FYKI #43 // 7 ok, ami miatt a II. Kraft fesztivál az idei tavasz legjobb(an várt) hazai fesztiválja

1) Elmarad a tavaszi Főzdefeszt (ehhez nem tudunk mit hozzáfűzni, de találkozunk ősszel!)

2015. június 8-án, a Főzdefeszt 9. alkalmával 01.18.40-kor lőttük ezt a képet. Valaki elhagyta a Főzdefesztről hazafele menet. Nem mi voltunk, bár mi is lehettünk volna.

2) Nem húzhatja senki a száját a nagy testvérnél állandóan előkerülő gumicsontokon

A mosdók ingyenesek, a fizetés készpénzes lesz (kártyával csak a MONYO-nál lehet majd fizetni elvileg), fesztiválkorsó nem lesz, viszont opcionálisan lehet vásárolni a főzdéktől poharakat, illetve lehet hozni sajátot is és 2 dl lesz a minimum a sörök nagy részéből

3) Kis túlzással minden hazai sörfőző be akart kerülni, de a szervezők megtartották inkább családiasnak a légkört

A 4 Főzdeparkos főzdén (MONYO Brewing Co, Mad Scientist, Horizont, Hop Top) túl a kraft szövetség tagjai (Hedon, Rothbeer, Balkezes, Uradalmi) és a náluk bérfőző barátok, armando_otchoa, illetve „szárvendégként” Spanyolországból az Edge és a La Pirata jön 6-6 sörrel

4) Egy sörfesztivál nyilván szóljon a sörözésről, meg a nagy betűs BULIKÁRÓL, de lesznek szakmai programok is

Külön szakmai sátor elődadásokkal, amire nem kezdő szintű házi- és nem házi sörfőzőket is várnak, illetve a tavalyihoz hasonlóan megint lesznek főzdelátogatások is (a helyek 3/4-e betelt már az első napon, ahogy ki lett írva pedig főzdénként 9×15 került kiírásra, vagyis összesen 540 embert várnak a 3 nap alatt)

5) A Főzdeparkos főzdék különleges extrákkal is készülnek erre a hétvégére

Nem lőhetünk le előre poénokat, de lesz fesztiválpólótól és saját merch-től kezdve óriás installáción át speckó sörökig minden, na meg dupla akkora terület, négy ételes és egy-egy gofris és kávés pult, illetve 40 helyett 150 sörpad és még több mosdó

6) Ingyenes busz idén is

Óránként a Blaháról indul, illetve ide is megy vissza (éjfélig éjjel 1:30-ig állják a szervezők a hazautat, ergo akkor megy az utolsó, de a buli utána is tart, csak onnantól fogva mindenki magáért felel)

7) Tavaly is az volt

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FFenekigBlog%2Fvideos%2F541396766055270%2F&width=670&show_text=false&height=343&appId

+1 Mert azt mondtuk (ezzel aztán ki vitatkozna?). Amúgyis ez van a címben is. Ezért kattintottál.

Ide vezet majd az újrainduló MRC Budapest első 2017-es futása is

FYKI #42 // Egy éra vége

A BrewDog volt az első márka, amivel szerelembe estünk. 2011-2012 lehetett, amikor még nem szabdalták szét hazai premierek a heteinket, a közösségi oldalakon sem voltak túlsúlyban a svéd, dán és amerikai sörös követéseink és nem csak a bátorságunk nem volt meg egy sörblog indításához, de a tudásunk sem… Az akkortájt, de azért azóta is origónknak számító Csakajósörben persze voltak patinásabb brandek és jobb, vagy épp olcsóbb sörök, volt, amihez könnyebben hozzá lehetett férni és olyan is, ami messzebbről jött, de bukott aspiráló zenészként hangszertulajdonosként persze, hogy megfogott a Punk, vagy a Hardcore IPA.

Ez a poszt legalább annyira szól rólunk, mint a BrewDogról.

via ‘AGM announcement’ email

Az idei Punk AGM (a részvényeseknek szánt fesztivál) napján jelentették be, hogy a TSG Consumer Partners 22%-os részesedést szerzett a főzdében (hangsúlyozzuk: nem másik, nem nagyüzemi főzde, hanem egy befektetői alap), mivel a közösségi finanszírozás (Európa legnagyobb ilyen jellegű kampánya) már nem megfelelő alternatíva a növekedés jelenlegi ütemével számolva.

