All posts by thehopsnob

FYKI #28 // Hogyan kóstoljon egy borkedvelő – sört

A cikk eredetileg a Vinoport bormagazinban futó sorozatunkban jelent meg.

Apám nemrég elszántan közölte velem, hogy a sört inni kell, nem kóstolgatni. Ha mindent elhinnék neki, akkor ezt a cikket itt tulajdonképpen be is fejezhetném, de ugye a gyermek sorsa sokszor az, hogy szembeszálljon a szüleivel (majd végül megnyugodva konstatálja, hogy bármennyire is küzd, lassan olyan lesz, mint ők…).

Szerintünk a sört lehet inni. A sört lehet kóstolni. A sört lehet vedelni is. A rossz sör is jól eshet dobozból favágás közben és persze a nagyon jó sör… nos, az mindig nagyon jó. A lényeg, hogy a sört mindenki úgy élvezheti, ahogy neki jól esik, ez a cikk azoknak szól, akik szeretnének legalább a felszínt egy picit megkapirgálni. A minőségi söröket ugyanolyan komoly odafigyeléssel és élvezettel lehet kóstolni és fogyasztani, mint a legjobb borokat.

A skála itt is ugyanolyan széles, hiszen nem csak a sztenderd láger alkotja a kínálatot, változatos alapanyagok, különböző erjesztési módszerek gyakorlatilag végtelen variációs lehetőséget biztosítanak a főzőknek és a fogyasztóknak. Nem mondom, hogy megpróbálunk mindenkit átszoktatni a sörre, de megpróbálunk alternatívát mutatni azoknak, akik eddig nem figyeltek eléggé a sörükre.

A sörkóstolás lépései nagyon hasonlóak a borkóstoláshoz, valószínűleg nem lesznek nagy meglepetések. Felkészül, figyel, kisujj eltart!

1. Vegyünk jó sört!

Azaz, ha kóstolgatni akarunk, akkor lőjük be az átlagos ivósörök fölé a minőséget (és itt nem a magyar nagyüzemi termékekre gondolunk, hanem valami jól megcsinált cseh, vagy német sörre. Egy Weihenstephaner Vitus búzabak pl. igazi nagy felfedezés lehet azoknak, akik eddig csak a világos lágert itták és a búzasörtől irtóztak). Érdemes utánaolvasni, de a lényeg a tapasztalati megismerés: vegyünk és igyunk minél több és minél többféle jó sört.

1

Csak jó sörök

2. Válasszunk megfelelő poharat!

Annyira nem kell rögtön elborulni, mint a belgák, ahol minden gyártónak saját formájú pohara van, de adott sörtípushoz jó, ha olyan formájú poharat választunk, ami segít kiemelni a sör előnyeit. Pintes, tulipán, hosszú búzakorsó, vagy kehely; mindegyiknek megvan a helye. Ökölszabály, hogy minél komplexebb a sör, annál inkább fontos a megfelelő pohár, hiszen itt az illatok terelése, a kóstolási hőmérséklet ugyanolyan fontos, mint a bornál, vagy egy komoly párlatnál. Hogy milyen sörhöz milyen poharat válasszunk, azt nemsokára részletesen is megírjuk. Addig bízzuk magunkat a csaposra, vagy a szakbolt eladójára.

3. Töltsük ki!

Évszázados vitának teszünk pontot a végére: üvegből kitöltve pont olyan jó tud lenni a sör, mint csapolva. Sőt, egyre több kisüzemi főzde tér át külföldön az alumínium dobozra, ami jobban védi a sörben lévő komlót a fénytől. A lényeg, hogy óvatosan töltsük ki. Döntsük meg a poharat és figyeljünk rá, hogy ne habozzon túl. Egy magas alkoholtartalmú sör (például egy árpabor) szinte alig ad habot, míg egy szűretlen német búza, vagy egy belga ale kemény, magas habot fejleszthet. Ezeket vegyük figyelembe az öntés sebességénél, rá kell érezni.

2

Melyik pohár megy jobban a szakállhoz?

