Tag Archives: magyar

Kritika #70 // Pandulabeer / Zodiak Xmoke RIPA Campfire

Most, hogy van női szerzőnk is, végre több időm marad a férfias sörökre, úgyhogy boldogan bontom ki a Pandulabeer – Zodiak – Grabovsky Xmoke RIPA palackozott sörkoktélját, a Campfire-t. Az alapul szolgáló füstös-rozsos ipát eléggé bírom (ahogy jönnek ki az újabb és újabb batch-ek, egyre jobb lesz), sörkoktélokat viszont annyira nem szokásom ötösével rendelni (még soha nem ittam)…

Pandulabeer / Zodiak Xmoke RIPA Campfire

Pandulabeer / Zodiak Xmoke RIPA Campfire

A recept az Élesztő hátsó pultjának Frissítő Sörkoktélbárjában született, így ha már elfogytak az üvegek (a Neked Csak Dezsőben a cikk írásának a pillanatában még van), akkor itt még mindig lehet frissen csapolt sörből is kérni.

Illatra a citrusosság dominál, ízre, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat, akkor azt mondom, hogy gyümölcsös sör 6,5%-os alkohollal, de még frissítően (egy vakteszt során azért nem keverném össze a Soproni Naranccsal). A füstösség épp, hogy kiérezhető, a rum pedig elnyomja a rozst. A grapefruit bitter jól áll neki (ez a leghangsúlyosabb az egész sörben), a hozzáadott rozmaringot viszont nem érzem. A korty végén jön az ipás keserűség, itt derül ki, hogy azért van benne anyag.

Bűnös élvezet, nem feltétlenül a sör-sznobok kezébe való, hanem azokéba, akik szilárdan meg van győződve arról, hogy nem szeretik se a kisüzemit, se a nagyüzemit (ha ez sem jó, akkor tényleg semmi). Hamar elfogyott és nem szégyellem, hogy ízlett.

Kritika #69 // O.K. Brewery Black Raven Milk Stout

Nagy az izgalom, legalábbis nálam. Mióta a Left Hand Milk Stoutját ittam, egyből szerelmese lettem, viszont sajnos már nem lehet itthon beszerezni.

Szóval a sör… Sötét. De nagyon. (Érzem, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz.) A habja szép sűrű, barna, krémes, viszont elég hamar felszívódik. Illatra semmi extra, nem túl erőteljes, édeskés. Ízre enyhén kávés, de szerencsére nem nyomja el a sört. Másik szuper dolog, hogy nem csap át savanykás stoutba (pedig ettől tartottam), inkább megmarad édeskésnek, majdnemhogy szirupos. A végén kicsit szárazba hajlik, majd enyhén pörköltté válik. Szintén jó pont, hogy stout létére nem annyira nehéz, hogy egy este ne lehessen belőle többet meginni. Egyébként 5,3%-os alkoholtartalmú, már csak ezért sem nehezedik. Enyhén szénsavas – pont ami illik hozzá – alacsony nyomáson csapolják. A végén lévő szárazság mellett talán picit fanyar, ami teljesen jól áll neki.

O.K. Brewery Black Raven Milk Stout

O.K. Brewery Black Raven Milk Stout

Nem akarok elfogult lenni ezzel a milk stouttal, de ez az a sör, amit hiányoltam a hazai sörpalettáról. Még egy pici krémesség jöhetne bele, nem kell hogy elnehezítse a sört, csak egy leheletnyi. Összességében ez egy jól iható, kellemes, édeskés sör. Elég karakteres, hogy megmutassa magát, de nem annyira, hogy ne akarj inni még egyet.

Kritika #67 // Rizmajer – Hatodik Íz: Édes Élet

Csepel nem éppen az édes élet szinonimája volt eddig. Mondom eddig. Kimentünk és megkóstoltuk az Édes életet csapról, aztán ittunk még egyet, aztán vettük még kettőt és otthon is kibontottuk. Egyszer sem csalódtunk.