A függetlenség feladása nem feltétlenül tragédia, de valahol vicces, hogy ezt pont annak a Ballast Pointnak a példáján tapasztaltuk meg Amerikában, akiknek a kollab sörét épp, hogy ki nem öntötték Skóciában. Túl drága lett volna, de még a nevüket is lehúzták az akvizíciójuk után a közös Ship Wreck-ről (a kész címkén mintha alkoholos filccel mentek volna végig a nevükön).

via ‘AGM announcement’ email

Mi változott? Semmi és minden.

Hiszünk benne, hogy a kézműves sör a nyitottságról szól. A BrewDog története jócskán tele van tűzdelve látványos pr akciókkal és öncélú, de alapvetően elég szórakoztató megmozdulásokkal (tankkal és helikopterrel vonulás, Putyin és Blatter tematikájú sör, kitömött mókusüveg), de a cél elvileg szentesíti az eszközt. A viszonylag újonnan megálmodott amerikai kraft-hotellel viszont már nem igazán tudjuk, mi a cél. Mert nem a sörről szól, hanem a BrewDogról, illetve az alapítók megalomániájáról. És a terveknek itt még nincs vége, mivel Ázsia és Ausztrália meghódítása is eléggé napirenden van!

via ‘AGM announcement’ email

Tényleg nem elegáns a múltat felhánytorgatni, hiszen a BrewDog története sikertörténet; tíz év alatt egy garázsból eljutni a milliárd fontra becsült értékig önmagáért beszél, mindent megcáfol és mi is elhisszük azt, hogy a határ a csillagos ég. De. A bátrabbak azért vessenek egy pillantást a 2013-as öndefiniálási kísérletre (ha ismerős a szöveg, ezt más kontextusban már szerepeltettük), aminek azóta már nagyjából mindegyik pontjára rácáfoltak:

Az Európai Kézműves Főzde:

1) Kis méretű

Évente 500,000 HL alatt főz sör.

2) Autentikus

a) Minden sörét ‘original gravity’-n főzi. (Azaz nem alkalmaz ‘high gravity’ főzést, majd spórolási céllal vízzel visszahígítást a megfelelő alkoholfokra. – Fenékig)

b) Nem használ semennyi rizst, kukoricát, illetve íz-, vagy költségcsökkentő adalékot.

3) Őszinte

a) Minden összetevőt világosan feltüntet minden sörének címkéjén.

b) A főzés helyét világosan feltünteti minden sörének címkéjén.

c) Minden sörét kézműves főzdében főzi.

4) Független

Legfeljebb 20%-ban birtokolja olyan főzde, ami olyan főzdét is üzemeltet, ami nem számít kisüzeminek.

via ‘AGM announcement’ email

Punks not dead. It just sucks now.

– jut eszembe és nem tudok szabadulni a gondolattól. A BrewDog volt a márka, ami megszerettette velünk a műfajt és most talán ideje még több emberrel is ugyanezt tennie. Csak ők már nem ugyanazt fogják szeretni benne, amit mi szerettünk…

Bocs az unalmasan illusztrált anyagért, csak próbáltuk a szubjektív véleménycikket a hivatalos közleménnyel kiegyensúlyozni. Végszó helyett itt egy képünk még 2013-ból.

FYKI #41 // Mad Scientist címkék

A HORIZONT címkék bemutatása után újabb designposzt, ezúttal a Mad Scientist jelenlegi szortimentjére koncentrálva. Itt tart a főzde kis túlzással 8 hónap után, egyúttal segíteni is próbálunk egy összegzéssel az olyan arcoknak is (mint én), akik nem tudnak ott lenni minden premieren… A 18 címke az egyszerűség kedvéért abc sorrendben szerepel, a névre kattintva pedig egyből az Untappd-en találjátok magatokat!

