FYKI #30 // Ezt igyad a 10. Főzdefeszten!

Főzdefeszt még mindig az év (két) sörös eseménye. Ehhez lehet mérni minden rendezvényt, a komoly premierek ide vannak időzítve és mostanában a legnagyobb vitákat is ez váltja ki. Nagy kérdés, hogy merre tovább a fesztiválnak, megtalálja-e a célközönségét, szakmai irányba fordul, vagy néprendezvénnyé válik és közben megpróbálja megőrizni az eredeti célokat (de amúgy nem próbálja, ezt már mondták is).

2015-06-06 17.31.58

Találkozunk a pohár fenekén

Az ilyenkorra időzített, évente kétszer visszatérő sorozatunkban mindig megmondjuk a tutit. Ezt igyad, azt igyad, azt főleg ne igyad, amikor már mindegy, akkor ezt igyad. Most ősszel megpróbáljuk egy kicsit jobban szétbontani az ajánlásokat és úgy tematizálni, hogy mindenki megtalálja a magának valót a felhozatalban.

Szégyentelen önpromócióban első helyre rakjuk az egyik kedvenc kocsmánkkal, a Neked csak Dezsővel közösen a MONYO BREWING Co.-ban főzött Dezső vérét, ami egy illatos, könnyű amber ale, pont kellemesen melegít a hideg őszi estén, de még megidézi a nyárutót. Ennél szebben és nyálasabban nem is mondhattuk volna.

Dezsőnek meg kell halnia

(A címke még akár változhat is, de egy biztos…) Dezsőnek meg kellett halnia

Persze ezen kívül is lesz bőven újdonság (mindig úgy megyünk neki, hogy nem mutatnak nekünk semmit, de idén is lesz teás, kávés, meg kiskutyavakkantással turbózott sör…):

A tutistáknak:

Armando_Otchoa Hangover Rasta – vörös IPA; az első magyar gerilla vörös söre
Balkezes Hopster – IPA; az egyik legjobb magyar IPA, nem csak balkezeseknek
Bader Nordstar – hopláger; kellemesen kesernyés ivósör
Brewdapest Xmoke IPA – IPA; egyhén füstös, rozsos IPA
Bors Tuck barát – abbey dubbel; apátsági barna, melegít
Bölcső Brew Crew Maibock – maibock; testes, alkoholosabb lágersör, nagy kedvenc
Csupor Bunny Hop vagy Tántorgó Paripa – APA vagy IPA, a Csupor két zászlóshajója, nem lehet velük mellé nyúlni
Gólem Sötét Bunkó – fekete IPA; sötét és keserű mint az életünk
Harapunk Papap O’hara – porter; száraz, pörkölt, fekete sör
Kecskeméti Sörmesterek Kolibri vagy Vörösbegy – APA vagy altbier; egy kitűnő ivó ale, vagy egy testesebb, fűszeresebb német stílus
bármit a Legendától (ha jó)
Mauritius Vitalis – belga ale; bazsalikomos világos belga sör, finoman fűszeres
bármit a Monyótól vagy a Hedontól
Rizmajer búza – hefeweizen; talán a legjobb magyar búza
Szent András Monarchista – imperial pils; masszív lager
Rothbeer Távoli Galaxis, vagy Pyrománia – IPA vagy porter; a tán legelismertebb magyar IPA és egy kellemesen füstös barna porter
Zips alap sörei

A visszafogott kalandoroknak, akik csak az újdonságok közül válogatnak:

Armando_Otchoa vs. Csupor CCCP – tripla vörös ale, 12%!
Balkezes Fesztiválsör
Bigfoot Agent
Garage Brewery Flower Power – APA
Gólem Hasselhoff – hefeweizen
Harapunk Hop Road, ID, 83611 – amerikai IPA
Hedon Balatonvilágosi – egy igazi balatoni világos!
Hedon Helmut –  hefeweizen
OK Brewery Zero Red – fűszeres vörös ale
Rizmajer esküvői sör – vörös ale
Rothbeer White Space – witbier, azaz fűszeres belga búzasör
Szent István Porter – régi magyar porter hagyományok felélesztése
Freak Fusion Circus Ale
Wunder sörművektől bármi, még egyiket sem ittuk
Zips meglepetés sörei

Akik a teljesen agyament dolgokat keresik:

k.á.f.é. IPA – …erről még mi sem tudunk semmit, de a név beszédes.
Élesztő Egymilliárd Megawatt – gyömbéres dupla IPA visszatér! Több mint egy éve nem kapható, bírtuk.
Hedon Infúzió – gose, azaz sós-korianderes búza
Horizont Japán Búza – a legérdekesebb magyar búzasör
Hübris Pu’er és Chorongi – kézműves a négyzeten; a minőségi tea, illetve az újvonalas kávé találkozása a sörrel (ha mindkettőre nincs idő, legalább az egyik kötelező)
Kecskeméti Sörmesterek Szalonka – grodziskie, azaz füstös búza
Monyó Fukushima Heavy Water – japán ale
Rothbeer Gingermeister – gyömbéres ale
Hopfanatic Tsunami – újra van a magyar Tokyo*

Akik nem szeretik a sört (az minek jön?):

Legenda-Bierzauberei Burton Ale – a legjobb desszertborok között is megállja a helyét
Élesztő Black Mamma – mint egy igazi hosszú kávé

Akik innának valami jó gyümölcsöst:

Hopkins Realberry – málnás savanyúcukor
bármit a Brandeckertől
bármit a Gyertyánostól

A szerdai sajttáj már az előkóstolás jegyében telt (de annyi mindenkivel dumáztunk, hogy semelyik sörre sem emlékszünk)

A szerdai sajttáj már az előkóstolás jegyében telt (de annyi mindenkivel dumáztunk, hogy semelyik sörre sem emlékszünk)

Külföldi fronton az osztrák Brewage, az angol Crate, Northern Monk és Signaturer Brewery lehet érdekes, meg a Van de Streek fekete IPA-ja. Szóval van miből választani idén ősszel is. Gyertek ki, cáfoljatok meg a választásainkat, kóstoljatok és mondjátok el, hogy milyen lett a Dezső vére. Ottali!

Random #56 // Marionett

Kicsit messzebbről futunk neki… A Budapest Marriott Hotel még májusban ‘Vágj bele életed vállalkozásába’ címmel hirdetett pályázatot olyanok számára, akiknek ötletük van, pénzük viszont kevésbé. A győztes nem is akármivel gazdagodhatott: a hotel földszintjén kialakított üres térben valósíthatta meg a vízióját. Az Élesztő mögött álló csapat nyerte el #Marionett néven júniusban a lehetőséget – többek között hazai kézműves sörökkel és trendi streetfooddal – és most hétvégén már nyitott is a hely. Naná, hogy lenéztünk pénteken!

asd

A holland Vandestreek-főnök nem csak a söreit küldte, de magát is

Profi marketingkommunikáció, jól kezelt web2-es felületek, megfelelően adagolt és kedvcsináló info-morzsák szegélyezték az elmúlt két hónapban a hely útját, ami egy háromnapos „grand opening„-ben csúcsosodott ki zártkörű és nyílt megnyitóval, illetve külföldi vendégsörökkel.

