Random #82 // Elmentünk a Sörsajtba, hogy neked ne kelljen

Egy hete pont a körúton jártunk kocsival és már akkor nagyon izgatottá tett a kiírás, hogy SÖR/SAJT/KÁVÉ, hiszen ez minden ami az alapvető életfunkciókhoz szükséges. Akkor bepillantva láttam, milyen gondosan csinálgatják az üzletet és jó érzés fogott el, gondoltam ez biztos ilyen igazi kis szívvel-lélekkel hely lesz. Sajnáltam is, hogy a pénteki megnyitón nem tudtam ott lenni (ami nem tudom, hogy sikerült, mert sehol semmi infó, vagy fotó nincs róla), viszont így legalább minden körítés nélkül, teljes valójában láthattam.

2016-06-04 23.23.04

A jó öreg szakállas poén

Személy szerint inkább rádobtam volna még egy hetet a nyitási időpontra és jobban kitaláltam volna a koncepciót (oké lehet mondani, hogy de még csak most nyílt a hely, viszont van akkora konkurencia, hogy ezt a szemléletet nem lehet megengedni). A sörsor nem kiemelkedő, de okés, 950-ért a Mandarella korsója belefér, van választék (hello Vörösbegy), igaz már a csapolásra sem kellett keveset várni. A sajtokat sem kínálták kifejezetten, de nem pattantam le ilyen könnyen (jól esett volna, ha megkérdezik, hogy milyen sajtot ajánlhatnak a sörhöz, vagy akár egyből javasoltak is volna valamit). Az alkoholmentes italokkal való bénázásról most nem beszélek.

A pultos srác is oké, hogy szereti a sajtot és gyűlöli a pazarlást, de ha leszopkodja az ujjáról a ráragadt kéksajt darabokat, legalább bukna le a pult mögé/alá, vagy fordulna el. De nem, mindezt pofátlanul/leplezetlenül kivitelezve nyúl a következő sajthoz (azokkal a lenyalogatott újakkal). Én a barátaimat sem így szolgálnám ki, (igen, én lehajolok a pult mögé :)) nem hogy egy 1 napja nyílt vendéglátóhely fogyasztóit. Az ujjak gondos nyalogatásának időtartama, vagy a darabolás, vagy akármi miatt, a procedúra legalább 40 percbe tellett (úgy, hogy velünk együtt három társaság volt a helyen, szombat este).

Eredetileg két tálat kértünk (egy kezdő és egy haladó sajttálat) de miután megkaptuk az egyiket, lemondtuk a másodikat, mert nem akartunk még majd’ egy órán keresztül ott lenni. Persze kedvesek voltak, kaptunk is grátisz pácolt sajtot, a hosszú várakozásért. (Remélem a melegkonyha ötlete nem fog felmerülni). Egyébként a sajtok tökjók voltak és a választék is nagy volt.

2016-06-04 23.28.23

Az 1800 forintos tál, a Mandarella és a grátisz

Szomorú vagyok és ne nekem legyen igazam, de látom magam előtt, ahogy pár hónap múlva a pultban árválkodó néhány aszott sajt várja majd a megváltást. Azt érzem, hogy az elején megálmodott valami egy nagy összecsapásba torkollott, a végére elfogyott a kraft. Vagy beleolvad a hely a környezetébe és lassan olcsó csapolt sörös kocsma lesz, vagy roló le, ha nem változik. Sajnálom, hogy a sok energia és jó ötlet kárba veszett. Egy rakás dolog jut még eszembe, de a sajtokra való tekintettel nincs szívem több rosszat írni…

INTERJÚ #6 // Mad Scientist

A Kandallós premierre nem jöttek el sokan, biztos azért, mert a premier már annyira 2015. Mi ilyen oldschool arcok vagyunk és elmentünk. A srácok is feszengtek egy kicsit, szóval tényleg nagyon kraft volt a hangulat…

Az ír vörösük nem az a sör, amiről évek múltán is fogunk beszélni (majd a Grabovszky-s verzió), a fügés ESB-jük rendesen megosztotta a csapatot (mondjuk nem is mi vagyunk az ország egyes számú extra special bitter szakértői), mert volt, akinek csúszott, mint állat, volt aki meg azt mondta, hogy vagy legyen fügés, vagy ESB, de a két szék között csak a földre lehet ülni, a vaníliás búzájuk egy igazi desszertsör (főleg azok fogják bírni, akik amúgy nem nagy sörösök), az ipájuk meg mindenkit megvett. Távolról már hónapok óta követtük, hogyan állt össze a főzde, így amikor szóba került, hogy akár ki is nézhetnénk hozzájuk Kőbányára, nem haboztunk igent mondani.