Mad Scientist × Grabovszky Beertending Bière De Miel Saison / Farmhouse Ale

Mad Scientist Burton Ale

Mad Scientist CCP-550 coffee porter

Mad Scientist Colonial Bitter ESB

Mad Scientist Colonial Witbier

Mad Scientist CP-550 coffee porter

Mad Scientist Jam52 APA

Mad Scientist Jam72 IPA

Mad Scientist Limerick Irish Red Ale

Mad Scientist × Grabovszky Beertending Limerick – Grabovszky Edition Spiced Beer

Mad Scientist Monkey Temple Hefeweizen

Mad Scientist NZQ-1100 Belgian Quad

Mad Scientist Puppet Master American Amber Ale

Mad Scientist Saison 15

Mad Scientist Saison 17

Mad Scientist Smooth Hoperator American IPA

Mad Scientist Tokyo Lemonade Witbier

Mad Scientist × Grabovszky Beertending WildCard Fruit Beer

A címkék Baranyai András grafikus és illusztrátor munkái. Ahogy a Mad Scientist röviden megfogalmazta:

Elismert és kiforrott művész, és mi ilyet szerettünk volna. Akinek a címkéire egy hozzáértő rámondja, hogy ‘na ezt biztos a Baranyai csinálta’.

FYKI #40 // 12 dolog, amit megtanultunk Amerikában

8 hete már, hogy megjöttünk a Nyugati-Parti túránkról, mostanra pedig lassan sikerült is feldolgoznunk magunkban a tanulságokat. Nézzük a like-vadász címadáson túlmutató általános tapasztalatokat:

  1. Nem kell keresni a szaküzleteket, szembejön az utcán a nagybetűs kínálat.
c360_2016-09-11-12-53-56-136

Egy random polc egy random liquore store kínálatából Oaklandben – itt megtanulja elengedni az ember, hogy mindent meg akarjon kóstolni

2) Mindenhol, mindig kézműves. Igaz, ott nem így hívják. Csak sörnek.

c360_2016-09-18-13-30-13-301

A Nyugati-Parton főleg Stone Brewing és Sierra Nevada az alap mindenhol, de a San Diego Chargers stadionjában Green Flash volt csapról

3) Mindenhol van helyi kisüzemi is.

c360_2016-09-13-14-12-22-942

Tonopah félúton van Vegas és Reno között, 2500 ember se lakja, egy igazi poros kisváros, de saját sörfőzdéjük és palackozott sörük még nekik is van

4) Keresni sem kell, bárhol elénk ugorhat egy főzde.

c360_2016-09-19-19-05-37-309

Épp a Monkey Paw-t kerestük San Diego-ban, amit korábban ajánlottak a Mikkeller főzdében, amikor keresés nélkül elénk ugrott egy komplett főzde; mintha a Körúton sétálna az ember és az egyik butik helyett egy ilyen lenne – utólag a Resident Brewing-ként azonosítjuk a helyet

5) Nem érdemes a főzdék éttermeibe menni, ha csak nem akarunk feszengeni a hangulat és az árak miatt.

c360_2016-09-10-15-07-23-166

Nagyon vártuk a Mikkeller San Francisco, illetve a 21st Amendment Brewery saját helyeinek a meglátogatását, de csak feszengtünk – nem is az árak miatt (ha ki tudtunk menni 3+ hétre egy monstre road tripre, nyilván nem fogjuk húzni a szánkat pár extra dollár miatt), hanem mert igazi elitista, kisujjeltartós hangulat uralkodott, illetve a többi vendéget is jobban érdekelte az étterem, mint az, hogy milyen sörök voltak… Az Anchor Brewing sörkertje cserébe hozta azt a hangulatot, amit szeretünk!

6) Alapkiszerelés a 6-pack.

c360_2016-09-05-14-45-28-655

Egyesével még a Trader Joe’s ban is csak úgy lehet bármit venni, ha összerakunk egy hatos pakkot, máshol is csak maximum a 22 unciás (6,5dl) nagy üvegeket lehet külön vinni

7) Ha valami nagyon elbaszottul hangzik, akkor az jó eséllyel az is.

c360_2016-09-06-21-05-39-651

A fahéjas-horchata ale egyszer is sok (cserébe a mellette lévő vanilla cream ale is elég rossz)

8) A kaszinókban ingyen van a sör (oké, ez máshol is így van, csak általában nem járunk ilyen helyekre).

c360_2016-09-15-00-35-05-867

Hajnal háromkor az egész napos masszív „kézművesezés” után úgy kellett, mint egy pohár víz… Olyan is volt!

