Kritika #103 // Rizmajer Wiener Walzer

Na most már aztán tényleg a lager az új IPA. Vagy mi. Az idei egyik első kritikánkban a Hopfanatic Next Level bécsi ászokjával voltunk baromira elégedettek. A sok trükkös sör után úgy tűnik, a gerillák és a nagyobb főzők is rámennek a minőségi lágerekre (jó, persze idén mindjárt lesz azért osztrigás stout, szóval ez nem teljesen igaz), arról nem is beszélve, hogy sokak szerint egy jó lager az igazi értékmérő a sörfőző képességiéről.

Kiss Tamás söréhez képest (ahol újhullámos komló és mexikói folyékony élesztő adta a különlegességet) a Rizmajer Sörfőzdével Ábrahám Máté és Roszík András által főzött vienna még hagyományosabb vonalon megy: német maláták, német komló. (Ez amúgy a harmadik együttműködésük, a rozsos Rozsdás és a belga Ale von Waterloo után.)

c360_2016-02-05-08-11-39-816

Rizmájer Kézműves Sörfőzde / Ábrahám Máté / Roszík András – Wiener Waltzer

Nem nagyon van mit bonyolítani a kritikán: baromi jó borostyán szín, kellemesen harapható test, szuper malátás íz, a komló itt tényleg csak visszafogott fűszer. Simán veri az összes kereskedelemben kapható nagyüzemi magyar lagert. Baromi korrekt sör, amihez nem kell alkalmat keresni. Ilyet még sokat és akkor jó év lesz az idei.

Kritika #102 // Hopfanatic Next Level

2016 a normalitás éve lesz? Mi várhat ránk, amikor az amúgy a trükkös és komlót bőven adagoló söreiről ismert Hopfanatic egy lagerrel próbál nagyot gurítani a hazai piacon? Nos, ha az év olyan lesz, mint a Next Level, akkor jó dolgok várnak ránk.

A Next Level, ha nem is emeli új szintre a lagert a világon, egy nagyon fasza kis sör lett. Nincs túllihegve, semmi túlzó íz vagy illat. Mondanám, hogy nincs benne semmi extra csavar sem, de egyrészt az újhullámos német Mandarina Bavaria komlóval van fűszerezve (nem tud kiemelkedni amúgy a sörből), másrészt viszont az élesztő (a sör lelke) mexikói ami elég vagány. Mexikónak persze oka van, az osztrák emigránsoknak köszönhetően itt maradt meg leginkább a vienna lager őstípusa és persze a hozzávaló tiszta ízt biztosító élesztőtörzsek.

C360_2016-01-10-14-55-27-250

Hopfanatic Next Level

A sör, ha nem is klasszikus vienna (inkább arany színe van, mint egy pilzeninek) nagyszerű malátás alapot hoz, ez a fő erősség. Finoman édeskés a vége, nincs erős keserűség, a komló gyümölcsösségét csak kis melegedésnél érezni. A testessége mellett kellemesen friss, jól iható. Mindent összevetve nagyon rendben van, magas minőség. Ilyen lenne a normális felhozatal. Ilyen lenne egy normális szortiment alapdarabja. Ilyen normális lesz ez az év? Várjuk.

Premier pénteken, a Hopfanatic sörfőző-szakács tulajának csilijével.

Ui.: A végére egy apró megjegyzés, kibújik a marketinges a zsákból: mi van a dizájnnal? A Hopfanatic nemrég cserélt arculatot, amibe ez a sör a minimalista, letisztult címkéjével nem feltétlenül illik bele.

Kritika #101 // Horizont Flamand Porter Bourbon Edition

Kíváncsi vagyok, először is az érdekel, hogy mennyi maradt meg az alap koncepcióból és mennyire érezni a változást, illetve azt a pluszt, amivel megtoldották a Horizont Flamand Portert.

Elsőre elég jó habot ereszt, de gyorsan lelankad. Illatra friss komlós, talán túlságosan is. Ahogy belekortyolok, azt gondolom, hogy ez most mi?

