendezvények formájában csapfoglalásokat, koncerteket és ‘meet the brewer’ eseményeket tartunk majd Budapest különböző pontjain, míg 25-én pénteken és 26-án szombaton a Dürer kertben, fix belépőért, egy-egy 6 órás kóstoló formájában lehet decis fesztiválpohárból olyan sörökkel találkozni, amikkel egyébként nem nagyon lehet, pláne nem egyszerre egy helyen. 25+ külföldi főzde a terv, amit 10+ hazai csapat egészít ki; 2 csap / főzde, 1 keg / csap lesz a felállás mindkét nap és ha elfogyott egy sör, az el van fogyva, nincs csere. Kész. A végén hivatalos afterparty súlyosabb zenekarokkal, amire persze minden résztvevő meg van hívva (de külön jegyár ellenében ez utóbbi a nagyközönség számára is látogatható lesz).

Külföldi példák vannak – MBCC, Brewskival, Tallin Craft Beer Weekend -, a környéken viszont nem nagyon volt még ilyen, de persze nem szolgai módon másoljuk ezeket, inkább megcsináljuk a saját fesztiválunkat. Ami nem szól mindenkinek. Ahol combos a belépő (szóltunk!). Ahol decis a fesztiválpohár. Ahol a hozzánk hasonló fura figurák, akik ha sörről van szó, nem viccelnek – nem csak Európából, de mindenhonnan – összegyűlnek szakérteni (meg persze egy kicsit aljasodni is).

‘Never go full craft’ – tartja a mondás, de ezúttal nem félünk túltolni a bringát. További főzdék, jegyárak és programok hamarosan… Tali ott!

 

Kritika #131 // TuffBuzz x Mad Scientist SugarDaddy

Lassan vége a télnek (ugye tél?), de azért még mindig pont olyan jó csípős idő van, amiben szívesen elkortyolunk egy jó imperial stoutot a kandallónk előtt ülve, lábunkat a medvebőrön pihentetve. Egy jó imperial stoutot igazából persze bármikor elkortyolunk. Éppen ezért örülünk, ha jó hazai versenyzővel találkozunk. Most már bőven 10 felett van az itthoni próbálkozások száma, úgyhogy választék az eddig is volt. Párszor már akartunk írni egy nagy összefoglaló cikket, de valami mindig megakadályozott minket. Például, hogy nem volt egyszerre (értsd fél éven belül) elérhető a teljes paletta. Vagy hogy a 10-ből 4 nem bírta a tárolást, amit bírnia kellett volna. Vagy, hogy a benchmarknak kipróbált külföldi sör olyan szinten vert oda mindenkit, hogy nem volt értelme a nemzetközi hasonlítgatásoknak. Azóta sok javulás történt a minőségekben, voltak fasza próbálkozások, olyan, amire kifejezetten felkaptuk a fejünket (arról álmodozva, hogy pincében érleljük tovább) viszonylag kevés – talán csak a Hot Road a megboldogult (?) Green Sheep Beerstől.

Szóval baromira megörültünk, mikor Pai, azaz a TuffBuzz elhintette, hogy készült egy 11%-os imperial stoutja a Mad Scientisttel, amibe ráadásul beleborították a fél cukorka- és csokiboltot. Került bele étcsoki, kávé, vanília, narancsvirág, muscovado cukor, melasz és laktóz. Elvileg akkor ez egy krémes, édes, kifejezetten desszertsörnek ígérkezett, a kérdés az volt, hogy ennyi összetevő össze tud-e állni valami még faszább egységgé.