9) Ha jót akarunk inni, az itt sem lesz olcsó.

c360_2016-09-09-16-11-28-944

A kép elkészülte után óvatosan visszahelyeztük a polcra ezt a Farm to Barrel üveget, pedig csak $29.99 volt. „Csak”.

10) A korsón és pólón túl is hatalmas a választék az arculatátviteles termékcsaládok (merchandising szép magyar szóval) tekintetében.

c360_2016-09-21-18-43-58-625

Sierra Nevada mustárt is láttunk élelmiszerboltban is, a Rogue-tól egy Citrus Cucumber Soda-jával kényeztettük magunkat egyenesen a Walmartból, a Ballast Pointnak meg előre bekevert dobozos gin tonicja, rum cola-ja és bloody mary-je is elérhető liquor store-okban

11) Kezeljük fenntartással, ki és hogyan „adta el magát”.

c360_2016-09-20-21-01-56-172

Itthon előszeretettel szörnyülködünk a híreken, hogy aktuálisan épp ki adta el magát és hogyan… Mondjuk a Ballast Point, akinek még a neve is lekerült a Brewdoggal közös Shipwreckről, miközben olyan házisörfőzőboltja van – komlóritkaságokkal, folyékony élesztővel, hidegkomlózóval és az összes saját receptjükkel -, hogy csak elmorzsoltunk egy könnycseppet

12) Az utca alkoholfogyasztási tilalmat mindenki nagyon komolyan veszi.

c360_2016-09-14-18-12-58-093

Magunkon kívül senkit nem láttunk barna papírzacskóból sört inni, még a pubokban is nagyon szigorúan felhívják távozás előtt a figyelmet (Las Vegas mondjuk pont kivétel, mert ott engedélyezett az utcai alkoholfogyasztás is)

+1) BONUS GAME: nem sörös, de tapasztalat (talán csak lelkizősre ittuk magunkat), tőlünk, nektek, szeretettel. Közkeletű prekoncepció, hogy mennyire felületesek az amerikaiak. Az emberi kapcsolatok romokban, miközben hódít a small talk… Ha ott kint valaki megkérdezi, mi a helyzet, akkor „nem is érdekli igazán”, de mondunk valamit. Itthon meg se kérdezi senki és ugyanúgy le vagy ejtve, menj a dolgodra, ne nézz oda, ne szólj hozzá. Ott legalább próbálkoznak az emberek. Minden érdek nélkül annyi idegennel kerültünk ott kint interakcióba 24 nap alatt, amennyivel itthon 24 hónap alatt sem. Tanulság nincs, de megfogadtuk, hogy nyitottabbak és pozitívabbak leszünk. Ehhez pedig – bár nem árt hozzá – sör sem kell…

FYKI #39 // Kozel Első Komlós

Nem szokásunk nagyüzemi sörökkel foglalkozni. Kivéve, ha van valami kapcsolódási pont a kisüzemi/kézműves/kraft/faszomtudjamilyen sörökkel. A Monyónál és az Uradalmi Sörmanufaktúránál valszeg most verik a fejüket a falba. Nemsokára itt van ugyanis a közösen készített első magyar Harvest Ale, az lenne az első magyar frisskomlós sör. Hát nem lesz. Ezt kaptuk ugyanis levélben a Drehertől.

Itt a komlószüret – itt az első frisskomlós sörspecialitás a Kozeltől
A Kozel Első Komlós különleges zöld leveles-komlós dobozban és limitált kiadásban már elérhető a boltokban, először lehetővé téve, hogy a magyar fogyasztók is megismerkedjenek a komlószürethez kapcsolódó specialitással…
…Ezt a különleges hagyományt most végre a magyar piacon is elérhetővé teszi a Kozel Első Komlós, amelybe a frissen leszüretelt komlótobozok is belekerültek.
…Az aranysárga, karakteres, mégis selymes lágy, cseh receptű láger Kozel Svetly Első Komlós változataként végeredményben egy különleges, erősebb ízű, magasabb alkoholtartalmú minőségi sör kerül a polcokra, méghozzá egyedi, zöld leveles-komlós  dobozos csomagolásban, limitált kiadásban.

