Kritika #152 // Ramborn Ciderek

Nem fogunk hazudni: nem vagyunk cider őrültek. Legalábbis nem annyira, mint a sör területén. A cidernek itthon nincs igazán kultúrája, hiába lehetett (vagy lehet még?) egy időben csapon kapni pl. a Gaymers termékeit (ami azért szintén nem kézműves cucc), a nagyközönséghez leginkább az alkopop változatok, cukros édes löttyök jutottak el. Pedig a cider (és annak baszk és francia változatai) ennél sokkal több lehet: évjáratok, különböző almatípusokkal készített változatok mind jelen vannak és nyilván el lehet menni pont ugyanarra az obskurus, geek szintre, mint a sörrel. Volt rá itthon is próbálkozás, de sem az almaCID, sem a Czider nem lett egyelőre világsiker.

A BPBW – Beer Week in Budapest kapcsán vágott hozzánk Bart Dani (a magyar kézművessör főispánja (?)) 4 üveggel az eseményre érkező – és azt szponzoráló – luxemburgi ciderből, a Rambornból. Annyira autentik és új cucc (gyakorlatilag 2 hónapja megy), hogy a luxemburgi sörfőző ismerőseim is sem találkoztak vele. A cég organikus megközelítéssel dolgozik, vegyszer mentesen, több mint 1000 új fát is ültettek már – ami majd 20-50 év múlva lesz hasznos, szóval tényleg komolyan gondolják. Elmentünk hát egy meleg tavaszi napon egy kellemes kertipartira és kipróbáltuk mind a négy cidert. Mennyire volt jó? Annyira, hogy olyan gyorsan megittuk, hogy képet már nem is tudtunk csinálni (úgyhogy most lopunk az internetről).

Ramborn Cider. Forrás: Twitter @EdvardCalvert2

Négy ízzel találkoztunk: az eredeti félszáraz, az angol almákat luxemburgival vegyítő Sommerset Blend, a száraz Farmhouse és a körtés Perry változattal. Mind mondtam, nem vagyunk cider szakértők, így egészen a stílust felfedező laikus szemével tudtuk élvezni a dolgot. Igazából mindegyik nagyon kellemes volt. Jég nélkül ittuk, ahogy a címke kérte (amúgy egy nagy korsó cider jégen azért eléggé király, de nyilván tompítja az ízeket). A leginkább vibráló az angol és luxemburgi almákkal vegyesen dolgozó Sommerset Blend volt, illetve a fehérboron szocializálódtak értékelni fogják a Farmhouse száraz frissességét. A nyertes aztán mégis a körtés változat lett. Egyszerűen szeretjük a körtét.

Bár kézműves termék, de a nagyon komolyan szájösszehúzó száraz ciderekhez képest azért sokkal könnyebben fogyasztható. Leginkább valahol az alkopop változatok és az iszonyat kraftos között félúton lehet, belépő a rendes ciderek világába.

Ki igya?

Aki szeretne egy korrekt cidert, nem csak a cukros löttyöt. Aki szereti a fehérbort és kipróblna valami mást.

Ki ne?

Aki szerint a cider csak édes lehet

Akkor ez most jó?

Kifejezetten üdítő volt, teljesen rendben van.

Kritika #151 // RothBeer × Haraszthy Borbeer

Nem először jut eszébe sörfőzőnek és borásznak együtt dolgozni. Ez legtöbbször a boroshordó gondos újrafelhasználásában jelenik meg, egy jól kiválasztott boroshordó-sör párosítás nagyban tudja emelni a sör komplexitását (savanyú, fanayr söröknél, vagy nagy testes söröknél főleg). A másik út amikor valamilyen módon megpróbálják a sört a borral keverni. Volt már itthon is ilyen. Nem voltunk lenyűgözve. Annak is megvan az oka, hogy évezredek alatt az ember ezt a két italt külön választotta és nem alakult ki egy nagy közös hybrid műfaj… Viszont ezúttal Roth Zoli, a legendás Távoli Galaxis és a Bakancslista alkotója állt neki a feladatnak, úgyhogy bizakodóak voltunk.

