2013 decemberében egy magyar srác Valenciából utazik 3000 km-t, hogy bekopogjon a BrewDog ajtaján azzal, hogy – mivel nem kapott visszajelzést a levelére, illetve az elküldött 3 sörére – akkor most itt van személyesen. A HR-es persze nincs bent, szóval nem marad más, mint a nagy hátraarc… Mire visszaér egy email várja, meg egy Skype interjú, január elején egy próbahét, február elejétől pedig a főzde állandó munkatársa.

A srácot Bakó Janónak hívják és mivel már egy éve él Skóciában, adta magát, hogy a Fenékig második interjúját vele csináljuk.

via https://www.facebook.com/BrewDogOfficial

FENÉKIG: A BrewDogot kívülről jól véljük ismerni, elég sokat foglalkozunk a söreikkel is persze, de milyen belülről? Adj egy kis kapaszkodót, hogy milyen is ott dolgozni és a részese lenni…

JANÓ: KIBASZOTT JÓ!!! Már bocsánat az egyszerű megfogalmazásért de minek titkolni… Sokszor az emberek panaszkodnak, ugye. De hát panaszkodni mindig egyszerűbb (nem jobb, nem rosszabb, csak egyszerűbb). Szerintem pedig örülni a lehetőségeknek, a mindennapoknak, az az egyszerűbb!

Nyilván nagy a pofám azután, hogy Valenciában egy kicsi mikrofőzde-étteremből jövök, ahol az alkoholista, kokainfüggő ex-főnököm minden formában, fizikai-, és lelki szinten is teljesen kihasznált. Azután belecsöppenni a kutyaólba, hozzáértő, profi szakemberekkel melózni, akik a világ minden szegletéből vannak itt, csak a kráft söciért, az igazán szívet melengető… Tényleg mintha a „livingelném a drímet”, viszont a „lávingolást” néha kicserélném fákoffolásra a hop-pal kapcsolatban, amikor ez a rengeteg mennyiségű komló, amit csak el tudsz képzelni, mindent eltömít… De ez is szakmai tapasztalat, igazából most tapasztaljuk mi is ki merre – hogyan lehet minél jobb eredményeket elérni… A gyár az úgy nő, mint egy bolondgomba, amit Skóciából kifolyólag mindig eső táplál… Elképzelhetetlen , hogy elmegyek 10 napra nyaralni, és mire visszamegyek van valami új berendezés, új tank, új biszbasz, amivel lehet játszani, nagyon adja! Minden cimbinek azzal szoktam példálózni, hogy például tavaly ilyenkor (január 13-án), amikor kijöttem, akkor volt tíz 100 hektós, hat 200 hektós, nyolc 400 hektós és három 600 hektós fermentáló tartályunk (Valenciában négy 20 hektóssal bolondoztam, csak az összehasonlítás végett), illetve egy 100 hektós, egy 200 hektós és egy 400 hektós világos sörlétartályunk… Nos, egy hónapra rá, amikor kiköltöztem és beálltam a falkába, addigra érkezett egy puffer tartályocska a sörlé-forraló tartály és a whirpool közé két darab 400 hektós világos sörlé tartály, meg három 600 hektós fermentáló tartály még, mondom nebassz, itt nem cicóznak, az már egyszer tuti! Most összesen az előbb említetteken mellett összesen van tíz 600 hektós, meg kilenc 800 hektós tartály is és novemberben álltunk át a 7/24 órás munkarendre. A gyár növekedéséből kifolyólag rengeteg lehetőség van a szakmai továbbfejlődésre és előrelépésre is. Summa summárum, jó cucc itt lenni!

FENÉKIG: Ha már 7/24, akkor címszavakban, de összefoglalnád, hogy hogyan telik egy átlagos heted?

JANÓ: 4 nap meló 12 óra, aztán 4 nap OFF. Én az ászok részen vagyok, és a sörlé centrifugálásáért, szűréséért felelek; rohangálok mint pók a falon, mert itt sok ugye a részvényes, aztán ők ’’kibaszottul” sokat értenek a kráft sörhöz, úgyhogy majdnem mindennek söcinek kristálytisztának kell lennie! Úgyhogy miközben figyelek a centrifugára, segítek a srácoknak az ászokpincében a mindennapos teendők elvégzésében… Nekem igazából a munkahely a játszótér, ott érzem jól magam, ott vannak a barátok, a család, a nevetés, néha a sírás, csak a jó csajok hiányoznak, de nem lehet minden havaj, dizsi, meg napfény. A maradék 12 óra meg pikk-pakk eltelik, sajnálatos módon legkevésbé alvással, meg pihenéssel, de nem panaszkodom, majd kipihenjük magunkat a sírban!

Nyakig komlóban (a képet Janó küldte)

FENÉKIG: Ekkora hajtásban mennyire tud a kreativitásod kibontakozni?

