All posts by theblackheartking

Kritika #54 // Sörvacsora a Budai Gesztenyésben

Rendhagyó kritika következik, mert nem (csak) sörökről írok ezúttal, hanem egy komplett sörvacsoráról. Csütörtökön lett nekem szegezve a kérdés, hogy mit csinálok pénteken… Hogy rövidre zárjam a történet elejét: sörvacsorára mentem végül a Budai Gesztenyés Étterembe.

Bemelegítésként Utassy Rolanddal, a Legenda sörfőzőjével beszélgettem. Aki követi a blogot, az tudhatja, hogy a főzde sörei iránt vegyesek az érzéseink; van amit agyondicsértünk és van, amit lehúztunk. (Előbbire példa a Samurai, utóbbira a Pony – így külön öröm volt, hogy mindkettőt újrakóstolhattam az este folyamán). Persze nem kerülgettük ezt a témát – ami akár kényesnek is tűnhetne -, de Roland nagyon kedvesen és készségesen reflektált mindenre. Tiszteletreméltó, hogy a legkevésbé sem éreztem sértődöttnek, sőt, jogosnak is tartotta némelyik kritikát. Természetesen nem erről szólt az este, hanem az étel-italpárosításokról, de egy igazán nyitott és lelkes sörfőzőt ismerhettem meg személyesen is…

Legenda Kelet India Társaság IPA vs. Gorgonzola puding hagymacsírával diós kenyérrel

Legenda Kelet Indiai Társaság IPA vs. Gorgonzola puding hagymacsírával és diós kenyérrel

Előzetesen kicsit tartottam a vacsorától (már amennyire tarthat egy ilyentől az ember), mert – míg a részletes menüt több forrásból is le tudtam csekkolni – semmilyen infot nem találtam a sörökre vonatkozóan. Mivel a helyszín gyakran ad borvacsorákat, élt bennem a gyanú, hogy az egyik már korábban bevált boros menüt húzzák rá erre a témára… Szerencsére nem ez volt a helyzet, Parcsetich Ernő séf (bár saját bevallása szerint is laikus a kézműves sörökkel kapcsolatban) igyekezett utánamenni a történetnek. Nyilván én sem ételkritikusi minőségemben voltam jelen, a Legenda söröket meg jól ismerjük, így megpróbáltam főleg az összhangra koncentrálni.

Ami egyből feltűnt, hogy a Kelet Indiai Társaság IPA újra sötétebb. A megjelenésekor ilyen volt, aztán halványult és az íze is vesztett a karakterességéből, most viszont (Roland is megerősített ebben) újra „teljes fényében pompázik”. Visszafogott, édeskés, nem tolakodó, brit típusú IPA. A gorgonzola puding előételnek remek, csak a párosítást nem értettem annyira, de szerencsére a hagymacsíra markánssága menti a menthetőt és jól rájátszik a komlós keserűségre.

Legenda James is Brown Ale vs. Hideg libamáj sós karamell mártással

Legenda James’ Brown Ale vs. Hideg libamáj sóskaramell mártással

Exkuzálom magam az asztalnál a folyamatos telefonos fotózásért, normál esetben azért nem így ülök le egy vacsorához… A hely részéről fel is ajánlják, hogy a rendelkezésünkre tudnak bocsátani profi képanyagot is az ételekről, de inkább hárítok. Ellentétes lenne a blog alapelvével (már nem a minőségi fotók), hiszen igyekszünk mindig saját anyagot lőni, profi gép meg nincs mindig kéznél, illetve többen is vagyunk szerzők, szóval marad ez a megoldás (amit a legkevésbé sem bánok amúgy).

James Brown Alet akkor ittam utoljára, amikor megjelent. Anno nem hagyott mély nyomokat, igaz, sebeket sem ejtett. Színre átlátszó, illatra mosogatóleves (el sem hiszem, hogy ezt leírom ennél az asztalnál, de ez van)… Szerencsére ízre már nincsenek problémák, vizes, könnyű, száraz, visszafogottan édes és jól iható. Ez utóbbi tulajdonság a nem is titkolt célja ennek a barnasörnek. A libamáj és főleg a sós karamell (fantasztikus így együtt) kihozza a pörköltséget is belőle, de egy markánsabb ízvilágú sör talán jobban állt volna ennek a párosításnak. Értem én, hogy egy második fogásnál nem lehet elsütni mondjuk az Olaszházi Bitument, így viszont a sör alárendelt szerepbe kényszerült.