2016-05-01 16.09.35

Gergő, Tamás és a Jam 72

FENÉKIG: Április végén léptetek ki az első 4 sörrel a nagyközönség elé és mondhatni mintaértékűen kezdtetek… Belülről hogyan érzitek, mi az első bő egy hónap tapasztalta?

MAD SCIENTIST TAMÁS: A piac erősödik és telítődik, mi pedig árkategóriában a legjobbakhoz pozicionáltuk magunkat. Nekünk már keresni kellett a vendéglátóhelyeket, nem szaladt mindenki egyből hozzánk. Ráadásul az elején nehéz meggyőzni a kocsmárosokat, mert már nem csak a minőség, de a konzisztencia is kulcskérdés.
MAD SCIENTIST CSABI: Voltak pillanatok, amikor megkérdeztük magunktól, hogy hogy vághattuk ekkora fába a fejszénket, de végül pár pozitív visszajelzés, vagy épp az egyikünk magabiztos megnyilvánulása mindig megadta a szükséges löketet a továbbhaladáshoz.
MAD SCIENTIST GERGŐ: Az elején ránk hárult minden feladat és felelősség, ami – bár nem ért minket teljesen váratlanul – nehéz és kimerítő volt. Napi 14 órákat dolgoztunk az üzemben, mire elkezdtek kialakulni a dolgok, és megzaboláztuk a gépeket.

2016-05-01 16.03.07

Megremegett a KEZÜNK, hogy elsüssünk egy KÉZMŰVES viccet a KÉZI kupakoló láttán, de a Mad Scientistnél – egyelőre – valóban ezzel dolgoznak

FENÉKIG: Megnyertétek a MONYO Brewing Co. elleni vívott Fruit Wars első fordulóját… Milyen visszajelzések jöttek a fogyasztóktól? Sok helyen – tisztelet a kivételnek – azt hallottam csak, hogy fickók győzködik a csajaikat azzal, hogy „van mangós, meg áfonyás sör, igyad azt”…

MAD SCIENTIST GERGŐ: Nem feltétlenül kell ezt győzelemnek nevezni, hiszen közösen, egy közös célért harcolunk. Köszönjük a MONYO-nak, hogy ebben partnerek voltak, és ilyen jó kis ‘csatát’ vívhattunk.
MAD SCIENTIST TAMÁS: Szerettünk volna egy kizárólag valódi gyümölccsel készült pasztörizálatlan sört készíteni. A MONYO erre vevő volt, és közösen megalkottunk két variációt.
MAD SCIENTIST CSABI: Általánosságban azt mondhatjuk, hogy inkább tetszett az embereknek, de sokan mondták például, hogy ebben kevésbé érződik a gyümölcs, mint az aromázott verziókban, sőt volt, aki egyenesen azt feltételezte, hogy ebben van aroma, és azokban valódi gyümölcs, mert ‘ott nagyon érezni’.

2016-05-01 15.55.15

Ördög a részletekben: egyedi, felismerhető, külön színkódú, de stílusában összehangolt, ráadásul stancolt címkék. Nincs mellébeszélés, nincs magyarázás, nem sárgább, savanyúbb (de a miénk), hanem bárhol megállja a helyét.

FENÉKIG: Főzdefesztre hogy készültök?

MAD SCIENTIST TAMÁS: Saját standdal leszünk kint és 8 saját sört viszünk. Nehéz belőni, hogy mire számíthatunk, vagy mire kell készülnünk. Az eddigi tapasztalatok jók, sokan megismerték a főzdét, visszatértek a fogyasztók hozzánk. A kitelepülésekkor és a kocsmákban is már sokan célzottan a mi söreinket keresik. Próbáltuk a mi preferenciáinkat úgy meghatározni, hogy a Főzdefeszt célközönségét tegyük boldoggá. Nem lesz tűzijáték, vagy vicces beöltözős előadás, profi craftbeer specialista pultosok és profi sörök lesznek. Szerintünk az emberek erre vágynak.
MAD SCIENTIST GERGŐ: Én a söröket főzöm, úgy készülök, haha!

Jam72 | Monkey Temple | Limerick | Colonial Bitter | Octopus | Fruit War Mango | Colonial Witbier | Sasion 15 – az aljas nyolcas csak a rend kedvéért

FENÉKIG: Mi lesz a következő nagy dobás? A Fruit Wars második fordulója izgalmas, de erről már tudunk… Mi lesz az, ami miatt az év második fele (is?)rólatok fog szólni?