Az Édes élet a Rizmajer és a Hatodik Íz (Takács Péter) közös gyereke. Van benne minden ami egy stout-ba kell, bónuszként pedig a Rózsavölgyi Csokoládé extra minőségű kakaóbabja is került bele. Érezni is a törődést.

Éjfekete sör, fényben barna aurával, hatalmas világosbarna habja hamar eltűnik. Orrban száraz, a várt étcsoki és édesség helyett kávét kapunk, erőset, feketét, még éjjel is felébreszt. Könnyű, kissé szinte vékony test, pedig 6,5%-os az alkohol, jól ihatóan száraz, nem tapad, nem poros. Étcsoki, kakaó és kávé keveredik benne. Fasza, most megint megkívántam írás közben… Simán a legjobb magyar stout, legalábbis holtversenyben első helyre rakom a nagyon más típusú armando_otchoa Deep Throat mellé.

édes élet

Rizmajer – Hatodik Íz: Édes élet

Mellékgondolat: miért nem készítenek többen itthon stout-ot? Imperial stoutból már van egy csomó (de jó alig), a  ratebeeren a legjobb stout pedig még mindig a Csobánkai Fekete Bárány… azon kívül a Csupor ThermoStoutja (meg az Ördögi Angyal, kinek-mi) ugorhat be és kész. Pedig porterből például jól el vagyunk látva, konkrétan a legjobb magyar sör is az, de van király füstös, gyümölcsös, single hop baltic, belga stílusú próbálkozás, angolos, és vannak a hagyományos versenyzők, meg az újonc versenyzők. Miért van ennyi porter, miért ilyen kevés stout?

Kritika #66 // Skyland Sörfőzde Kaleidoszkóp

Két részes kritikában mutatjuk be a Skyland Sörfőzde legutóbbi két sörét. A név annyiban megtévesztő, hogy nincs szó valódi főzdéről, az otthon tevékenykedő László Gergelyt takarja. Az első találkozásunk minimum felemásra sikerült, a másodiktól sem fekszünk hanyatt, de egyet javít a megítélésen.

Essünk túl a sörön, mert maga a jelenség talán több szót érdemel. A minőségben széteső, túlgondolt stout után most egy egyszerűbb versenyző, egy IPA jutott nekem (igazából én kértem, hogy a másikról ne én írjak, mert én valószínűleg durvább szavakat használtam volna a kritikában).

Skyland Sörfőzde Kaleidoszkóp IPA

Skyland Sörfőzde Kaleidoszkóp IPA

Kitöltve nagy habot ereszt, ami egy-két perc alatt eltűnik. Színre mahagóni, aztán a fényben egészen szép világosnarancs, sűrű, szépen zavaros. Illatra széna, és több gyümölcs is beugrik, ahogy telik az idő barackot, ananászt és szőlőt is felírtam. Ízre ugyanezeket hozza, a végén nagyon picit kellemetlen kesernye, de amúgy jó a kortyérzet, van test, jól csúszik, könnyed. Jó, de a magyar mezőben sem érzem kiugrónak. (Tényleg, lassan kéne egy magyar IPA toplista, nem?) Ennyit a sörről.

És egy picit a Skyland-jelenségről. Egyfajta bájos amatörizmussal találkoztam (hozzáteszem, nem gondolom például, hogy én profi blogger, kóstoló, vagy házi főző lennék, sőt, három év után is még csak ismerkedek ezekkel), ami egyrészről támogatni való, másrészről ha ezzel piacra kerül az ember, akkor nem üti meg a mércét.