Kacsaburger citromos sör velutéval

Legenda Snakebite Imperial IPA vs. Kacsaburger citromos sörveloutéval

Már csak blogon elég jól dokumentált hamburgermániám miatt is nagyon vártam a kacsaburgert, az ipákat meg ugye ki nem szereti, főleg, ha duplák?! A Snakebite egy hétszer komlózott Imperial IPA (egyszer keserűkomlózás, a főzés utolsó 20 percében különböző időközönként ötször, majd a forrás után még egyszer), illatra alkoholos és kissé fémes. Előbbi az ízében is benne van (mégiscsak 8,2%-os), utóbbi szerencsére már sehol; úgy hat frissítően, hogy közben masszívan keserű. A kacsából nyilván nem lehet marhaburger-jellegű szaftos húspogácsát csinálni, de ennek a tudatában is száraznak éreztem (már a húst… nem a bucit). Persze ettől még finom volt, nem is kicsit, de ennél a párosításnál éreztem azt, hogy van egy teljesen jó étel egy teljesen jó sörrel és nem adnak egymáshoz semmit, hogy nem egyesítik az erejüket egy felsőbb jó érdekében! Szó nem érheti persze a ház elejét, de ha már egy tematikus sörvacsorán vagyunk, akkor ez mégiscsak kihagyott ziccer.

Ezen a ponton döbbentem rá, hogy a legkézenfekvőbb párosítás kimaradt a menüből: a csípős-fűszeres ízvilág a szétkomlós-édes ipa ellenében… Ezt szóba is hoztam, így legalább kiderült, hogy Roland is legalább akkora kaszpaicin-rajongó, mint én… (Ami viszont nem derült ki, az az, hogy akkor mégis miért maradt ki a csípős?) Felmerülhetne a kritika, hogy talán mégsem a sörökhöz lettek elkészítve a fogások, de ez a párosítás egyből rácáfolna erre: a citromos sörvelouté elkészítéséhez Snakebite is fel lett használva. A savanyú-keserű sörmártás izgalmas hozzáadott értékkel bírt, de azért nem vitte el a hátán a történetet.

Legenda Black Samurai Imperial Stout vs. Teriyakiban érlelt szűz szilvával és sült sós tejbegrízzel

Legenda Black Samurai Imperial Stout vs. Teriyakiban érlelt szűz szilvával és sült, sós tejbegrízzel

Jön a szűz és a Black Samurai. A legutóbbi Főzdefeszten az egyik kedvencem volt ez a whiskeymalátás imperial stout, de nem csak ezért voltam izgatott, hanem amiatt is, hogy azóta tovább finomítottak a recepten; a főzet ugyanaz, de 16°C helyett ezúttal 18-20°C között érlelődött 6 hónapon keresztül. Jövő évtől ráadásul jönnek majd különböző, limitált kiadások is ezen a vonalon! Izgalmas tervek és személy szerint nagyon várom, hogy mi sül ki belőlük.

Nem tudom, hogy milyen étellel párosítottam volna egy ilyen kaliberű sört, de hihetetlenül jól el lett találva ez a kettős. Az előző fogásnál hiányérzetem volt, ezúttal viszont van egy ételköltemény egy önmagában is lenyűgöző sörrel párosul; a szűzpecsenye, a sós tejbegríz és a szilva hármasa fantasztikusan illik a sör telt, füstös-whiskey-s ízvilágához!

Legenda Game Over Bourbon Ale vs. Füstös marha steak “bourbon” mártással szalonnás burgonyával

Legenda Game Over Bourbon Ale vs. Füstös marhasteak “bourbon” mártással szalonnás burgonyával

A társaság a helyi borvacsorák törzsvendégeiből jött össze, és bár nem sörösek, Roland 3 órán keresztül tud magyarázni az általános kézműves tendenciáktól kezdve az apróbb főzési fortélyokig mindenről. Egy igazi meet’n’greet, de nem válik unalmassá a dolog számunkra sem!