Az Élesztő csapata mindent megtett, hogy a formát tartalommal is megtöltsék; kérdés, hogy mi lesz akkor, amikor újból a Tűzoltó utcai egységre összpontosítják majd az energiáikat és a #Marionett újdonsült személyzetének kell helytállnia… Csak azért merült fel bennünk a kérdés, mert egy-két pult mögött állón látszott, hogy nem igazán tudja, mifán terem a craftbeer.

asd

A Vandestreek sörök jók voltak, de nem fogjuk őket kifejezetten keresni (el vagyunk kényeztetve, nna)

A kinézetre amúgy nem lehet panasz, bár minket nem annyira ragadott magával a hely hangulata (ABBA-dalszöveg a fehér vakolaton, felfüggesztett, csapoláskor mozgó marionett bábuk, puppet master pólós csaposok, kötelek mindenhol; össze van rakva, ki van találva, de mégsem csinálta meg a hangulatot). Lehet, hogy túl fogékonyak vagyunk a marketingre és túl sokat vártunk az előzetesek alapján… A helyszínhez mérten az árak is korrektnek tűnnek egyelőre (átlag 1000 forint egy 4 decis korsó).

A csapon lévő hazai sörsor – szűkíti a kört a Mariott 30 napos utólag utalós policyje – impozáns, bár nem egy volt hibás. (Miért nincs valaki, aki rákóstol a sörökre a nyitás előtti percekben?) Ez mondjuk blama egy megnyitón, de legalább senki nem próbált meggyőzni arról, hogy mondjuk az Amazon Blonde alapból brettes… A csapról viszont nem mindegyik került le azonnal, hanem volt, ami szép csendben elfogyott. (Ez meg sajnos nem egyedi eset itthon.)

asd

A VandeStreek bier Hop Art #5 / Black IPA (balra) azért befogta a szánkat

Nem lesz a törzshelyünk, viszont ettől még lehet a hazai kézműves sör „ékszeres doboza”, amin keresztül az úriközönség (jelentsen bármit is ez a szó), illetve az idelátogató külföldiek (már nem azok, akik a Ratebeer / Untappd alapján tájékozódnak, hanem inkább az impulzus-sörözők) kapnak egy szép szeletet arról, hogy mi folyik itt Pesten… Nyilván benézünk azért majd időnként; ha épp erre visz az utunk, ha egy mutatós helyre kell találkozót szerveznünk, ha lesznek még izgalmas külföldi vendégsörök, vagy hazai premierek.

asd

A Főzdefesztről / Braufest Berlinről már ismert Rastal ‘Craft Master One’ poharakkal koccinthatunk

Idővel kiderül, van -e létjogosultsága egy ilyen helynek is. Mi drukkolunk.

FYKI #29 // Az öt söröspohár, amire minden sörkedvelőnek szüksége van

A cikk eredetileg a Vinoport bormagazinban futó sorozatunkban jelent meg.

Sorozatunk előző részében nagy vonalakban bemutattuk, hogyan érdemes sört kóstolnia annak, aki szeretne mélyebbre merülni a minőségi sörök világában. Rögtön a második pont a pohárválasztás. Tényleg ennyire fontos lenne, hogy miből isszuk azt a jó sört? Nem elég egy általános kóstolópohár? Jó lesz az dobozból is? Mindhárom igaz lehet, most megpróbálunk utána járni annak, hogy mégis miért lesz jobb, ha a megfelelő poharat választjuk, és rögtön tippeket is adunk egy alap kollekció összeállításhoz.

Röviden megválaszolva a bevezetőben feltett kérdést: számít. Először is jól néz ki. A jó sör is az első benyomással kezdődik. De amiért igazán fontos a jól megválasztott pohár, hogy jobban kiemeli az adott sör jellemző tulajdonságait. Hosszú idő alatt alakultak ki az adott sörtípusokhoz igazítva a formák, így ahol kell, ott megmutatják a sör színét, ahol kell, ott jobban összegyűjtik az aromákat, és amelyik sörnél kell, ott arra vigyáznak, hogy ne melegedjen át hamar a kezünkben az ital. Mint minden terméknél, természetesen itt is vannak csúcsminőségű kóstolópoharak, vannak gyűjtők, akik ezekre vadásznak, és vannak, akik ezzel nem foglalkozva abból isszák a sörüket, amiből éppen tudják. Mi természetesen legyünk igényesek, válasszunk jó sört, válasszunk hozzá megfelelő poharat, aztán amikor senki nem figyel, egy otthoni szerelgetős nap után dőljünk hátra és pattintsuk fel a legutóbbi házibuliból ott maradt egyszerű dobozos sört, mert azért ennyire mégse vegyük komolyan magunkat.

Ha nem szeretnénk, hogy egyhamar nagyon durva méretűre növekedő pohárkollekció átvegye az irányítást a lakás fölött, akkor az alábbi poharak beszerzését javasoljuk. Ezekkel nagyjából le lehet fedni a fő stílusokat (sörkóstoló mesterek most felsikítanak) és még a vitrinben is marad hely a vitorlázós kézikönyveknek.

pintes_pohar_7281. A PINTES POHÁR, VAGY SHAKER

Leginkább ezeknek valamilyen változatával lehet találkozni a gombamód szaporodó kézműves kocsmák kínálatában. Általában azért tartják, mert masszív és mindenre jó.

Miért jó? Bár igazából nem a legelőnyösebb (hamar szökik belőle az íz és illat), a legtöbb ale és lager jól mutat benne, és alapvetően az ízek is jól tudnak vele működni.

Mit igyunk belőle? Alap ale-eket (pale ale, ipa, porter, stout) és lagereket.

Mit ne igyunk belőle? Magas alkoholtartalmú, lassan kibontakozó söröket, ahol különösen fontos az illat. Meggyest.

klasszikus_sorospohar_7282. A KLASSZIKUS KORSÓ

Ezt mindenki ismeri. Ha máshonnan nem, legalább egy bögyös Oktoberfest reklámból. Könnyen fogható, nem melegszik át hamar, jól mutatja a sör színét és koccintás közben nehéz összetörni.

Mit igyunk belőle? Bármilyen lagert, cseh és német stílusú fajtákat (helles, dunkel, bock). Itt annyiban csalunk, hogy az igazi pilzeninek másfajta pohara lenne: a karcsú, hosszabban nyúló flőte (ami a pilsner mellett búzasörökhöz is kitűnő), de nem fog megsértődni, ha korsóból isszuk, így most a két pohár közül ezt választottuk.

Mit ne igyunk belőle? Lásd a pintes pohárnál írtakat.

buzasoros_pohar_728_3. NÉMET BÚZASÖRÖS KORSÓ

Formás bajor kislány masszív talapzattal, elvékonyodó derékkal és felül visszagömbölyödő zárással. Kifejezetten búzasörökre tervezték, a felül kiszélesedő, majd visszaszűkülő száj bezárja a masszív sörhabot, bent tartva az aromákat és ízeket, amik annyira jellemzőek a búzasörökre, valamint látványosan mutatják a sör szűretlenségét.

Mit igyunk belőle? Német típusú búzákat.

Mit ne igyunk belőle? Lehetőleg semmi mást, esetleg egy jó pilzeni belefér, a meggyestől megsértődik.

belga_pohar_728_4. BELGA KEHELY

Itt megint csalunk egy picit, hogy beleférjünk az ötös listába (meg a konyhaszekrénybe), ugyanis a belga sörkészítők szeretnek saját formájú poharat kreálni minden márkának. Sokszor kicsi az eltérés, sokszor óriási, de általánosságban mindegyiknek széles a szája, hogy a kóstoló az ízeket és illatokat egyben kapja.

