Ezúttal nincs két hónap csúszás a Főzdefesztes beszámolóval, hanem egyből prezentáljuk is a hétvégi eseményeket (pontosabban a söröket). Most sem vesztegetem a karaktereket az ismét új helyszínre, vagy a Street Food showra, de még csak a kevés számú mosdóról sem írok (respekt az Anker’tnek ezúton is)… Csak a hazai sör (majdnem meginogtam egy-két külföldi főzet felé kacsingatva, de a Főzdefeszt számomra mindig a hazai kézműves sörök ünnepe és ez most is így marad).

Néhány főzet még annyira új, hogy nem csak a fesztivál, de ezen írás születésének pillanatában sincs Ratebeer oldala (sőt, van olyan főzde is, aminek még saját, vagy Facebook oldala sincsen), így kivételesen nem lesz mindegyik sör linkelve.

A Hopfanaticnak nem ez az első american pale aleje (a kókuszos Alulu megosztó volt), viszont a névadással ezúttal nem bajlódtak sokat: American Pale Ale. Laza, kellemes nyitánya ez az őszi Főzdefesztnek de a gusztusomnak – illetve a még friss ízlelőbimbóimnak – nem elég telt. Nem is kis túlzással élve olyan, mintha Fantát innék, aztán persze robban a komlós keserűség. A pomelót vélem felfedezni benne a citrusok közül. Elvagyok vele, de érzem, hogy nem ez lesz a hétvége nagy durranása, ettől függetlenül ajánlanám másoknak, illetve én is szívesen iszom máskor is.

Irány a Csakajósör standja és az itt elérhető őszi újdonság, „A Szutykos”. Száraz, keserű, meg nem mondanám, hogy egy (mocskos) saison… Illatra füves, ízre grapefruitos. Kortyérzetre próbálok kapaszkodni valamibe, valamibe, ami segít, mert konkrétan nem érzek semmit, aztán váltás nélkül jön a komlós keserűség (szétkeserű). Ahogy melegszik, egyre jobban élvezem, vagy talán csak a nyelvem adaptálódik a keserűséghez, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy most nem sikerült akkorát gurítani, mint nyáron a Hopaholic ipával (persze más a stílus is). Armando Otchoával bevallottan elfogult vagyok, de most nem tudok az lenni maradéktalanul, ez a Brew Studios kooperáció nálam nem talált telibe (igaz, annyira mellé sem).

Irány a Hara’Punk és az aktuális újdonságuk, a közösségi Lemon? No thanks! búzasörük. Búzasörösen barackos, ez rendben is van, de stílusidegen módon nem lágy, hanem – ahogy a 7 különböző komló birkózik benne – kifejezetten karcos. Narancsosan keserű, aztán, ahogy melegszik, előkerül egy kis citrom is (már ami az ízt illet; nyilván nem karikaként kerül a szélére). Egyensúlyozik a savanyú és a keserű között, de szerencsére megmarad ez utóbbi. Jópofa, de az előzetesek alapján nem ilyenre számítottam és nem is tudok beleszeretni.

A komfortzónán kívül is merészkedve bevállalom a Sümeg Beertől a Dínó csemegéje nevezetű ribizlisört. Hatalmas habot eresz, harapni lehet, olyan, mintha desszertként pezsgős ribizlikrémet szürcsölnék. Vicces. A sör maga viszont szó szerint sokkolja az ízlelőbimbóimat; szörpös, édes és ribizlisen savanyú (a legkevésbé sem úgy savanyú, ahogy az előző búza). Csajos kategória, annak viszont elsőrangú! Nekem viszont, ahogy a ribizli elnyomja a sört, túl sok.

A Csupor egy single citra ipával támad, mi pedig már előzetesen rákészültünk a kóstolásra. A Bunny Hop gyönyörű, ipás, komlós, édes; imádom ezt a stílust. A Mikkelleres szétipákra emlékeztet, eddig a legjobb, amit ittam ezen a Főzdefeszten. Csúszik is nagyon, könnyűnek teteti magát, pedig masszív (már nem alkoholosan, hanem ízre), remekül kiegyensúlyozott. Nem 10/10, de igazi meglepetés, nem csak, hogy inni fogom máskor is, de kifejezetten keresni is fogom!

