Régóta szemeztem a Newcastle Brown Alelel az egyik hiper polcain, de 629 forintos ár rendre elijesztett (hiszen ennyiért a kedvenc sörszaküzleteink bármelyikében garantált minőséget kapok). Amikor viszont leakciózták 315-re, nem tudtam ellenállni!

Tipikus angol ale elsőre, színre mutatós, ízre nem vállal túl sokat. A végén kicsit keserű, de nem amber ales-en (itt látom magam előtt THEHOPSNOB-ot, aki már mondja is: persze, mert barna ale), összességében inkább édes. Mondhatni zavaróan édes. A karamellt ki lehet érezni belőle; az összetevők felsorolásánál ugyanis ebbe ütközünk bele. Aztán megütközünk azon, hogy a 0,33l-be összehordtak mindenféle árpát, búzát és kukoricát. Persze van még hozzáadott glükózszirup és E150 is (az élesztőn és a komlón túl). Jó, jó, nem vártunk kézműves minőséget, de akkor is kiábrándító kutakodni (pedig nem szokásom) és mondjuk hozzáadott cukrot, vagy karamell színezéket találni…

Nem volt vele baj, de féláron sem fogjuk venni.

Newcastle Brown Ale

Mindenesetre az alkalmi vétel lehetőséget adott arra, hogy egymás mellett (alatt) írhassak két olyan angol sörről, amelyek széles körben elérhetőek itthon is.

Wells Bombardier

Egy vallomással kell kezdnem a Bombardierről szóló részt. Nem értékelem túlságosan nagyra a Wells munkásságát, inkább csak tisztes távolságból követem; szívesen kóstolom a cuccaikat, de rajongójuk sosem leszek. Ez alól kivételt képez a banános sörük! Bűnös élvezet, de mit tegyek, ha egyszer mindig jólesik…

De nézzük ezt a Premium Bittert: teltnek tűnik elsőre, elfoglalja az egész szájüreget, nem csak keresztülrohan rajta. Kimondottan szomjoltó, a végén visszafogott keserűséggel (már nem bennem). Egy dolog hiányzik csupán… A zamat. Keresem benne, de nincs. Várom, hogy beváltsa az első kortyhoz fűződő reményeket, de sajnos csak egy fedezetlen csekket hagy maga után. Ez nem a főműsoridős sör, ami leköti minden érzékszervünket, ez az a sör, amiből jó ha van 2-3 meccsnézéshez, pizzához, késes bunyóhoz. (Viszont az ára meg beszerzési helytől függően 600-800 Ft körül mozog, szóval az ár/érték arány ilyen szempontból nem telitalálat.)

nemén: – kicsit rozsda íze van, mint amikor vasas a csapvíz, még a színe is rájátszik erre

Persze ez is tartalmaz hozzáadott cukrot, meg karamell színezéket (ezúttal E150C), sőt, egy kis stabilizátort (E405) is. Kicsit utánaolvasva a dolognak kiderül, hogy a szénsavasságot hivatott ez utóbbi felturbózni, de azért annyira nem örülök ennek… (Ezért nem kell a hátsó címkét olvasgatni.)

Ha győztest kell hirdetnem – elvégre a címben a ‘vs’ szerepel -, akkor habozás nélkül a Bombardier-t hozom ki, de jó szívvel nem ajánlanám egyiket se… Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy nem kézműves sörök, nem is ezt vártam tőlük; egyszerűen nem bírom a középszerűséget. Persze nem rosszak, de egy stresszel túlfűtött hétköznap délutánon se fogok egyikről sem fantáziálni. (Pedig imádok sörökről fantáziálni.)