Mit igyunk belőle? Erős belga vagy más erős söröket (pl. német baksöröket). Közös jellemző a masszív malátázottság és a magas alkoholtartalom.

Mit ne? Semmit, ami ebbe a kategóriába nem fér bele. Nincs értelme, mert a szénsav hamar kimegy, melegszik, az illatosabb sörök értéke is hamar elillan belőle. Esetleg egy belga meggyes megengedhető…

teku_pohar_7285. TEKU / SNIFTER / TULIPÁN

Pecsételjétek a homlokunkra a csalók bélyegét. Három különböző pohár, mégis nagyon hasonló funkciók. Bent tartják az illatokat, lehet forgatni benne a sört, megtartják a habot, és ami a legfontosabb egy partin: jól mutatnak a kézben. Ezek a poharak tényleg nem vedelésre lettek kitalálva, egy igazi beergeeknek alapdarab – a többit úgysem használja, mert rendes sört nem iszik, csak masszív, ritka főzeteket.

Mit igyunk belőlük? Gyakorlatilag bármit, ha meg akarjuk fejteni, a lényeg, hogy kóstoláshoz ideális. Ha vendéglátóhelyen ilyen poharakban kapjuk a sört, akkor valami extra főzet, magas alkoholtartalom, különleges aromák lesznek a háttérben.

Mit ne igyunk belőlük? Állítólag az egyetlen, ami nem jó bennük, az a meggyes.

Természetesen ez a sor csak ajánlás, inni mindig úgy kell, ahogy éppen jól esik (kivéve a meggyes, az nagyon ritkán esik jól), de ha otthon komoly gyűjteményt szeretnénk felhalmozni, akkor ezekkel kezdenénk a vásárlólistát.

Programajánló #11 // Közelítő ősz

programajanlo11Lassan vége a szezonnak, meg a fazonnak, de azért szeptember még egy-két nagyágyúval seggberúgja a nyarat.

2015. szeptember 4-6. Az Új Sör Ünnepe a Hunyadiban: a Rothbeer három söre mutatkozik be, ebből csak az új witbier az igazi premier, de egy laza hétvégi odanézést megér.

2015. szeptember 4-6. Sör és Örömzene Fesztivál A régi Főzdefesztes helyszínen vajon a hangulatot is sikerül megidézni? A Fótiak mindenesetre most már csak itt lesznek az ősszel, debütál az új Keserű Méz változat.

2015. szeptember 4-6. #Marionett GRAND OPENING Háromnapos debüt, többek között az Élesztő crew által összehozott új pesti korzós helyen. Ottali.

2015. szeptember 11-13. FŐZDEFESZT. FENÉKIG SÖR PREMIER. NUFF SAID.

2015. szeptember 18. NYITÁS Kicsit arrébb, a Körúthoz közelebb újra nyit a Legenda Pub. Meglátjuk ezúttal milyen lesz.

2015. szeptember 24-27. Serfőző Szezonzáró Sörfesztivál – szeptember 24-27 Kezdődött a Corvin sétányon, ott is zár – bár lesz még Októberfeszt is ugye…

2015. szeptember 25. Gerilla Sörfesztivál Gerillák a Margitutcakilencben. Jó hely, a többit még mi sem tudjuk, de izgalmasan hangzik.

Erről lemaradtunk. Jó volt? Mert üvegben ihatatlan…

Kritika #92 // Schlitz Red Bull Strong Beer

A berlini söfesztivál összefoglalójának írása közben csak kinyitottunk már egy sört (többet nyitottunk ki, de ezt írtuk meg)… A hangzatos nevű Red Bull – ugyan a legkevésbé sem kézműves, de elég egzotikus egy gyorsteszthez – egyenesen Kanadából érkezett hozzánk és a maga 7,1 decijével már régóta foglalta a hűtőben a helyet.

Ez az igazi sörforradalom, a két összetevős sör: víz és alkohol. Elsőre nem is tudom, hogy a vizessége és testetlensége, vagy a tolakodó alkoholmelegsége kerít e jobban hatalmába, de az biztos, hogy émelyítően édes.

asd

Schlitz Red Bull Strong Beer

Nem is kell túlragozni, hiszen általában a sörök ízéről szoktunk írni, ennek viszont nincs… Jót nevettünk a magas Ratebeer pontszámon is (1); csak a rend kedvéért, de előzi az Arany Ászok, a Rocky Cellar és még a Balatoni Világos is (2-2-2).

Kedves Kanada, köszönjük ezt a minimalista csemegét!

Random #55 // Kommentekben eszkalálódik a Főzdefeszt-gate

Míg egyesek tényként kezelik, addig a szervezők sem cáfolják; kiállítói Facebook kommentekből körvonalazódik, hogy a MOST hétvégi Főzdefeszt talán mégsem most hétvégén lesz…

UPDATE: A hivatalos Facebook esemény is frissült végre…

IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
10. FŐZDEFESZT – STREET FOOD MARKET!

Az esős időjárás előrejelzésre való tekintettel a fesztivált egy héttel későbbre halasztjuk!

ÚJ IDŐPONT: 2015. Szeptember 11-12-13.
ÚJ HELYSZÍN: Felvonulási tér

A 13-i nemzetközi maratonfutásra tekintettel nem az Olof Palme sétányon, hanem pár méterrel arrébb, a Felvonulási Tér Hősök Tere felé eső végén, közvetlenül az ARC plakátkiállítás mellett.
ÚJ HELYSZÍN: Felvonulási tér (XIV.ker.)

NYITVA:
2015. szeptember 11. péntek 15.00 – 02.00
2015. szeptember 12. szombat 12.00 – 02.00
2015. szeptember 13. vasárnap 12.00 – 00.00

Kritika #91 // Braufest Berlin 2015

Nem bírtunk várni a 9. Főzdefesztig, így májusban egészen Berlinig mentünk – mondhatnánk kis túlzással, de az igazság az, hogy javarészt tényleg a Braufest Berlin 2015 miatt szerveztük az utat. Mind a 4 nap kint voltunk Sophieval, így írni bőven van miről, az olvashatóságot szem előtt tartva – mint minden korább monstre posztunk esetében – mi ezúttal is inkább csak a sörökre próbálunk koncentrálni.

Ettől függetlenül igazságtalanság lenne nem megemlíteni azt a rengeteg magyart, akikkel együtt bulivá transzformáltunk a javarészt hideg, esős és távolról könnyen barátságtalannak tűnő hosszú hétvégét: a szervezőkön és kiállítókon túl köszönet Csu-Csunak és Ancsynak, hogy befogadtak minket az otthonukba (és vetett ággyal vártak minket, amikor az ágyvetés nem ment volna nekünk), pacsi Rebák Tibi barátunknak (a KOHATU szerzőjének), hogy besegített amolyan harmadik szerzőtársként, Bakó Jancsinak (ajánljuk az interjúnkat vele) nagy ölelés innen is és persze királyság volt együtt lógni a Különleges Sörök Kedvelői (a kedvenc Facebook csoportunk) különítményével.

Flying Turtle Return of Pils

Flying Turtle Return of Pils

Házigazdáinkat még anno mi pörgettük rá a kézművesre, így rögtön az ő javaslatukkal kezdtünk, azaz a helyi Return of the Pilsszel. Megjelenésre aranyló, rozsdás, közepes habot ereszt, illatra kissé fűszeres-chipses. Nincs széttolva komlóval, csak a korty végén jön be a jól eltalált keserű. Teste is van, száraz, malátás, kifejezetten jó első választás.

