Programajánló #5 // Kinyílott a sörfőzde, megírom

Márciusban is el leszünk látva és nyilván a feléről sem tudunk. Ha így lenne, akkor küldjétek ezerrel a mailt a fenekig.comKUKACgmail.com címre.

Rögtön meglátogatunk egy sörfőzde nyitást a hétvégén. Nem is akármilyet. Demokratikusat! Azt nemtom, hogy ezért nyílik-e márciusban, mindenesetre a koncepció szerint kapunk valami olyan megoldást, ami hidat képez a házi sörfőzés és a nagyüzemi méretek között. Sztárvendég a mostanában nagyon aktív Kelemen Ottó.

A legmodernebb dizájnú cseh söröző nyit egy második helyet. Sörök a szokásosak, remélem majd lesz kicsit változatosabb kínálat is, de a Merlin sosem okoz csalódást. Az viszont király, hogy a Kombóval, Monyóval és egy kicsit arrébb a Jónással egy egész kis sörös környék alakul a Kálvin tér környékén.

TechPub 15. – Eszünk, iszunk, startupolunk, azaz ezúttal gasztro start-upok górcső alatt az Élesztőben, többek között a Brewie is. #techpub15
 A Csupor csapata öles léptekkel halad előre. Most éppen átépítik az egykori Pikoló sörözőt és nemsokára nyitna. Ez most ilyen előnyitás, félkészen, Csupor-módra. (Illetve ha jól értem lesz új arculat talán, illetve új honlap, ennek is most lesz a debütálása, de erről többet nem találtam.
via Serfőző Tamás

via Serfőző Tamás

Nem is ragozom sokat, aki foglalkozni szeretne a házi sörfőzéssel, annak ott a helye a IV. Házisörfőzők Nemzetközi Versenyén. Nyilván mi is megyünk és mindenkit megverünk minden kategóriában, de ha nem, akkor legalább berúgunk (Nem, igazából tanulni megyünk, lesz egy csomó hasznos előadás. Úgy hallottuk legalábbis…)

A BrewStudióban bemutatkozik egy házisörfőző, a Relax Beer. Rögtön 7+1 sör, elég széles a paletta, van pl. három különféle búza is. Meglátjuk, a Gólem is így kezdte a Sötét Bunkóval.

Imádjuk! Már az általános iskolában is sört főznek! Nyilván Kelemen Ottóval. De tényleg, aki bábolnai, az menjen, Ottó meg úgy tűnik mindenhol ott van és terjeszti az igét.

Folytatva a vidéki körutat lett volna még egy pécsi program, de mire megírtam ezt a kis összefoglalót, már BETELT.

Eközben a Dohány utcában nyitni fog „Budapest új sörközpontja”, az utóbbi évek koronaékszere a PIVO and MORE… megnézzük. 🙂

Érdemes még figyelni a Hunyadi Lakásbisztró oldalát, mert van sörtörténeti stand-up, lesz még főzés is (ha minden igaz többek között Róth Zoltánnal, a Távoli Galaxis, a Pyrománia és a Bakancslista atyjával). Sőt, majd nézni kell az újonnan nyílt Almáriumot is, hiszen ott is várhatóak események, ha minden igaz akkor pont egy RothBeer premier is lesz nemsokára.

Kritika #70 // Pandulabeer / Zodiak Xmoke RIPA Campfire

Most, hogy van női szerzőnk is, végre több időm marad a férfias sörökre, úgyhogy boldogan bontom ki a PandulabeerZodiak Grabovsky Xmoke RIPA palackozott sörkoktélját, a Campfire-t. Az alapul szolgáló füstös-rozsos ipát eléggé bírom (ahogy jönnek ki az újabb és újabb batch-ek, egyre jobb lesz), sörkoktélokat viszont annyira nem szokásom ötösével rendelni (még soha nem ittam)…

Pandulabeer / Zodiak Xmoke RIPA Campfire

Pandulabeer / Zodiak Xmoke RIPA Campfire

A recept az Élesztő hátsó pultjának Frissítő Sörkoktélbárjában született, így ha már elfogytak az üvegek (a Neked Csak Dezsőben a cikk írásának a pillanatában még van), akkor itt még mindig lehet frissen csapolt sörből is kérni.

Illatra a citrusosság dominál, ízre, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat, akkor azt mondom, hogy gyümölcsös sör 6,5%-os alkohollal, de még frissítően (egy vakteszt során azért nem keverném össze a Soproni Naranccsal). A füstösség épp, hogy kiérezhető, a rum pedig elnyomja a rozst. A grapefruit bitter jól áll neki (ez a leghangsúlyosabb az egész sörben), a hozzáadott rozmaringot viszont nem érzem. A korty végén jön az ipás keserűség, itt derül ki, hogy azért van benne anyag.