2015-12-21 21.25.06b

Nyilván csak illusztráció

Picit vizes, nem nehéz testű, enyhe szárazsággal. Egy kis vaníliát érezni a közepén (vagy a végén? …nem tudom), mert ahogy megérzem, már el is tűnt. Valami zavarót érzek, talán, kicsit megszaladt a komló. Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a cél… Ami tetszik benne, hogy nem az a tipikus Horizont sör, hanem végre valami izgalom (a Japán Búza is érdekes, ha valaki szereti azt az ízvilágot), végre egy kis játékosság. Jó, hogy ennyire gazdag és alkoholban sem spórol. Tetszik a vagányság, de karácsonyi kiadáshoz, meg porterhez képest, nekem túl komlós. A nem nehezedő vizes alap megmaradt, de valami mást vártam tőle. A porterek általában melegedés közben tudnak valami újat mutatni, de ennek nem feltétlenül állna ez jól.

Arra akarok kilyukadni, hogy ha azt mondja valaki, hogy ez egy fekete ipa, tökre elhiszem. Viszont nem egy egyszer használatos szezonális valami, amit elfelejt a következő premierre az ember. Fogom még inni.

Kritika #100 // Reketye Cocoa Porter

Nemrég a karácsonyi sörök kapcsán örömködtünk, hogy lassan a haza kisüzemi főzdék is tervezetten tudnak figyelni a szezonalitásra. Erre jön a Reketye Sörfőzde és rögtön betervezi az egész évedet előre, négy évszakra bontva a sörös naptárakat.

Csak a titkos üveg kézhezvételénél derült ki, hogy az rohadt jól kinéző, minimalista dizájn mögött (helló pezsgős üveg!) egy kakaós porter, ami a maga 7%-os alkohol tartalmával már majdnem az imperial porter kategóriába esik. Szóval exkluzív, meg ajándékba, meg fa alá, meg felvágni, meg kandalló előtt iszogatni típusú sör.

C360_2015-12-20-20-57-52-542

Reketye Cocoa Porter 2016 / Tél

Két nap alatt végül többen, többször kóstoltuk és még mindig nem jutottunk dűlőre vele. Mondom miért.

A sör rendben van. Full kakaópor, tejcsoki, kellemesen iható, sőt a 7%-os alkohol ellenére kifejezetten könnyű, esetleg még kissé vizesnek is mondható. Még az elején az illatban van egy kis pörkölt, olajos magvas illat, illetve az egyik üvegnél volt egy kis zavaró DMS (hiba, konzervkukoricás érzet), a másik kettőben nem találkoztunk vele. Szóval alapvetően minden benne van: van koncepció, van minőség, van megjelenés (nem is akármilyen), de mégsem vág oda annyira mint amennyire várhatnánk. Mint amilyen portereket és imperial stoutokat már találunk Magyarországon. Mondjuk azokból egyik sem magyar.

Végül arra jutottunk, hogy az ára fogja eldönteni. Sejthető, hogy magasra lesz pozicionálva, de sajnos el vagyunk kényeztetve a külföldi sörökkel. Ennek fényében tudunk mi is elhelyezni. Amíg ez megtörténik, kibontjuk az utolsó üveget, feltesszük a lábunkat, benyomjuk a tévében a kandallós műsort és elég jól elvagyunk vele.

Kedden premier, nézzetek rá, hogy szerintetek érdemes-e a fa alá odatenni!

C360_2015-12-20-20-56-39-490

Nem bírtunk választani a két csodás kép között

 

Kritika #99 // MONYÓ Franky Four Fingers & Boris The Blade

Mielőtt megírtam ezt a cikket, gyorsan végigpörgettem a blog Facebook oldalát, vajon jól érzem-e, hogy mostanában állandóan a MONYÓ-val foglalkozunk. Nos azért történt más is a világban, de nem véletlen a benyomás: folyamatosan jönnek ki az új sörök (Culáger, BLK & WHT, pumpkin ale), események és e mellé újonnan támadt, itthon nem mindig látható profi kommunikáció. Nyilván rájöttek ők is, hogy jó sör mellett a jó marketinggel és az újságírók/bloggerek lekenyerezésével lehet még magasabbra jutni. Utóbbi fejleménynek kifejezetten örülünk, jó ingyensörökért bármit leírunk (wink-wink), másrészt meg a profi csomagolás még mindig hiánycikk kis hazánkban. Mármint nem csak a címkénél, hanem a teljes körítés egy sörfőző, egy sör körül.

Pontosan ezek miatt örültünk igazán, mikor az éppen aktuális megvesztegető sör minden marketinges kitételnek megfelelt. Limitált cuccok, névre szóló címkével, személyesen a „kibaszott” Németh Antitól. Így kell ezt csinálni na. Kivéve, ha a beltartalom nem találkozik a külsővel. Az a csajoknál is mindig felcseszett minket (muhahhahahahahah). Nézzük mit rejt a belső, mert a fiúk tényleg nagy fába vágták fejszéjüket.