Bierfabrik Berlin / Spent Maple Walnut Stout

Bierfabrik Berlin / Spent Maple Walnut Stout

Illatra füstös, pörkölt, megjelenik az étcsoki és mivel tudjuk, hogy a diót kell még keresni, így mélyen azt is megtaláljuk. Ízre intenzív, sűrű; kávés, száraz, földes, fanyar. Sajnos egy kicsit hideg a Maple Walnut Stout, de megdolgoztuk… Melegedés közben egyre alkoholosabbá (végülis 7,8%), illetve krémesebbé, pörköltebbé és visszafogottan mogyoróssá kezd válni. Sophienak ugyan jól esett másodikra, én viszont annyiban maradok magammal, hogy nem rossz, de nem is innám.

Red Oat Ale

Spent Red Oat Ale & Spent Vanilla Gruit

Illatra nagyon friss üde, intenzív gyümölcsös (mangó és multivitaminlé), nyálcsorgató. Ízre meglepetésre hozza is ugyanezt, de szerencsére erőlködés nélkül, lazán, könnyedén, miközben a komlót sem spórolták ki belőle. Cuki vörös, ahelyett a tenyeres-talpas Frau helyett, akire a zabos Oat Ale név alapján számítottam.

A Vanilla Gruit már a harmadik Spent sörünk egymás után. Cream soda illatú, de ízre ez még tovább durvul; mintha egy pohár vermutba belevertek volna egy adag vaníliafagyit. Szinte már nem is sör. Tejszínes és keserű a masszív édességen túl.

Brewie Rye

Brewie Rye Ale

A Brewies arcokkal még sosem lógtunk együtt, de Berlinben ez is megtörtént. Továbbra sincsenek sörfőzői ambícióik (szerencsére), inkább csak amolyan reprezentációs céllal települtek ki egy rakás Brewie-val készült sörrel. Ez utóbbiak nem tettek ránk nagy benyomást, de mindettől függetlenül a szimpátiánk tovább nőtt irántuk!

C360_2015-05-14-16-59-00-859

Saugatuck Backyard IPA & Victory Storm King Imperial Stout

Saugatuck session ipája eléggé chill. Szőlős illat, zéró test, túl könnyű, a komlók közül szinte kibuggyan a citra. A végén talán túl keserű. A BJCP pontozás szerint biztos nagyon menő, de – míg az elején sokat vállal – a végére kiszeretek belőle.

Utólag döbbenünk rá, hogy a Victory Storm King Imperial Stoutja 100/100 pontos a Ratebeeren… Egynek jó, mondhatnánk, de még így is túl finomak lennénk vele, hiszen a 9,1% ABV zavaróan dominál. (A 6 pontos Gordon Platinumra emlékeztet Brüsszelből). Valaki itt óriásit tévedett.

C360_2015-05-14-17-36-22-256

Stone Go To IPA & & Stone Ruination IPA

Egészen idáig bírtuk ki, hogy ne vegyük az utunkat a Stone Brewing standja felé (szép teljesítmény). Gyönyörűen kiegyensúlyozza a mangós-barackos Go To session ipát a keserűség. (Már másodszorra érzem a mangót, de ígérem, hogy nem lesz ez a mánián!) Mestermű. Szétkész. Szétkomló. Vizes, folyós és csúszik… Hey, ho, let’s go!

A Ruination alkoholosabb (4,5% után 8,2%) , keserűbb (az IBU 65 után 100+) és gyantás(abb). Masszív, testes, telt, de a keserű kicsit elviszi a végét. Elvagyok vele, csak kicsit sok. Sophienak viszont a kedvence a 3 nap alatt ennél a pultnál…

C360_2015-05-14-18-12-35-804

BrauKunstKeller Mandarina IPA

A Mandarina Ipában nyilván a névadó komló dominál, de a maradék 10-20%-on osztoznak még a Columbus és a Citra komlók is. Teljesen okés, de a végére valahogy túl intenzívvé – tolakodóvá válik a komlósság. Mindegy, soha rosszabbat! A BrauKunstKellert még tavaly mutatták a német barátaim; az akkori söreik nem nyűgöztek le annyira, azóta viszont egyértelműen szintet léptek.

Az Amarsi Ipájukba itt csak belenyaltunk (Sophie megfejtette, hogy AMARillo és SImcoe komlókkal készült, innen a név), de aztán Budapesten a Palota Pikniken már egész este élvezhettük.

C360_2015-05-14-18-48-01-764

BrauKunstKeller Imperial Stout Single Barrel Aged – Rum

Meg is kérdeztük a pultban állókat, hogy ha egy sört kéne ajánlaniuk nekünk, akkor melyik lenne az… Kaptunk egy jóárasított ajánlatot, mi pedig nem haboztunk sokat az Imperial Stout Single Barrel Aged – Rum kikérésekor (főleg, hogy grátiszban rákóstolhattunk a nem hordóérlelt sima verzióra is). Eddig csak simán jól éreztük magunkat, de itt jött el a pont, amikor hangosan is kimondtuk: ezért jöttünk! Illatra szétalkohol, színre fekete, testre folyós, ragadós. (Utólag nézve a jegyzeteimet a ‘masszív’ szót még sosem írtam le ennyiszer.) Szinte zéró szénsavasságú és – ha nem akarok szépen fogalmazni, akkor azt mondom, hogy – remekül hozza a Cherry Queen-t (csokis, rumos, meggyes), ezen túl pedig kissé citrusos visszafogott földességgel. A fesztivál egyik legemlékezetesebb söre (ezek után ész nélkül ajánljuk mindenkinek, aki az utunkba kerül).

C360_2015-05-15-15-46-09-696

armando_otchoa’s Happy Finish

Boldog elsőkként kóstolhattuk Kővári Gergő Happy Finishét. Búzás illat, kicsit füstös, kicsit banános, aztán pofánvág minket a komló. El lett találva az egyensúly, és – bár nem innánk mindig – a BrewDog / Weihenstephan India Pale Weizenjénél szerintünk nagyságrendekkel jobb.

C360_2015-05-15-16-35-57-728

Pöhjala Ulg 2 & Pöhjala / Boneyard Baltic Notorious IPA3

Rebák Tibi barátunk annyira fényezte az észteket, hogy egyből három korsóval távoztunk tőlük… Az Ulg 2 megjelenésre durván sötét egy kis vérvörössel, stílusra ipa, ízre pedig elvileg vérnarancsos. Ez utóbbiból valamit halványan azért ki lehetett érezni. Csak azért nem értékeljük a 4 nap legrosszabb söreként (talán egy kicsit igazságtalan is lenne), mert rengeteget röhögtünk ezen a mondaton: a komló és a vérnarancs szomorú keserűsége minden vidámságot kiölt ebből a sörből (és a Pöhjalás arcokból is, pedig megpróbáltuk bedobni a humorbombát, de nem… nem sikerült…). Magyarul kibaszott keserű volt. Éreztük benne a lehetőséget, de inkább csak az elszalasztását, mint az érdemi részét.