4. Illat!

Ismerős téma borosoknak: illatoljunk! Forgassuk körbe a sört a pohárban (ez felszabadítja az aromákat), szagoljunk bele és próbáljuk beazonosítani, amit csak lehet: gyümölcsös, fűszeres, vagy földes komlókat, a kekszes vagy kávésan pörkölt ízű malátát. Gyakorlottabbak hosszú illatolással a tavaszi komlóföldeken futkosó kiskutya boldog vakkantását is kiérezhetik.

5. Megjelenés

Nézzük meg jól, hogy mit iszunk: figyeljünk a színre, a tisztaságra, vagy éppen a zavarosságra. Készüljünk fel egy kicsit a sörből és nézzünk utána, hogy az adott sörtípusnál mi várható el a megjelenésben.

6. Kóstoljunk

Végre igyunk bele! Ha megvan az első benyomás, forgassuk meg a szánkban a sört, ne siessünk, várjuk meg a befejezést és nyeljük le nyugodtan, hogy érezzük a korty után érkező utóízeket is. A következő kortyoknál már rámehetünk a típus jellemzőire, kereshetjük a malátásságot, a komlók ízeit és a sör egyensúlyát (nem lóg ki feleslegesen egyik összetevő sem a kortyból). Kiköpni nem ér, ha túl sokat kóstolunk és elég volt az adott sörből, inkább öntsük ki egy gyűjtőpohárba. Jó volt? Jöhet még pár korty!

7. Kortyérzet

Itt már figyelhetünk a sör testességére (vékonytól az egészen szájpadlásra tapadó vastagig minden lehet), a szénsavasságra (kellemes? szúr?), az esetleges magas alkoholtartalomból következő alkoholmelegségre. Ha jól esett, ismételjük meg a folyamatot a 6. ponttól.

4

Élvezzük a sört!

8. Összbenyomás

Reveláció? Innánk még egyet? Inkább soha többet ebből? A sör megfelelt minden követelménynek, amit a stílussal szemben elvárunk? Szuper, kérjünk még egyet! Vagy valami egészen mást. Dőljünk hátra elégedetten és élvezzük a sört!

Mit igen és mit nem? És miért?

  • Ha nincs előzetes terv, akkor haladjunk úgy, mint a boroknál: előre a világosabbak, a gyengébb alkoholtartalmúak, a kevéssé komlós sörök. Kóstoljunk az egyszerűtől a bonyolultig!
  • Figyeljünk a hőmérsékletre! Jéghidegen csak az ihatatlan sört szolgálják fel. Minél komplexebb a sör, annál több időt kell (lehet) hagyni neki a levegőn, kicsit melegíthetjük és folyamatosan kóstolunk. A változó hőmérséklet új illatokat és ízeket fog kihozni, egyes típusok (a minimum 8%-os alkoholtartalmú Imperial Stoutok) például kifejezetten melegebb hőmérsékleten a legjobbak.
  • Ha új sört kóstolunk, lehetőleg ne közvetlenül evés után-közben tegyük. Az étel erőteljes ízei elnyomhatják a sör aromáit.
  • Igyunk vizet. Együnk egy kis kenyeret két sör között. Segít letisztítani az ízlelőbimbókat.
  • Vegyük észre a hibákat! Tájékozódjunk, ha új sörtípust akarunk kóstolni. Aki egy kicsit elindul a hardcore rajongás felé, annak kötelező olvasmány a sörtípusokat leíró BJCP (Beer Judge Certificate Program) rendszer magyar fordítása. Bizonyos sörök lehetnek savanyúak, de a legtöbb sörnél megengedhetetlen hiba. Fém íz, vajasság, pattogatott kukorica… csak néhány a jellemző hibák közül.

Kritika #90 // Vörös kétszer – Szubmolok és Mia San Mia

Tobzódunk a hülyenevekben na. Az este szereplőinek teljes neve nem is fért fel a címbe, úgyhogy a megfejtés most következik: tegnap dupla premier volt a Jónásban. Eredetileg a gerilla Beerd Sörfőzde új India Amber Ale-je – azaz borostyán IPA szerűsége, a Szubmolok mutatkozott volna be, de hozzácsaptak egy hordót a Sörök a Möszjő Vödréből csapatának új vöröses búzasöréből is, a Mia San Mia-ból. Már korábban is írtuk, hogy szeretjük a vörösöket, meg amúgy is rohadt meleg volt, szóval hazafelé beugrottunk. Nem mondom, hogy kár volt, de van mit tanulni az estéből.