Bűnös élvezet, nem feltétlenül a sör-sznobok kezébe való, hanem azokéba, akik szilárdan meg van győződve arról, hogy nem szeretik se a kisüzemit, se a nagyüzemit (ha ez sem jó, akkor tényleg semmi). Hamar elfogyott és nem szégyellem, hogy ízlett.

Új szerző a Fenékigen

A tegnapi poszttal hivatalosan is új szerzőnk debütált – bár nem hivatalosan már több anyagunknál is segítségünkre volt – a hangzatos SOPHIEFRIEDERIKEAUGUSTEVONANHALTZERBST név alatt. Külön öröm, hogy egy hölggyel bővült a csapat (de persze ettől még a pc-szexista vonala megmarad a Fenékignek).

Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst

Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst

Egészségünkre!

Kritika #69 // O.K. Brewery Black Raven Milk Stout

Nagy az izgalom, legalábbis nálam. Mióta a Left Hand Milk Stoutját ittam, egyből szerelmese lettem, viszont sajnos már nem lehet itthon beszerezni.

Szóval a sör… Sötét. De nagyon. (Érzem, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz.) A habja szép sűrű, barna, krémes, viszont elég hamar felszívódik. Illatra semmi extra, nem túl erőteljes, édeskés. Ízre enyhén kávés, de szerencsére nem nyomja el a sört. Másik szuper dolog, hogy nem csap át savanykás stoutba (pedig ettől tartottam), inkább megmarad édeskésnek, majdnemhogy szirupos. A végén kicsit szárazba hajlik, majd enyhén pörköltté válik. Szintén jó pont, hogy stout létére nem annyira nehéz, hogy egy este ne lehessen belőle többet meginni. Egyébként 5,3%-os alkoholtartalmú, már csak ezért sem nehezedik. Enyhén szénsavas – pont ami illik hozzá – alacsony nyomáson csapolják. A végén lévő szárazság mellett talán picit fanyar, ami teljesen jól áll neki.

O.K. Brewery Black Raven Milk Stout

O.K. Brewery Black Raven Milk Stout

Nem akarok elfogult lenni ezzel a milk stouttal, de ez az a sör, amit hiányoltam a hazai sörpalettáról. Még egy pici krémesség jöhetne bele, nem kell hogy elnehezítse a sört, csak egy leheletnyi. Összességében ez egy jól iható, kellemes, édeskés sör. Elég karakteres, hogy megmutassa magát, de nem annyira, hogy ne akarj inni még egyet.

Kritika #68 // BrewDog / Weihenstephan India Pale Weizen

Ha a világ legrégebbi főzdéje összeáll egy főzet erejéig az európai kézműves söripar zászlóshajójával, az már önmagában borítékolja a sikert. Sört már nem is kell főzni ehhez, elég csak a kooperáció ténye, egy príma koncepció (idézem lentebb), meg egy mutatós címke.

…a hagyományos és a modern sörfőzés tökéletes szimbiózisa.

BrewDog / Weihenstephan India Pale Weizen

BrewDog / Weihenstephan India Pale Weizen

A Weihenstephan és a BrewDog viszont sajnos le is főzte ezt a sört. Bár nem bánom, hogy megvettem és megittam, de attól ez még sok hűhó semmiért. Nem is ipa, nem is búza. Érezni a próbálkozást, de ez egyszerűen csak egy keserű búzasör, ami nem tudja egyesíteni a két stílus legjobbját, illetve meggyőzni a másik rajongóját. Kicsit keserű, kicsit banános (már búzásan-banános nyilván) és ennyi.

Igazán lehetne sűrűbb és testesebb, keserűbb és citrusosabb is! A két nagytól sokkal többet vár az ember; az India Pale Weizen tényleg csak egynek jó. Egyszer elsüthető poén.

Kritika #67 // Rizmajer – Hatodik Íz: Édes Élet

Csepel nem éppen az édes élet szinonimája volt eddig. Mondom eddig. Kimentünk és megkóstoltuk az Édes életet csapról, aztán ittunk még egyet, aztán vettük még kettőt és otthon is kibontottuk. Egyszer sem csalódtunk.

Az Édes élet a Rizmajer és a Hatodik Íz (Takács Péter) közös gyereke. Van benne minden ami egy stout-ba kell, bónuszként pedig a Rózsavölgyi Csokoládé extra minőségű kakaóbabja is került bele. Érezni is a törődést.

Éjfekete sör, fényben barna aurával, hatalmas világosbarna habja hamar eltűnik. Orrban száraz, a várt étcsoki és édesség helyett kávét kapunk, erőset, feketét, még éjjel is felébreszt. Könnyű, kissé szinte vékony test, pedig 6,5%-os az alkohol, jól ihatóan száraz, nem tapad, nem poros. Étcsoki, kakaó és kávé keveredik benne. Fasza, most megint megkívántam írás közben… Simán a legjobb magyar stout, legalábbis holtversenyben első helyre rakom a nagyon más típusú armando_otchoa Deep Throat mellé.

