Nem bírtunk várni a 9. Főzdefesztig, így májusban egészen Berlinig mentünk – mondhatnánk kis túlzással, de az igazság az, hogy javarészt tényleg a Braufest Berlin 2015 miatt szerveztük az utat. Mind a 4 nap kint voltunk Sophieval, így írni bőven van miről, az olvashatóságot szem előtt tartva – mint minden korább monstre posztunk esetében – mi ezúttal is inkább csak a sörökre próbálunk koncentrálni.

Ettől függetlenül igazságtalanság lenne nem megemlíteni azt a rengeteg magyart, akikkel együtt bulivá transzformáltunk a javarészt hideg, esős és távolról könnyen barátságtalannak tűnő hosszú hétvégét: a szervezőkön és kiállítókon túl köszönet Csu-Csunak és Ancsynak, hogy befogadtak minket az otthonukba (és vetett ággyal vártak minket, amikor az ágyvetés nem ment volna nekünk), pacsi Rebák Tibi barátunknak (a KOHATU szerzőjének), hogy besegített amolyan harmadik szerzőtársként, Bakó Jancsinak (ajánljuk az interjúnkat vele) nagy ölelés innen is és persze királyság volt együtt lógni a Különleges Sörök Kedvelői (a kedvenc Facebook csoportunk) különítményével.

Házigazdáinkat még anno mi pörgettük rá a kézművesre, így rögtön az ő javaslatukkal kezdtünk, azaz a helyi Return of the Pilsszel. Megjelenésre aranyló, rozsdás, közepes habot ereszt, illatra kissé fűszeres-chipses. Nincs széttolva komlóval, csak a korty végén jön be a jól eltalált keserű. Teste is van, száraz, malátás, kifejezetten jó első választás.

Illatra füstös, pörkölt, megjelenik az étcsoki és mivel tudjuk, hogy a diót kell még keresni, így mélyen azt is megtaláljuk. Ízre intenzív, sűrű; kávés, száraz, földes, fanyar. Sajnos egy kicsit hideg a Maple Walnut Stout, de megdolgoztuk… Melegedés közben egyre alkoholosabbá (végülis 7,8%), illetve krémesebbé, pörköltebbé és visszafogottan mogyoróssá kezd válni. Sophienak ugyan jól esett másodikra, én viszont annyiban maradok magammal, hogy nem rossz, de nem is innám.

Illatra nagyon friss üde, intenzív gyümölcsös (mangó és multivitaminlé), nyálcsorgató. Ízre meglepetésre hozza is ugyanezt, de szerencsére erőlködés nélkül, lazán, könnyedén, miközben a komlót sem spórolták ki belőle. Cuki vörös, ahelyett a tenyeres-talpas Frau helyett, akire a zabos Oat Ale név alapján számítottam.

A Vanilla Gruit már a harmadik Spent sörünk egymás után. Cream soda illatú, de ízre ez még tovább durvul; mintha egy pohár vermutba belevertek volna egy adag vaníliafagyit. Szinte már nem is sör. Tejszínes és keserű a masszív édességen túl.

A Brewies arcokkal még sosem lógtunk együtt, de Berlinben ez is megtörtént. Továbbra sincsenek sörfőzői ambícióik (szerencsére), inkább csak amolyan reprezentációs céllal települtek ki egy rakás Brewie-val készült sörrel. Ez utóbbiak nem tettek ránk nagy benyomást, de mindettől függetlenül a szimpátiánk tovább nőtt irántuk!

A Saugatuck session ipája eléggé chill. Szőlős illat, zéró test, túl könnyű, a komlók közül szinte kibuggyan a citra. A végén talán túl keserű. A BJCP pontozás szerint biztos nagyon menő, de – míg az elején sokat vállal – a végére kiszeretek belőle.

Utólag döbbenünk rá, hogy a Victory Storm King Imperial Stoutja 100/100 pontos a Ratebeeren… Egynek jó, mondhatnánk, de még így is túl finomak lennénk vele, hiszen a 9,1% ABV zavaróan dominál. (A 6 pontos Gordon Platinumra emlékeztet Brüsszelből). Valaki itt óriásit tévedett.

Egészen idáig bírtuk ki, hogy ne vegyük az utunkat a Stone Brewing standja felé (szép teljesítmény). Gyönyörűen kiegyensúlyozza a mangós-barackos Go To session ipát a keserűség. (Már másodszorra érzem a mangót, de ígérem, hogy nem lesz ez a mánián!) Mestermű. Szétkész. Szétkomló. Vizes, folyós és csúszik… Hey, ho, let’s go!