MAD SCIENTIST CSABI: Minden évszakra van valami tervünk. A nyárra olyan söröket hoztunk ki, amiket mi a legszívesebben kérünk egy nyári délutánon a burgerünk mellé. Őszre érkezik a porter challenge amire nagyon készülünk és folyamatosan kísérletezünk.
MAD SCIENTIST TAMÁS: Nálunk nincsenek befektetők, hogy beleszóljanak abba, amit csinálunk. Ha sikerül beugrani a mókuskerékbe és elkezdenek pörögni a söreink, akkor sok minőségi fejlesztést tervezünk az általánossá vált mennyiségi fejlesztések helyett. Nem szeretnénk kijátszani túl hamar az ütőkártyáinkat, de annyit talán elmondhatok, hogy olyan sörökkel, és technológiával szeretnénk kísérletezni, amire még itthon nem volt precedens.

2016-05-01 15.52.07

Hidegkomló-technológia a jövőből (mármint majd csak a jövőben lesz beillesztve a rendszerbe)

FENÉKIG: És a 10 milliós kérdés… Ha egy mondatban kéne megfogalmazni a Mad Scientist lényegét, mi lenne az?

MAD SCIENTIST TAMÁS: A Mad Scientist a tudomány és a szenvedély találkozása az újhullámos sörfőzésben.

2016-05-01 16.04.43

Ha követnétek rendesen a Facebook oldalunkat, akkor már láthattátok volna ennek a képnek a fordítottját, de hát beszélhetünk mi…

Nem írtunk volna a Mad Scientistről, ha nem tartanánk őket az utóbbi idők egyik legizgalmasabb hazai csapatának. A MONYO-val folytatott kamu-beef is csak bizonyította mindezt (utóbbiaknak is jár a pacsi); nem is annyira az ugyanaz a recept – más gyümölcs – szavazás kombója hatott meg minket, hanem az, hogy amiatt a kb 300 ember miatt vitték végig a versengős-beszólogatós kommunikációt, akik értették is a tréfát. A többieknek meg maradt a dilemma, hogy ezt, vagy azt a gyümölcsös sört válassza. Mindenki nyert.

Programajánló #20 // Június

Programok júniusra

Programok júniusra

Lesz program bőven, tényleg itt a fesztiválszezon, minden van mint a búcsúban.

2016. június 1-9. Road to Főzdefeszt (Budapest) – Mad Scientist Egyik kedvenc új sörfőzdénk két új sörét lehet kipróbálni a Főzdefeszt felvezetőjeként.

2016. június 2-5. Utolsó Sörfesztivál a Budai Várban – 2016. Június 2-5. Van ilyen is, a választék olyan-amilyen, a háttér pazar, jó időben lehet szórakozni.

2016. június 2-5. Nők és sör fotókiállítás az Utolsó Sörfesztiválon Ezen gondolkoztuk, hogy kitegyük-e, döntsétek el ti, hogy ez emancipáció, népnevelés, szexizmus, vagy mi ez.

2016. június 3. Importer újranyitó Fű alatt beköltözött az import söröket csapoló Importer az Élesztőbe. Már egy hete lehet inni, sőt, volt különlegesség is, de hivatalos nyitás csak most lesz.

2016. június 3. Hogyan főzzünk jó „belga sört” otthon? Németh Anti a Monyó és a Hedon sörfőző mestere megmondja.

2016. június 3. SörSajt hivatalos megnyitó buli! A hely nevében minden benne van, kíváncsiak vagyunk.

2016. június 4. MMH Íztréning Kávé és sör, igazi különlegesség, íztanulás és minőségi hipszterkedés.

2016. június 4. Bestia Sörakadémia 1.0 | Kosztolányi Baji Zsolttal Kóstolás, beszélgetés, okosodás a belváros szívében.

2016. június 8. Voodoo szertartás – Reczer Ser premier Búza bemutató. A csap mögött Tank.

2016. június 9. Magyar Kézműves Sörök a POSZT-on A Művész Presszó nem hagyja kiszáradni a pécsieket a kultúra közben sem.

2016. június 9. Mecénás Sörműhely – Gravity Irish Stout sörbemutató – Csatlakozz az ellenállókhoz! Steampunk dry stout premier.

2016. június 10-12. 11. FŐZDEFESZT június 10-12. Városliget Napozórét Új helyszín, szokásos felhajtás, még mindig a legjobb sörök.

2016. június 16.  4. Veszprémi Sörfesztivál Itt is lesz minden mint a búcsúban, de a környezet szép.

2016. június 17. Második Nemzetközi Söröm Szegeden is lehet jót inni, a western napot, mint sörtematika nem igazán értjük.

2016. június 19. 4 évesek lettünk 🙂 Egy modern csepeli klasszikus szülinapja.