A Zodiak IPA sokak egyik titkos favoritja volt, nekem viszont csalódás. Olyan, mintha tucat-ipaként csak tisztességes megúszásra játszana. A melegedés aztán jót tesz neki, jönnek elő a karamellás jegyek, kissé savanyú is, de persze nem hibás. Csak nekem olyan semmilyen.

A Balkezes Sörfőzdétől sem vártam sokat, de mentségemre szóljon, hogy az előítéletemnek a béna névválasztás azért eléggé alapot adott (ugye az amerikai Left Hand Brewing miatt mondom ezt), de belekortyolok a sörbe és minden vélt és valós problémám semmisnek tűnik. Hirtelen már nem is tudok dönteni, hogy ez a Balkezes Hopster, vagy a nem is olyan rég kóstolt Bunny Hop a jobb -e… Utóbbi szárazabb, fásabb, gyantásabb, ez viszont – ha lehet, akkor még – édesebb és fűszeresebb; mintha még karakteresebb lenne, miközben a keserűsége visszafogottabb. Csúcs.

Az Xmoke RIPA inkább füstös és kevésbé rozsos. Ez szerintem a hibája, de ezt a legkevésbé sem úgy értem, hogy rossz, csupán arra gondolok, hogy más arányokkal szerintem jobban ütne. Eléggé komlós mindenesetre, lazulásra jó, de sebeket nem tép fel és mély nyomokat sem hagy.

A Zip’stől egy Imperial Stout került egyszer csak a kezem ügyébe, és micsoda szerencse! Jól kiegyensúlyozott, jól nevelt imperial stout, ami ugyan alkoholos, de nem üt szét. Földes, de nem száraz, fűszeres és csúszik. Közel sem a kedvenc sörtípusom, de nagyon belopja magát a szívembe ez a darab… A Balkezes Hopster és a Bunny Hop után simán felfér a dobogó harmadik fokára jelen állás szerint.

A Legenda többek között egy imperial kellerrel készült a Futball VB győztes német csapat tiszteletére; a 4 Sterne nem adta magát könnyen, már ami a sorban állást, vagy a befotózást illette, de megérte. Nagyon megérte. Édes, telt és hihetetlenül egyben van; a legjobb Legenda sör, amit valaha ittam! Továbbmegyek, dobogós söre ez a fesztnek is. Gyorsan le is csúszott (már a torkomon), de nem csak emiatt érdemel majd egy külön posztot… Amíg beszerzem az üveges verziót is, addig legyen ennyi elég.

Éles kontrasztban a Legenda standjával, a Mályi Ászok üresen árválkodott, így bevállaltam a Gladiátor ipát. Színre vöröses, ízre klasszik ipa, nem a legkarakteresebb, amit valaha ittam, de nagyon is rendben van, a középmezőnyből simán kiemelkedik… Nem mérhető a Hopfanatic, vagy épp armando-otchoa söreihez, de ha valaki összerántaná a főzdét, (ahogy ez történt például a Békésszentandrási Sörfőzdével), akkor biztosan komolyabban jegyeznék mások is őket. Én drukkolok nekik.

Egy imperial stouttal zárom a sort; a Black Samurai földes, diszkréten fűszeres, édes, de nem geil és bár 12%-os, nem zavaróan alkoholos (persze érezhető). Nem csapkod szét a nap végére sem, így ki tudom élvezni az utolsó cseppig. A Legendában gyakran csalódtam (változó minőségű sörök, gyorsan változó szortiment, ordenáré kiszolgálás a saját pubban), de a 8. Főzdefeszten nagyot nőttek a szememben, hála ennek a sörnek és persze a 4 Sternének! Tőlük függetlenül is a meglepetés befutók (Balkezes sörfőzde és Csupor) uralták a mezőnyt az én olvasatomban… Ha már itt tartunk, akkor ezt a posztot kivételesen követi majd egy újabb ugyanebben a témában, ahol THEHOPSNOB egészít ki, erősít rám, vagy épp cáfol meg.