Eközben először kóstoljuk a Legenda most novemberben debütált sörét, a Game Over Bourbon Alet (annyira új, hogy nem hogy a Ratebeer-en, de a Legenda hivatalos oldalán sincs még fent). Ugyanúgy 12%-os, mint a Samurai, de kevésbé testes. Hordóérleltnek tűnik (pedig nem az), a hozzáadott tölgyfa chips és whiskey az oka ennek. Ale-es, komlós, édes, az alkoholosságát pedig nagyon jól ellensúlyozza a medium rare steak. A hús szinte olvad a számban, a bourbon mártás belesimul a sörbe, olyan az összhang, hogy ugyanazt a visszafogott füstösséget vélem felfedezni mindkettőben. Hirtelen dönteni sem tudok, hogy ez, vagy az előző párosítás az este csúcspontja. Mindegy is. Az igazi nyertes én vagyok.

Legenda Pony Session Ipa vs. Mangós-citrusos desszertfalatkák

Legenda Pony Session Ipa vs. Mangós-citrusos desszertfalatkák

A Legenda Ponyval az első találkozásunk nem volt problémamentes, de Roland biztosított minket afelől, hogy mostanra már kitapasztalták azt, hogy mennyi ideig is kell állnia a sörnek a kereskedelmi forgalomba kerüléshez. Masszív habot ereszt, kicsit opálos, kicsit halovány, illatra komlós-déligyümölcsös. Ez már egy jobban kiegyensúlyozott IPA képét mutatja, de még mindig nem egy BrewDog Dead Pony Club… A komlós keserű nagyon hamar, már a korty elején beúszik és sokáig is marad. Viszont a mangóval meglepően jól harmonizál, a citrusos öntet pedig a komlókeserűvel váltakozva sokkolja az ízlelőbimbóimat. Ha meglátom ezt a sört a hűtőben, még mindig nem fogok egyből felé nyúlni, az este lezárásának viszont tökéletes ez a páros is. Amennyire tartottam a menü első felében a sörvacsora létjogosultságától, a második fele épp annyira volt meggyőző!

A külföldi tendenciák is azt mutatják, hogy a nálunk fejlettebb kisüzemi sörkultúrával rendelkező országokban ez – mármint az étel-ital párosítás – a következő nagy őrület. Jó látni, hogy a belvárosi kis helyeken túl egy olyan magasabb presztízsű étterem is a magáénak érzi ezt a műfajt, mint a Budai Gesztenyés! Listaáron 16.900 forint ez a hat fogásos „Sörvacsora Exkluzív”; emiatt nyilván nem fog minden kézműves sör fanatikus egyből Budakeszire rohanni, viszont egy ilyen étteremben egy ilyen menüsornak, illetve a sörfőző egész estés rendelkezésre állásának meg is kell, hogy legyen az ára.

Random #35 // Cool Lista 2014

Alapesetben nem foglalkozunk a cool lista híres-hírhedt intézményével (nem, hogy itt a blogon nem, de amúgysem), ezen viszont hangosan felröhögtünk: Kővári Csakajósör Gergő a 46. helyezett az idei listán…

Ezúton is gratulálunk, bár azt nem értjük, hogy miért csak a lista aljára fért fel! (Egy oldalt igazán indíthatnánk a Facebookon ‘Százezren Kővári Gergő Első Cool Listás Helyéért’, de ezt majd még átgondoljuk…)

A legközelebbi látogatásunkkor mindenesetre majd közel állunk hozzá, hogy „sütkérezhessünk mi is a coolban”!

Kritika #52 // Mikkeller / Three Floyds Boogoop

A Csakajósör polcai előtt hosszú percekig topogtunk (mondjuk gyakran tesszük ezt) és méregettük, hogy a Mikkeller – Three Floyds kooperációk közül a Boogoopra, vagy a Risgoopra essen-e a választásunk. Ahogy látszik, a hajdinával főzött (előbbi) nyert a rizsessel (utóbbi) szemben…

Illatra gyümölcsös – és ezúttal nem citrus, hanem szőlő (ez egészen jól kivehető is volt) -, de ami a legkirívóbb, hogy soha nem éreztem még ennyire fenyőillatot sörben!