Kozel Első Komlós

Kozel Első Komlós via Dreher

Nem gondolnánk amúgy, hogy bárki-bárkitől is lopta az ötletet, főleg mivel egy Dreher méretű gyártónál valószínűleg akár egy évre is, de mindenképpen hosszú hónapokkal előre dolgoznak azon, hogy mit hozzanak be a piacra. Egyszerűen ez most a menő (bár a németeknél, cseheknél is régóta van, csak persze ez a sör tényleg frissen jó, palackban elég hamar meg kell inni), az USA-ban is ez lesz az ősz slágere (viszlát tökös sörök!). Az mindenesetre dicséretes, hogy a nagyüzemi piacot próbálják felrázni mindenféle (hideg-, nyári-, amerikai-) komlós sörökkel, meg APA-kal, stb., de egyelőre éppen alig jobbak mint az átlag, és egy hasonló árban lévő sztenderd cseh, vagy német láger még mindig veri őket. Meglátjuk, majd összekóstoljuk esetleg.

FYKI #38 // 12. Főzdefeszt

Bár a hivatalos oldalon és a Facebookon is a 11. Főzdefeszt van még mindig kint, mi már tudjuk a legfontosabb dolgokat a 12.-ről is.

  • időpont: 2016. szeptember 9-11.
  • helyszín: Városligeti Napozórét, Budapest
  • koncepció: A Vörösök már a spájzban vannak!
2015-06-06 17.31.58

Volt pofánk előszedni és újra elsütni ezt az ősrégi 2015-ös képet… Szégyen.

Persze azt tudjuk, hogy az edzett sörfesztiválozót nem lehet ilyen alapinformációkkal zavarba hozni, szóval szedjük csak elő a valódi csekklistát és tippeljünk együtt (a fentiek tények, a lentiek spekulációk csupán):

  • kötelező üvegpohár biztosan lesz ✔ (szerintünk marad a tavaszi, de reméljük senkinek nem fáj megvenni +1 poharat… ajándékba jó lesz egy kézművessel most ismerkedő barátnak!) FRISSÍTÉS az előző Főzdefesztek poharainak használata szigorúan tilos
  • belépő biztosan nem lesz ✘ (ugye a pohár a belépő, de lépjünk már túl ezen)
  • új helyszín most nem lesz, maradunk a tavaszinál ✘
  • kártyás fizetés szerintünk nem lesz ✘ (ha tippelnünk kell, akkor marad a kp) FRISSÍTÉS fesztiválkártya lesz
  • fizetős wc szerintünk lesz ✔ (nyilván marad a fizetős mosdó napközben és az ingyenes bokor estére)
  • a díszvendég nem a Csíki sör lesz ✘ (a Soproni ugye próbálkozott anno szirupos sörrel még a Mikszáth téri Főzdefesztek egyikén, de most hiába van Pale Ale-jük, szinte kizárt, hogy kint legyenek, a Pilsner Urquellnél viszont tavasszal meglepően sokan keccsöltek, szóval ki tudja, talán megint van az a pénz)

A perverzek számára álljon itt a hivatalos anyag is:

Az érett sörkultúrákat onnan lehet felismerni, hogy a sörfogyasztó nép külön felszólítás nélkül is szezonálisan váltogatja műfajpreferenciáit. Tavasszal belecsap a lecsóba, nyáron légies szőke búzákat és lágereket fogyaszt, de amikor csípősebbre fordulnak az esték elkezd vágyni valami testesebbre. Még nem a téli depresszióűző masszív feketékre, hanem valami olyasmire, amiben még ott van az augusztusi alkony, de már megmelengeti a lelket és felkészít a közelgő télre. Erre a szerepre nincs alkalmasabb a vörös söröknél, legyen az duhaj ír vörös, vagy bürokratikus vörös láger vagy buja vörös IPA. Boldog ember az, akinek a vörösök már a spájzban vannak szeptemberben. Töltekezzetek vörös sörökkel a szeptemberi Főzdefeszten!