RothBeer × Haraszty Pincészet – BorBeer

A sör egy saison, sauvignon blanc musttal és a kifejezetten szőlős illatú Nelson Sauvin komlóval. Tulajdonképpen egy enyhébb csalódáson kívül nem nagyon tudunk haragudni rá. Kellemes, jól iható, frissítő kis világos nyári sör. Futás után ittuk, így leginkább arra kellett figyelnünk, hogy ne húzzuk le az egészet egyből, mert nagyon kellemes szomjoltó. Viszont jobban odafigyelve sem adta ki azokat amit vártunk. Nem túl markáns, kimondottan búzás ízvilágot hozott. A szőlőt, a borosságot nem éreztük annyira meghatározónak. (Kifejezetten érdekes lenne még jobban ráfeküdni az ezt hangsúlyozó alapanyagokra még egy picit jobban.)

Szóval tulajdonképpen egynek jó, sörgeeknek izgalmas lehet, boros haveroknak ajándékba pedig mindenképpen érdekes.

Ki igya?
Ha sosem tudtad hogy sörre bor vagy borra sör akkor ez neked való.

Ki ne?
Aki ettől várja a borfogyasztó és a sörfogyasztó közötti hidat.

Akkor ez most jó?
Teljesen korrekt, de a bort nem hozta közelebb a sörhöz.

Kritika #150 // Dreher Pale Ale

Nagyon érett már egy átfogó cikk arról, hogy a kézműves sörök felfutása milyen lépéseket váltott ki a nagyüzemi piacból. Aztán mivel baromi sokat lehetne róla írni (és rengeteg szar sört meg is kóstoltunk hozzá) inkább szokás szerint hagytuk elsikkadni. Hasonló tempóban vagyunk a Dreher Pale Ale-el. Az elsők között kóstolhattuk meg és a villámértékelés után szépen bele is aludtunk a dologba. Több oka is van.

Készül a Dreher Pale Ale (a képet egy régi fotóról, de náluk lőttük)

Egyrészt már közben leírtak mindenféle elemézést róla, az emberek elkezdték megkóstolni, lettek vélemények, a kritikusok lehúzták, az átlagfogyasztó meg nagyjából elvolt vele. Aztán a MONYO elsütött az év kraftos poénját, szóval tényleg ki lett maxolva a téma.

Másrészt meg azért aludtunk bele mert a sör annyira uncsi lett, hogy el is felejtettük. Aztán mostanában volt egy újrakóstolás és igazából újra felhúztuk magunkat rajta. A Soproni IPA ugyanis szerintünk rohadt sokat tett azért, hogy az emberek megismerjék, hogy lehet más a sör, mint az egyenláger. Erre a Dreher csinál egy olyan pale ale-t, ami pont olyan, mint az egyenlágere (pedig van benne 3 komló, meg felsőerjesztésű). Nehogy összezavarjuk a fogyasztót ízzel. Nehogy tényleg merjünk egy picit előrelépni a sörkultúrában. Nem nagyot, picit. Szóval igazából most ezt csak azért írtuk meg, mert le akartuk írni: ez a sör egy kurva nagy kapufa. Üres kapura ráadásul.

Ki igya?

Aki szereti a Drehert.

Ki ne?

Aki azt hinné, hogy ez most valami más lesz.

Akkor ez most jó?

Egy átlag semmihez képest nincs baja, sőt. De amúgy nem jó, mert semmi újat nem hoz. Pedig hozhatott volna

Programajánló #43 // Május

Májusi programajánló

2018. május 3. Horizont csapfoglalás @Yellow Zebra

2018. május 4-6. GH bemutatja: sör & hal & Bulleit Whiskey a Jónás teraszán

2018. május 8. Brew Your Mind dobozos sör – máj. 8. kedd Új pale ale a szortimentben!

2018. május 9. Komparatív komlótan Ogre bácsi újra rendel

2018. május 9. Orange Orgy sörbemutató

2018. május 10. Beerganika feat Fehér Nyúl Főzde kisüzemi sörvacsora Vacsi a sörfőzdében.

2018. május 10. Rothbeer&Haraszthy – Sör-Bor Párbaj

2018. május 11. Meet the Brewer series – Horizont Brewery Ezúttal a Horizont megy a berlini Laborba jó magyar sört osztani.

2018. május 11-12. MBCC 2018 A sörfesztiválok sörfesztiválja Koppenhágában.

2018. május 11-12. Craft Bier Fest Wien Fesztivál szomszédéknál

2018. május 11-13. Kis Budai Sörfesztivál Tulképpen egy nagyjából korrekt kitelepülés

2018. május 15Pilot Series #8 – Hefeweizen

2018. május 16Ladies Only-Első női sörvacsora Késmárki Kata sörfőző mesterrel Csajok és a sör

2018. május 16Fehér Nyúl HOP Experiment 2018 – 13 sör! Szavazz Te is!