Aszús színe van és masszív habja, ami nem múlik; az utolsó pohár aljára is jut (0,75l az üveg, tehát szerencsére 3 pohárral is lehetett tölteni). Ízre ragadós, édes, folyós; hivatalosan barley wine, de amerikai dupla-ipás jegyeket is érzek benne.

Mikkeller / Three Floyds Boogoop

Mikkeller / Three Floyds Boogoop

A komló keserűje végig jelen van a kortyban, nem csak úgy beúszik… Ez tartja egyben a sört, mert amúgy a 10,4%-os alkoholtartalommal veszélyes is lehetne. Üdítően édes, nem hajlik át kommerszbe, vagy geilbe. Mintha must lenne.

Egyszer mindenkinek kéne 3000 forintot szánnia rá, mert élmény ez a sör, igazi desszert különleges alkalmakra!

Random #34 // Mocskos pénz, mirelit pizza, gonosz iker

Követésre már ajánlottam az Evil Twin Brewingos Bjergso iker rendszeres sorozatát, de emellett a hír mellett nem tudtam elmenni… Egy igazi norvég sört akart főzni kooperálva a helyi Lervig Aktiebryggeri amerikai főzőmesterével és arra jutottak, hogy a norvégokra a mirelit pizza (a Grandiosa pizzából évente 40 millió fogy az 5 milliós Norvégiában) és a pénz jellemző (a leggazdagabb ország ugye a Földön), így ezek hozzáadásával „kell” valamit kitalálniuk.

Azt is tudja, hogy sok embernél kicsapja majd a biztosítékot ez a dolog – úgy a szenzációhajhászás, mint az öncélú extremitás – de a lefőzött 6000 liternek biztos lesz majd piaca. (Meg lehet vetni, de én is simán kóstolnám!) Stout lesz és 20%-os ABV-t céloztak be vele, aztán kiderül, mi lesz belőle…

Kritika #51 // Hopfanatic Christmas Singularity & BrewDog Pumpkinhead

Hivatalosan csak ma verik csapra, de a Hopfanatic Pub jófej akciójából kifolyólag pult alól üvegesen is elérhető volt már pár napja a Christmas Singularity. Respekt!

Édes, alkoholos, de jól kiegyensúlyozott sör. Lomhán szénsavas, elsőre nagy habot ereszt, ami aztán el is tűnik hamar. Gyönyörű, narancssárgás színe van; nyilván a sütőtökpüré sokat hozzátesz ehhez. Nem feltétlenül érződik rajta a tök, tehát nem az a tipikus amerikai tökös sör, de ez cseppet sem a hátránya… A 9% viszont nagyon is érződik, a fűszereket pontosan nem tudom kivenni, de az élesztő határozottan belga. A karácsony, mint műfaj nem a kedvencem – sem sörben, sem ünnepként -, de ez mindig jöhet. Klassz lett!

Hopfanatic Christmas Singularity

Hopfanatic Christmas Singularity

Pattan a BrewDog Pumpkinhead is! Kitöltéskor egyből feltűnik, hogy színre sötétebb, kisebb habot is ereszt, de ez masszívabb. Szegfűszeges, mézeskalács illatú, ízre pedig kissé fanyar; mézeskalács cukor nélkül. Ez sem az amerikai tökös sör, de már közelebb van hozzá… Az előzőben csak kerestük a tököt, de mintha az alkohol elnyomta volna, itt meg a fűszerek miatt nem találjuk. Ahogy melegszik kissé puncsos lesz, keserűje sokáig kitart, itt talán érezni a sütőtököt!

BrewDog Pumpkinhead

BrewDog Pumpkinhead

Ha azt nézzük, hogy tökös sörként melyik érvényesül jobban, akkor talán a BrewDog nyeri a menetet, de a meccset ezúttal a Hopfanaticnak kell ítélnünk, mivel a Christmas Singularity az, amit máskor is innánk (és fogunk is).