A Baltic Notorious IPA3 extremitások nélkül, remekül kiegyensúlyozva, füves illattal, ananászos ízzel, egy igazi ragacsos-nektáros világklasszis imperial ipa módjára segített tompítani a keserűségen és a csalódásunkon is. Sikerrel. A 12%-os ABV-t sem lehetett rajta érezni…

C360_2015-05-15-17-12-01-081

Pöhjala Must Kuld

A Must Kuld (fekete aranyat jelent észtül) édes, tejcsokis, szinte tejszínes illatú és krémes habú. Édeskés, kissé alkoholos (7,8%, de ezen érezni azért), ízében is simulékony, csúszós porter… Elvileg mézes, gyakorlatilag inkább citrusos.

C360_2015-05-15-17-36-45-647

Falkon Falkeineken

A csehek standja annyira látványosan árválkodott (mondjuk nem álltunk sokszor sorba a 4 nap alatt, szóval ez nem akkora szám), hogy csak kértünk már valamit tőlük is… Ők ajánlották amolyan zászlóshajójukként a Falkon Falkeinekent, egy könnyed india pale lagert. Tejfölös illatú, szép, tiszta, aranysárga megjelenésű könnyű sör kis krémességgel. Talán egy kis diacetil (vajas popcorn) is bejátszik, de nem zavaró módon. Megittuk, okés volt, de nem nyűgözött le minket túlságosan.

C360_2015-05-15-18-21-16-548

Steamworks Jasmine IPA & Steamworks Steam Pump Imperial Red

A kanadaiak komolyan veszik az európai piacot (profi stand, kiadványok, dedikált weboldal), így nem merészség arra tippelni, hogy hallunk még a Steamworksről… A Jasmin Ipát ismét Rebák Tibi ajánlotta kezdésnek. Meg is ígértük neki, hogy leírjuk: tévedett. (Az ígéret szép szó.) Persze csecse az üvege, megjelenésre gyönyörű, halvány színű, illatra zöld teás, kortyra pedig selymes, de nem jó. Állott illata van és határozotton búzás-gabonás. Pedig ipa. A jázmint nem is találtuk meg benne, inkább csak fűszeresen keserű (nem komlósan).

A Steam Pump Imperial Red ellenben krémes, ale-es, nem túl karakteres, nem is lehet annyira lelkesedni érte, de fun! Elvagyunk vele egész jól. 8,5%-os, érezni is rajta. Permanensen lehetne inni bárhol – bármikor; egy jó sör.

C360_2015-05-15-18-42-49-614

Mashsee Hafensänger

A Mashsee Hafensänger a papírforma szerint 5,8%-os, mi viszont elvileg egy 6,1%-os verziót ittunk… De nem ez volt az egyetlen furcsaság. A Very White Pornstart szerettük volna amúgy inni, de a Mashsee sörfőzőjének elmondása szerint nem lett az igazi, így ki sem hozták… Így rámentünk erre a hidegkomlózott baltic porterre, ami hivatalosan kint sem volt a fesztiválon. Illatra nyers zöldség és egy kis eper keveredik egy kevés füstösséggel… Ízre a bizarr szó a legtalálóbb, de inkább izgalmas és érdekes, mint taszító. Megfejthetetlen.

C360_2015-05-15-19-35-13-257

Camba Bavaria Hop Gun

Szét van baszva komlóval – nem árulnak mondjuk zsákbamacskát ilyen névvel -, csak teste nincsen. Soha rosszabbat mint a Hop Gun, de nincs összhang, nincs jelenlét, nincs koncepció; van úgy, hogy ennyi elég, de vagyunk annyira elkényeztetve itt, hogy nekünk most ez ne legyen.

C360_2015-05-15-19-44-03-014

Camba Bavaria Aurora Pale Ale

Tovább próbálkozunk a Camba Bavariával, de ez nem az ő napjuk… A single hop Aurora Pale Ale letisztult, aranyló megjelenésű, míg ízre nyers, füves és egysíkú. Még az előző is jobb volt, mert olyan semmilyen ez a sör.

Lelövöm előre a poént: a Nussnacker barley wine a legrosszabb, amiért pénzt adtunk a Braufesten. Hiába a bourbon karakter, a vanília, vagy a malátahangsúlyos teltség, de a végére csak a zavaró alkoholmelegség marad… (10%-os az abv.) Lehet, hogy mi kezdtünk fáradni, de ez a találkozás nem volt az igazi.

C360_2015-05-16-16-56-18-806

PINTA & TO ØL Kwas Alfa & Birbant 10 hops & Pinta / O’Hara’s Lublin to Dublin

A Kwas Alfa sour ale jázminos, akácos illatú, kicsit szőlőleves; lehetne izgalmasabb is, de amúgy elvagyunk vele.

A 10 hops olyan, mintha a fesztivál bejárata előtt bizniszelő formák főzték volna (nem komlódílerek árulták a portékát, ennyi legyen elég). Alacsony CO2, szétfüves íz, száraz érzet kis földességgel. Mint amikor komlóforralás közben az üst fölé hajol az ember. Vicces.

A Lublin to Dublin hordóérlelt stout nyomokban BrewDog Tokyo*-ra emlékeztet. Már illatra szétüt minket az alkohol. Kávés, csersavas, pörkölt kis savanyúsággal… Lehet, hogy kezdjük túltolni ezt a sörkóstolós dolgot, de egy kis kiwit is érzünk a korty végén.

C360_2015-05-16-17-23-48-079

Evil Twin Yin & Evil Twin Yang

Az Evil Twin ugyan önállóan nem képviselteti magát, a német Liquid Hops csapata viszont fáradhatatlanul önti magából a sztorikat és az info-kat… Felkészült, lelkes arcok!

A Yin és a Yang önmagukban is lenyűgözőek, de túl vannak tolva, együtt viszont könnyen ihatóak.

C360_2015-05-16-17-24-49-465

Evil Twin Yin & Yang

A Yin & Yang imperial stout × imperial ipakettőse illatra inkább ipa, ízre inkább stout. Kicsit alkoholos, száraz, földes-kesernyés és jól kiegyensúlyozott, tele elfojtott komlókkal. Eléggé elvoltunk vele!

C360_2015-05-16-17-25-53-093

Evil Twin Molotov Cocktail

Az első benyomás a Molotovról: felnőtt narancslé. Szétédes, ragacsos, narancshéjas imperial ipa a végén egy kis komló-keserűvel. Utána pedig beüt a nektáros – mézédes dinnye. Látjuk magunk előtt, ahogy a méhecskék paskolják egymás seggét a kaptárban… Különleges sör ünnepi alkalmakra. Sok, szétszed, imádjuk.

C360_2015-05-16-18-37-43-288

Lervig Brewers Reserve Rye IPA

Rozsosnak rozsos, ipának ipa, de a Lervig Brewers Reserve Rye IPA nem csinálja meg a bulit. Talán nem a Molotov után kellett volna inni… Szappanos illatú, szinte fürdik a komlóban, de nem találjuk elég rétegesnek. Nyári melegben simán lehet a világ legjobb söre, de ebben a szemerkélő esőben simán csak csúszik.

C360_2015-05-16-18-40-38-317

BIIR Equinox Triple IPA

Aranyló szín, szinte világít az Equinox Triple IPA. Ragacsos, édes, ananászos illatú; ez utóbbi az ízben is megmarad, de csak alig, mivel egy nagyon finom váltással jön a keserű is (hivatalosan 100 IBU). A BrewDog Exp 366-ja óta elfogultak vagyunk az equinox komlóval és ez most csak erősödött…

C360_2015-05-16-19-15-52-809

Brewerkz Black Raspberry Ale

A Brewerkz Black Raspberry Ale minden szirupossága ellenére is inkább cuki, mint ciki. Friss, üde, folyós malátalé; nem is érezni rajta semennyi alkoholt, pedig 6%-os.