2016. június 22. II. Félegyházi Kézműves Sörfesztivál

2016. június 24. III. Szentendrei Sörfesztivál Szentendre szép. 50 féle sör. Kérdésünk nincs.

2016. június 24. 9. Budapesti Cseh Sörfesztivál

2016. június 26. Magyar kézműves sörök kóstolója Vásárhelyi István bemutatásában Határokon átnyúló sörözések.

2016. június 29. The Blackening Stout sörpremier

2016. június 30. Elköszönünk! Itt a vége, a Hopfanatic bezárja a kapuit. A sörök hiányozni fognak, a hely nem, de azért egy búcsúkört teszünk.

 

 

 

Kritika #114 // Kiss Sörműhely Pozitív

Csak ismételni tudjuk magunkat: a szezon az új fazon! Leírtuk már itt is, és tényleg örülünk neki. És most valaki tényleg csinált egy szezont, azaz saisont. Insert oktatószöveg here: a szezonális munkások söre, könnyű alkohol tartalom, frissítő, szénsavas, és kb. abból készül amit éppen találtak a birtokon (az árpa mellett rozs, zab, vagy búza bármilyen változata, helyi fűszernövények vagy virágok és persze teljesen random élesztő). Elvileg egyszerűen hangzik, hiszen ebből akkor bármi is lehet, pl. armando_otchoa saisonra eléggé kevéssé hasonlító Szutykosa. Nézzük itt mi lett.

Kiss Sörműhely - Pozitív

Kiss Sörműhely – Pozitív (fotó: Sárkány Zsu)

Leginkább semmi extra. Tavaszi fellángolás max. Szalmaszőke haj, csinos ruha, egy kör a hintán, aztán mehetünk tovább az életünkkel. Próbáltuk megfejteni, de nem nagyon sikerült, friss, jól iható, egyszerű volt, mint egy jól sikerült házi főzet. Próbáltuk élvezni, de nem nagyon sikerült, mert az egyik üveg bántóan zöldalmás volt, mint egy rosszul sikerült házi főzet.

Ki igya?

Aki szeretne valami egyszerű, könnyű ale-t ebben a koranyári melegben.

Ki ne?

Aki valami komoly, komplex, vagy savanyú sasionra vágyik.

Akkor ez most jó?

Nem, ez most nem jött be nekünk.

Programajánló #19 // Május

Programajánló - Május

Programajánló – Május

Őrület. Programhegyek. Tényleg már nem érdemes felvezetést írni, mert a programok kitöltik a karakterszámot maguk.

2016. május 2. Pecsétgyüjtés – sorsolás District9 utózönge, aki gyűjtögette a pecséteket, most nyerhet!

2016. május 3. Beerlak Kávédélután Megnyitással Nyílik ‘Halas legmenőbb új helye, a Hopfanatic saját kocsma-kávézója.

2016. május 4. Green Sheep Kocsmakvíz bajnokság 2. forduló Folytatódik a söröskvíz sorozat. Kézműves kvíz, kézműves sörök!

2016. május 5. MAD SCIENTIST SPECIAL Majdnem debütáló főzde új söre debütál. Ja és kurva jó lett a Jam72, lehet rámenni.

2016. május 5-8. Sörfeszt 2.0 ★ Kézműves Sörök Fesztiválja A nevében benne van minden, a programokat természetesen nem kommentáljuk, de mindenki nyomás jól érezni magát!

2016. május 6. Marionett TERASZAVATÓ Kisüt a napocska, szembe a Vár, kezedben a sör.

2016. május 6. Exkluzív Tap Takeover est a MONYO-val Nem csak hogy csapfoglalás, de titkos premier is!

2016. május 6. Pilsner Urquell Tankovna Nyitás @Anker’t Pilsner a tankból. Nem a lövöldözősből. Jó.

2016. május 6-8. III. Food Truck Show Budapest Lesz sör is!

2016. május 7. SÖRVACSORA ▲KANTIN ▲ Kézműves Sörök és Gourmet Burgerek Burger+sör=mindig nyerő kombó. Bár a Zirci sörökkel…

2016. május 7. Káosz és Rettegés #4 – It’s Beerfoam Eightiesdisco Szokásos káosz, ezúttal az Akácfa utcában, bitang sörök, zene, sörhabparti.

2016. május 7. Pesti Kraken bemutató 05.07 – 19:0 @Wunder Sörművek Volt már egy Kraken ami porter. Ez is Kraken ami porter. De más csinálja. És más. Lehet nem érteni. Meg összehasonlítani.

2016. május 11. LOKALM CIDER PREMIER – Magyar Cider Est Nem sör, de cider. Támogatjuk a magyar cider kultúrát.