JANÓ: Azt jól ki lehet bontakoztatni a szabadidőben. A munkában viszont mindennek megvan a maga rendje és módja: előírások, receptek, a folyamatok elvégzése, stb…

Viszont van egy „Sabco” nevezetű kicsi csoda-masina, amivel 30-40 literes főzeteket lehet alkotni, nah, az az önmegvalósítás paradicsoma! Szabadidőnkben azzal szoktunk játszani. Ugye az alapanyagok adottak, aztán ami a csövön kifér… Én még nyáron csináltam Valencia emlékére egy valenciai rizzsel és szárított narancshéjjal egy a tököm tudja már milyen stílusú vörös alet, nah az olyan szörnyű lett, hogy az még hagyján, hogy én nem ittam belőle egy üvegnél többet, de amikor kiraktam az ingyé’ sörökhöz, még a lengyel palackozó arcoknak sem kellett… Az mi?! Csak az egyik ír munkatársamnak annak ízlik; annak viszont nagyon. De hát ezek az írek, azoknak minden szar ízlik, haha!

Most volt egy főzdén belüli háziverseny, arra egy amber allel készültem, amit gyömbérrel, datolyával, meg mazsival bolondítottam meg, szerintem viszi is a prímet! Én nagyon büszke voltam, illetve vagyok rá, csak 60 üveggel kellet volna palackozni, hogy induljak a versenyen… Én meg, amikor palackoztam, akkor már nagyon fáradt voltam, meg ki volt a faszom rendesen, itt volt a haverom is a Murphy azzal a hülye törvényével… Egy szó mint száz, nem az én napom volt, a palackozó állványra sem tudtam felerősíteni a sör-, meg a CO2 vezetéket, műanyag gyorskötöző hiányában. A karbantartók részlege be volt zárva, de nem olyan fából faragtak, hogy feladjam, füldugó zsinórjával erősítettem oda a vezetékeket; így sikerült egy dobozzal lepalackozni (20 üveg). Hiába írtam rá, hogy nem a mennyiség, a minőség… Majd jövőre megkapják a magukét!

A füldugó zsinórja, mint gyorskötöző (a képet Janó küldte)

Voltak nagyon ígéretes sörök a versenyen, az amerikai főnököm egy fantasztikusan finom, tökéletes sourt készített cseresznyével (ha minden jól megy, és nagyon remélem, hogy igen, abból csinálunk egy 100 hektós tételt is), a német cimbim csinált szarásig komlózott lagert, meg egy rauchbiert füstölt, lengyel paprika hozzáadásával. Jó cuccok. Angelo, a görög barátom dorian gyümölcs felhasználásával csinált valami fost, haha! Csak ő tudott belőle inni, de szerintem ő is ment utána a buzukit kidobni (de lehet az a Delhusa Gjoni nótától volt)! Én még a szagától is rosszul voltam… Sikerült elérnie a pontozáson -0,4 és -1,0 átlagértékeket, hahaha, szóval kreativitás bontakoztatásban nincs hiány!!!

FENÉKIG: Van -e valami izgalmas projekt, amin mostanság dolgozol?

JANÓ: Egy fasza, tökös underground szervezetet indítok útjának, amibe megpróbálom nemcsak a magyar, de a spanyol, illetve angol nyelvű barátaimat, sörös cimborákat, zenészeket, művészeket, tetoválókat, rock’n’roll csibészeket bevonni.

Egy vagány alapítvány, amit underground csajok – srácok tesznek a hátrányosabb helyzetű arcokért. Nem a pénzgyűjtésről szól, hanem hogy kinyissuk az emberek szemét, hogy tegyünk a másikért. Szórakozóhelyek akadálymentesítésétől kezdve, motivációs előadásokon keresztül, zenei rendezvényeken át, a mindennapi segítség-nyújtásról, az akcióról szól… A határ a csillagos ég, az egész „vagánykodás”, csak most kezdődik, jó helyen, jó időben, jó emberekért! Szóval tekerjétek fel a rádiót, televíziót, füleljetek, figyeljétek az esti hírekben, indul a Vagány Alapítvány a Hétköznapi Szuperhősökért (V.A.H.S.)! Egyelőre itt érhető el a projekt: vahsthirteen[kukac]gmail.com

FENÉKIG: Annyit már most megígérünk, hogy a V.A.H.S. alapítványról – ahogy lesz miről – mi is beszámolunk majd! Utolsó kérdés… Hol látod magad 5 év múlva?

JANÓ: Reményeim szerint addigra megtalálom a királykisasszonyomat, aki még bujkál előlem, elragadom a kis kacsóját, a fele királyságot, és boldogan, amíg meg nem halunk…

Szakmai szempontból reményeim szerint saját nedűvel fogom a boldogságot a nagyérdeműbe pumpálni és minden holnapután-kiskedden a Fenékig crew-val és a barátaimmal a Böiler nagysikerű Sördal himnusz „Gyerünk, gyerünk, megjöttek a részegek” refrénjét csordavokálba üvölteni… Az lesz a jó világ, haha! P.M.A forever!!!