Beerd Sörfőzde Szubmolok és Sörök a Möszjő Vödréből MiaSanMia

Beerd Sörfőzde Szubmolok és Sörök a Möszjő Vödréből Mia San Mia

Az első meglepi az volt, hogy műanyagpohárba adták a sört, mert konkrétan konstans 20 méteres sor állt a pult előtt, a terasz pedig rogyásig tele és egyszerűen nem pörgött vissza az üvegpohár, így oldották meg, belefér. Balfácán módjára rögtön fotózni kezdtem, hogy ne félig megivott poharakat kelljen vakuzgatni. Ha előbb beleiszom a Mia San Mia-ba, akkor valószínűleg vissza is adom rögtön, így már nem akartam kiállni a sort. Ebbe bakker beledőlt a citrompótló, teljesen értékelhetetlen sörként. Próbálkoztam még vele picit később, egy kis gabonásságot véltem felfedezni, de felesleges fejtegetni, ez sajnos megsavanyodott. A SöVöMö-s srácok az esti fényképes posztot látva rögtön ránk is írtak, hogy sorry, valami gáz volt a hordóval. Palackból állítólag rendben van, úgyhogy most megy a nyomozás, hogy hol a hiba, más hordó is fertőződött-e.

Egyetlen kérdés maradt csak akkor: kinek a döntése, hogy egy rossz sör egész este fent legyen a fizetőközönség előtt, nem éppen olcsón? Azóta elvileg lekerült már, de hamarabb kellett volna lépni mindkét félnek. Várjuk, hogy mi lesz a végkimenetel, mert amúgy a koncepció tetszik, a színe fasza volt a sörnek, meg a srácok jó söröket szoktak csinálni.

Ezek után kissé gyanakodva fordultam a Szubmolok felé, ami viszont ilyen előzmények után kellemes csalódás volt. Tetszetős sötétvörös szín, tartós kis hab. Azonnal megcsapott a túlérett gyümölcs illata és ezt hozta az ízében is. Kissé szénsavas, de kellemesen iható. Az egyetlen negatívum egy kis porosságérzet volt, talán még egy hetet érhetett volna, vagy lehet, hogy a hordó nem pihent eleget mielőtt csapra került. Nem váltja meg a világot, vannak nála sokkal jobb IPÁk, de ha ez lesz csapon valahol, nem fogom elkerülni.

Programajánló #10 // A folyékony kenyér ünnepe

Ha úgy éreztük, hogy júliusban pangás volt (pedig nem), akkor augusztus most újra csúcsra járatva pörög. Első körben is 12 (!) programot szedtünk össze országszerte (ebből kettő még júliusi, de úgyis most fogjátok ezt olvasni).

asd

Programajánló #10 // A folyékony kenyér ünnepe

2015. július 31. Egyik kedvenc budai helyünk, a Sörspecialista végre egy picit bővíti az ülőhelyek számát. Teraszbővítés megnyitó, jó idő, nyár, sör, stb.

2015. július 31. Ritkaság csapon az Élesztőben. Savanyú barna belga. Premier. Sőt! PREMIER!

2015. augusztus 1. Sörözés a borosoknál. BrEwDaPeSt Egerben. Szakmai sörkóstoló és minifesztivál. Sőt sör vs. bor összekóstolás! Magas gasztronómia!

2015. augusztus 4. Horizont Summer Ale sörpremier Mert nyár nem múlhat el nyári sör nélkül. HorizontHübris kollaboráció, kíváncsian várjuk.

2015. augusztus 5. Sör világnapja – 10 napos kihívás Nyilván a sörnek ne lenne világnapja?

2015. augusztus 6. Szubmolok Sörbemutató Amerikai amber ale-nek indult, India Amber Ale-lett belőle. Szóval eltévedtek a srácok mint Kolumbusz. Hamar érkezőknek képregény!

2015. augusztus 7. Sör világnapja Dobogókőn is. Ha valaki éppen arra kirándul akkor benézhet. Az Andechs Doppelbock tényleg nagykirály, a sörök azért annyira nem különlegesek, hogy ne lehessen mindet olcsóbban beszerezni más pesti kocsmában, de egy programnak jó.