2016. május 12. POZITÍV saison-nyitó a Wunderben! Egyre-másra jönnek a szezonális sörök, most éppen saison.

2016. május 13. Czetis Ház és a Hübris bemutatja: Sörvacsora Száron Vidék reprezentál.

2016. május 13-15. 7. Belga Sörfesztivál Bálna, belépő, belga sörök.

216. május 13-16. BALKEZES GreyJoy PRE Earl grey és bergamott. Nyammi.

2016. május 14. Margitutcakilenc Sör Labor Tanulj sört főzni, jó móka. Közben sörözés. Még jobb móka.

2016. május 14. A CSEHvegő megnyitja kapuit! A csehek már Érden vannak! A szóvicc büntet.

2016. május 18. Green Sheep Kocsmakvíz Bajnokság 3. forduló Folytatódik a söröskvíz sorozat. Kézműves kvíz, kézműves sörök!

2016. május 19. SÖRPÁRBAJ! MONYO Brewing Co. vs. Mad Scientist: Fruit War Polgárháború! Sörrel szavazol! Ezek már megint valamit!

2016. május 20. 2. Novosadski festival zanatskog piva Szomszéd kitekintő, ezúttal Újvidéken lesz sörözés.

2016. május 19-22. II. Corvin Szezonnyitó Sörfesztivál – május 19-22. Se nem szezonnyitó, se nem első fesztivál idén, de nem baj fesztivál van, az meg sose rossz.

2016. május 21. Budapest Pulled Pork Society & Aprily Craft Beer @Restaurant Day Gasztrosör.

2016. május 21. SÖRRPREMIER: BÚZAPEST by Léhűtő + Synthesis Kocsmasöre premier. A névért egy nagy tocc.

2016. május 21-22. Óbudai Sörfesztivál – Kisüzem 2016 A kisüzemi sörfőzők összefognak és saját fesztivált is tartanak tavasszal, a helyszín Óbuda. Aki számít az kb. ott lesz, a nagy öregek tuti. Pl. új Hopfanatic tropical vörös session ale grapefruit, narancs és menta hozzáadásával…

2016. május 26. Meet the brewer-bemutatkozik a Gesundheit Kölsch Egy régi gerilla végre a nagyszínpadra lép. Egészségedre!

Kritika #113 // Urpiner Goodlife Diafit

Fitnesz sör, második felvonás a hétvégi futás apropóján, csupán 27,5 kalóriával, illetve 1,3g szénhidráttal; mielőtt elkezdeném lehúzni ezt a sört, ez az információdömping mindenképpen pozitívum. Illatra olyan, mintha valami zenei fesztivál utolsó napján néznék bele a poharamba, de habja legalább van. 3,8%-os, fanyar, keserűvíz száraz utóérzettel. Vidéki idős nagypapám szódával issza a sört, mert „ez az új divat”. Az lehet ilyen, szerintem bejönne neki.

Urpiner Goodlife Diafit

Urpiner Goodlife Diafit

De ezt nem is az élvezetért issza az ember, hanem azért, hogy elmondhassa, igen, azért csak ivott egy sört, bűntudat nélkül (nekünk sosincs mondjuk). Nem lehet fejtegetni, nem lehet lelkesedni érte. Inni lehet. Észrevétlenül eltűnik.

Ki igya?

Aki nem akar sört inni, de azért inna egy sört. Cukorbetegek. Nagypapám.

Ki ne?

Aki sört akar inni.

Akkor ez most jó?

Nagyüzemi szlovák fitnesz sör… Mégis milyen lenne?

Kritika #112 // Horizont Golden Ale

Úgy tűnik a szezonalitás tényleg betört a magyar kézművessör piacra. Most éppen mindenki azon igyekszik, hogy csináljon valami könnyűt, egyszerűt, amit nyáron lehet korsó számra inni és csak a negyedik után rúg be az ember. Ja és persze legyen benne azért valami csavar. A Beerfort egy kellemesen felejthető ale-el jött ki, a Reketye pedig rozzsal fűszerezte a receptet, ez jobban is sikerült. És akkor most itt van a Horizont, egy csak csapról kapható belga golden ale-el. A cél itt is a szokásos volt: friss, jól iható. Ezúttal a belgaság adja a csavart, elvileg haraphatóbb, édeskésebb, gyümölcsösebb. Lássuk mit tud.