C360_2015-05-16-19-29-53-245

Stone IPA

Azt hittük más lesz csapról a Stone IPA, de nem. Könnyen iható, fasza, de a második találkozásra sem dobjuk magunk hanyatt (le kéne számolni végre ezekkel a fránya elvárásokkal). Fenyős, komlós, vizes és tényleg csúszik rendesen, de mindegyik másik itt elérhető Stone sör veri.

C360_2015-05-16-20-07-19-158

Evil Twin I Love You With My Stout

Nagyon édes, sűrű ragacsos cucc. Enyhe zöldalmát sajnos lehet érezni az I Love You With My Stout illatában és ízében is. A kellő stoutos alkoholmelegség (az ABV 12%) is megvan benne, ami a végére szépen elsimul, pici kávés utóízzel.

Lányos zavarunkban a Lil B-ről nem készítettünk képet, de a fenti fotó elmond róla mindent. Ipmerial porter, édes, szuperkrémes, de ez is kicsit zöldalmás…Mintha egy csikket elnyomtak volna a hordóban. Túl sok és most nem a jó értelemben!

C360_2015-05-16-20-45-58-251

BrewDog Tactical Nuclear Penguin

A hivatalos programon túl előkerült Bakó Jancsi barátunk, illetve a táskájából egy Tactical Nuclear Penguin, amit szét is dobott egyből a közelben állók legnagyobb örömére. Lándzsás utifű – ez az első gondolatunk. Szirupos, széterős, olajos és úgy jó, ahogy van. Hihetetlen, hogy tudtak egy 32%-os sörbe egyáltalán ízt rakni… A határok feszülnek, mind sörben, mind emberben; a jegyzett kóstolásnak itt nyilván vége is szakadt.

C360_2015-05-17-12-16-20-898

BIIR / Brewerkz Hoppy Monk

Kicsit belga, kicsit stout, kicsit ipa (már a keserűje); a sörök Nescafé 3in1-e ez az apátsági dupla. Sokat markol, de keveset fog a Hoppy Monk, de legalábbis nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy mit akar.

C360_2015-05-17-12-55-31-098

Buddelship Spider Monkey & Buddelship Great Escape

Mint amikor kinyílik a kávészacskó; nem kell keresni benne a kávét, mert egyből az arcunkba nyomja azt a Spider Monkey. Az ipás és a kávés keserűséget lehetetlen elkülöníteni, annyira kiegyensúlyozott és egyben van az egész. A hamburgi Buddelship amúgy „az európai Steamworks”, már ami a felkészültséget és kitelepülést illeti: rendben van nagyon!

A Great Escape is eléggé meggyőző. Illatra édeskés, könnyed és gyümölcsös, a kortyérzet frissítő, ízben pedig az édes és a keserű remekül kiegészítik egymást, ahogy egy jó ipánál kell. Ha gyümölcsre kell asszociálni, akkor egyértelműen ananászos és citrusos.

C360_2015-05-17-13-16-39-433

La Pirata La Tremenda & La Pirata Súria

A La Tremenda masszív, de jólesik. Nem tolakodó, kissé savanyú, de eléggé gyümölcsös. Érezni a dupla ipa alkoholosságát, de cseppet sem zavaró módon. Kicsit szilvás és nagyon gránátalmás; kifejezetten fasza sör.

A Súria selymes, krémes és friss, finom, komlós; röviden iszonyat jólesik. Csúszik, ragad, folyik… Baromira sajnáljuk, hogy az indulás előtt találtunk rá a spanyol kalózokra, mert el lettünk volna még egy darabig itt is!

C360_2015-05-17-13-49-47-764

Liechtensteiner Brauhaus Club Bier 01 Coffee Stout & Liechtensteiner Brauhaus Club Bier 05 Wiesn Rausch

A Liechtensteiner Coffee Stout leheletnyi fémes illattal indított, ami ízre szerencsére már nem jött ki. Könnyed, már-már vizes és visszafogottan kávés, aminek inkább erénye, hogy nem nehezedik.

Nem vagyunk se füstösek, se búzásak és hát füstös-búzásak se, de a Wiesn Rausch most kifejezetten jól csúszott. Banános, alig füstös kis édességgel. Nem nagy szám, ellenben eléggé egyben van.

Már csekkoltunk be a reptéren, amikor jött a kép hátrahagyott cimboráktól; a Lichtensteiner standnál ingyen mérik a sört. Így múlik el a világ dicsősége… Ha viszont tovább maradunk, nem 3 hónapot kellett volna várni a beszámoló befejezésére, hanem valószínűleg sosem készülünk el vele. Jövőre találkozunk ugyanitt!

FYKI #28 // Hogyan kóstoljon egy borkedvelő – sört

A cikk eredetileg a Vinoport bormagazinban futó sorozatunkban jelent meg.

Apám nemrég elszántan közölte velem, hogy a sört inni kell, nem kóstolgatni. Ha mindent elhinnék neki, akkor ezt a cikket itt tulajdonképpen be is fejezhetném, de ugye a gyermek sorsa sokszor az, hogy szembeszálljon a szüleivel (majd végül megnyugodva konstatálja, hogy bármennyire is küzd, lassan olyan lesz, mint ők…).

Szerintünk a sört lehet inni. A sört lehet kóstolni. A sört lehet vedelni is. A rossz sör is jól eshet dobozból favágás közben és persze a nagyon jó sör… nos, az mindig nagyon jó. A lényeg, hogy a sört mindenki úgy élvezheti, ahogy neki jól esik, ez a cikk azoknak szól, akik szeretnének legalább a felszínt egy picit megkapirgálni. A minőségi söröket ugyanolyan komoly odafigyeléssel és élvezettel lehet kóstolni és fogyasztani, mint a legjobb borokat.

A skála itt is ugyanolyan széles, hiszen nem csak a sztenderd láger alkotja a kínálatot, változatos alapanyagok, különböző erjesztési módszerek gyakorlatilag végtelen variációs lehetőséget biztosítanak a főzőknek és a fogyasztóknak. Nem mondom, hogy megpróbálunk mindenkit átszoktatni a sörre, de megpróbálunk alternatívát mutatni azoknak, akik eddig nem figyeltek eléggé a sörükre.

A sörkóstolás lépései nagyon hasonlóak a borkóstoláshoz, valószínűleg nem lesznek nagy meglepetések. Felkészül, figyel, kisujj eltart!

1. Vegyünk jó sört!

Azaz, ha kóstolgatni akarunk, akkor lőjük be az átlagos ivósörök fölé a minőséget (és itt nem a magyar nagyüzemi termékekre gondolunk, hanem valami jól megcsinált cseh, vagy német sörre. Egy Weihenstephaner Vitus búzabak pl. igazi nagy felfedezés lehet azoknak, akik eddig csak a világos lágert itták és a búzasörtől irtóztak). Érdemes utánaolvasni, de a lényeg a tapasztalati megismerés: vegyünk és igyunk minél több és minél többféle jó sört.