2015. augusztus 7. PIVO and MORE Sörvacsora a Sör Világnapja alkalmából Még mindig világnap, ezúttal sörvacsora.

2015. augusztus 14. IV. CSEH SÖRÜNNEP ÉS SÖRTERASZ Bemutatkozik Debrecen!

2015. augusztus 14-16. II. Dunakanyar Sörfesztivál Bucsu nagyban Vácott.

2015. augusztus 15. Ingyenes sörkóstoló és főzdelátogatás! Nagy nyilvánosság előtt is bemutatkozik a Zirci Apátsági Manufaktúra.

2015. augusztus 20-23. RakpartFeszt – Kézműves Sörünnep Szegeden Nem csak Pesten van élet: Szeged leviszik a söröket a rakpartra.

2015. augusztus 21. Eger másodszor! Sörfesztivál a Parkban

2015. augusztus 27-30. Random SörWeekend Minisörfesztért úgy tűnik elég kimenni egy pláza mellé mostanában.

2015. augusztus 29. DreherFeszt 2015 SÖRKÜLÖNLEGESSÉGEK! DRÉHER KÜLÖNLEGESSÉGEK! …vagy nem.

Kritika #88 // Kecskeméti Sörmesterek Szałonka

Méltatlanul kevés szó esett eddig a Fenékigen Kecskeméti Sörmesterekről amit annak tudok be, hogy a két (általunk baromira kedvelt) alapsörüknek, a Vörösbegynek és a Kolibrinak nem volt anno ekkora külön hírverése, szép csendben vették be a bárokat. Na de most!

Hát, tulajdonképpen igazából most sem, mert a Szałonka már a legutóbbi Főzdefeszten bemutatkozott, most „csak” egy utólag ismerkedő estre hívták a népet az Élesztőbe. Sikerült másfél órával amúgy a kezdés után beesni, úgyhogy sem a marketing szöveget, sem a valóban fontos információkat nem markoltam fel a sörről. Azt tudtam, hogy egy enyhén füstös lengyel búzasör fajtáról (grodziskie) van szó, de ennél jobban csak a Mese Habbal cikkének egyszeri átfutásával készültem fel, így prekoncepció nélkül tudtam kóstolni.

szalonka

Kecskeméti Sörmesterek Szałonka – a kép színe amúgy jó szar lett, nem csináltam filter nélküli képet, a sör igazából teljesen szőke, inkább hajaz egy witbierre, mint bármi másra.

És úgy tűnik, hogy ez a nyár a frissítő búzasörök nyara a hazai piacon. Ráadásul mindegyik másban jó. Az OK Brewery Zero Hops azoknak szól, akik nem bírják a komlót még ennyire kis mennyiségben sem, a Napkincs igazi klasszikus bajor, a Szałonka pedig azokat foghatja meg, akik kicsit unják a hagyományos ízeket.

Ahogy a képnél is írom teljesen világosszőke, zavaros, a habja búzához képest hamar elmegy. Illatban rögtön megmutatkozik, hogy nem hagyományos versenyzővel van dolgunk: malátásság, frissesség mellé sehol a szokott banános vonulat, vagy a belga búzák korianderessége. Helyette kapunk egy kis fanyarságot és egy nagyon enyhe füstölt sajtot. Tényleg. Parenyica light. Ízre ugyanezek a benyomások, nincs nagy meglepetés, talán markánsabb a végén a sajtíz. És pásszek, jó. Nem kezdesz el gondolkozni azon, hogy ez milyen szarul hangzik, hanem iszod. Mert csúszik, könnyű (mindössze 2,9%-os alkohol), frissítő, más. Sörlimonádé a forró napokra. Talán csak egy lehelettel lehetne testesebb, hogy jobban kijöjjenek az ízek, és ízlés szerint lehetne a füstölésen még csavargatni de nekem így is bejött.

 

Kritika #86 // Szent András Sörfőzde Napkincs

Az egy ideje tervszerűen, profi csapattal dolgozó békésszentandrásiak (a finom rebrand óta Szent András Sörfőzde) összeálltak a néha kicsit random üzemmódban gondolkodó Kelemen Ottóval (OK Brewery, legfiatalabb magyar sörfőző, ecetera, ecetera). A végeredményt egészen péntekig titkolták a nagyközönség előtt, a bemutatóra is úgy kaptunk meghívót, hogy magáról a sörről, a koncepcióról nem kaptunk információt.