Horizont Golden Ale

Horizont Golden Ale

Tulajdonképpen hoz mindent amit ígér, csak haloványban. Szép szalmaszőke (a kép hazudik!), finoman édeskés (hogy ne csak mindig keserű, komlós frissítők legyenek), testesebb a könnyű nyári lágereknél, és gyümölcsös is, bár nekem leginkább a méz dominált az illatában. Szóval nincs vele semmi baj, csak olyan kis tompa. Nem mondom hogy jellegtelen (de valaki mondta rá), mert megtalálhatóak a jegyek, de valahogy az egész csak úgy szól, mint a lehalkított rádió az autópályán. Vagy hallgassuk rendes hangerőn, vagy kapcsoljuk ki.

Ki igya?

Aki valami kellemes, visszafogott, édeskésebb alternatívát akarna a nyárra. Aki szereti Chris Rea-t.

Ki ne?

Komlóbuzik. Savanyú mániások. Punkok.

Akkor ez most jó?

So-so, hál Imhotepnek.

 

 

Random #81 // Valaki csináljon egy margót a felvásárlásoknak, hogy ezt odaírhassuk

A kézművessör felnőtt és nekünk is fel kell. Megígértük, hogy innen folytatjuk, hát íme…

Ott hagytuk abba, hogy nem kezdjük el boncolgatni, hogy a BrewDog kézművesnek számít -e vagy sem. Eleve magyarul is kényelmetlen ez a kifejezés, hiszen azt sem tudni, hogy ki koptatta el jobban ezt a hívószónak szánt izét jobban… A random fesztiválok kézműves vámszedői, a Spar ‘kézműves pékáru’ feliratai, vagy a strandok „kézműves” lángosai? Fullba a kretén.

Az angolszász szaksajtóban is időről időre aktív téma, hogy mi számít craft beernek, meg mi nem, pedig ott a méretek és arányok azért egészen mások (segítek: nagyok… elég csak google képkeresni egy kinti nagy főzdét a tap roomtól kezdve, a bottleshopon át az éttermen keresztül a látogató-központig és akkor mondjuk még egy saját komlóültetvényről szó sem esett). Nagy foci, nagy pénz. A Brewdog is többször próbálta definiálni mindezt (lentebb idézem egy 2013-as kísérletüket), innen is látszik, hogy érdekes téma, de bármennyire is így néz most ki, nem erről szeretnék szót ejteni.

Az Európai Kézműves Főzde:

1) Kis méretű

Évente 500,000 HL alatt főz sör.

2) Autentikus

a) Minden sörét ‘original gravity’-n főzi. (Azaz nem alkalmaz ‘high gravity’ főzést, majd spórolási céllal vízzel visszahigítást a megfelelő alkoholfokra. – Fenékig)

b) Nem használ semennyi rizst, kukoricát, illetve íz-, vagy költségcsökkentő adalékot.

3) Őszinte

a) Minden összetevőt világosan feltüntet minden sörének címkéjén.

b) A főzés helyét világosan feltünteti minden sörének címkéjén.

c) Minden sörét kézműves főzdében főzi.

4) Független

Legfeljebb 20%-ban birtokolja olyan főzde, ami olyan főzdét is üzemeltet, ami nem számít kisüzeminek.

Na igen. Akkor még nem volt 300 HL-es rendszerük. Már van. Mindegy.

Most már szinte minden napra jut egy felvásárlás, de az közel sem 2016-os tendencia, hogy a nagyüzemeik jócskán bevásároltak a kisüzemiekből és pár olyan nagy név is elhullott, akikről sosem gondoltuk volna, hogy van az a pénz… A mensjournal.com nem is olyan régen szedett össze egy jó 21-es listát arról, hogyan alakulnak újabban az érdekeltségi körök.

10 Barrel Brewing — Anheuser-Busch InBev
Ballast Point Brewing — Constellation Brands
Blue Moon Brewing — MillerCoors
Blue Point Brewing — Anheuser-Busch InBev
Breckenridge Brewery — Anheuser-Busch InBev
Camden Town Brewery — Anheuser-Busch InBev
Cervejaria Colorado – Anheuser-Busch InBev
Devils Backbone Brewing — Anheuser-Busch InBev
Dundee Brewing — North American Breweries
Elysian Brewing — Anheuser-Busch InBev
Fordham and Dominion Brewing — 40 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos
Founders Brewing — 30 százalékban a Mahou-San Miguel a tulajdonos
Four Peaks Brewing — Anheuser-Busch InBev
Golden Road Brewing — Anheuser-Busch InBev
Goose Island Beer Company — Anheuser-Busch InBev
Kona Brewing — 32 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos
Lagunitas Brewing — 50 százalékban a Heineken International a tulajdonos
Leinenkugel’s Brewery — MillerCoors
Magic Hat Brewing — North American Breweries
Meantime Brewing — SABMiller
Mendocino Brewing — United Breweries Group
Olde Saratoga Brewing — United Breweries Group
Portland Brewing Company (korábban MacTarnahan’s) — North American Breweries
Pyramid Breweries — North American Breweries
Redhook Brewery — 32 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos
Saint Archer Brewing — MillerCoors
Shock Top Brewing — Anheuser-Busch InBev
Widmer Brewing — 32 százalékban az Anheuser-Busch InBev a tulajdonos

as

A Cigar City Brewingot legalább az Oscar Blues Brewery vette csak meg, ők meg állítólag nem hagyják magukat eladni az ABInBevnek