Kritika #50 // BrewDog Hello My Name is Vladimir & Vote Sepp

‘Proteszt sörök a műfaj mestereitől’ címet is adhattam volna a bejegyzésnek, de nem tettem, cserében viszont egyből ezzel nyitok… Előzetesen már hallottam, hogy a Vote Sepp rossz, a Hello My Name is Vladimir meg jó, de ha bármiről le lehetne engem beszélni, akkor ez a blog se lenne, nem, hogy ez a poszt.

BrewDog Hello My Name is Vladimir

BrewDog Vote Sepp & Hello My Name is Vladimir

Az orosz rendezésű 2014. évi téli olimpiai játékokra időzített dupla ipa egy kis borsot hivatott törni Vladimir Putin, illetve az országra jellemző hivatalos melegellenes retorika orra alá nevével, külalakjával és nyíltan maszkulin promóciós anyagával. (Küldtek is a Kremlbe pár üveggel.)

Helló, a nevem Vladimir. Én egy sör vagyok über–hetero férfiak száméra, akik topless lovagolnak és kést hordanak. A 2014-es téli olimpia söre vagyok. De nem a melegek számára. Szeretsz megtermett férfiakat birkózás közben látni a judo szőnyegen, vagy fecskében horgászni? Akkor ez neked szól!

Előreszaladok egy kicsit, a Hello My Name is Vladimir egy jó vicc. Borostyános, testes, szénsavas. Jól iható, kiegyensúlyozott dupla ipa lett túlzások nélkül. Édes, nyúlós, komlós, nem szétkeserű, de keserű, zamatos, fasza kis ivósör. Talán egy kicsit túl könnyen is csúszik, mert semmi komoly egyéb reakciót nem vált belőlem ki, így, ha belekötnék, akkor csak azt tudnám mondani, hogy lehetne maszkulinabb és sokkolóbb.

A Vote Sapp egy kísérlet arra nézve, hogy korrumpálják a FIFA korrumpálhatatlan elnökét a 2022-es Futball Világbajnokág helyszínével kapcsolatban. (Annak az elvnek a mentén, hogy ha Quatarnak összejött, akkor Skóciának is minden esélye megvan rá…)

Egy korrumpálhatatlan hibiszkuszos búza, ami egyben egy kacsintás és bólintás is fáradhatatlan futball führerünk irányába…

Ha már az előzőekben is lelőttem a poént jó előre, itt se teszek másként: ez a sör egy rossz vicc. Rozé fröccs jelleggel bír erősen, ízre is vizes, szódás, szénsavas és savanykás; ha nem én töltöm ki, el sem hiszem, hogy ez sör, főleg nem, hogy Brewdog. A hab is eltűnik róla hamar és marad egy pirosas-rózsaszínes lötty a pohárban. Vajon fricska ez a Fifa vezetőjével szemben (mármint, hogy direkt rossz)?! Csak egy kis keserű van a végén, halovány komlósság, amúgy értékelhetetlen. Vajon szánt szándékkal egy csomó rossz kompromisszumot hoztak a készítése közben??? Azért ilyen?! Egy rakás kérdésem merült fel… És a legégetőbb: miért a fogyasztón (rajtam) csattan az ostor?

Random #33 // Sörök, amiket innék MOST

Evil Twin Christmas Eve at a New York City Hotel Room – mert tetszik a neve. Szinte látom magam előtt, ahogy egyedül ülök karácsonykor egy New York-i hotelszobában.

Signature Brew Black Tongue – mert bírom a Mastodon zenekart, ez pedig a hivatalos sörük. Egy csomót melóztak vele, hogy olyan legyen, amit tényleg fel tudnak vállalni, nem csak a nevük került rá….

Maui Brewing Big Swell IPA – mert csak. A Maui Brewingtól ezer éve kóstolnék valamit, az ipákat imádom (de hát ki nem?) és több sem kell, mint egy tengerparti kép, ami meghozná a kedvemet!