C360_2015-12-02-19-39-40-439

Franky Four Fingers barley wine by MONYÓ Brewing

A csomag egyik fele a Franky Four Fingers névre hallgató 13%-os barley wine, azaz árpabor. Kockázatos vállalkozás, legalább egy évig érdemes érlelni, ha elcseszted, akkor öntheted ki, de legalább egy évig foglalta a helyet… Nem is csinált még itthon senki ennyire tisztán ilyen sört, bár a Legendának volt egy próbálkozása a Horse Juice, de az nem volt az igazi, a Hopfanatic Gentlemanje pedig a főzde szokásához híven megcsavarta a hagyományos stílust egy kis mazsolapürével.

A Franky kitöltve gyönyörű borostyán, vagy inkább pirított karamell színű. Mivel türelmesek vagyunk, legalább 1 percig hagyjuk melegedni. (Igen, tudjuk, ez egy komoly sör, általában meg is adjuk a tiszteletet, de most vitt a lendület). Hm.. Türelmesebbnek kéne lenni, elsőre ugyanis csak alkohol és komló. Szépen külön-külön, kicsit bántóan. Hagyjuk pihenni és láss csodát, sokkal de sokkal jobb. Melengető, előjönnek a várható az aszalt gyümölcsös jegyek, túlérett mandarin. De az az igazság, hogy még mindig túl sok. Túl sok komló, túl sok alkohol. Az egy év úgy tűnik kevés volt neki. Nem mondjuk, hogy ne igyátok, mert egészen jó darab (nem volt még ilyen jó magyar próbálkozás), de tényleg érdemes elrakni egyet a pincébe és jövő Karácsonykor kinyitni. Vagy utána. Fogunk venni pár üveggel, az tuti. Ja és siessetek, mert nincs belőle túl sok! Franky olyan, mint a filmben. Elsőre nem volt túl szimpatikus, de ha közel engeded magadhoz, elviszi az összes pénzed.

Frankytől kellemesen benyomva igazán okos vállalkozás volt rögtön folytatni Borissal, de sosem hátrálunk meg a feladat elől. Meglepő módon az egyszerűbb alapokból sokat kihozó barley wine után ez a sör egy kicsit csalódás. Hétféle maláta, éjfekete sötétség, gyönyörű hab. Rengeteg kávé, egy kis csokis Albert keksz aztán fanyar dohány és pörkölt, égett illat. És ugyanezt hozza ízben is. Nem érzünk elég nagy komplexitást, sőt, egy kicsit vizes az egész. (Hmmm… keksz és víz… élnénk rajta.) Másrészről meg ettől baromira jól iható, a maga 8%-val alulról karcolja a kategóriát és kicsit szembe megy a trendekkel, mert mostanában mindenki azon dolgozik, hogy a 15%-os ABV fölé hová lehet még csavarni az imperial stoutokat. Szóval kicsit lehangolódunk, kicsit talán többet vártunk, de nincs baj, azért bőven jól esik meginni, üvegből a 4-6-oson hazafelé…

C360_2015-12-02-19-42-22-236

Boris The Blade by MONYÓ Brewing

Kritika #97 // To Øl Black Malts & Body Salts Black Coffee IIPA

Ez maga a fekete igazság.

Hihetetlenül sötét, vékonyka, de sokáig megmaradó habbal. Illatával egy igazi jó testes imperial stoutnak adja el magát, de ez annál sokkal több.

To Øl Black Malts & Body Salts Black Coffee IIPA

To Øl Black Malts & Body Salts Black Coffee IIPA

Nem tudom eldönteni, hogy túl sok, vagy túl jó. Kicsit olyan mintha egy túlsütött süti lenne. Sötét, baromira pörkölt, malátás, de nem igazán édes, hanem a nevéhez hűen sós. Ipa létére nincs széttolva komlóval. Ahogy melegszik viszont nehezen lehet eldönteni, hogy a komlókéserűje vagy az erőteljes pörkölés a hangsúlyosabb.

Kis alkoholmelegséget érezni, de 9,9%-osra nem tippeltem volna. Meg arra sem, hogy kávés… De nem hagyott űrt maga után. Egy ilyen fürdősóval bármikor szívesen elmerülök a habokban.