A Ruination alkoholosabb (4,5% után 8,2%) , keserűbb (az IBU 65 után 100+) és gyantás(abb). Masszív, testes, telt, de a keserű kicsit elviszi a végét. Elvagyok vele, csak kicsit sok. Sophienak viszont a kedvence a 3 nap alatt ennél a pultnál…

A Mandarina Ipában nyilván a névadó komló dominál, de a maradék 10-20%-on osztoznak még a Columbus és a Citra komlók is. Teljesen okés, de a végére valahogy túl intenzívvé – tolakodóvá válik a komlósság. Mindegy, soha rosszabbat! A BrauKunstKellert még tavaly mutatták a német barátaim; az akkori söreik nem nyűgöztek le annyira, azóta viszont egyértelműen szintet léptek.

Az Amarsi Ipájukba itt csak belenyaltunk (Sophie megfejtette, hogy AMARillo és SImcoe komlókkal készült, innen a név), de aztán Budapesten a Palota Pikniken már egész este élvezhettük.

Meg is kérdeztük a pultban állókat, hogy ha egy sört kéne ajánlaniuk nekünk, akkor melyik lenne az… Kaptunk egy jóárasított ajánlatot, mi pedig nem haboztunk sokat az Imperial Stout Single Barrel Aged – Rum kikérésekor (főleg, hogy grátiszban rákóstolhattunk a nem hordóérlelt sima verzióra is). Eddig csak simán jól éreztük magunkat, de itt jött el a pont, amikor hangosan is kimondtuk: ezért jöttünk! Illatra szétalkohol, színre fekete, testre folyós, ragadós. (Utólag nézve a jegyzeteimet a ‘masszív’ szót még sosem írtam le ennyiszer.) Szinte zéró szénsavasságú és – ha nem akarok szépen fogalmazni, akkor azt mondom, hogy – remekül hozza a Cherry Queen-t (csokis, rumos, meggyes), ezen túl pedig kissé citrusos visszafogott földességgel. A fesztivál egyik legemlékezetesebb söre (ezek után ész nélkül ajánljuk mindenkinek, aki az utunkba kerül).

Boldog elsőkként kóstolhattuk Kővári Gergő Happy Finishét. Búzás illat, kicsit füstös, kicsit banános, aztán pofánvág minket a komló. El lett találva az egyensúly, és – bár nem innánk mindig – a BrewDog / Weihenstephan India Pale Weizenjénél szerintünk nagyságrendekkel jobb.

Rebák Tibi barátunk annyira fényezte az észteket, hogy egyből három korsóval távoztunk tőlük… Az Ulg 2 megjelenésre durván sötét egy kis vérvörössel, stílusra ipa, ízre pedig elvileg vérnarancsos. Ez utóbbiból valamit halványan azért ki lehetett érezni. Csak azért nem értékeljük a 4 nap legrosszabb söreként (talán egy kicsit igazságtalan is lenne), mert rengeteget röhögtünk ezen a mondaton: a komló és a vérnarancs szomorú keserűsége minden vidámságot kiölt ebből a sörből (és a Pöhjalás arcokból is, pedig megpróbáltuk bedobni a humorbombát, de nem… nem sikerült…). Magyarul kibaszott keserű volt. Éreztük benne a lehetőséget, de inkább csak az elszalasztását, mint az érdemi részét.

A Baltic Notorious IPA3 extremitások nélkül, remekül kiegyensúlyozva, füves illattal, ananászos ízzel, egy igazi ragacsos-nektáros világklasszis imperial ipa módjára segített tompítani a keserűségen és a csalódásunkon is. Sikerrel. A 12%-os ABV-t sem lehetett rajta érezni…

A Must Kuld (fekete aranyat jelent észtül) édes, tejcsokis, szinte tejszínes illatú és krémes habú. Édeskés, kissé alkoholos (7,8%, de ezen érezni azért), ízében is simulékony, csúszós porter… Elvileg mézes, gyakorlatilag inkább citrusos.

A csehek standja annyira látványosan árválkodott (mondjuk nem álltunk sokszor sorba a 4 nap alatt, szóval ez nem akkora szám), hogy csak kértünk már valamit tőlük is… Ők ajánlották amolyan zászlóshajójukként a Falkon Falkeinekent, egy könnyed india pale lagert. Tejfölös illatú, szép, tiszta, aranysárga megjelenésű könnyű sör kis krémességgel. Talán egy kis diacetil (vajas popcorn) is bejátszik, de nem zavaró módon. Megittuk, okés volt, de nem nyűgözött le minket túlságosan.