 

Kritika #49 // BrewDog Prototype Challenge 2013

Most, hogy lassan érkezik a BrewDog Prototype Challenge 2014, a fejemhez kaptam, hogy nagyon is aktuális ideje lenne, hogy foglalkozzak megigyam a 2013-as hármast… Ugye a BrewDognak ezek olyan limitált kiadásai, amikből hivatalosan csak egyet csinálnak meg; azt, amire a honlapjukon a legtöbb szavazat esik.

A búza-ale Hobo Pop laza. Chill. Bekezd, de aztán nem tolja túl. Illatra édes, kortyra egzotikus; olyan, mintha egy ipát innék, aztán jön a keserű, hirtelen, de ízlésesen vezeti le az előzőeket. Nagyon jól kiegyensúlyozott, könnyű sör. Megvettem, főleg, hogy rozs is van benne, amit a Brood & Spelen után kifejezetten keresek is.

Prototype Challenge 2013

Prototype Challenge 2013

A Brixton Porterről anno azt írtam, hogy bármikor jöhet, és ez azóta sem változott; jó újra a poharamban tudni, és úgy inni, hogy nem kell felülbírálnom magamat! Új info, hogy kicsit füstösnek érzem most az erejét. Továbbra sem a porterek szerelmeseinek top választása, hanem azoké, akik inkább csak messziről tisztelik azt, de szeretnek a komfort zónájukon kívülre is merészkedni; új stílusként ki is nevezem „gateway porter”-nek!

Jöjjön újra a rozs és az Interstellar. Illat alapján a Hobo Pop rozsosabb, pedig ez kifejezetten egy vörös, rozsos ipa. A habja krémes, lomhán szénsavas, ízre édes, talán túl édes is (lehet, hogy annyira nincs jól kiegyensúlyozva?)… Jó kis cucc, de nem véletlenül nem ez lett megcsinálva később rendes címkés sörnek (hanem ugye a Brixton Porter). Az alkohol is kissé túl van tolva, már érzetre, hiszen hivatalosan csak 6,5%. Érett narancsot és ananászt vélek felfedezni benne, ha keserűbb lenne, az jobban állna neki, így nem igazán ipás. Persze jólesik nagyon is, tehát ne tűnjön úgy, mintha ekézném ezt a sört… Egyszerűen csak hasonlít a már korábban emlegetett De Molen Brood & Spelenre, csak felnőni nem tud hozzá.

Íme, ott megy Isten egyik prototípusa. Egy nagyhatalmú mutánsa valaminek, amit sosem akartak tömeggyártásban kipróbálni. Túl bizarr, hogy éljen. Túl ritka, hogy meghaljon.

– Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban

Mindent egybevetve el lett találva ez a Prototype Challenge; semmi rosszat nem tudnék róla mondani (mondjuk a BrewDogról általában sem szoktam rosszat írni). A Hobo Popot innám mindig, a Brixton Portert heti egyszer, az Interstellart meg ünnepnapokon. Hát így.

Kritika #48 // Balkezes Hopster

A Balkezes Sörfőzde Balkezes Hopsterét a Főzdefesztes beszámolóban az egekig magasztaltam, így két kézzel kaptam az alkalmon, ahogy megláttam az üveges verziót is… Bevallom, kicsit féltem, hogy a kezdeti lelkesedés után csalódnom kell.

Balkezes Hopster

Balkezes Hopster

De már az első kortynál érezni, hogy nem lesz itt gond. Kitöltve szép habot ereszt, nem masszív, mégis végig megmarad, színre pedig gyönyörűen vöröslik. Elsőre meglepően alkoholosnak tűnik, de ez másodszorra már csak simán édes. Előbbi a 6,5% ABV miatt van, utóbbinak a hozzáadott karamellizált cukor lehet az oka. A kortyérzetben van egy kis karcosság, egy kis bárdolatlanság, de ez is kifejezetten jól áll neki; könnyen iható, miközben mégsem észrevétlen gurul le. Gyantás, hihetetlenül komlós, a keserűsége pedig továbbra is (a már említett korábbi beszámolóban is feltűnt ez) fantasztikusan visszafogott. Hamar fogy.

Kimondom: az egyik új kedvenc söröm.