1

Csak jó sörök

2. Válasszunk megfelelő poharat!

Annyira nem kell rögtön elborulni, mint a belgák, ahol minden gyártónak saját formájú pohara van, de adott sörtípushoz jó, ha olyan formájú poharat választunk, ami segít kiemelni a sör előnyeit. Pintes, tulipán, hosszú búzakorsó, vagy kehely; mindegyiknek megvan a helye. Ökölszabály, hogy minél komplexebb a sör, annál inkább fontos a megfelelő pohár, hiszen itt az illatok terelése, a kóstolási hőmérséklet ugyanolyan fontos, mint a bornál, vagy egy komoly párlatnál. Hogy milyen sörhöz milyen poharat válasszunk, azt nemsokára részletesen is megírjuk. Addig bízzuk magunkat a csaposra, vagy a szakbolt eladójára.

3. Töltsük ki!

Évszázados vitának teszünk pontot a végére: üvegből kitöltve pont olyan jó tud lenni a sör, mint csapolva. Sőt, egyre több kisüzemi főzde tér át külföldön az alumínium dobozra, ami jobban védi a sörben lévő komlót a fénytől. A lényeg, hogy óvatosan töltsük ki. Döntsük meg a poharat és figyeljünk rá, hogy ne habozzon túl. Egy magas alkoholtartalmú sör (például egy árpabor) szinte alig ad habot, míg egy szűretlen német búza, vagy egy belga ale kemény, magas habot fejleszthet. Ezeket vegyük figyelembe az öntés sebességénél, rá kell érezni.

2

Melyik pohár megy jobban a szakállhoz?

4. Illat!

Ismerős téma borosoknak: illatoljunk! Forgassuk körbe a sört a pohárban (ez felszabadítja az aromákat), szagoljunk bele és próbáljuk beazonosítani, amit csak lehet: gyümölcsös, fűszeres, vagy földes komlókat, a kekszes vagy kávésan pörkölt ízű malátát. Gyakorlottabbak hosszú illatolással a tavaszi komlóföldeken futkosó kiskutya boldog vakkantását is kiérezhetik.

5. Megjelenés

Nézzük meg jól, hogy mit iszunk: figyeljünk a színre, a tisztaságra, vagy éppen a zavarosságra. Készüljünk fel egy kicsit a sörből és nézzünk utána, hogy az adott sörtípusnál mi várható el a megjelenésben.

6. Kóstoljunk

Végre igyunk bele! Ha megvan az első benyomás, forgassuk meg a szánkban a sört, ne siessünk, várjuk meg a befejezést és nyeljük le nyugodtan, hogy érezzük a korty után érkező utóízeket is. A következő kortyoknál már rámehetünk a típus jellemzőire, kereshetjük a malátásságot, a komlók ízeit és a sör egyensúlyát (nem lóg ki feleslegesen egyik összetevő sem a kortyból). Kiköpni nem ér, ha túl sokat kóstolunk és elég volt az adott sörből, inkább öntsük ki egy gyűjtőpohárba. Jó volt? Jöhet még pár korty!

7. Kortyérzet

Itt már figyelhetünk a sör testességére (vékonytól az egészen szájpadlásra tapadó vastagig minden lehet), a szénsavasságra (kellemes? szúr?), az esetleges magas alkoholtartalomból következő alkoholmelegségre. Ha jól esett, ismételjük meg a folyamatot a 6. ponttól.

4

Élvezzük a sört!

8. Összbenyomás

Reveláció? Innánk még egyet? Inkább soha többet ebből? A sör megfelelt minden követelménynek, amit a stílussal szemben elvárunk? Szuper, kérjünk még egyet! Vagy valami egészen mást. Dőljünk hátra elégedetten és élvezzük a sört!

Mit igen és mit nem? És miért?

  • Ha nincs előzetes terv, akkor haladjunk úgy, mint a boroknál: előre a világosabbak, a gyengébb alkoholtartalmúak, a kevéssé komlós sörök. Kóstoljunk az egyszerűtől a bonyolultig!
  • Figyeljünk a hőmérsékletre! Jéghidegen csak az ihatatlan sört szolgálják fel. Minél komplexebb a sör, annál több időt kell (lehet) hagyni neki a levegőn, kicsit melegíthetjük és folyamatosan kóstolunk. A változó hőmérséklet új illatokat és ízeket fog kihozni, egyes típusok (a minimum 8%-os alkoholtartalmú Imperial Stoutok) például kifejezetten melegebb hőmérsékleten a legjobbak.
  • Ha új sört kóstolunk, lehetőleg ne közvetlenül evés után-közben tegyük. Az étel erőteljes ízei elnyomhatják a sör aromáit.
  • Igyunk vizet. Együnk egy kis kenyeret két sör között. Segít letisztítani az ízlelőbimbókat.
  • Vegyük észre a hibákat! Tájékozódjunk, ha új sörtípust akarunk kóstolni. Aki egy kicsit elindul a hardcore rajongás felé, annak kötelező olvasmány a sörtípusokat leíró BJCP (Beer Judge Certificate Program) rendszer magyar fordítása. Bizonyos sörök lehetnek savanyúak, de a legtöbb sörnél megengedhetetlen hiba. Fém íz, vajasság, pattogatott kukorica… csak néhány a jellemző hibák közül.

Interjú #3 // Rage

Aki benne van a kézműves-őrületben és emellett nem rest az okostelefonját sem minden sör után nyomkodni, az biztosan összefutott már a mindenki által csak Rage-ként ismert Untappd adminisztrátorral, aki – ahogy ő fogalmazott – „fáradhatatlanul próbálja ráncba szedni” a magyar kisüzemi söröket, főzdéket és sörfőzőket, illetve helyeket a sörös közösségi oldalon.

Idén április óta ‘Super User’ és saját bevallása szerint 100-110 hazai szereplővel vette fel a kapcsolatot, hogy a sörök legnagyobb része rendben legyen az oldalon. Nemrég azt is elérte, hogy legyen lehetőség szavazni egy magyar sör badge-re (That’s for Sör!), „hátha összejön valami”…

Rage

„az elmúlt 2 évben eléggé beleástam magam a hazai kézműves sörök világába” (a képet Rage küldte)

FENÉKIG: Szerinted miért jobb az Untappd, mint mondjuk a Ratebeer?

RAGE: Őszintén bevallom, a Ratebeert szinte semennyire sem ismerem, de az eddigi tapasztalatok alapján az Untappd-ben nekem az tetszik, hogy nagyon „felhasználó-közeli”. Nem csak arról szól, hogy az egyes söröket értékelheted, hanem ismerősöket is jelölhetsz, megadhatod az egyes fogyasztások helyszíneit (a rendszer integrálva van a Foursquare nevű másik közösségi oldallal), és így tovább. Így nem csak egy egyszerű sörös oldal lesz, hanem egyben közösségi is, hiszen látod, hogy az egyes ismerőseid mikor, hol és mit fogyasztanak, így akár ha kedvet kapsz és arra jársz akár csatlakozhatsz is hozzájuk. (A Ratebeer is tudja ezen funkciókat. –  A SZERK.) Ha rendelkezel némi művészi vénával, akkor az általad készített képeket feltöltheted az adott sörről, plusz lehet kommentelni az egyes check-inekhez (na erre kéne majd egy normális magyar szó), így lehet kommunikálni egymással, kérdéseket feltenni, stb.