Nem akarok senkit bántani, de többször találkoztam már azzal, hogy a belterjes szakma (sörfőzők, bloggerek, kocsmárosok és az egész „mozgalomra” rátelepedők) olyan dolgokat néznek el (vagy észre sem vesznek), amik rendes piaci körülmények között megbocsájthatatlan hibák lennének. Hogy piacra dobjuk azt a palackos sört, ami a vásárlás után 3 héttel is még nyers. Hogy nem bírunk egy premiert megszervezni rendesen. Hogy a rendezvényt 3 óra késéssel kezdjük, majd arra hivatkozunk, hogy előző nap bebasztunk és most másnaposak vagyunk. Ilyenekkel egy normális piacon nem lehet megélni, mert a vevők elfordulnak, de Magyarországon sokszor gyermekbetegségnek fogjuk fel ezeket a dolgokat, kicsit megveregetjük a másik vállát, hogy „nem baj, majd a következő jobban sikerül”, aztán mindenki megy tovább és úgy csinál, mintha mi sem történt volna.

Ezért mondom most azt a Skyland-nek, hogy ez így kevés. És egyelőre úgy kevés, hogy még erre a kis piacra sem lehet vele betörni. Az IPA vállalható termék volt, a stout egy félresikerült kísérlet. Figyelni kell a termék minőségére (megvétel után rám írt a főző, hogy ha lehet még egy hetet legalább otthon pihentessem, mert még nyers – bocs, de ha nyers, akkor nem viszem ki a piacra…), figyelni kell a márkaépítésre (aranyosak a házi címkék és a névjegykártya, látom a rengeteg kézimunkát, ötletet, lelkesedést, de ettől még kaotikus, olvashatatlan, nem felismerhető a brand), figyelni kell a marketingre (nem kóstoltatok egy nyugdíjasoknak szóló magbörzén, mert nem ők a célcsoportom itthon). Nagyon kezdő betegségek, nagyon sok javítani való van. De láttam az őszinte lelkesedést, úgyhogy ez az egész nem lecseszés, inkább egy ébresztő – legalábbis szeretném annak szánni. Gondoljátok át, hogy mit szeretnétek elérni, csináljatok tervet, szerezzetek megfelelő embereket, segítséget, kérdezzetek, tanuljatok aztán valósítsátok meg! Jó sört főzni nem elég. És itt egyelőre még a jó sörhöz eléréséhez is van csiszolni való. Csüggedni nem szabad, újratervezni igen.

Kritika #64 // Skyland Sörfőzde Bumeráng

THEHOPSNOB szerzőtárs rakta le elém az asztalra a Skyland Sörfőzde stoutját, kóstolni együtt kóstoltuk, írni én írom meg, ő pedig magára vállalta a kép árnyalását egy későbbi poszt keretén belül a készítőről, illetve a másik megszerzett sörről, a Kaleidoszkóp ipáról.

Ideális felállás, hiszen a munka felét máris megspóroltam és csak innom kell. De amikor a kedvenc Facebookos sörös csoportunkban egyszavas választ kellett volna adnom a kőegyszerű „jó volt?” kérdésre, már korántsem volt ennyire magától értetődő minden…

Skyland Sörfőzde Bumeráng

Skyland Sörfőzde Bumeráng

Nyilván nem árulok el nagy titkot, ha azzal kezdem, hogy hatalmas habot ereszt (ez a képen is látszik… a kitöltés utáni 5 percben bármikor tudtam volna ilyet fotózni, tehát masszívan ez volt). Elsőre földes, de nem fanyar, visszafogottan száraz és finoman pörkölt. Karamellás, aztán unicumos, végül a „medvecukros” jelzőben állapodok meg magammal, miközben a többiek az asztalnál dobálják be a negrót, a jägermeistert és még ki tudja milyen kulcsszavakat. Medvecukros és kész.