édes élet

Rizmajer – Hatodik Íz: Édes élet

Mellékgondolat: miért nem készítenek többen itthon stout-ot? Imperial stoutból már van egy csomó (de jó alig), a  ratebeeren a legjobb stout pedig még mindig a Csobánkai Fekete Bárány… azon kívül a Csupor ThermoStoutja (meg az Ördögi Angyal, kinek-mi) ugorhat be és kész. Pedig porterből például jól el vagyunk látva, konkrétan a legjobb magyar sör is az, de van király füstös, gyümölcsös, single hop baltic, belga stílusú próbálkozás, angolos, és vannak a hagyományos versenyzők, meg az újonc versenyzők. Miért van ennyi porter, miért ilyen kevés stout?

FYKI #22 // 5 Tumblr oldal, amit akár követhetnél is

Következzen egy kis ajánló – ha fent vagytok, akkor azért, ha nem, akkor meg azért -, hogy rajtunk kívül még kiket érdemes követni tumblr-en…

A beerlabelsinmotion.tumblr.com – ahogy a neve is ígéri – mozgásba hozza a címkéket. Sörcímke pornó.

A beers-and-records.tumblr.com sörökhöz ajánl lemezeket. Vagy lemezekhez söröket, ahogy tetszik. A sör hangjai.

A beerbunny.tumblr.com egyszer már szerepelt az oldalunkon, mint az egyik Funkciótlan Formás Fenék. Egy amerikai hölgy csinálja, aki a sör és a vetkőzés iránti szenvedélyének egyaránt hódol. Szimpatikus!

Reklámozzuk a konkurenciát, haha! Budai Dani sörblogját mindig szívesen olvassuk, sőt, ajánljuk másoknak is: malatacefre.tumblr.com

A beerstudio.tumblr.com oldalon az látszik, milyen az, amikor valaki ugyanúgy lelkesedik a kézműves sörökért, mint a fényképezésért. Ilyenkor szégyelljük el magunkat csak igazán a szedett-vedett mobilképeink miatt… Aludni azért tudunk még, de ami szép, az szép!

Kritika #66 // Skyland Sörfőzde Kaleidoszkóp

Két részes kritikában mutatjuk be a Skyland Sörfőzde legutóbbi két sörét. A név annyiban megtévesztő, hogy nincs szó valódi főzdéről, az otthon tevékenykedő László Gergelyt takarja. Az első találkozásunk minimum felemásra sikerült, a másodiktól sem fekszünk hanyatt, de egyet javít a megítélésen.

Essünk túl a sörön, mert maga a jelenség talán több szót érdemel. A minőségben széteső, túlgondolt stout után most egy egyszerűbb versenyző, egy IPA jutott nekem (igazából én kértem, hogy a másikról ne én írjak, mert én valószínűleg durvább szavakat használtam volna a kritikában).

Skyland Sörfőzde Kaleidoszkóp IPA

Skyland Sörfőzde Kaleidoszkóp IPA

Kitöltve nagy habot ereszt, ami egy-két perc alatt eltűnik. Színre mahagóni, aztán a fényben egészen szép világosnarancs, sűrű, szépen zavaros. Illatra széna, és több gyümölcs is beugrik, ahogy telik az idő barackot, ananászt és szőlőt is felírtam. Ízre ugyanezeket hozza, a végén nagyon picit kellemetlen kesernye, de amúgy jó a kortyérzet, van test, jól csúszik, könnyed. Jó, de a magyar mezőben sem érzem kiugrónak. (Tényleg, lassan kéne egy magyar IPA toplista, nem?) Ennyit a sörről.

És egy picit a Skyland-jelenségről. Egyfajta bájos amatörizmussal találkoztam (hozzáteszem, nem gondolom például, hogy én profi blogger, kóstoló, vagy házi főző lennék, sőt, három év után is még csak ismerkedek ezekkel), ami egyrészről támogatni való, másrészről ha ezzel piacra kerül az ember, akkor nem üti meg a mércét.

Nem akarok senkit bántani, de többször találkoztam már azzal, hogy a belterjes szakma (sörfőzők, bloggerek, kocsmárosok és az egész „mozgalomra” rátelepedők) olyan dolgokat néznek el (vagy észre sem vesznek), amik rendes piaci körülmények között megbocsájthatatlan hibák lennének. Hogy piacra dobjuk azt a palackos sört, ami a vásárlás után 3 héttel is még nyers. Hogy nem bírunk egy premiert megszervezni rendesen. Hogy a rendezvényt 3 óra késéssel kezdjük, majd arra hivatkozunk, hogy előző nap bebasztunk és most másnaposak vagyunk. Ilyenekkel egy normális piacon nem lehet megélni, mert a vevők elfordulnak, de Magyarországon sokszor gyermekbetegségnek fogjuk fel ezeket a dolgokat, kicsit megveregetjük a másik vállát, hogy „nem baj, majd a következő jobban sikerül”, aztán mindenki megy tovább és úgy csinál, mintha mi sem történt volna.