TuffBuzz x Mad Scientist SugarDaddy

És a rövid válasz az, hogy hálistennek igen. Háromfelé osztottuk az elegant nagyüveget amit kaptunk, de nem csak ezért tűnt el nagyon gyorsan a sör a poharainkból. Hanem mert a 11%-os alkoholtartalom ellenére nagyon csúszik, az alkoholosságnak nyomát sem éreztük. Nem lógott ki. De nem lógott ki a rengeteg egyéb összetevő sem, a készítők és a belé fektetett idő szépen összekalapálta az ízeket. Kerek és édes, de egyáltalán nem annyira durván, ahogy vártuk, jó desszertnek, de jó csak úgy magában is. Elég kellemes teste van, de nem telített el, kifejezetten jól iható, igazából harmadoltunk volna egy újabb palackot is, ha lehet. Minden belepakolt cucc és várt extremitása ellenére ez egy baromi jól érthető, veszélyesen jól fogyasztható sör lett. Valószínűleg nem nagy kockázat leírni, hogy jelenleg a legjobb magyar imperial stout (és valószínűleg all time top 3-ba is belefér). Jár a pacsi.

Ki igya?

Aki valami különlegesre vágyik, de mégsem akar túl extrémet. Akinek van kandallója.

Ki ne?

Aki a narancsvirágnál feladta. Akinek nincs kandallója.

Akkor ez most jó?

Még nem világklasszis, de mindenképpen top sör. Fasza.

Disclaimer, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Civilben marketingesként rettenetesen tudnak zavarni, ha egy sört új recepttel, ugyanazon a néven adnak el, ha valaki arculatot másol és hasonló kis turpisságok. A SugarDaddy bár nevében és stílusában ugyanaz, mint egy itthon is kapható dán sör, ez simán betudható a hasonló asszociációknak, akkor is ha nem szerencsés. A címke viszont eléggé egyértelmű inspirálódásnak tűnik. Ráadásul egy olyan ikonikus dizájnra hasonlít a címke, amit nehezen felejt el valaki, ha már egyszer látta. Beszéltünk a sörfőzőkkel, elvileg a grafikus nem ismerte ezt az arculatot, de döntsétek el Ti, hogy mit gondoltok. 

TuffBuzz x Mad Scientist SugarDaddy via facebook.com/events/241405376319799/

Flying Dog Raging Bitch via flyingdogbrewery.com

A borítón látható fotót a Mandinerről szedtük.

Programajánló #21 // Július

programajanlo21

Július picit csendesebbnek tűnik, de a vidék felébredt!

2016. július 2. Újra Sör Labor a Margit utcában Tanulj sört főzni, tényleg faszaság.

2016. július 7. TuffBuzz craft beers – Joanna Gimme HOP – Imperial IPA – Csatlakozz az ellenállókhoz! Duplán premier, új sör, új sörfőzde.

2016. július 8-10. Kerti Party Jó kaja, jó sörök, kitűnő hangulati és hangi aláfestés a villamospálya felújítása a Gellért térnél.

2016. július 8-10. II. FŐTÉRI KÉZMŰVES SÖRFESZT – ESZTERGOM Lesz Kis Grofó, több kérdésünk nincs.

2016. július 13-17. II. Alsóörsi Sörfesztivál Balcsi.

2016. július 14-17. Beerlak a Kunfehértói Sörfesztiválon

2016. július 16. Sör Labor – Sör tanfolyam Tanulj sört főzni, tényleg faszaság 2.

2016. július 20-24. Keszthelyi Sörfesztivál Még egy kis Balcsi.

2016. július 21. Mad Scientist Csapfoglalás Jó hely, jó kaja, jó sörök.

2016. július 22. Spidermild sörpremier Na még egy premier a hónap vége felé is!

2016. július 23. Monyo Tap Takeover & Meet the Brewers – Berlin Beer Week Monyó menni Németország.

2016. július 28. 1. Beermarket.hu x Green Sheep Bar Sörkóstoló Kóstolgatásokban!

2016. július 30. IPA – Illuminated Pitching Award Piálós városi golf? Tőlünk jöhet!

2016. július 31. Közösségi Sörfőzés: *Kolor*HOP*in* No.2 Hello Gyöngyös, főzzetek sört!