Kritika #96 // Csupor Agressor

Péntek este magunkat egy két órás dugón átverekedve, kellően idegesen, felpörögve érkeztünk a Jónásba, ahol a Csupor az Ektomorf zenekarnak készített sörét debütáltatta (és a zenekar új, azonos nevű albumát is lehetett kapni és dedikáltatni, de azt majd egy másik tematikus blogon kivesézik).

Csupor x Ektomorf Agressor

Csupor Sör Agressor

A sör szerencsére hamar lezsibbasztott. A zenekar zenéjéhez alakítottan eléggé metál cucc lett: 12%-os imperial stout. A korrektnél bőven jobb sörrel van dolgunk, ugyanakkor a műfajon belül egy kicsit a biztonsági határok között mozog. Nincs váratlan ritmusváltás, oda nem illő riff, nincs metálvilla: faszán kiegyensúlyozott (az alkohol egyáltalán nem dominál), súlyosan csoki illatú, krémes és könnyen iható cucc. Nekem speciel nem hiányzik, hogy túl legyen csavarva, lehet, hogy csak a zenekari kötődés, a név és a címke miatt gondoltam, hogy lesz benne valami extra. De no para, így is rögtön kb. top 5 magyar imperial stout, és a hazai zenekaros sörök között is simán hasít.

Kritika #95 // Beerfort Schwarze Weizen

Több helyen lejött már, hogy a Legenda alapító Utassy Roland elhagyta az anyacéget és más vizekre evezett. Egyrészt kvázi gerilla főzőként a saját Green Sheep kocsmájának fog különböző ale-eket főzni, másrészt a most induló Beerfort szortimentjéért felel. Roli szíve csücske a német vonal, van már pils, keller, dunkel és barna búza is. Becsületes feladat, az ilyen klasszikus lagereket talán a legnagyobb kihívás úgy elkészíteni, hogy kiemelkedőek legyenek, hiszen nincs bennük nagyon durva csavargatás, nincs magas alkohol, vagy fűszer ami elfedi az esetleges hibákat. Kóstoltuk is az első főzeteket, tisztességes sörök, de mivel a receptek még változnak, ezért inkább nem írtunk róluk, majd ha kialakul a végleges változat.

Hozzájutottunk viszont az itthon egyedülálló fekete búzához (amiről egyébként azóta szintén kiderült, hogy még finomítva lesz a recept) és úgy gondoltuk, hogy ez már megér egy rövid bejegyzést.

Beerfort Schwarze Weizen

Beerfort Schwarze Weizen

Az egyetlen összehasonlítási alapunk a Kapuziner baromi jó fekete búzája, úgyhogy rögtön magasra tettük a lécet Rolinak. Nos, megugrani egyelőre még nem sikerült, de egyáltalán nem reménytelen a dolog. Kitöltve éjfekete, fényben vöröses tükröződést mutat. A habot búzától meglepő módon viszonylag hamar elengedi. Illatban a búzától várt banános illatrobbanás helyett inkább fűszeresség, rengeteg szegfűszeg, finom pörkölt illat. Nekem bejön, de az intenzitása viszonylag hamar elmegy. Abszolút kellemesen iható, a végén mikor már csak egy kevés, felmelegedett sör maradt a pohárban, akkor viszont kissé savany, kellemetlen ízt ad.

Verdikt: nem rossz, kellemesen fűszeres, jól iható üdítő. Erőteljesebb illatot és kissé komplexebb ízt várok, ez lehet, hogy az új élesztővel jobban előtérbe kerül.

Kritika #94 // Zipfer Drei

Csak azért vettem meg egy osztrák üzletben, mert hirtelen ránézésre – a címke gondos tanulmányozása nélkül – hidegkomlózott sörnek néztem. Otthon nyitáskor egyből leesett hogy nem, de sebaj, akkor már csak megiszom. Elfogyasztása egy edzés utáni időpontra esett, és milyen jól jött ki a lépés, mert amúgysem akartam ájulásig inni magam.

Zipfer Drei

Zipfer Drei

A 3%-os alkoholtartalmával nagyon kis csúszós fitnesz sör lett, persze csökkentett szénhidráttartalommal és L-karnitinnel… Nem… De poén, hogy a myfitnesspal oldalon például fent van. Elég vizes, malátásan édes, és ha akarok bele tudok képzelni komlót a végére, de őszintén szólva nem ehhez szoktam. 🙂 Egy vakteszten talán nem keverném össze egy pohár vízzel, de csak mert annyira azért van fogalmam a sörökről…