2018. május 16Sörklub a Limában – IPA kóstoló

2018. május 16Házisörfőzés alapfokon, avagy hogy főzik a sört Csillaghegyen

2018. május 17. FIRST Tropical IPA – Országos Sörpremier

2018. május 17. Pilot Series #10 – New England IPA

2018. május 17. Mad Scientist – Apricot Madness – Apricot Lassi Gose release

2018. május 17. Yeast Side – Upside \\ Denali APA megkóstoló

2018. május 19. FIRST Beer Fest – A Sörfőzde Fesztivál

2018. május 20. Piknik #2 Helló Szekszárd!

2018. május 20-27. BPBW 2018 | Beer Week in Budapest Az év rendezvénye, nem is kérdés

2018. május 22. BPBW Beer Week in Budapest feat Beerganika pop-up dinner

2018. május 22. BPBW Beer Week in Budapest x IBNews Lambic & Geuze Tasting x 14

2018. május 23. Mad Scientist + Krak’n Town sörvacsora

2018. május 23. Dreher Sörvacsora // Május 23.

2018. május 24. Pilot Series #9 – Fruity Sour Ale feat. Totenhopfen 

2018. május 25-26. BPBW 2018 | Beer Week in Budapest /// Tasting Sessions A BPBW csúcsa, a két kóstoló nap, olyan sörökkel, amik még nem voltak!

2018. május 25-27. Óbudai Kézműves Sörök Fesztiválja – Kisüzem 2018  Eközben Óbudán

2018. május 31. Black Vs. Pale BPBW Morzsaparti a Hopában!

2018. május 31. Reczer Ser – Collabrew Series #4 – Sabotage

2018. május 31. Sörözés, borozás

2018. május 31. CSUPOR PUB PREOPENING

2018. május 31-június 3. II. Sörfesztke

2018. június 1. BPBW 2018 ráadás a Főzdeparkban 06/01-02 Ez már június, de még a hét vége, és az igazi komoly morzsaparty az összes megmaradt sörrel. Lesz választék rendesen!

2018. június 1. Horizont Brewing Promocija

Kritika #149 // Mykonos Saison, Pale Ale, Belgian Ale

Hogy ne csak írjunk beszéljünk is alapon egy videó keretein belül foglaljuk össze a Mykonos Brewing Company négy sörét, amit Bakó Jancsi barátunktól kaptunk.

Kettővel, a Mikonu Blonde Saison-nal és a Mikonu Pale Ale-lel nem volt nehéz dolgunk, a címke alapján volt egy kis támpont, hogy mégis mire számítsunk. A saison nagyon iható, kellemesen virágos, üde sör volt, míg a pale ale kellően szomjoltó kesernyés, jól megkomponált, mindennapi fogyasztásra alkalmas. Ezután a felirat nélküli üvegek kapcsán jött az izgalom, de főleg volt rákattanva a „titkos üveges ipa, duplaipa” sörökre… Hát ezeket nem kapta meg, cserébe két órákig fejtegetős néha önmarcangoló túrára invitáló folyadékkal telítődtünk szép lassan. A Mikonu Belgian Ale (Chardonnay Barrel Aged) elég kemény dió volt, szépen lehet a tipplabdát passzolgatni egymásnak. Narancsos, fűszeres, belgaélesztő, pezsgőélesztő, hordóérlelt és minden őrültség. Ha ez nem elég ott a nagytestvér Mikonu Belgian Ale (Agiorgitiko Barrel Aged) személyében, ami ez előzőhöz képest mindre rátesz még egy lapáttal.

Pale Ale, Agiorgitiko Barrel Aged Belgian Ale, Chardonnay Barrel Aged Belgian Ale és Blonde Saison

Ki igya?

Aki ott lesz a BPBW Beer Week in Budapesten az mindenképp.

Ki ne?

Aki dupla ipát szeretne inni.

Akkor ez most jó?

Csakis. Van csúszós, van még csúszósabb és van izgalmas és zavarba ejtően izgalmas is a repertoárban.

Programajánló #42 // Április

Fenékig programajánló – 2018. április

2018. április 4. A sörfőzés alapfogalmai – Pótlás! Ogre bácsi söregyeteme újra nyitva!

2018. április 4. Mad Scientist . Vanguard DDH NE Pale Ale premiere

2018. április 5. 1. Nemzetközi Hopa-Hermelin Bajnokság Sör és sajt!