A kanadaiak komolyan veszik az európai piacot (profi stand, kiadványok, dedikált weboldal), így nem merészség arra tippelni, hogy hallunk még a Steamworksről… A Jasmin Ipát ismét Rebák Tibi ajánlotta kezdésnek. Meg is ígértük neki, hogy leírjuk: tévedett. (Az ígéret szép szó.) Persze csecse az üvege, megjelenésre gyönyörű, halvány színű, illatra zöld teás, kortyra pedig selymes, de nem jó. Állott illata van és határozotton búzás-gabonás. Pedig ipa. A jázmint nem is találtuk meg benne, inkább csak fűszeresen keserű (nem komlósan).

A Steam Pump Imperial Red ellenben krémes, ale-es, nem túl karakteres, nem is lehet annyira lelkesedni érte, de fun! Elvagyunk vele egész jól. 8,5%-os, érezni is rajta. Permanensen lehetne inni bárhol – bármikor; egy jó sör.

A Mashsee Hafensänger a papírforma szerint 5,8%-os, mi viszont elvileg egy 6,1%-os verziót ittunk… De nem ez volt az egyetlen furcsaság. A Very White Pornstart szerettük volna amúgy inni, de a Mashsee sörfőzőjének elmondása szerint nem lett az igazi, így ki sem hozták… Így rámentünk erre a hidegkomlózott baltic porterre, ami hivatalosan kint sem volt a fesztiválon. Illatra nyers zöldség és egy kis eper keveredik egy kevés füstösséggel… Ízre a bizarr szó a legtalálóbb, de inkább izgalmas és érdekes, mint taszító. Megfejthetetlen.

Szét van baszva komlóval – nem árulnak mondjuk zsákbamacskát ilyen névvel -, csak teste nincsen. Soha rosszabbat mint a Hop Gun, de nincs összhang, nincs jelenlét, nincs koncepció; van úgy, hogy ennyi elég, de vagyunk annyira elkényeztetve itt, hogy nekünk most ez ne legyen.

Tovább próbálkozunk a Camba Bavariával, de ez nem az ő napjuk… A single hop Aurora Pale Ale letisztult, aranyló megjelenésű, míg ízre nyers, füves és egysíkú. Még az előző is jobb volt, mert olyan semmilyen ez a sör.

Lelövöm előre a poént: a Nussnacker barley wine a legrosszabb, amiért pénzt adtunk a Braufesten. Hiába a bourbon karakter, a vanília, vagy a malátahangsúlyos teltség, de a végére csak a zavaró alkoholmelegség marad… (10%-os az abv.) Lehet, hogy mi kezdtünk fáradni, de ez a találkozás nem volt az igazi.

A Kwas Alfa sour ale jázminos, akácos illatú, kicsit szőlőleves; lehetne izgalmasabb is, de amúgy elvagyunk vele.

A 10 hops olyan, mintha a fesztivál bejárata előtt bizniszelő formák főzték volna (nem komlódílerek árulták a portékát, ennyi legyen elég). Alacsony CO2, szétfüves íz, száraz érzet kis földességgel. Mint amikor komlóforralás közben az üst fölé hajol az ember. Vicces.

A Lublin to Dublin hordóérlelt stout nyomokban BrewDog Tokyo*-ra emlékeztet. Már illatra szétüt minket az alkohol. Kávés, csersavas, pörkölt kis savanyúsággal… Lehet, hogy kezdjük túltolni ezt a sörkóstolós dolgot, de egy kis kiwit is érzünk a korty végén.

Az Evil Twin ugyan önállóan nem képviselteti magát, a német Liquid Hops csapata viszont fáradhatatlanul önti magából a sztorikat és az info-kat… Felkészült, lelkes arcok!

A Yin és a Yang önmagukban is lenyűgözőek, de túl vannak tolva, együtt viszont könnyen ihatóak.

A Yin & Yang imperial stout × imperial ipakettőse illatra inkább ipa, ízre inkább stout. Kicsit alkoholos, száraz, földes-kesernyés és jól kiegyensúlyozott, tele elfojtott komlókkal. Eléggé elvoltunk vele!

Az első benyomás a Molotovról: felnőtt narancslé. Szétédes, ragacsos, narancshéjas imperial ipa a végén egy kis komló-keserűvel. Utána pedig beüt a nektáros – mézédes dinnye. Látjuk magunk előtt, ahogy a méhecskék paskolják egymás seggét a kaptárban… Különleges sör ünnepi alkalmakra. Sok, szétszed, imádjuk.

Rozsosnak rozsos, ipának ipa, de a Lervig Brewers Reserve Rye IPA nem csinálja meg a bulit. Talán nem a Molotov után kellett volna inni… Szappanos illatú, szinte fürdik a komlóban, de nem találjuk elég rétegesnek. Nyári melegben simán lehet a világ legjobb söre, de ebben a szemerkélő esőben simán csak csúszik.