Ahogy melegszik, borul a kiegyensúlyozottság, egyre földesebb, alkoholosabb, a száraza már nem visszafogott, miközben fanyar is kezd lenni. Előtérbe kerülnek az olyan fűszerek, mint a fahéj és ánizs. Az első pár korty alapján odaadtam volna neki a 10/7-et, de a közepére kezdek szenvedni. Arra tippelünk, hogy a BrewDog Dogmája lehetett az inspiráció – egy sötét, testes, fűszeres  sör (az ugye scotch ale, ez meg stout) -, de ez így túl sok…

Az irány jó, de még sokat kell dolgozni ezen a sörön. Kezdésnek például vissza kéne venni a fahéjból! Az utolsó korty a pohár alján már kifejezetten kávés (mármint nem a finom, frissen pörkölt, hanem zaccos és savanyú). THEHOPSNOB szerint ez a sör nem jó, én viszont kivételesen megengedőbb vagyok; azt mondom, hogy ez a sör még nem jó, de van esélye, hogy az legyen!

Így a végére eszembe jutott a válasz, amit adnom kellett volna a sört firtató kérdésre: az eleje meggyőző, a vége kiábrándító. Mindenesetre hamarosan jön a poszt ígért folytatása, ahol az is kiderül, hogy lehet, hogy nem csak a recepttel van baj…

Kritika #62 // O.K. Brewery Warrior

Szar dolgunk van, gyakorlatilag hetente nyílik sörfőzde, pub, vagy hipszterkocsma, ahová kénytelenek vagyunk elnézni. Ez már nem szórakozás, ez már munka. Nem is mindig sikerül időre leadni az anyagot, ez a kritika is egy hete lett volna friss. Ebből a néha kaotikus hazai helyzetből emelkedett ki egy múlt heti rendezvény. Nem a felhajtás miatt, mert az nem volt, hanem a bemutatkozó sörfőző személye miatt. Akkor is, ha igazából nem most debütált, de teljesen saját mégiscsak most állt ki a nagyközönség elé.

Kelemen Ottó tavaly szemtelenül fiatalon megnyerte a házi sörfőzők versenyét. Azóta megcsinálta például a Horizont Japán Búzáját (ez van akinek bejött, van akinek nem). Most elindította az O.K. Brewery-t, és rögtön a tavaly nagydíjas sörével, a Warrior nevű wee heavy-vel, azaz masszív skót ale-el támadt. A premieren nem tudtunk ott lenni, de Ottó volt olyan kedves és megvesztegetett két üveggel.

O.K. Brewery Warrior

O.K. Brewery Warrior

Magával a stílussal nem sokat találkoztam eddig, a Belhaven Wee Heavy-jéről kellemes távoli emlékeim vannak. Kinyitom, kitöltöm, és igen, ez az én új téli söröm (tudom, már mindenki a tavaszt várja, én meg bírom az édes, súlyos cuccokat amiket hidegben lehet igazán jól inni)! Majdnem feketébe (sőt, lilába!) hajló vörös, szinte átláthatatlan, a centi vastag habja hamar elillan. Édes illat, finom füstösség, kakaópor, karamell, szilvalé. Ízben is hoz mindent, testes, az alkohol nem lóg ki, kellően vastag az egész, szinte lekvárosan tapad a számban. Érdekes, hogy tuti komplex maláta alap van mögötte, de nem nagyon éreztem a kifejezett malátaízt a sok más mellett. A füstösség engem nem zavar a tűzrakásnál is mindig én szoktam gyújtogatni. Talán tényleg az egyensúlyon még lehet picit dolgozni, az édes, a füst és a komló finomhangolásával, de engem már most is megvett, amíg télen hozzájutok nem fogom elkerülni, desszertnek is király lesz.

Ami mellett viszont nem tudok elmenni (hiába, minket ingyen sörrel bármikor meg lehet venni, de azért még elmondjuk a véleményünket) az a sörfőzde logója. Ez a béna a pecsét… pedig sok potenciál van a névben (mondjuk akár KO is lehetett volna…), de ilyen logót még én is rajzolok painttel, pedig én tényleg ügyetlen vagyok. Ez is egy olyan dolog, amiben a hazai piacnak fejlődnie kell. Ezt leszámítva több mint ígéretes debütálás, várjuk a többit, állandó jó minőségben!