2018. április 5. Horizont Pilot Series – Csapfoglalás! Egyszerre csapon a Pilot Series összes elérhető tagja

2018. április 7. Szülinapi Hacacáré – 2 éves a Beerselection

2018. április 11. A cseh sörkultúra

2018. április 12. Mad Scientist – Oak Aged Colonial Bitter Release

2018. április 12. Vaskakas csapfoglalás a Tatooine Drinkbárban Helló Győr!

2018. április 12. First Craft Beer sörest (találkozz a sörésszel!)

2018. április 13. KSE XII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra Miskolci vígasságok

2018. április 13. Reketye Sörest Szolnok!

2018. április 13. Meet the Brewer series – MONYO Brewing Co.

2018. április 13-14. Beer’Kend -Hétvégi Kisüzemi Sörmustra

2018. április 14. Ginger Pixie Sörpremier! Bianka X Fehér Nyúl X Édes Érzés

2018. április 18-22. IV. Corvin Szezonnyitó Sörfesztivál – április 18-22

2018. április 18. Salón Piva Bratislava – APRÍL 2018 Helló szomszéd!

2018. április 18. William Shakes Pear Release – Cserniczky Botond X Grabovszky

2018. április 19. Paranoid Spring – MadCat X Hatodik Ízű

2018. április 19. Április Hónap Sörfőzdéje: Horizont

2018. április 19. Mad Scientist – Surfin’ Bird dryhopped american wheat release

2018. április 24.  Reczer Ser – Collabrew Series #3 – Kollabors premier.

2018. április 26. Unleash The Beast! – Duplicator collab release

Becsekk #7 // Fehér Nyúl taproom nyitó

Tavaly THEHOPSNOB kolléga írt a frissen nyílt főzdéről, de nyilván idén februárban is ott voltunk a bár megnyitóján, így húsvétra be is csekkolunk végre a Fehér Nyúl taproomba.

Ez Amerika

Amerikában láttam hasonlót, ahol szó szerint a csapoló fal mögött történt a főzés, palackozás, ami tök hangulatos volt, mellesleg ha már úgyis majdnem mindig van a főzdében személyzet és a hely is lehetővé teszi, miért ne raknának be pár asztal, széket. Általában egy ilyen hely a külvárosban van, tehát nem érdemes túlkalkulálni a beeső vendégek számát, ezért is van, hogy az árak helyben fogyasztásra és elvitelre különülnek. A nyitva tartás jelenleg péntek és szombati napokon 16-22h közöttre korlátozódik (ha előre bejelentkeznénk egy keddi estére, akkor ígérik, hogy meg fogják oldani), de a későbbre tervezett kisebb koncertek és kiállítások, illetve a szezon miatt ez változhat.

Itt írtunk ezekről a sörökről

Baráti társasággal, ha nem mindenáron a bulinegyedben akarunk fulladozni, hanem csak beülnénk valahova ahol úgy ott felejthetjük magunkat, akkor a taproom nyerő lehet. A friss nyitás ellenére már most hangulatos a kialakítás, ráadásul a főzdelátogatás is menő volt. Nyilván nem egy főzdében voltunk már, hisszük, hogy mindenhol van és lehet újat tanulni (a Stone Brewing Berlin túráját pl kifejezetten untuk), itt például Álmos (az ügyvezető) olyan gondossággal adta elő a sörkészítés folyamatát és a teljes rendszer működését, hogy még számunkra is érdekes és izgalmas volt.

Nyúlkeltetők

Ki menjen ide?

Aki szeretne többet is megtudni a Fehér Nyúlról. Aki szeretné a teljes szortimentet egyszerre inni. Aki a Soroksári út közelében lakik és nem akar beljebb menni a városba. Ha elvitelre vinnénk söröket közvetlenül a főzdéből.

Ki ne?

Aki szerint Körúton túl megszűnik az élet.

Mit lehet itt csinálni?

Sörözni, insiderkedni, főzdetúrázni.

Akkor ez jó hely?

Ha csak nem lakunk ott vagy nem járunk a környéken, nem mondom, hogy érdemes kibumlizni inni pár sört, viszont a BBQ-val együtt nyáron nagy dobás lehet! Már most készülünk, hogy megyünk nagyobb baráti társasággal egész estés programra. Szóval jó.

Kritika #148 // Dugges Bryggeri Cocoa Cacao vs. Omnipollo Noa Pecan Mud Cake

Dugges vagy Omnipollo, Omnipollo vagy Dugges? Savanyú fronton már megválaszoltuk (?) a kérdést, de mi a helyzet, ha svéd imperial stoutokat kóstolunk össze?