Találkozunk ott, addig is itt a kedvcsináló videónk júniusról!

FYKI #37 // Magyarország, a sörnagyhatalom, avagy ‘kam tu bir kántri’

Az túlzás lenne, hogy mi diktáljuk az iramot a hanyatló Nyugatnak, de pozitívum, hogy vállalkozások tucatja indult itthon az elmúlt időszakban, amelyekről amolyan érdekességképpen mindenképpen érdemes említést tenni.

Az Élesztőben Hopstel Beer Hotel néven egy sörös tematikájú hostel nyitott:

Cseh mintára elindult a Széchenyi Fürdő Thermal Beer Spa-ja (bár nem sörben, hanem vízben lehet fürdeni, amihez malátát meg komlót adnak és közben lehet „csak” sörözni):

A Hedon balatonvilágosi hadiszállásán nem csak brew-pub, illetve labor készül, de apartmanok várják az odalátogatókat:

A Beeroda innovál, edukál, csapatot épít, sört főz, kitelepül és be is szállít, szóval sokat markolnak, de a piac majd megmondja, hogy életképes -e egy ilyen ambiciózus vállalkozás:

Minden szentnek maga felé húz a keze, ezért nem maradhat ki a listából a Budapest Local idelátogató külföldieknek szóló Budapest Craft Beer Tour-ja sem, melynek egyik vezetője kiváló szerzőtársunk, THEHOPSNOB:

A képek-videók nem sajátok, de a források linkelve vannak, a poszt nem szponzorált (de azért küldjetek sört), azaz senkinek nem vagyunk benne a zsebében (küldjetek sört), egyszerűen fontosnak éreztük azt, hogy röviden beszámoljunk a sörös biznisz perifériájának fejleményeiről is. (Küldjetek sört.)

FYKI #36 // Ezt igyad a 11. Főzdefeszten

Újra Főzdefeszt, újra listák és újra kérdések. Elkurvult, nem kurvult, már megint más helyen van, megint új pohár, mivel lehet fizetni, stb.. Ezekre bővebben most nem térnénk ki, annyi, hogy talán a Pilsnert kissé felesleges belengetni mint újdonságot, főleg, hogy már itthon is lehetett kapni nem rég, a visszatérő készpénzes fizetés meg eldől az első nap után. Én pl. remélem, hogy lesz PayPass sok helyen, a fesztivál kártya meg nem hiányzik. Új pohár is van, meglátjuk, hogy tényleg olyan szép lesz-e, ha igen, akkor inkább kóstoló, mint vedelő pohár lesz és az jó. Hogy mennyibe kerül, meg, hogy belépő helyett van, nos ez van, ezt kell szeretni, vagy nem, a Főzdefeszt már egy ideje üzleti vállalkozás. A legjobb sörök még mindig itt lesznek, a legjobb kaják is biztosítva, a helyszín pedig jónak tűnik.

11. Főzdefeszt előkóstolás az Élesztőben.

11. Főzdefeszt előkóstolás az Élesztőben.

A nyári tematika most a láger, ami elsőre lehet, hogy nem hangzik izgalmasan, pedig ki lehet belőle hozni jó dolgokat. Doppelbockokra persze most ne számítsunk, de fasza komlós, jól iható sörökre igen. Meg persze a szokásos őrületekre, kollaborációkra, váratlanul felbukkanó ismeretlen sörfőzdékre és már bejáratott márkákra. Íme a mi ajánlatunk, szigorúan szubjektív:

Aki izgalmas lágereket inna:
Grabanc India Pale Lager – az igazi klasszikus lágerélesztővel készített változata
Szentandrási Óarany – egy újragondolt bécsi láger
Beerfort Doppelbock – na jó, erre nem számítottunk, amúgy hibátlan, ha hideg lesz este, akkor csak ezt igyad
Beerfort Keller – szűretlen, édeskés, elringat
Domján Jublieum – nem újdonság, de mindig megbízható, aki nem szereti a komlót keresse nyugodtan
Gyertyános Kazamata – imperial pils, szóval nem csak az íz, az alkohol is erős
Hedon Balatonvilágosi – könnyű mint a balatoni nyár
Hopfanatic/Rizmajer Pils of Simcoe – új cucc, alig várjuk, hogy megkóstoljuk
Horizont Lager (hidegkomlózott) – kvázi premier
OK Brewery Fusion Lager – helyben kapja a friss komlót
Synthesis BrewLab Maracuja Hoplager – pont lemaradtunk róla az előkóstoláson, dicsérték
Stari American Hop Star – a Stari nem a kísérletezéséről híres, de mindig stabilan hozzák amit vállalnak