A meglepetés végül nem lett csalódás, sőt! Megérte elmenni, egy kellemes sörözgetés mellett volt bajor kolbász, rozsos kenyér, meg a sörhöz illő rohadt meleg. Ja, maga a sör egy fasza német hefeweizen lett, azaz szűretlen világos búzasör.

Szent András Sörfőzde - OK Brewery Napkincs

Békésszentandrási Napkincs

Írhatnánk persze, hogy „tradíció és innováció találkozott a német hagyományok és a modern sörfőzési technológiák jegyében”, csak a sajtóanyag másik oldalán állva magunk is sok ilyen bullshitet leírtunk már. Szerencsére a sör annak ellenére, hogy egypontnullás típusdefiníció akar lenni baromi jó lett. Nem bonyolult az összetevők listája, nincs távol-keleti komló, se extra fűszer, vagy különleges eljárás. Jó alapanyagok, az elsőosztályú élesztő és odafigyelés. Nem hangzik túl izgalmasan, de annyira azért mégsem könnyű, ha az ember egy igazán jó hazai búzát akarna ajánlani. Oké, Rizmajer, ami már majdnem weizenbock… aztán? A RateBeer szerint armando_otchoa Happy Finnish-e a legjobb, de az annyira bajor búza, mint amennyire a töki pompos pizza. Top 50 magyar sörbe még a nemrég indult Monyó tudott beférni búza fronton a Schatzijával, amit ezek alapján újra kellene kóstolnom, mert amikor utoljára ittam nem hagyott nyomokat. Önmagáért valószínűleg a Napkincset is elfelejtené az ember, de nálam most egy darabig ez lesz a hivatkozási alap a hazai piacon.

Friss, finoman banános-fűszeres az egész, üdítő, nincs túltolva benne semmi, csak kiegyensúlyozott jól ihatóság. Talán egy leheletnyit vékony és talán sápadt is, de valószínűleg, ha nem így lenne, akkor nem lehetett volna belőle annyit meginni, mint amennyit a premieren sikerült a népeknek. Sokat sikerült.

Random #51 // Már megint a listák

Imádunk listázni. Más is. Ez egy lista mások listáiból. Második rész.

A Paste szerint idén eddig ezek a legjobb új kézművessörök. A komlóolajos Sierra Nevadát innánk, a vasárnapjainkat pedig a Weyerbach Sunday Morning Stouttal indítanánk.

Döglött bálna. Döglött karácsonyfa. Bikaherepaprikás. A 8 legfurcsább dolog amit sörbe raktak a Mentalfloss szerint.

Mert bringázni nyáron jó. Felelősen. Óvatosan. Sixpackkel. Stb. via The Washingon Post

Mert bringázni nyáron jó. Felelősen. Óvatosan. Sixpackkel. Nehogy összetörjön. via The Washingon Post

Egy tányérból sörözgetés. Alap programpont a Csakajóban. Aki ezt fejlettebb szinten szeretné csinálni, bulikon lenyűgözni a sörök iránt nem érdeklődőket, vagy komoly bottle share club-ot akar alapítani, akkor olvassa el a 10 csináld – ne csináld! cikket a témában.

Sörtöri lista: az első craft, az első pasztőrözött, az első dupla IPA, dobozos… 21 sör ami megváltoztatta az amcsi sörfogyasztást.

A legjobb nyári sörök. Mert minden listákat összegző listába kell egy ilyen lista is. Because nyár.

Kritika #85 // Szent Mauríciusz Monostor – Vitalis és Mauritius

Na, hát úgy tűnik, hogy a nagy kézműves hullámot kis fáziskéséssel meglovagolva a hazai apátságok, kolostorok is beszállnak a vevőért folytatott játszmába. Van persze hagyománya a kolostori sörfőzésnek, az első hazai komlótermesztésről szóló írásos feljegyzés például pont a most vizsgált bakonybéli monostort említi helyszínül. Másrészről kicsit álhagyománynak gondolom ezt a dolgot, hiszen tudjuk, hogy régóta nem főznek sört ezeken a helyeken, inkább a jó borokon keresztül kerülnek közelebb Istenhez a szent emberek. Ettől függetlenül a még mindig fura helyzetű pannonhalmi Thomas Menner 1701 és az éppen most induló Zirci Apátsági Manufaktúra mellé fű alatt, hírverés nélkül beszállt a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor. És milyen jól tette.