Aranyló szín, szinte világít az Equinox Triple IPA. Ragacsos, édes, ananászos illatú; ez utóbbi az ízben is megmarad, de csak alig, mivel egy nagyon finom váltással jön a keserű is (hivatalosan 100 IBU). A BrewDog Exp 366-ja óta elfogultak vagyunk az equinox komlóval és ez most csak erősödött…

A Brewerkz Black Raspberry Ale minden szirupossága ellenére is inkább cuki, mint ciki. Friss, üde, folyós malátalé; nem is érezni rajta semennyi alkoholt, pedig 6%-os.

Azt hittük más lesz csapról a Stone IPA, de nem. Könnyen iható, fasza, de a második találkozásra sem dobjuk magunk hanyatt (le kéne számolni végre ezekkel a fránya elvárásokkal). Fenyős, komlós, vizes és tényleg csúszik rendesen, de mindegyik másik itt elérhető Stone sör veri.

Nagyon édes, sűrű ragacsos cucc. Enyhe zöldalmát sajnos lehet érezni az I Love You With My Stout illatában és ízében is. A kellő stoutos alkoholmelegség (az ABV 12%) is megvan benne, ami a végére szépen elsimul, pici kávés utóízzel.

Lányos zavarunkban a Lil B-ről nem készítettünk képet, de a fenti fotó elmond róla mindent. Ipmerial porter, édes, szuperkrémes, de ez is kicsit zöldalmás…Mintha egy csikket elnyomtak volna a hordóban. Túl sok és most nem a jó értelemben!

A hivatalos programon túl előkerült Bakó Jancsi barátunk, illetve a táskájából egy Tactical Nuclear Penguin, amit szét is dobott egyből a közelben állók legnagyobb örömére. Lándzsás utifű – ez az első gondolatunk. Szirupos, széterős, olajos és úgy jó, ahogy van. Hihetetlen, hogy tudtak egy 32%-os sörbe egyáltalán ízt rakni… A határok feszülnek, mind sörben, mind emberben; a jegyzett kóstolásnak itt nyilván vége is szakadt.

Kicsit belga, kicsit stout, kicsit ipa (már a keserűje); a sörök Nescafé 3in1-e ez az apátsági dupla. Sokat markol, de keveset fog a Hoppy Monk, de legalábbis nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy mit akar.

Mint amikor kinyílik a kávészacskó; nem kell keresni benne a kávét, mert egyből az arcunkba nyomja azt a Spider Monkey. Az ipás és a kávés keserűséget lehetetlen elkülöníteni, annyira kiegyensúlyozott és egyben van az egész. A hamburgi Buddelship amúgy „az európai Steamworks”, már ami a felkészültséget és kitelepülést illeti: rendben van nagyon!

A Great Escape is eléggé meggyőző. Illatra édeskés, könnyed és gyümölcsös, a kortyérzet frissítő, ízben pedig az édes és a keserű remekül kiegészítik egymást, ahogy egy jó ipánál kell. Ha gyümölcsre kell asszociálni, akkor egyértelműen ananászos és citrusos.

A La Tremenda masszív, de jólesik. Nem tolakodó, kissé savanyú, de eléggé gyümölcsös. Érezni a dupla ipa alkoholosságát, de cseppet sem zavaró módon. Kicsit szilvás és nagyon gránátalmás; kifejezetten fasza sör.

A Súria selymes, krémes és friss, finom, komlós; röviden iszonyat jólesik. Csúszik, ragad, folyik… Baromira sajnáljuk, hogy az indulás előtt találtunk rá a spanyol kalózokra, mert el lettünk volna még egy darabig itt is!

A Liechtensteiner Coffee Stout leheletnyi fémes illattal indított, ami ízre szerencsére már nem jött ki. Könnyed, már-már vizes és visszafogottan kávés, aminek inkább erénye, hogy nem nehezedik.

Nem vagyunk se füstösek, se búzásak és hát füstös-búzásak se, de a Wiesn Rausch most kifejezetten jól csúszott. Banános, alig füstös kis édességgel. Nem nagy szám, ellenben eléggé egyben van.

Már csekkoltunk be a reptéren, amikor jött a kép hátrahagyott cimboráktól; a Lichtensteiner standnál ingyen mérik a sört. Így múlik el a világ dicsősége… Ha viszont tovább maradunk, nem 3 hónapot kellett volna várni a beszámoló befejezésére, hanem valószínűleg sosem készülünk el vele. Jövőre találkozunk ugyanitt!