Aki izgalmas bármit inna:
Grabanc IPA
– az egyik sör, ami elindított itthon a forradalmat
Szentandrási Vári Nővérek – tavaly a legnépszerűbbek között volt, idén még csavartak a recepten
Balkezes Greyjoy – bergamottos, teás dupla ipa, elképesztően jó, alattomosan gyilkol
Brew Your Mind Mudd – kávé és kakaó egy sörben
Erjesztők Klubja Florae – kamillás witbier
Gólem Mandarella – melegben kitűnő lesz, iszod
Hara’Punk I(zland)P(ortugália)A(usztria) – új versenyző, a régi gerillák első komoly IPA-ja
Hedon Infúzió – sós, korianderes, savanykás búza, nem újdonság, de mindig érdekes
Hopfanatic Birthday Hoppin – szülinapi sör, tripla ipa, desszertnek bármi helyett
Hübris Aranyláz – ilyen sem volt még, California Common, könnyű és ízes (reméljük)
Hübris Dr. Béla – fűszerezett witbier, kis távol-keleti csavarral
Mad Scientist Jam72 – az egyik legjobb IPA mostanában
Mad Scientist Colonial Witbier – még egy kamillás witbier, mert miért ne
Monyó Black Alligator – a Monyó egyik legjobban sikerült kísérletezése, 9%-os fekete saison
RothBeer Football Saison – jó a név, többet nem tudunk
Synthesis/Hara’Punk Cut Beer -vágott, vagy rigó, azaz egy világos és egy barna sör összecsapolva, de elválasztva

Aki a tök újak között kutakodna, az keresse az Áperte, a District 7, a Főzde Projekt Váci út 83., és a Zentus söreit. És persze lesz egy csomó klasszikus, mint a Fóti, a Köleses, Csupor, Rizmajer, a Hatodik íz varázslatai, gerillák mindenhol, meg persze belga és cseh sörök mert csak. Kihagytunk egy csomó mindent és mindenkit, bocsi, majd iszunk egyet nálatok is, hosszú a hétvége!

Itt pedig a térkép, hogy el ne tévedjetek.

11. Főzdefeszt térkép

11. Főzdefeszt térkép

FYKI #35 // Új HORIZONT címkék

A HORIZONT sörök a most hétvégi Főzdefesztre készült el az új címkéivel, illetve egy kis ráncfelvarrással és amikor megkérdezték, hogy lenne -e arra mód, hogy itt debütáljanak az új designnal… Nnos, láthatóan igent mondtunk.

American_pale_ale_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT American Pale Ale

Dusseldorf_Altbier_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT Düsseldorf Altbier

Flamand_porter_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT Flamand Porter

Golden_ale_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT Golden Ale

India_pale_ale_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT India Pale Ale

Japan_buza_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT Japán Búza

Lager_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT Hidegkomlózott Lager

Saison_Witbier_Front_cimke_65x85mm

HORIZONT Saison Witbier

A HORIZONT sörök saját standdal, nyolc sörcsappal és egy kis ingyensörrel készül 11. Főzdefesztre.

FYKI #34 // Az összes BrewDog recept

A BrewDog a mai nappal nyilvánossá tette a jelenlegi és korábbi receptjeit (a teljes katalógust), illetve kiegészítette őket tippekkel és trükkökkel… Klikk a képre a PDF letöltéséhez!

1456324673diydogcover

via https://www.brewdog.com/diydog

8 év és több, mint 200 recept egy helyen rövid szövegekkel és csecse piktogrammokkal ellátva.

Csak virtuálisan jelenik meg ez az elég pöpec kiadvány, de a részvénybirtokosok számíthatnak egy extrább verzióra is… „Sharing is caring” – sosem volt ennyire aktuális!