Pár hete az egyik legjobb pesti pékségben, a Butter Brothersben akadt meg a szemem az üvegeken, meg a mellettük heverő információs papíron. Kiderült, hogy a főnök Bakonybélben járt, meglátta, hozott pár rekesszel. (Hogy állandóban hogyan lesz kapható azt még nem tudom, de ha jól láttam már Győrben is hozzá lehet jutni). Két sörük van, egy gyógynövényes belga ale és egy apátsági dubbel. A belga sörök főzésében gyakorlott Bors Serfőzdénél készültek el a sörök.

C360_2015-07-01-11-16-40-673

Szent Mauríciusz Monostor – Vitalis

A Vitalis egy 7%-os belga blonde ale, gyógyfüvekkel. Rezes, kissé zavaros, átlátszatlan kinézet, gyorsan múló piszkosfehér hab. Eddig nem rossz, de kissé nyersnek tűnik. Aztán beleszagolok és az arcomba robban a mező. Mármint átvitt értelemben, igazából nem sérültem meg a fotó készítése során. Virágok, fűszerek (bazsalikom!), méz és csak a végén van egy masszív maláta alap és egy kis alkohol. Nincs túlzásba víve a művészkedés meg a kertészkedés, jó az egyensúly az összetevők között, talán csak a nyersességet tudom felróni. Lehet, hogy egy-két hét még jót tett volna neki. Ennek ellenére eléggé bünti, mert krémes, közepes testű, jól iható misesör, két üveg után simán emelkedett állapotba kerülhet az ember.

Szent Mauríciusz Monostor - Mauritius

Szent Mauríciusz Monostor – Mauritius

A Mauritius egy hagyományosabb dubbel. Teljesen rendben van, de nagy újdonságokat nem tudnék róla mondani a Bors Tuck barátjához képest. Sötét rozsdabarna szín, ízben maláta, égetett cukor és egy kis gyógynövényesség. Ugyanezeket hozza ízben is, közepes test, kicsit szénsavas, de jól iható. Ezt is egy picit nyersnek érzem (már ránézésre is).

Összességében kellemes csalódás, hogy a semmiből valaki elsőre ilyen termékkel állt elő. Látszik a letisztult megjelenésből és a szóróanyagokból is, hogy átgondolták a dolgot. Jó sörfőzőt találtak, talán még egy kicsi időt kell adni hogy teljesen kiforrja magát a dolog. Nem tudom, hogy várhatunk-e esetleg egy-egy szezonális főzetet (böjti sör?), de ha ilyen lesz a minőség, akkor keresni fogom. A Vitalist most is innám újra, aki hozzá tud jutni az nyugodtan vegye le a polcról.

Programajánló #9 // FesztiválszezOFF

programajanlo-juliMegjött az igazi nyár, kipörgött a fesztiválszezon, de legalábbis Pestet elhagyva, vidékre költözik. Nézegettünk jobbra-balra, de alig tudtunk összeszedni pár eseményt, ha van valami amiről lemaradtunk, segítsetek.

2015. július 2-5. VinCE Balaton 2015 Ez pl. épphogy csak befér ide, a boros programon a Főzdebusz, a HunyadiRothbeerCsupor hármas, valamint a Neked Csak Dezső és a Horizont közös standja képviseli a kézművessöröket.

2015. júliius 3-5. Szentendrei Sörfesztivál Pesten tényleg nincs buli, elég csak felülni a szentendrei HÉV-re.

2015. július 10-12. III. Nagykállói Sörfesztivál Pont ennyit tudunk, mint a neve.

2015. július 14-19. XIX. Balassagyarmati Sörfesztivál Minden, mi szem szájnak ingere, stb.

2015. július 14-18. Két éves a Csupor Sör Akció? Premier? Meglepetések? Kiderül.