Elvileg egy akvizíció persze nem jelent automatikusan tragédiát. Még novemberben jött ki egy írás a Good Beer Hunting egyik szerzőjétől arról, hogy a fent is említett Goose Island felvásárlása egyben azt is jelentette, hogy a cégnél – a headlinerek kiszervezése után – mennyivel jobban tud a korábbi törzsgárda a különleges, illetve egyedi főzetekre koncentrálni. A korábbi sikertermékeik volumene nőtt, igaz, a minőségük csökkent, de közben több emberhez jutnak el és még mindig képviselnek egy színvonalat. A különlegesebb, idő, pénz és energiabefektetéssel járó extra főzetek pedig ugyanúgy élvezik a tulajdonos ABInBev támogatását (ergo meg tudnak valósulni), miközben nem szólnak bele ezek szakmai részébe. Ahogy látszik, ez a történet sem a jó és a rossz harcáról szól, vagy legalábbis nem csak fehér és fekete…

De ne legyünk naivak. Minden nyilatkozat ugyanolyan… „A cég nem tudott már tovább nőni, de az új tulajdonosok minden támogatást megadnak és természetesen nem szólnak bele a szakmai munkába.”

Baromság.

A nagybetűs biznisz – és a közgazdászok nyugodtan dobják ezt a konyhanyelven írt bekezdést – triviális sajátossága a költségek csökkentése és a haszon maximalizálása. Mind pénzből élünk, ne szerénykedjünk, de amikor egy cégen belül nem a sörfőzők diktálják a tempót, ott előbb utóbb sérül az autentikusságon túl a minőség is (100 / 100 maximálisan elégedett fogyasztóhoz képest mondjuk az 1000 / 900-as arány pont az előző keménymagot veszti el, de közben mégis 9× nagyobb volument értékesít állandóan… és akkor ezt most képzeljük el a forintnál valamelyest versenyképesebb pénznemben, jó pár nullával az előző számok mögött). Egy kézművessörös cég jó esetben kompromisszumoktól mentesen állít elő magas minőséget és azt értékesíti haszonnal, míg egy nagyüzemi szemléletű szervezet megpróbálja megtalálni azt a pontot, ahol a minősége még épp elfogadható ahhoz, hogy elég drágán elég sok embernek tudjon eladni. Más szempontok (sikerstratégia, ha így tetszik), ugyanaz a limitált piac és pénztárcák.

as

A Victory Brewing meg a Southern Tierrel egyesült inkább amolyan „arany középútként”, csak, hogy ne valamelyik nagy vegye meg

Akik maradtak még a végére is, azok jártak jól, mert most jön a lényeg, amiről nagyon keveset beszélnek-beszélünk, mert nem izgalmas, viszont annál fontosabb. Ha sikerül is túllépni az előzőkben vázoltakon, akkor jön a disztribúció problematikája. A felvásárlásokkal és egyesülésekkel létrejövő nagyok ugyanis olyan erőfölénybe kerülnek, hogy könnyen kizárólagossági szerződéseket tudnak kötni, vagy épp olyan kedvező csomagban kínálni az általuk képviselt márkákat, hogy ne is legyen kérdés, ki marad és ki nem a polcokon. A boltok fizikai kapacitása véges, így nem mindegy, ki és hogyan kerül ki. És akkor hiába olvassuk hétről hétre azt, hogy ki kinek „a kurvája lett”, ha a sarki bottle shopban nem maradt már más talpon, meg fogjuk inni a MillerCors üdvöskéket is.

Amíg lesz valaki, aki dacolva az ismerősök közönyével megveszi az első sörfőzőkészletét és elkezd kísérletezni, addig nem kell féltenünk a kézműves sör műfaját. De vegyük tudomásul, hogy az ártatlanság korának vége (a forradalomnak meg már mikor). A kraft mindig arról is szólt, hogy tudatosan fogyasszunk, edukáljunk és edukálódjunk. Nem baj, ha a kedvencünk „eladta magát”, mert csinálhatnak attól még jót, ha meg nem csinálnak, akkor van másik tíz, aki a helyére lépjen. Ehhez viszont nyitott szemmel kell járni és nem hagyni, hogy mások szart öntsenek le a torkunkon (és ez baromira független attól, hogy mi áll a címkén).

