Kritika #6 // Orgoványi Jäger

A Bosnyák téri Guiness.

Igazából egy csomó dolog jutott az eszembe, de a Bosnyák téri Guinesss elnevezés illik rá a legjobban. (Többen kérték, hogy hanyagoljam ezeket a hasonlatokat – „a skót Pardubicki Porter”, illetve „a belga Primátor 24” után -, de nem.)

Persze Orgovány nem a budapesti XIV. kerületben van, de a beszerzés itt sikerült egy kisboltban. Magával ragadott a műanyag kólásüveg design, ráadásul nem is amolyan utántöltésről van szó, mivel ezeket a palackokat (a mintázatról gondolom) külön a Jäger Sörfőzdének készítik… Sokat beszéltünk arról magunk között, hogy a kisüzemi sörfőzésnek egy nagy rákfenéje az üvegezés, meg a csomagolás, így valamelyest értjük a dolgot, és nem is itt vérzik el ez a barna. Hanem ott, hogy teljesen jellegtelen; ha ízekről akarunk beszélni, és nagyon megerőltetjük magunkat, akkor kicsit kávés az elején és van valami fura utóíze (mintha valami gyógyszer lenne). De inkább csak vizes. Hogy őszinte legyek rosszabbra számítottam, de így sem érzem azt, hogy még egyszer kéne vennem. Pedig csak 260 forint volt fél liter.

Orgoványi Jäger

Orgoványi Jäger

Az összetevőket olvasva nem csak az derül ki, hogy van benne komló (nem érezni), de az is, hogy kukoricadarát is sikerült belerakni. Nem szentségtörés ez egy kisüzemi sörnél?! (De az.)

nemén: a palackozás alapján jobbra számítottam.
nemén2: se test, se íz… rossznak nem rossz, de nem is jó.

Mindenesetre a komlo.blog.hu-n már írtak erről az Orgoványi Jägerről, így a jól informáltság jegyében bátran ajánlom az ő írásukat is!

FYKI #4 // Idén is novemberben jön a Karácsony

Idén is már novemberben itt a karácsonyi őrület, szerencsére úgy tűnik ebből a magyar sörfőzők sem akarnak kimaradni. A Hopfanatic szokás szerint túlcsavarta a dolgot (belga élesztős hordóérlelt fűszeres stout…), de mindenképpen megkóstoljuk majd (a szintén télire való Angry Beast mellé). A Fótiak a Winternacht és a Hammurapi +21 mellett harmadik igazi télies sörüket főzték meg, péntek óta kapható a Barcagi Dupla Bak.

Muszáj lesz mindent végigkóstolni, és akkor még nem tudjuk, hogy a Rizmajer, vagy a Békésszentandrásiak készülnek-e valamivel, idén. Azt tudjuk, hogy a Dreher igen, egyelőre meglepően jó értékelésekkel.

Amit viszont nagyon várunk – bár nem magyar – az az Anchor téli csodája, és ha a Csakajósör-nél is úgy akarják, akkor idén is ezt iszogatva fogjuk átvészelni a téli hideget.

Random #6 // Chillsner sörhűtő

$29.95-ért (+ szállítási költség) cserébe „soha többé nem kell melegen inni a sört”. Vagy valami ilyesmi.
Én inkább iszom melegen. Vagy pár percig még bent hagyom a hűtőben azt a pár üveget, amit ebből a több, mint 6600 forintból vettem. Tipikusan az a cucc, ami csak első látásra tűnik jó ötletnek. Vagy annak se.

Kritika #5 // Brewdog Tokyo*

Szinte habmentes sörlikőr, a skót Pardubicki Porter  +10% alkohollal a cseh kistesóhoz képest… Ha jól fülel az ember, az üres üvegből zene szűrődik ki.

BrewDog Tokyo*

BrewDog Tokyo*

nemén: satu. ez azért már túlzás… mar, mint az Unicum.
Bandi: vodkás VBK… mint a Bitumen – nem jön be.

Az ember nem mehet minden nap Tokyo*-ba… Furcsa, komplex világ, nem lehet annyira érteni, de nem is kell. Mindegy ki mit mond. Nem megtalálnunk kell magunkat benne…

Ez nem egy kezdő sör, ez nem egy befejező sör. Teljes embert igényel, nem kísérő ital, hanem maga az időtöltés. Azoknak az estéknek a söre, amikor az ember pár pillanatra hátradőlhet és elégedetten hümmögheti, hogy: „Hát igen… Hát igen…”

Random #5 // Brewdog bár nyílik Szöulban

Már megint Brewdog. (Tudom, rá vagyok gyógyulva és igyekszem majd legalább itt az oldalon visszafogni magamat… De nem megy.) Az alapító James Watt twitterére felkerült fotó tanúsága szerint az új bárjuk Szöulban nyílik.

 Officially launching BrewDog in Seoul

via https://twitter.com/BrewDogJames

A Ratebeer szerint amúgy már most sem olyan nehéz minőségi sörre lelni Szöulban. (Sőt. Más forrásból is úgy tűnik, hogy nem a Brewdog őrült meg ezzel a lépéssel.) Bár már kétszer volt szerencsém a városhoz, eddig ezt annyira azért nem tapasztaltam! Egyszer majd megírom a Castle Praha Hongdae-s élményemet…

Mindenesetre jelenleg ezeken a helyeken van Brewdog bár: Aberdeen, Edinburgh, Glasgow, Camden, Nottingham, Newcastle, Manchester, Sheffield, Shepherd’s Bush, Shoreditch, Bristol, Birmingham, Leeds és – az első Anglián kívüli – Stockholm
A következő városokban is már biztosra veszik, hogy nyílnak még (de erről nem találtam hivatalos információt a Brewdog oldalain):  Sao Paulo, Róma, Párizs, Berlin és Tokyo

FYKI #3 // BrewDog újdonságok novemberre

A Brewdog olyan újdonságokról adott hírt, ami mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni…

Az Unleash The Yeast négyessel az „apró élesztő sejtek előtt tisztelegnek”. Négy klasszikus sörtípus, négy teljesen különböző élesztő törzzsel ugyanarra 6,3%-os alkoholtartalomra főzve. Itt lehet megvenni (illetve többet is megtudni): http://www.brewdog.com/product/unleash-the-yeast

unleash-the-yeast

via: Brewdog hírlevél, 2013. október 30. // Fresh off the Bottling Line

Az Old World IPA-val a kézműves sörforradalom elődjét próbálták re-kreálni; a multikulti idők előtti igazi brit malátás, angol komlós oldschool ipáját. Az Old World Russian Imperial Stout-tal is egy időutazásra invitál a Brewdog; „fagyálló” 9,5%-os régi vágású stout az orosz cári család tiszteletére.

oldworld-ipa-oldworld-stout

via: Brewdog hírlevél, 2013. október 30. // Fresh off the Bottling Line

Itt lehet megvenni (illetve többet is megtudni): http://www.brewdog.com/product/old-world-ipa és http://www.brewdog.com/product/old-world-russian-imperial-stout

A francba is… Bárcsak már a Kritika rovatban (egészen pontosan a poharamban!) láthatnám már viszont ezeket a darabokat!!!