2015. július 16-19. Alsóörsi Sörfesztivál A Corvin és a Cseh sörfeszt szervezőinek rendezvénye a Balcsi mellett. Sörlista is van, meg minden.

2015. július 17. Szent András Sörfőzde Sörpremier Amikor már azt hittük, hogy lesz hónap premier nélkül, akkor lett. Huhh, ezt megúsztuk. A Szent András sörfőzde az OK Breweryvel kollaborált, meglátjuk mi főtt ki belőle.

2015. július 25. Sörtúra 2015 a sortura.blog.hu szervezésében. Húsz helyszín, kilencedik év, indulás négykor – csak, hogy a számoknak is adózzunk… Kevésbé kézműves, de attól még jó lehet!

…és ennyi. Ennyi? Ha valaki még tud valamiről, amit esetleg kihagytunk volna, az ne habozzon és vágjon hozzánk egy linket az eseményről az info[kukac]fenekig.com címre!

Random #49 // Listák. Listák mindenhol!

Az amerikai online sörsajtóban nagyon szeretnek listákat csinálni. Ősszel jönnek a legjobb tökös sörök, meg a legjobb őszi melegítő sörök, úgyhogy nyilván nyáron is össze kell rakni egy csomó hasonlót. Mi most nem raktuk össze a saját listáinkat (Sörök amiket tuti nem fogunk a soha inni, Sörös szentélyek ahová a büdöséletbe nem jutunk el, stb.), viszont a heti termést összeszedtük. Van itt mindenféle lista, mint a búcsúban.

A 18 legjobb nyári sör, amit inni kell a Thrillist szerint. (Az AleSmith YuleSmith nyári változata megvolt, és hát OMG!) Ja, nem várj!

Inkább ez a 15 legjobb nyári sör, amit inni kell. Ezúttal a Foodrepublic mondja meg. Metszéspont: Ballast Point Grapefruit Sculpin. Azt innánk mi is egész nyáron.

Ne, ne, ne, ne olyan sietősen! A Paste magazin megkóstolta az 58 (!) legjobb nyári sört, sőt, ők sorrendet is állítottak. Nehéz munka lehetett.

Beszállt a legjobb nyári sörökbe az Askmen is, ez mondjuk kb. annyira hiteles, mintha a Joy magazin rakna össze egy listát, de azért rossz sört ők sem raktak a legjobb nyári sörök közé.

Oh wait, ha sütöget az ember, az mindjárt más, itt is van a Top 20 sör sütögetéshez. Pont.

balta

Azért ezt a képet választottuk, mert balta via Thrillist

Az amerikai házi sörfőzők szövetsége minden évben megkéri a tagjait, hogy szavazzanak a kedvenc sörükről. Meglepi: a Pliny The Elder nyert. Innánk mindet.

A Paste magazin amúgy szeret ilyen baromi hosszú listákat csinálni ritka és drága sörökből. (Én is ezt csinálnám, ha fizetnének érte.) Most a legjobb 40 amcsi savanyú sört rakták sorba. Savanyú, savanyúbb, phföjj, túl savanyú.

Szexista sörnevek és címkék. Flying Dog Raging Bitch. Nyilván. Azért a sör-jócsaj párosítással elég régóta próbálják eladni a terméket, biztos lett volna még néhány opció.

A legjobb IPA – fű párosítások. Fogalmunk sincs, hogy a cikk miről szól, mármint a sörön kívül. Nem is olvastuk végig, inkább hátradőltünk és belőttük dvd-ről az Ananász Expresszt.

Az ócsó sörök, amik az új hipszter sörök lehetnének, pont, mint a Pabst Blue Ribbon. Kőbányai rebranding anyone?

Játék #2 // Megvannak a nyertesek

Megkérdeztük. Megmondtátok. Játszottatok. Nem húzzuk tovább az időt, nincs dobpergés, csak boldog, sörben fuldokló arcok. A nyerteseink:

  • Deli Gábor
  • Dolgos Nikolett
  • Császár Hajnalka

BVSF_3paroscsutortokiGratulálunk mindenkinek és köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk. A nyerteseket e-mailben értesítjük arról, hogy milyen módon vehetik át a nyereményüket.