Mindezekből látszik, hogy ez tényleg inkább egy „sörös Facebook”, de itt nem kell az ismerősök esetleges nyavalygásait elviselni az aktuális időjárásról, hanem elég a lényegre koncentrálni: A SÖRRE. Pont ezek miatt nyilván olyan emberek is alkotják az Untappd közösségét, akik ezzel szeretnének foglalkozni, érdekli őket a „mennyei nedű”, és szívesen cserélnek eszmét erről másokkal. Például én magam is így ismertem meg az utóbbi időben néhány remek hazai beer geek srácot, illetve pár külföldi sörfogyasztót.

FENÉKIG: Mi az a ‘Super User’ és hogyan jött az ötlet, hogy magadra vállald ezt az (önkéntes?) feladatot?

RAGE: A Super User tulajdonképpen egy olyan felhasználó akinek némileg több joga van az adatok karbantartására. Minden „mezei” felhasználó vihet fel új söröket vagy főzdéket tetszés szerint, illetve javasolhat változtatásokat az egyes sörökkel kapcsolatban. A Super User ehhez képest annyival több, hogy neki nem javasolnia kell változtatásokat az adatokban, hanem azonnal megcsinálhatja őket, illetve ő töltheti fel az egyes sörök / főzdék képeit (ezt normál felhasználó nem teheti meg). Ezen kívül vannak egyéb rendszergazdai felületei, például ő az a személy, aki látja a felhasználók által felvitt söröket / módosításokat, és egyesével elbírálja azokat (jóváhagyja őket – akár némi változtatással -, vagy éppen visszautasítja). Plusz pár egyéb hasznos funkció, lista amiket nem részletezek különösebben, mert a nagyérdemű számára nem olyan fontos. És persze még megemlíteném azt az óriási előnyt, hogy egy belső levelezés révén kapcsolatban vagyok az összes többi SU-val a világ minden táján, illetve az Untappd „szülőatyjaival”, így az esetleges kérdéseket, javítási javaslatokat közvetlenül velük beszélhetem meg.

Eddig a komoly rész, most jön a vicces sztori, hogyan lettem admin… Április elején regisztráltam, és mivel az elmúlt 2 évben eléggé beleástam magam a hazai kézműves sörök világába, ezért szinte azonnal elkezdtem ostromolni az SU-kat a különböző módosítási / összevonási javaslataimmal. A végén már táblázatos formában, haha! A lényeg, hogy 4 nap alatt már több, mint 150 módosítási kérelemnél tartottam, amikor is kaptam egy levelet Gregtől (Greg Avola, az egyik „szülő”), amiben némileg viccesen közölte, hogy egészen egyszerűen nem bírják tartani velem az iramot, és mivel a javítások alapján látszik, hogy értem is amit csinálok inkább kineveznek SU-nak, és akkor csinálhatom egyből én a módosításokat, hahaha! Ennyi. Azóta kb. 1600 módosítással, 170 összevonással és 500 képfeltöltéssel később ott tartok, hogy a magyar kézműves sörök többé-kevésbé rendben szerepelnek az oldalon…

Rage

„egészen egyszerűen nem bírják tartani velem az iramot” (a képet Rage küldte)

FENÉKIG: Amúgy rajtad kívül van esetleg még más hazai SU?

RAGE: Nincs. Magyarországon csak én vagyok. Európában van még egy görög és egy osztrák srác. Plusz ha jól emlékszem, akkor a napokban lett egy lengyel.

FENÉKIG: Milyen országokban népszerű még az app?

RAGE: Erre nincs nagyon rálátásom… De az eddigi tapasztalatok alapján azt mondanám, hogy főként Amerika (majdnem az egész kontinens), illetve Nyugat-Európa (főként az angolok, írek, belgák és hollandok), illetve időről-időre belebotlok orosz felhasználókba. De nálunk is egyre többen vannak, és remélem egyre többen is lesznek!

FENÉKIGHogyan látod az Untappd hazai terjeszkedésének tükrében a magyar kézműves sör-kultúrát (már ha lehet ilyenről beszélni)? 

RAGE: Egyértelműen lehet, és szerintem az Untappd-től függetlenül az utóbbi időben elég sok ember szívét (és egyéb belső szerveit) hódította meg a kézműves sör. Egyre több blog / szakember foglalkozik ezzel, és én például kifejezetten örülök neki, hogy végre nem csak – a finoman szólva is ihatatlan-  nagyüzemi sörökhöz lehet hozzájutni, hanem egyre nagyobb teret hódít magának a kisüzemi / kézműves sör.

Bár itt jegyezném meg, hogy azt sem szeretném, ha már átesnénk a ló túloldalára, és elkezdenénk a Józsi bácsi által otthon főzött sörkezdeményt is „kézműves sör”-nek nevezni. Sajnos egyre több ilyennel találkozok, mondjuk kocsmákban, ahol árulnak „kézműves házisört”, aztán íz alapján kábé a Sopronival hoznám egy szintre. Ha valaki betér egy ilyen helyre, és itt kóstol meg először egy kézműves sört az biztos nem lesz a rabja…

De például pont az Untappd visszajelzések alapján elmondható, hogy egyre több külföldi kóstolja és kedveli meg a hazai kézműves söröket, így külföldön is egyre népszerűbbek vagyunk. Ezt pár másik SU is megerősítette.

Ha már hazai terjeszkedés… Csináltam egy dedikált Facebook csoportot, ahol meg lehet osztani egymással infókat, lehet kérdezni, stb.

FENÉKIG: Van -e jelentősége a magyar badge-nek? Minek „jöhet össze”?

RAGE: Először is tisztázzuk, hogy mi az a „badge”, lehet, hogy páran nem tudják… Az Untappd-en különböző virtuális plecsniket (kitüntetés, badge – nevezd ahogy akarod) lehet megszerezni bizonyos dolgokkal. Ilyen például bizonyos típusú sörök fogyasztása (barley wine, stout, vagy éppen gluténmentes), különböző országok söreinek kóstolása (holland, skót, angol, …), vannak helyszínekhez kötött badge-ek (például strandon, zenei fesztiválon vagy éppen egy vasútállomáson megivott sörök) és vannak időszakosak is (például az egyes sörfesztiválokra vagy sörünnepekre érvényes időintervallumos plecsnik)

A magyar badge értelemszerűen az ország plecsnik sorát gyarapítani, és mindezek fényében szerintem igenis lenne jelentősége! Egyrészről én a magam részéről nagyon szívesen látnám a többi ország plecsnijei között, másrészről esetleg olyan hatása is lenne, hogy szerintem a külföldi Untappd felhasználók (főként a badge-vadászok) innentől tudatosan keresnék a mi söreinket, hogy minél nagyobb szintet érjenek el (az országok badge-einél 5 elfogyasztott sör után jár az 1-es szint, míg a maximum az 50-es, de ez már 250 megivott sör).

FENÉKIGHogyan lehet szavazni és mikorra realizálódhat ez a kezdeményezés?

RAGE: Amennyire tudom, pár hónapos periódusok vannak és az 5 legtöbb szavazatot kapó kezdeményből lesz a periódus végén ténylegesen badge. Szavazni a https://untappd.com/uservote/badges?sort=recent linken lehet.


A Fenekig.Com-ot itt éritek el az Untappd-en. Jelen pillanatban még nem sok minden történt az új profilunkon, de megpróbáljuk mihamarabb tartalommal megtölteni ezt a platformot is… Jelöljetek bátran, sörözzünk együtt!