Random #80 // Már megint téged akarnak

Ebben a hónapban is munkát ajánlunk (klikk az előzményekért). A Jónás Kézműves Sörház például pultost keres:

2015-04-26 17.51.13-1

A Jónás teraszán

Pultos kerestetik!
Keressük a friss húst a csapatunkba. Ha valaki úgy érzi, itt az ideje kézműves söröket csapolni és úgy egyébként rajta van a vendéglátáson, ráadásul szívesen csatlakozna egy fiatal, harcias csapathoz, bátran jelentkezzen!
Fényképes önéletrajzokat várunk itt: jonaspultos@gmail.com

A Kapucinus Sörfőzdébe sörfőző mesternek lehet menni…

Tavalyi

Tavalyi Kapucinus, idei pozíció

Álláslehetőség!
Sörfőzdénkbe sörfőző mestert keresünk!
Amennyiben rendelkezel sörfőzői végzettséggel, igényes vagy a munkádra, betartod a HACCP szabályzatát, nem riadsz vissza az önálló munkavégzéstől, akkor várjuk önéletrajzod a következő e-mail címre: kesmarki.katalin@kapucinus-sor.hu
Üdv, a Kapucinus csapata

A Neked Csak Dezsőbe beugró pultos kell:

"Adj vért"

„Adjá vért”

Dezsokebe kene beugros pultos (tapasztalt) szombatra, keddre, szerdara es csutortokre. Elso sorban ismerosok, vagy olyan akit ajanlani tudtok. Koszi. Balazs@nekedcsakdezso.hu.

Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző pedig nem csak beugrót keres…

A RothBeert mindig megtalálod a Hunyadiban...

A RothBeert mindig megtalálod a Hunyadiban…

I. kerületben, frekventált környezetben lévő kézműves sörözőnkbe munkatársat keresünk.

Elvárásaink:
-vendéglátásban szerzett tapasztalat
-jó kommunikációs készség
-angol nyelvismeret (több nyelv előnyt jelent),
-talpraesett, gyors feladat megoldási készség
-precíz, megbízható munkavégzés
-legyen nyitott a kézműves sörök világára.

Amit kínálunk:
-korrekt fizetés
-barátságos légkör
-kreatív, lendületes csapat

Fényképes önéletrajzodat küldd el az info@lakasbisztro.hu címre vagy érdeklődj telefonon a 0670 88-18-100as számon.

A Csupor sör pedig még mindig manager asszisztensi pozícióra várja a megkereséseket az info@csupor.com címen.

Arany élet

Arany élet

Kritika #111 // Mecénás Nautilus

A Mecénásnál tudhatták, hogy jó helyen járnak nálam, mikor imperial stoutot kell rásózni a bloggerre. Ehhez képest kb. egy hete kergettem – a saját hibámból – a számomra leadott üveget, mire tegnap sikerült átvenni és megkóstolni.

Kezdjük ott, hogy okosan egy használt motorolaj sűrűségű, klasszis Hel & Verdoemenisszel melegítettem, ami egyrészt durván tapadós és elnyom mindent, másrészt – gondoltam – legalább komoly nemzetközi verseny elé állítom a Nautilust. Ennek ellenére a magyar sör meg tudta mutatni magát, sőt kifejezetten érdekes versenyzőnek bizonyult.

Mecénás Nautilus

Mecénás Nautilus

Nyilván fekete és hozza a kávét, a pörköltséget, meg az étcsokit, amit a stílus kíván, tiszta sor. De van egy csomó érdekessége. Viszonylag szénsavas. Könnyű, kicsit vékony („mindössze” 8,2% az alkohol), de mégsem érzem nagyon vizesnek. Ami kifejezetten jól esik a nehéz sörök után, hogy friss, gyümölcsös tud lenni, ahogy melegszik kifejezetten ezek kerülnek előtérbe. Van olyan, hogy frissítő imperial stout? Mondjuk akkor szerintem van. Addig persze nem mennék, hogy kapudrog a nehéz stoutok világába, mert ez mindenkinél más, de mondjuk simán lehet ezzel kezdeni a műfaj megszerettetését emberekkel.

Ki igya?
Aki szereti a stoutokat. Aki Verne rajongó és bőrfotelben olvasgatás közben kortyolgatna valamit.

Ki nem?
Aki valami tényleg könnyűre vágyna, mert ez azért becsapós.

Akkor ez most jó?
Abszolút, bátran ajánljuk a műfajjal ismerkedőknek.