Omnipollo Noa Pecan Mud Cake vs Dugges Bryggeri Cocoa Cacao

Vakkóstolással is felismerem, hogy a Cocoa Cacao-val kezdek. Tejszínes kávékrémes süti elsőre, másodikra pedig elég alkoholos… 11,5%-os és érezni is! Illatában és ízében is meggylikőrös és ahogy melegszik, még kis rumos hordóérlelést is fel vélek fedezni benne (pedig semmi ilyesmiről nincs szó). Ha egy szóban kéne jellemeznem, akkor Fekete-erdő torta (ez nem egy szó persze).

Az előző vonalon (adja magát a név miatt is) maradva diótorta a Noa Pecan Mud Cake, látom is magam előtt, 3 réteg piskóta, közte végig krém, a diós Monin szirup pedig keményen meglódult. „Csak” 11%-os, de ez engedi a komlókat is elő-előbukkanni a ragacsos folyós rétegek közül. Magában iszonyat édesnek és némiképp túlzásnak is érezhető, de összekóstolva az előzővel azért jóval földesebb, szárazabb és sörösebb; komolyabban vehető.

Ki igya?

Aki folyékony édességet inna.

Ki ne?

Aki folyékony kenyeret.

Akkor ez most jó?

Ha édességként fogyasztjuk, akkor a Cocoa Cacao nyer, de sörként a Noa Pecan Mud Cake érvényesül jobban. Persze mindkettő iszonyat jó…

Programajánló #41 // Március

Fenékig programajánló – 2018. március

 

2018. március 3. Madjarska u gostima, Mad Scientist PROMOCIJA Nemzetközi csapfoglalás Zágrábban!

2018. március 4. Schmaacht et? The Luxembourgish Monthly Craft Beer Tasting Event Nemzetközi csapfoglalás Luxemburgban!

2018. március 6. Brew Your Mind CAN Release – márc. 6. Szokásos dobozolás, két új sör.

2018. március 6. Sörmester a Serfőző utcán

2018. március 6. Meet the Brewer – Mad Scientist (20% off from all our beers) Nemzetközi sörfőzősimogatás Berlinben.

2018. március 7-11. Fehér Nyúl x Beer Point: Csapfoglalás és Játék! Milyen mély a nyúl ürege?

2018. március 7. Hopfanatic Classic Nights At Léhűtő Klasszikusok újrahangszerelve, például az Alulu ezúttal NEIPA alapon.

2018. március 7. Old Hops Are Never On Strike sörbemutató Kísérlet régi komló felélesztésére

2018. március 8. Pilot Series #7 – Coconut Stout Új Horizont sör

2018. március 8. Druid Superfluid East Coast IPA sörpremier – Ogre Bácsi Söröző

2018. március 9. Reketye Tap Takeover Nemzetközi csapfoglalás Hollandiában!

2018. március 14. Sörkóstoló / FőzdeEstiMesék / Fehér Nyúl Brewery Szeva Pécs!

2018. március 15. Hopfanatic Tap Takeover Nemzetközi csapfolgalás Dániában!

2018. március 15. Mad Scientist is 2! + secret beer premiere

2018. március 20. Brew Your Mind CAN Release – márc. 20.

2018. március 21. A sörfőzés alapfogalmai Ogre Söregyetem második évfolyam

2018. március 22. Beerganika ft. Piszkor. sör-süti workshop Gasztronómia!

2018. március 22. Fehér Nyúl 1 éves Szülinap!

2018. március 22. Mad Scientist – Chinatown gose premiere Szecsuáni bors!

2018. március 22. Első Yeast Side sörkóstoló Szegeden

2018. március 23. Hopfanatic Taptakeover At Krak’n Town

2018. március 24. Reketye Tap Takeover with Free Beer Ingyen sör!

2018. március 27. Synthesis sörvacsora

2018. március 28. Red és Gold Viking sörpemier Új márka debütál.

2018. március 28. Hara’Punk – Punk Juice IPA sörpremier

2018. március 29. Nitro Pale Ale Night × Neked csak Dezső × 20 csap! Mindenféle ale-ek + nitro!

2018. március 29. Mad Scientist – Málna Raspberry Milkshake Pale Ale premiere

2018. március 29. Reczer Ser – Collabrew Series: #2 – Rye Hard sörbemutató

2018. március 29. Sörvacsora a Halkakasban Legjobb magyar hal + sör!

2018. március 30. Meet the Brewer series – Reketye Brewing