Ezért mondom most azt a Skyland-nek, hogy ez így kevés. És egyelőre úgy kevés, hogy még erre a kis piacra sem lehet vele betörni. Az IPA vállalható termék volt, a stout egy félresikerült kísérlet. Figyelni kell a termék minőségére (megvétel után rám írt a főző, hogy ha lehet még egy hetet legalább otthon pihentessem, mert még nyers – bocs, de ha nyers, akkor nem viszem ki a piacra…), figyelni kell a márkaépítésre (aranyosak a házi címkék és a névjegykártya, látom a rengeteg kézimunkát, ötletet, lelkesedést, de ettől még kaotikus, olvashatatlan, nem felismerhető a brand), figyelni kell a marketingre (nem kóstoltatok egy nyugdíjasoknak szóló magbörzén, mert nem ők a célcsoportom itthon). Nagyon kezdő betegségek, nagyon sok javítani való van. De láttam az őszinte lelkesedést, úgyhogy ez az egész nem lecseszés, inkább egy ébresztő – legalábbis szeretném annak szánni. Gondoljátok át, hogy mit szeretnétek elérni, csináljatok tervet, szerezzetek megfelelő embereket, segítséget, kérdezzetek, tanuljatok aztán valósítsátok meg! Jó sört főzni nem elég. És itt egyelőre még a jó sörhöz eléréséhez is van csiszolni való. Csüggedni nem szabad, újratervezni igen.

Kritika #65 // Csomag Litvániából

„Litvániából? Sörök? Jöhetnek!” – mondtam ezt másfél héttel ezelőtt és szerencsére jöttek is. Nem annyira kézműves a vonal, de nyitottak vagyunk a sörözésre az újra.

Volfas Engelman Bravoro

Volfas Engelman Bravoro

A Volfas Engelman Bravoro egy helyi klasszikus, korrekt ivósör, de egyértelműen tömegtermék. Vizes, fémes, kukoricás; a litván Miller. Színre nagyon világos, szénsavassága visszafogott. Egy vilniusi városnézés közben nyilván elmegy, de egy sörblogon nem sok keresnivalója van. Az üveg dombornyomott és szokatlanul hosszúkás, kifejezetten szép és, hogy még valami jót is mondjak, egy egész pintes. Nem fogok utálkozva rágondolni, de már a közepén a következő sört várom.

rinkuskiu baro tradicinis alus ratebeer

Rinkuskiu Baro Tradicinis Alus

A Rinkuškiai Baro Tradicinis Alus a Ratebeeren sincs igazán fent, egy litván sörblogon viszont találtam rá célzást (hála a Google fordítójának), hogy egy limitált kiadás jutott el hozzánk. Mindegy, ez a hagyományos ale már jobban bejön… Kicsit altbieres, édes, malátás. Lekerekített íz, semmi extra, de ezt – hiába nem kisüzemi sem a minőség, sem az élmény – simán innám máskor is.

Taruškų Kanapinis Alus Šviesus

Taruškų Kanapinis Alus Šviesus

A Taruškų Kanapinis Alus Šviesus már nem csak szimplán malátás, hanem kicsit savanykás is (mármint tejfölösen, krémesen, nem citrusosan). Az amarillo ugrana be, már ha „szakmázni” akarnék, de nem értek a szakmához, így gyorsan el is hessegetem a komlók fejtegetésének gondolatát… Ez a legsötétebb mind közül, de szénsavasságban követi az előző kettő vonalát (semennyire nem az). Mintha valami mártogatós szósz lenne a végére, hiába 5,1%-os, kicsit nehezedik a végére.

Most már csak arra lennék kíváncsi, milyen az „igazi” kézműves sör Litvániában… Hazai vonalról nem biztos, hogy vissza is tudnék küldeni hasonlóan izgalmas, de nem kisüzemi darabokat. A Ratebeeres keresések és képek alapján (az utolsó két sört nem abban a formában találtam meg, ahogy azok eljutottak hozzám) arra is gondolhatnék, hogy az ottani főzdék is elkezdtek rájátszani bizonyos globális tendenciákra (a nagyüzem másolja a kézművest), de amíg ez minőségbeli javulással jár, addig nincs nagy gond. Ki kell mennem előbb-utóbb Litvániába, hogy személyesen járjak utána ennek mindennek…